Magyar Pszichológiai Szemle 16. (1947)

1947 / 1-2. szám - VÁRKONYI HILDEBRAND: Az ösztönök kérdése

M­AGYAR PSYCHOLOGIAI SZEMLE XVI. KÖTET 1947. 1-2. SZÁM AZ ÖSZTÖNÖK KÉRDÉSE ELNÖKI MEGNYITÓ A MAGYAR PSYCHOLOGIAI TÁRSASÁGNAK 1943. SZEPTEMBER HAVÁBAN TARTOTT XV. ÉVI RENDES KÖZGYŰLÉSÉN ELŐADTA: VÁRKONYI HILDEBRAND Legyen szabad a Magyar Psychologiai Társaság itt egybegyűlt tagjainak figyelmét ez alkalommal a lélektudományi vizsgálódások­nak egy olyan tárgyával irányítani, amely nagyon régi és egyben nagyon aktuális, amelynek kérdései még távol állanak a végleges és egyértelmű megoldástól, de vele mégis szüntelen foglalkozunk, jelen­ségeket magyarázunk, vagy magyarázni vélünk: ez az ösztön fogalma. Egyúttal két, a közelmúltban az életből távozott oly tudós emlékeze­tével is egybekapcsolhatjuk ezt az ülésünket, akik életük s munkás­ságuk jelentős részét szentelték az ösztönök vizsgálatának: ezek Lloyd Morgan (1852—1936) és McDougall (1871—1938). Különösen McDougall művei keltettek nagyobb hullámokat az utóbbi évtizedekben az ösztön problémája körül, melyet „Szociális Lélektany­ában, de más műveiben is újra fogalmazott és új elmélettel törekedett megvilágítani. Mindenekelőtt vessünk egy futó pillantást McDougall életére és törekvéseire; ragadjuk ki ezekből azokat a mozzanatokat,,amelyek a lélektudomány alakulása és fejlődése szempontjából a legfontosabbak.­ Említsük meg, hogy már egészen fiatal korában, még az egyetemi évek előtt, egy évet német középiskolában töltött (Weimarban), majd G. E. Mutternél, az asszociációs lélektan nagymesterénél dolgozott s így a német tudományossággal már korán érintkezésbe jutott. Mint nagyon önálló, sőt ellenzékiségre hajló gondolkodó, a német tudománnyal épp­úgy ellenkezésbe került későbbi évei során, mint a korabeli angol, vagy amerikai pszichológia irányaival. Kezdő évei az asszociációs lélektan alig háborított uralmának idejére esnek. McDougall, ez a kétkedő és oppozíciós szellem — aki amellett az orvosi tudomány és a fizio­lógiai lélektan területéről indult el — járt ugyan Göttingában G. E. Müllernél (1900), mégis kétkedve fogadja azt a tant, hogy a lélektan legfőbb törvénye az asszociációban jut kifejezésre s ezt csakhamar mással pótolja, azzal, amelyről élete nagy művét elnevezni szoktuk: a „kozmikus“, „purposive" vagy „dinamikus“ lélekelmélettel. A célos alkalmazkodás gondolatát az életnek szemléletéből merítette, amelyet enélkü­l megérteni, úgy gondolta, lehetetlenség. McDougall azoknak hosszú sorába tartozik, akik a lélektudomány alapjául a biológiát­ ­ V. ö. Ch. Spearman: The Life and Work of W. McDougall (Character and Per­sonality. 1939. VII, 175—191). Magyar Psychologiai Szemle 1

Next