MŰVÉSZETTÖRTÉNETI ÉRTESÍTŐ 43. ÉVFOLYAM (1994)

1994 / 1-2. sz. - KEMÉNY MÁRIA: Az Akadémia bérházának sorsa

az akadémia bérházának sorsa Miért is vetődik fel, hogy egy bérháznak sorsa lehet? Tükröződik-e vajon a ház történetében, hogy azon a he­lyen, ahol áll, a Duna-parton, szorosan az Akadémia palo­tájához simulva, nem önálló bérháznak kellett volna épül­nie, hanem a palotának kellett volna e területet is elfoglal­nia? S hogy ennek már a palota építésekor felvetődött, s nyitva is állt a lehetősége, másrészt sokszorosan felmerült a szüksége. Az egykori bérházban (Budapest, V. Arany János u. 2.) az 1984-től 1988-ig tartó rekonstrukció után az Akadémia könyvtárát helyezték el, s ezzel mondhatjuk, hogy sorsa beteljesült, rendeltetése ma helyzetének megfelelő. Ezzel százhúsz év után valamelyest megvalósult az akadémia palotájának programját megfogalmazó Henszlmann Imre elképzelése is, aki a bérház gondolatát először felvetette. Az ő elgondolása szerint azonban egyetlen egységes épület foglalta volna magában az akadémia helyiségeit, s a bérbeadandó tereket. Az akadémia i860 tavaszán hosszas előkészületekjl] után végül is egy olyan telek birtokába jutott[2], melynek mérete meghaladta a palotához szüksé­ges területet. Ez szinte kapóra jött Henszlman-nak, akinek kezdettől fogva az volt a törekvése, hogy az akadémia palo­tája ne csak a szigorúan vett tudományos, hanem a kulturá­lis közélet központja is legyen. Elképzelésében olyan sokré­tű épület alakul ki, mint amilyenek a mai nagyvárosi kul­túrcentumok, amelyek a kor követelményei szerint a leg­modernebb infrastruktúrát biztosítják a nyilvános, közös­ségi kulturális tevékenységek céljára.[3] Ebben az időben Pesten mind a nyilvánosságnak, mind a hazai kultúra ápo­lásának önmagán túlmutató jelentősége van. Henszlmann rámutat arra, hogy Magyarországon még nem jött létre az a differenciált képzőművészeti, zenei intézményrendszer, amelynek keretei között a fejlettebb országokban ezek a művészeti ágak önállóan fejlődhetnek. Véleménye szerint éppen ezért az akadémia feladata ezen művészetek pártolá­sa, fejlődésük elősegítése is. Mindaddig, amíg intézménye­ik meg nem szilárdulnak, az akadémia akár bérleti díj fejé­ben is biztosíthat részükre működési feltételeket épületé­ben. Ezért rögtön azt ajánlja az akadémia építési bizottsá­gának, hogy a nagyobb telket erre a célra használják fel. Ervelését tovább erősíti azzal, hogy kimutatja, az úgyneve­zett bérházi részen is elhelyezhetők reprezentatív terek, hiszen a műegyletnek kiállításokhoz, a muzsikusoknak meg hangversenyekhez van szükségük nagyobb termekre. így a bérház részben követheti a palota nagyvonalúbb építészeti ritmusát. Mindezt az építési bizottság elfogadta, helyesnek találta, ezért megbízása alapján Henszlmann ennek megfe­lelően dolgozta ki az építészeti pályázat programját. A bérházi részt mind a program előírásaiban, mind pedig a pályázat első szakaszában, amikor Heinrich Ferstel, Henszlmann és két építész társa, Ybl és Szkalnitzky készí­tett terveket, szigorúan külön kezelték. Bár a homlokzati architektúra nem jelzi a két épületrész határát, a bérházat minden tervben udvari szárnyakkal választották el a palotá­tól, de az átjárást az összes szinten biztosították. A pályázat második szakaszában azonban, amikor a két német építész számára feloldották a program szigorú követésének köve­telményét, Stüler készített olyan tervet, mely egyetlen ud­var köré szervezte a két épületrészt. Stüler szintén azon a véleményen volt, hogy a telket egységesen kell beépíteni, s az ő számára funkcionálisan fontosabb volt egy tágas, vilá­gos udvar, mint a két épületrész merev elválasztása. Mint egyik tervéhez mellékelt magyarázatában kifejti, igy a cél­szerűen együvé tartozó helyiségek egymás melletti elhelye­zését kevesebb határ akadályozza, kevesebb mellékhelyiség, folyosó, lépcső kell, s végül a későbbiekben egyszerűbb lesz az akadémia tejeszkedése, ha azonos az emeletmagasság, az ablakosztás, és közös kezelésben is marad az épület.[4] A bérházépítés ötletét néhányan bírálni kezdték a stílus­kérdésről lefolytatott sajtóvita során. Elhangzottak pusztán pragmatikus ellenérvek, miszerint a kelleténél nagyobb szobák télen lakhatatlanok,[5] vagy hogy egyszerűbb a bér­házra szánt pénzen már készen álló épületet vásárolni, s a telek fennmaradó részét parkosítani.[6] Más érvelés tipiku­san illeszkedik a stílusvita vonulatába, s a bérházat, mint építészeti műfajt nem tartja összeegyeztethetőnek a Henszlmann által ajánlott és erőltetett gótizáló megoldás­sal.[7] Henszlmann azonban, aki szerint a gótikus szerkezet univerzálisan alkalmazható minden modern építészeti funkcióra, kifejti, hogy éppen a gótizáló bérházak a leg­egészségesebbek, mert minden más stílusú háznál több fényt képesek a belső terekben biztosítani.[8] Leghatékonyabb azonban a bérház építése ellen Kecs­keméthy Aurél érvelése, aki maró gúnnyal hozza felszínre azokat a társadalmi feszültségeket, amelyek a stílusvita mögött megbújnak.[9] Hogyan is hatna az, ha „az elől gazdag palota hátul házbér felett fogna alkudozni".[10] Bár ekkor már Pesten sem ismeretlen a bérházaknak az a diffe­renciált típusa, ahol az utcai tágas és értékes lakásokat a háztulajdonos lakja, s a hátsó udvari szárnyakban zsúfolód­nak a sötét és kicsi bérlakások, ezt mégis megengedhetet­lennek érzik az akadémia esetében. Ez az a „helyi jellegze­tesség", amit a funkcionalitásra koncentráló Stüler nem érzékel, amikor közös udvart tervez a palota és a bérház számára. Talán nem sejtjük tévesen, hogy ez a szemlélet is hatott, amikor 1861 végén Stüler az építési bizottságtól azt az utasítást kapta, hogy a végleges terveket a bérház elhagyá­sával készítse el. A hivatalos indoklás azonban úgy hang­zott, hogy a palotaépítésre nem gyűlt össze annyi pénz, hogy az elegendő legyen a bérház felépítésére is. Ekkor még szigorúan ragaszkodtak ahhoz az elgondoláshoz, hogy az akadémia tudományos célra rendelkezésre álló alaptőkéjét nem szabad felhasználni az építkezés céljára. Még két év sem múlt el, de már javában folyt a palota­épitkezés, amikor 1863. januárjában mégis úgy döntött az 9 Művészettörténeti Ért. 94/1 — 2. 129

Next

/
Thumbnails
Contents