Koszoru. A Petőfi-Társaság heti közlönye 1. (1883)

1883 / 9. szám - Vutkovich Sándor: Petőfi Pozsonyban - Csiky legujabb szinmüve

KOSZORÚ­ gyünk az illetőhöz. A ház elé érve, csodál­kozással veszszük észre, hogy a kapu előtt egész hálom kődarab van. Mindegy, áttörte­tünk rajta, és beérünk a pitvarba, melyben szerteszét egy pár gerenda meg fatuskó hever. Megbotlunk bennök, de aztán szeren­csésen átugorva a sok akadályt, végre be­csengetünk a lakás ajtaján — igaz, hogy kissé boszankodva a házi­gazda furcsaságán. Belépünk a salonba, ahol lekötelező szíves­séggel fogadnak bennünket, leültetnek a dúsan megtérített asztalhoz és fóltartanak pompás étellel, itallal. Lakoma után eltávo­zunk, és nagy boszankodásunkra megint csak át kell ugrálnunk azon a sok gerendán, meg fatuskón, megint csak át kell gázolnunk azon a kőrakáson. „Furcsa egy ház!“ gondoljuk magunkban, és jobban szemügyre veszszük. Hát ime, a teteje rozzant zsindelyekből van összetákolva, a falai meg hüvelyknyi vastag­ságú deszkákból. „Szörnyűség!“ mondogatjuk, „hiszen ez a ház nagyon silányul van föl­építve ! . . . Hanem a salonban mégis jó ebédet kaptunk ! “ A Csiky darabjában ez a salon, mely­ben olyan jó drámai ebédet kaptunk, a má­sodik felvonás. Az elsőben léptünk be a házba, a harmadikban hagytuk azt ott. Néz­zük már most meg, mifélék azok a geren­dák és fatuskók, melyeken át kellett ugrán­doznunk, hogy hozzájuthassunk ahoz a jó ebédhez; vizsgálgassuk azokat a gyönge­ desz­kafalakat, azt a rozzant fatetőt; aztán pedig betlizzük végig azt a menüt, melyet a salon­ban elénk tálalt a házi­gazda. Csiky Gergely legújabb drámai „épüle­tének“ főhibáját egy kiváló kritikusunk abban találta, hogy rossz mint irány darab. Már­pedig ez szerinte nagy baj, mivel Csiky épen iránydarabot akart teremteni! E vád kissé különös. Miből következteti azt a bíráló, hogy mit akart a szerző? Azt írta talán a szín­­lapra: „Bozóti Márta, irány­ szinmű az uzsora ellen“? Nem. Nyilatkozott talán, hogy: „Tisztelt közönség! Méltóztassék e darabot az uzsora ellen intézett tendenciózus műnek tekinteni!“? Esze ágában sem volt. Nos hát akkor mi alapon fogja rá a kritikus, hogy iránydarabot akart alkotni, még­pedig épen az uzsora ellen ? A színműíró csak ritka esetben tűzheti azt ki feladatául, hogy meg­fejtsen egy társadalmi problémát, vagy rá­mutasson arra a gyógyszerre, melylyel szerinte valamely bajnak elejét lehetne venni. Nem vezércikkíró ő, aki pertrad­álva egy napi kérdést, kell hogy pozitív vagy negatív irány­ban valami végső megállapodásra jusson, valami thesist kimondjon! Ő a mostani tár­sadalomból veszi alakjait és viszonyait, mert tudja, hogy a közönséget ezek érdeklik leg­inkább. De nem mondja: „Uraim! Én most borzasztó példákban fogom elétek állítani az uzsora pusztító hatását. Nektek, uzsorások, megmutatom, hogy végül mégis csak pórul jártok! Titeket, kik még nem vagytok az uzsorások áldozatai, arra figyelmeztettek, hogy ne írjatok alá váltót, mert ime látjátok X. Y. és Z. példájából, hogy ez az út az anyagi és erkölcsi tönkrejutáshoz vezet!“ Már­pedig némely kritikus, úgy látszik, ezt kívánja a drámaírótól. A „Budapesti Hírlap“ f­ő­je péld­ép ebből a szempontból rosszalja Csiky Gergely alakjait; demonstrálja, hogy azok nem alkalmasak arra, hogy az író bennök mutassa be az uzsora pusztító hatá­sát, mivelhogy részint könnyelműek, részint pedig ostobaságból keveredtek adósságba. Ép­­ugy járt el­ső úr a „Cifra nyomorúság“ bírálása alkalmával; itt is azt bizonyítgatta, hogy Csiky alakjai jobbára léhaságból jutot­tak bele abba a „cifra nyomorúságba“ és így nem jól reprezentálják a társadalmi baj áldozatainak fajtáját. De hát ez a cél itt is úgyszólván csak rá volt tukmálva a szerzőre ! Ha az ő emberei igazi emberek, minek azt fürkészni tudákos tekintettel, jó példákat hozott-e fel olyan szabályra vagy thesisre, melyet tulajdonképen ki sem akart mon­dani ? Indokolatlannak tartom hát minda két vádat, melylyel az említettem kritikusok Csiky ellen támadtak. Nem az a „Bozóti Márta“ főhibája, hogy nem felel meg az iránytű követelményeinek, hanem a rossz fundamen­tum és a rozzant tető. — Bonyodalma lehe­tetlen alapon épül és a csomót nem oldják benne fel, hanem egyszerűen ketté vágják — karddal. Minden színdarabban ez a két leg­főbb nehézség: csinálni olyan expositiót, melyből hatásos actio fejlődhetik, és aztán az actiot drámailag befejezni. E két célt az író többféleképen szokta elérni: vagy igaz az expositió, de belőle természetszerűleg nem fejleszthetők hatást keltő jelenetek — ez eset­ben maguk e jelenetek lesznek valószínűt­lenekké ; vagy nem igaz az expositió, de belőle igenis természetszerűleg fejlődhetik hatásos bonyodalom — ez esetben az illető

Next