Tanu. Németh László kritikai folyóirata 3. (1935)
1935 / 1. szám - Vissza a belső körre!
kell-e feláldoznom a pénznél, egészségnél, családnál nagyobbat, a férfi évek alkotó nyugalmát is.“ Az ütközetnek most vége, s ha nincs is győztes, az „erőket át kell csoportosítani“. Semmi sem áll távolabb tőlem, minthogy az új rendben a reformnemzedék nyüzsgésében különös örömet találtak. De a magyar helyzet mégis teljesen megváltozott. Ha a kormány nem is venné komolyan a reformpolitikát , az új reformerek ki is egyeznének a visszanyomott sötét erőkkel, ott van mögöttük az országban egy hatalmas nyomás, amelyet vagy szolgálnak vagy elsöpri őket is. Ezt a nyomást azzal hogy ráhivatkozva győzött, a hatalom szentesítette. Újabb hullámok emelkedése elől most már sokkal nehezebb lesz elzárni a teret, mint amikor a sötét erők gátja érintetlen volt. Az utóbbi hetekben sokfelé jártam az országot s azt látom, hogy az első elvérzésre szánt rajvonal — az ambíció előrezavart ágyútöltelékei mögött egy komolyabb fiatalság készülődik. A reform sorsa ott dől el, hogy ezek mennyivel lesznek különbek, fegyelmezettebbek, mint az első sor gyülevésze. Amikorra a szív összehúzódás hulláma a legtávolibb ütőerek falán is végigremeg, maga a szív már új összehúzódásra készül. Akármilyen megnyilatkozását nézem a magyar ifjúságnak, azt kell látnom, hogy az a szisztolé, amely a Tanú volt, már a tagokba is elért. Itt az ideje, hogy új összehúzódásra szedjem össze az erőm. Látszólag választanom kell: irodalom és közélet közt. Választásra azonban itt a legcsekélyebb szabadság sincs. Világos, hogy megint a belső körön a helyem. Vissza kell szívnom magam a közéletiből, el kell válnom attól, amit megmozgattam, meg kell tisztulnom minden keveredéstől, a „szigetre“ kell mennem, hogy érdemeset mondhassak az embereknek. Ez a visszahúzódás a mozgalomból a szigetre — kétségkívül összedönt egyet-mást. A Válasz mögött már hónapok óta hajlamom ellenére a mozgalom kedvéért álltam s rádió állásom is korlátozna csak a rámváró feladatban. Az utolsó hónapban, mialatt megszakadásig tartottam egy kétségbeesett helyzetet, becstelen hajsza folyt ellenem. Ennek a hajszának én sokat köszönhetek. Megtanított arra, amire idáig nem volt bátorságom, hogy önző legyek. Sosem mertem magamat a közüggyel azonosítani, sőt úgy véltem, hogy akkor szolgálom a közügyet, ha magamat feláldozom érte. Most magamat akarom szolgálni, a magamat, az új szisztolét, amely holnap már más szívből megy szét, de ma még az én szívem tartalékjaira van szüksége. Amikor a Tanul megindítottam, magányos Philoktetese voltam a szigetemnek, — erre a szigetre most velem jöhet akárki, aki a „szigeti fogadalmat“, az el nem keveredés esküjét leteszi. Bízom I benne, hogy lesznek ilyenek. Mielőtt azonban 2