Koszoru. A Petőfi-Társaság heti közlönye 1. (1883)

1883 / 1. szám

A „PETŐFI-TÁRSASÁG“ Vll-dik­ ÜNNEPÉLYES KÖZGYŰLÉSÉ­N­E IC TÁRGYSOROZATA. 188­3. évi január T­-d­ili napján. 1. Elnöki megnyitó beszéd­ ........ 2. Titkári jelentés . . ................................................... . 3. Arany János emlékezete........................................... 4. „A­ lengyelországi harangok“ (költemény) . 5. „Teréz“ (költemény) ........... 6. „A. rossz matéria“ (elbeszélés).......................... 7­. Elnöki zárszó. Komócsy Józseftől. Szana Tamnástól. Névy­rászlótól. E n. d. r­ö d.­i Sándortól. Ábrányi Emiltől. Mikszáth,. Kálmántól. VEGYESE­N v. * (Petőfi első szónoklata.) Cs. I., a pápai ref. főiskola egykori növendéke Petőfiről a kö­vetkező érdekes följegy­zéseket közli a „Vasárnapi ujság“-ban: Az 1872-ik évnek valamelyik tavaszi hónapján gyűlése volt a pápai képző-társulatnak, melynek elnöke a hírneves Tarczy professor volt. Fel volt írva a napirendre: Petrovits Sándor szaval , szavalja az „Ólmos botok“-at. Petőfi­ről, kinek a neve még akkor Petrovits volt, na­gyon sokat bizony nem tartottunk , hiszen csak nem régiben is az öreg B o e s o r jól leszidta a históriából való készületlenségéért : „Amire — mondá — nem muszáj ám minden embernek bötüs emberré lenni ! van elég tisztességes mesterség, — kár annak a kollégium küszöbét koptatni, a ki nem akar a bötükkel megbarátkozni“. Azonban tudtuk róla, hogy néhány jó zamatu verset irt, — hogy nagyon szegény és hogy nagyon különc. Egy kis asztalka volt a szónokok számára kitéve. Most is látom lelki szemeimmel, hogyan rontott Petőfi e kis asztalka mellé — két lépéssel hátrább el­kiáltva magát : „Hahó, tekintetes karok és rendek“ — s ekkor öklével úgy csapott az asztalra, hogy az menten majdnem felfordult, — „utánam csak, majd én elől m­enendek.“ — Mint egy meteor, úgy jelent meg a szavaló­helyen, aztán sistergett, s mi lélek­­zetünket visszafojtva lestük minden szavát, mely villámlott, dörgött, csattogott, s mikor végezte e szavakon: „Az ásványoknak ón lesz a jele; növé­nyeké a botnak cser nyele ; s az állatoké — szép renddel m­enendek, — az állatoké a tens karok és rendek.“ Az általános lelkesedésnek elragadtatása tört­­ ki minden kebelből, — minden ajakról. Meg volt bűvölve a hallgatóság. — Bírálókul, még az ülés kezdetén, Bárány Gusztáv és Jókai Móric ne­veztettek ki az­ elnökség által. De ki juthatott volna itt szóhoz, vagy ki hallgatott volna meg valami pedáns bírálatot. Maga az elnök, Tarczy pro­­fessor felugrott székéből, — odament Petőfihez, — hatalmasan megrázta jobbját, és mint egy dicsőség­től sugárzó arcával mondá: „Nemde, ezt a remek költeményt, ön maga irta ?“ — Nem, — felelt Petőfi szerénykedve — tegnap kaptam egy barátomtól , Debrecenből. Tarczy szinte megszégyenkezett, amennyiben nem lett igaza s midőn valaki fitymával mondta: „Tudtam én, hogy nem írhatta“, Tarczy így vála­szolt : „No­ha nem írta is, én mondom önnek, hogy ez írni fog még ennél különbeket is.