Szociológia 1978

1. szám - Tanulmányok - Papp Zsolt: A filozófiától a szociológiáig. Egy problémafelvetés a német polgári történet vetületében

TANULMÁNYOK PAPP ZSOLT A FILOZÓFIÁTÓL A SZOCIOLÓGIÁIG? Egy problémafelvetés a német polgári gondolkodástörténet vetületében* Ha fél évszázaddal, de akár két évtizeddel ezelőtt valaki felveti a kérdést: van-e német filozófia, a válasz alighanem az alapvető tájékozatlanságnak kijáró fejcsóválás lett volna. A filozófia, a filozofálás — ki ne tudná? — eminensen német ügy. Ám tegyük fel a kérdést ma, századunk hetvenes éveinek második felében, ebben a formában: van-e ma nyugat­német filozófia? Ne siessünk a válasszal. Természetesen napjaink Nyugat-Németországában is foglal­koznak filozófiával. Dolgozatunkban bemutatjuk majd - egyebek mellett a szocio­lógiai gondolkodás egyes teljesítményeit elemezve —, hogy a filozófia ott is jelen van, ahol a látszat mást mutat. Ahol a szerzők szándékuk szerint mindennel, csak éppen nem filozófiával kívánnak foglalkozni. Mégis ragaszkodunk kérdésünkhöz: van-e ma nyugat­német filozófia, mégpedig a német polgári filozófiai gondolkodás hagyományainak értel­mében? Létezik-e ma Nyugat-Németországban a filozofálásnak az a történelmi típusa, amelyet a nagy és vonulatteremtő gondolkodók, a nevekkel jellemezhető filozófiai áram­latok fémjeleznek? Létezik-e az a gondolkodási mód, amelyben a filozofálás meg­személyesített, amelyet mesterek és tanítványok látványosan harmonikus vagy éppen ambivalens viszonya jellemez, ahol iskolák és az iskolákat élesen megvilágító kulcs­kategóriák élnek hol békésen, hol parázs vitában egymás mellett? Kulcskategóriák, amelyekben a lét és a semmi, az ember és a világegész kozmikus léptékű, metafizikai lendületű gondjai formázódnak? Amelyek a társadalmi élet vállalt-vállalhatatlan otthon- talanságának, a praxis elembertelenedésének adnak valamilyen kritikai, bele nem nyugvó tónusban hangot? Aligha vitatható, hogy a filozofálásnak ezzel a történeti típusával a mai Nyugat-Német­országban legfeljebb nyomaiban találkozunk. A felszín kínálja a választ. Kihaltak a „nagy gondolkodók”. Elhunytak a prominens egzisztencialisták: Jaspers és Heidegger. Elhunytak a kritikai elmélet iskolaalapító teoretikusai: Adorno és Horkheimer. Meghalt Ernst Bloch, a remény teológusa. De felmerül a kérdés: hol vannak a tanítványok? Hol vannak a műhelyek, ahol az elhunyt mesterek életművén tovább folyna a meditáció, az alkotó továbbgondolkodás? Csak nem az a helyzet, hogy folytathatatlanok, vagy éppen megemészthetetlenek a hátrahagyott életművek? Hogy érdektelenség és közömbösség, veszi körül a nagy opuszokat, a valamikor hályogkovács kulcskategóriákat? Csak nem erről vall az is, hogy Gehlen évtized hossziglan írt etikáját, Kari Löwith történelem- filozófiai summáit, Bollnow pedagógiára „applikált” egzisztencializmusát, Landmann objektív ésszel operáló antropológiáját, röviden: mindazokat a műveket, amelyek még szítják a „nagy tradíció” parazsát, olyan visszhangtalanság övezi, hogy az érdeklődő 1 Szociológia 1

Next

Sign up Sign up
/
Thumbnails
Contents