Magyar Pszichológiai Szemle 16. (1947)
1947 / 1-2. szám - VÁRKONYI HILDEBRAND: Az ösztönök kérdése
MAGYAR PSYCHOLOGIAI SZEMLE XVI. KÖTET 1947. 1-2. SZÁM AZ ÖSZTÖNÖK KÉRDÉSE ELNÖKI MEGNYITÓ A MAGYAR PSYCHOLOGIAI TÁRSASÁGNAK 1943. SZEPTEMBER HAVÁBAN TARTOTT XV. ÉVI RENDES KÖZGYŰLÉSÉN ELŐADTA: VÁRKONYI HILDEBRAND Legyen szabad a Magyar Psychologiai Társaság itt egybegyűlt tagjainak figyelmét ez alkalommal a lélektudományi vizsgálódásoknak egy olyan tárgyával irányítani, amely nagyon régi és egyben nagyon aktuális, amelynek kérdései még távol állanak a végleges és egyértelmű megoldástól, de vele mégis szüntelen foglalkozunk, jelenségeket magyarázunk, vagy magyarázni vélünk: ez az ösztön fogalma. Egyúttal két, a közelmúltban az életből távozott oly tudós emlékezetével is egybekapcsolhatjuk ezt az ülésünket, akik életük s munkásságuk jelentős részét szentelték az ösztönök vizsgálatának: ezek Lloyd Morgan (1852—1936) és McDougall (1871—1938). Különösen McDougall művei keltettek nagyobb hullámokat az utóbbi évtizedekben az ösztön problémája körül, melyet „Szociális Lélektanyában, de más műveiben is újra fogalmazott és új elmélettel törekedett megvilágítani. Mindenekelőtt vessünk egy futó pillantást McDougall életére és törekvéseire; ragadjuk ki ezekből azokat a mozzanatokat,,amelyek a lélektudomány alakulása és fejlődése szempontjából a legfontosabbak. Említsük meg, hogy már egészen fiatal korában, még az egyetemi évek előtt, egy évet német középiskolában töltött (Weimarban), majd G. E. Mutternél, az asszociációs lélektan nagymesterénél dolgozott s így a német tudományossággal már korán érintkezésbe jutott. Mint nagyon önálló, sőt ellenzékiségre hajló gondolkodó, a német tudománnyal éppúgy ellenkezésbe került későbbi évei során, mint a korabeli angol, vagy amerikai pszichológia irányaival. Kezdő évei az asszociációs lélektan alig háborított uralmának idejére esnek. McDougall, ez a kétkedő és oppozíciós szellem — aki amellett az orvosi tudomány és a fiziológiai lélektan területéről indult el — járt ugyan Göttingában G. E. Müllernél (1900), mégis kétkedve fogadja azt a tant, hogy a lélektan legfőbb törvénye az asszociációban jut kifejezésre s ezt csakhamar mással pótolja, azzal, amelyről élete nagy művét elnevezni szoktuk: a „kozmikus“, „purposive" vagy „dinamikus“ lélekelmélettel. A célos alkalmazkodás gondolatát az életnek szemléletéből merítette, amelyet enélkül megérteni, úgy gondolta, lehetetlenség. McDougall azoknak hosszú sorába tartozik, akik a lélektudomány alapjául a biológiát V. ö. Ch. Spearman: The Life and Work of W. McDougall (Character and Personality. 1939. VII, 175—191). Magyar Psychologiai Szemle 1