“ — Az idősebb bíráló megrótta a szónokot, mingjárt a kezdetért, hogy az eltérve a szabálytól — a­helyett, hogy az elszavalandó darabot s annak íróját megnevete volna — úgy rontott az állványhoz, mintha verekedni in­dult volna, s ököllel ütötte meg az asztalt, a­mi nem aesthetikus. De azért a szónoknak szerencsét kívánt, mint a ki még sok sziveket fog megindítani szónok­latával. Másik kinevezett bíráló volt Jókai Mór. A szép telt képű gyermek-ifjú (olyan ko­molyan tudta már akkor is adni a komoly férfiút, pedig ha a pódiumra lekerülhettünk, felséges birkózó és különösen félelmes boxírozó volt), felállt és át­szellemült arccal csak ennyit tudott mondani: „Uraim, e szavalati előadást nekem meg kellene bírálnom, de ez, minden izében oly sajátságos, oly eredeti, a közönségesen szokott deklamációktól annyira elütő volt, hogy ennek bírálatát különös stúdium tárgyává kellene tenni. Én elragadtatásomban — dacára szabálytalanságának — egyebet nem tudok mondani, és azt olvasom le önök arcairól is, hogy ez az elő­adás fényesen sikerült előadás vala.“ Petőfinek diák­társai előtti auktoritása ezzel a szavalati előadással meg lett alapítva. * (A párisi ,,Opera populaire“), a nép­szerű operaszínház, mely a francia főváros segélyé­vel jön létre, valószínűleg Rott Jenőt kapja igaz­gatóul. A város a színházat 300,000 frank évi segély­ben részesíti. Ennek fejében az igazgató tűzbiztos szính­ázat köteles építeni, mely legalább 2000 sze­mélyt képes befogadni. A helyeknek legalább há­romnegyed része olcsó, legfölebb három frankos hely lesz. A többi helyek árát az igazgató tetszése szerint állapíthatja meg. Az igazgató köteles a két hónapra terjedő nyári színidő kivételével minden este előadást tartani és évenként legalább tíz felvo­nás új dalművet színre hozni, operettek kivételével. Ezenkívül köteles régibb dalműveket, a­mennyiben történelmi jelentőséggel bírnak, föleleveníteni. A zenekarnak legalább 75 zenészből, az énekkarnak 60 tagból kell állania. Solistáknak két első és két második tenoristát, három baritonistát, két bassistát, két komikai énekest, két soprán­ énekesnőt, egy kon­­traaltistánét, két altistánét stb., tartozik az igazgató szerződtetni. * (Wagner Richárd Velencében) igen visszavonultan él. Délelőtt szorgalmasan dolgozik és senkit sem fogad, C­on­ti gróf, a velencei „Liceo Mar­­cello“ elnöke kivételével, a­ki maga is kitűnő zenész. Délután a mester nejével és Siegfried nevű fiával mindig megjelenik a Márk-téren, hol a katonai zene­kar játszik és végighallgatja ennek zeneelőadásait. Tiszteletére a karmester a műsort túlnyomólag Wag­ner műveiből szokta összeállítani. — A napokban Kozima asszony születésnapját fogják megünnepelni és ez alkalomra Wagner különös meglepetést tervez számára. Előadja ugyanis egyik ifjúkori művét, egy négy tételes szimfóniát (C-durban), melyet 1832-ben irt, midőn még az ellenpontot tanulta Weinlich kán­tornál. A művön még nagyon meglátszik Beethoven hatása, és a hangszerelésben sem árulja el magát a későbbi operák szerzője. Wagner a partitúrát annak idején elküldte Mendelsohnnak, azzal a kéréssel, fo­gadná el a mű ajánlatát. Mendelsohn őt válaszra sem méltatta.­­ A mostani előadás szorosan baráti körben a „Liceo Marcello“ termében és a konserva­­tórium megerősített zenekarának közreműködésével fog megtartatni. Mind a termet, mind a zenekart Conti gróf közbenjárásával bocsátották a mester ren­delkezésére. A hangverseny után Wagner bankettet ad vendégeinek. ___

Next