Tanu. Németh László kritikai folyóirata 3. (1935)

1935 / 1. szám - Vissza a belső körre!

VISSZA A­ JELLEXISO KÖRRE ! „A Tanú íróját, mint irodalmi kritikust ismeri a folyó­iratolvasó közönség. Az irodalom bírálatát ő azonban sosem tekintette helyi feladatnak. A mű számára az élet leg­magasabb faja volt: algebra, melynek a tételei alacsonyabb számtani feladványokra csak annál inkább érvényesek. Gyakran írtam, hogy ha a politika az írót a véleménynyil­vánító műfajokból a versbe üldözi vissza, ő egy metaforá­ban is megőrizheti függetlenségét. A Tanú a fordított utat teszi meg a metaforától az élet felé ..„Az első szám még alig lép ki az irodalom köréből, a belső körön vetjük fel a kérdéseket s fokról-fokra szádunk alább s fogalmazzuk meg őket élet és tudomány nyelvén is.“ Ez a két idézet — a legrégibb Tanú olvasók emlékez­nek rá — az első számban megjelent Munkaterv­ből való. Ami azóta jött — a Tanú két évfolyama — változatos pél­dája ennek a metaforától az élet felé táguló gyűrűzésnek. A belső kör algebrája a politikai gyakorlat számtanáig szállt le; az az ösztön, mely a műalkotások közt bontakozott ki, hű maradt magához a magyar élet heveny problémái közt is. Csakhogy akit az algebra nevelt, nehezen szokj­a meg a számtant; az általános érvény emberét a helyi alkalmazások feladványai közt örök honvágy gyötri. Nézzek immár na­gyobbakra is, — sóhajtott fel Ady a magyar gyakorlattól elfordulva, pedig neki megközelítőleg sem kellett ilyen mélyre szállnia a metaforától az élet felé vivő lépcsőn. Az ő nagyobb utáni honvágya bennem már-már búskomor­sággá vált. Mi más volt a második évfolyam utóhangja: a Sziget és mozgalom — mint a mozgalomba leszállt „szigeti ember“ panasza a feladatok visszatartó súlya alól. Gelléri híres elbeszélése jut eszembe: a Szállítóknál. Emlékeznek a pénzszekrényt cipelő munkáscsapatra, — a szekrény nehéz, betonos, a munkások kevesen vannak s lumpoltak az éjjel, a két segédmunkás közül az egyik a legválságosabb pillanatban kiugrik, nem bolond megsza­kadni, — a „helyzet súlya“ a másik kisegítőn, egy nyurga, cvikkeres fiún van, ha ő tágít, a szekrény visszazuhan s át­szakítja az emeletet. Az utolsó nyolc-tíz hónapban én is ilyen nyurga fiú voltam, kötéllel a pénzszekrény alatt. „Az üt­közet áll — írtam a Sziget és mozgalom­ban — s néhány hó­napon belül eldől, hogy új magyar korszak kezdődik-e moz­galmunkkal vagy szétvernek minket s eltehetjük magunkat egy évtizedre vagy talán egy életre „magnak a hó alá“. A re­ménység kicsiny, de amióta én figyelem a dolgokat sosem volt még csak ekkora sem. S ha csak egy eshetőség van, nem í'jK'Stohl

Next