A Petőfi Társaság Lapja, 1877. január-június (1. kötet, 1-26. szám)

1877-03-04 / 10. szám

153 A P­E­T­Ő­F­I - T­Á­R­S­A­S­Á­G­ LAPJA tett súlyos betegségéből felgyógyulva, Bécsből Budapestre érkezett, s hírszerint egyszer fel akar lépni a nemzeti színpadon. Felgyógyulásának szív­ből örülünk, de a nemzeti színpadon való föllépé­sének célját nem látjuk be. És­pedig csupán azért, mert elvi ellenségei vagyunk a nem szerződteté­sekre célzó vendégszerepléseknek. Ezek mindig vagy a művészet, vagy a színházi pénztár, vagy a személyzet, vagy pedig együttesen mind a három kárára és hátrányára ütnek ki. Jaj azon színház­nak, mely saját erőivel nem képes vonzó műsort tartani, s előadásai iránt a közönségben érdeket ébreszteni. * A Széchenyi szobor bizottsága megkötötte a szerződést a bécsi cs. kir. ércöntődével az öntési munka kivitele iránt. Mennyivel méltóbb emléke lenne a nagy embernek egy olyan emlék, melyet hazai erőkkel és hazai gyárakban, hazai termékek­ből állíthatnánk. Valóban elszomorító, hogy mindig és mindenben külföldre vagyunk utalva és leszünk mindaddig, míg a magyar középnemességben, mely pedig a nemzet zömét képezi, és egyenesen arra volna hivatva, hogy az oly sajnosan nélkülözött nemzeti és hazafias középosztályt megteremtse, a polgári foglalkozások iránti előítélet meg nem szű­nik és ki nem vesz. Tekintsünk csak szét, s ta­pasztalni fogjuk, hogy a középnemes családok, bármennyire meg legyenek vagyonilag fogyatkozva, még mindig csak prókátorokat, hivatalnokokat stb. neveltetnek fiaikból cifra nyomorúságra, s az ipar és kereskedelem s a gyakorlati tudományok terén a tevékenységet vagy egészen idegeneknek engedik át, vagy épen lenézéssel és megvetéssel tekintik. A felett tudunk sopánkodni, hogy szegényedünk, pusztulunk, de hogy hasznot és áldást hozó mun­kával segítsünk magunkon, az csak kevésnek jut eszébe, s ha jut is, még kevesebbnek van bátor­sága arra, hogy azt gyakorlatilag is alkalmazza. Azt hiszszük, hogy hazafi kötelességünknek eleget teszünk azzal, ha kortes beszédeket tartunk, s tele torokkal szidjuk a kormányt, hogy nem segít sze­génységünkön és nyomorúságunkon. Segíts maga­don, s a kormány is megsegít! Kaparj kurta, ne­ked is lesz! Ne várjuk mindig a sült galambot! BALÁZS SÁNDOR: T­ÁRCA. ÚJABB IRÁNY A BÖLCSÉSZET TERÉN. (Felolvastatott a philosophiai társaskör januári gyűlésén.) (Vége.) Lange munkája szellemes conversatio, mely­ben egyik tárgyról csakhamar másra térnek s csak azután veszik észre, hogy hisz nem erről vagy ar­ról akartak beszélni; vagy pedig oly gyűlési tár­gyalás, melyben többször föl kellene szólalni az elnöknek és a tárgyhoz utasítani a beszélőt. De talán legkevésbbé esett e hibájába, midőn a termé­szettudományokról szóló fejezetét írta. E pont an­nál érdekesebb, minél közelebbi viszonyban áll a materialismus a természettudományokkal. Sok ter­mészetbúvár nyíltan materialistának vallja magát, és kevesen vannak olyanok mint Liebig, aki vegy­tani leveleiben egyszerűen dilettánsoknak nevezte a materialistákat. Pedig épen a természet mélyebb kutatása mondja ki fölöttük az ítéletet, mely a jó­akarat mellett sem lehet kedvező. Egyik fő kér­dése a materializmus és természettudományok kö­zötti viszonynak a megismerés határa. Ezt vetette föl Du Bois-Reymond is a német természetbúvárok és orvosok lipcsei gyűlésén 1872-ben. Előadása nagy vihart keltett, mert bevallotta, hogy egész természeti megismerésünk nem valódi megisme­rés, hanem csak a megfejtés surrogatuma, hogy szellemi életünknek csak bizonyos feltételeit ismer­jük, de azt nem tudjuk, miként támad a feltéte­lekből maga a szellemi élet; nem tudjuk, miként keletkezik az atomok egymásra hatásából az ön­tudat. S ezeket nemcsak nem tudjuk, de meg sem tudhatjuk. Megfoghatatlanok előttünk. Pedig ha valami megfoghatatlan és érthetetlen marad hátra a szigorú kutatás után, a materialismus sem lehet philosophia, csak legfölebb a természetbúvár egy kitűnő maximája. Más bölcseletek, nevezetesen a skepsis, fölvehetik a megfoghatatlant vagy épen a dolgok megfoghatatlanságából alkothatják alap­­elveket, a materialismus azonban már eredeténél fogva positív bölcsészet, mely alaptanait dogmati­­cus határozottsággal adja elő és legfontosabb állí­tásainak egyike, hogy tanaiból az egész világ könnyen megmagyarázható. Lange a materialismus gyarlóságát újabb természettudományi érvekkel is megtámadja. Érveit az érzékek physiologiájából meríti, melyek a dolgokat valónak mutatják ugyan, de nem a miként valóban léteznek, hanem a­mint nekünk látszanak. Érzéki observatioink egészen lelki szervezetünktől függnek s mint Kant bizo­nyítgatta, magunkat sem ismerjük úgy amint ma­gunknak feltűnünk s ha mélyebben akarnánk a dolgok lényegébe hatni, ha nem elégednénk meg a tapasztalati igazságok e negativ természetével — a költés terére jutnánk. Természettudományunk fényesen igazolta Kant­e negativ ismerettanát, mely kizárja a dolgok mivoltának, a Ding an sich­­nak ismeretét. Ma már tudjuk, hogy az anyag a mi szervezetünk productuma s ezt pl. a színre, hangra nézve a legridegebb materialista is kény-20

Next