Magyar Fórum, 1999. január-június (11. évfolyam, 1-25. szám)
1999-01-07 / 1. szám
MAGYAR FMM XI. évfolyam, 1. szám KÖZÉLETI HETILAP 1999. január 7. Y / ^ § A 0 Igazságos arány szerint" Az emberiség történetében az egyik legfontosabb dolog a pénz. Az árucsere-kapcsolatok velejárója, mozgatórugója. A megélhetés, a boldogulás, az előbbre jutás alapja. A demokratikus, többpárti demokráciákban ennél csak egy komolyabb dolog van: a közpénz. A közpénzek előteremtésének kerete, éves előirányzata a költségvetés. Végül is ez határozza meg, hogy hogyan élhetünk, vagyis az állam adók formájában mennyit von el tőlünk, másrészt az állam milyen mértékben gondoskodik a polgárairól. így lesz ez Krisztus születésének 1999. esztendejében is. Mostanság megtapasztalhatjuk: a Fidesz választási és kormányprogramjának végrehajtása sem a szép beszédeken múlna már, hanem a költségvetésen keresztül érvényesíthető arányos közteherviselés és az igazságos jövedelem-újraelosztás érvényesítésén. Ezen magasztos gondolatok beteljesedése azonban még várat magára, legalábbis 1999-ben ezekből vajmi kevés teljesül. Még ígéretek szintjén sem. Az országnak végül is van az Országgyűlés kormánypártjai által elfogadott, érvényes költségvetése 1999-re. A társadalmi béke, az esélyegyenlőség, tízmillió magyar állampolgár közös, egyetemes boldogulásának lehetősége azonban még nem olvasható ki a költségvetési keretszámokból. Jobbára, a lényegesebb dolgokat tekintve, minden maradt a régiben. Ezen alapvető követelmények elmaradása, valóra nem váltása miatt mondtunk nemet az 1999. évi költségvetési törvényre. Nemet mondtunk rá, mert a közteherviselés még mindig nem arányos. A lakosság és a kényszervállalkozók fizetik az állam gazdálkodásához szükséges adóbevételek 80 százalékát. A 3,1 milliárdos bevételi főösszeghez a pénzt teremtő Nemzeti Bank és a pénzt fialtató kereskedelmi bankok hozzájárulása, adóbefizetése mindössze 2,4 százalékos részarányú. Nemet mondtunk rá, mert a jövedelemelosztás, a közpénzek elosztása nem igazságos. A bankok felé fennálló állami adósságok törlesztésére 835 milliárd forintot „kell” (?) költenünk, adósságszolgálatunk kamatfizetésére pedig 762 milliárdot. Az 1999. évi várható bruttó hazai terméknek (GDP) a 14 százalékát, a központi költségvetés közadókból előteremtett pénzkeretének pedig a 46 százalékát a bankok viszik el az adósság fejében. Ez persze újabb és újabb pénzügyi nehézségeket szül. Az éves hiány így is legkevesebb 374 milliárd forint lesz, aminek következtében a központi költségvetés felgyülemlett adóssága 6457 milliárd forint, 570 milliárd forinttal több, mint 1998-ban. A külkereskedelmi fizetési mérleg várható hiánya 2 milliárd dollár (450-500 milliárd forint), vagyis ennyivel több tőkejövedelem hagyja el az országot, mint amennyi beérkezik, illetve ennyivel több az árubehozatal, mint a kivitel. Nemet mondtunk az 1999. évi költségvetésre, mert az a mára már jogfosztott réteg, amely az állami költségvetés adóbevételeinek 80 százalékát fizeti, jó ha a közkiadási oldalon 20 százalékos részesedést kap szociális, egészségügyi és megélhetésbiztosítási jogcímen. Nemet mondtunk rá, mert az éves költségvetés a bankvilág pénzügyi monopolpozícióit 1999-re is érintetlenül hagyja. A bankok így a hitellehetőségek megvonásán keresztül a kezükben tarthatják a vállalkozókat, az államadósság gerjesztése, majd meghitelezése révén sakkban a magyar kormányt, az életlehetőségek beszűkítésével pedig mattban a magyar társadalmat. A bankok tehát továbbra is elvonják a családok hathatós támogatásától, a kis- és középvállalkozások átfogó megsegítésétől a forráslehetőségeket. Nemet mondtunk a költségvetésre, mert a társadalombiztosítás állami alapjainak és a magánbiztosítók közötti forráselosztás aránytalanságai továbbra is a lakosságot és a központi költségvetést terhelik anyagilag és kiszolgáltatottság tekintetében egyaránt. Ahhoz, hogy az állami egészségbiztosítás és a nyugdíjbiztosítás alapjai 1999-ben a közvetlen csődöt elkerüljék, a teljes, 52 milliárd forint értékű vagyonukat kell a privatizáció oltárán feláldozniuk, a központi költségvetésből pedig 144 milliárd forintot kell átengedni az állami társadalombiztosításba, hogy a magánpénztárakhoz átirányított járulékok ne okozzanak pénzügyi csődöt. A veszteség még ezek után is 40 milliárd forint feletti lesz. Az MSZP-SZDSZ-kormány által bevezetett nyugdíjreform igazi feketelevese 1999-ben jön. Az egészségbiztosítás ingatag lábakon állása miatt újabb kórházi csődökre, újabb kórházbezárásokra lehet számítani. A magánbiztosítók pedig a „beszervezett” járulékfizetők pénzéből privatizálhatják a csődbe ment kórházakat, az általuk okozott hiány áthidalására kölcsönt adhatnak az államnak, busás kamatokért állampapírt vásárolhatnak, amit végül is majd az adófizetők állnak. Pénzügyi monopóliumteremtés ez a javából, még ha a közpénzek bátortalan kezelgetéséből, a valóban radikális lépések elmaradása miatt is történik. Ugyanakkor kétségtelen az, hogy a Fideszéra fél éve alatt valóban előbbre vivő folyamatok is elkezdődtek. A társadalombiztosítás pénzügyi alapja már nem állam az államban, nem az MSZP-s szakszervezetek hitbizománya. Állami felügyelet és ellenőrzés alá kerültek. De késik a rendszer pénzügyi rendbetétele, az elhibázott nyugdíjreform kijavítása, mert a nyugdíjjárulékok egy részének az állami nyugdíj-biztosítási pillérből a magánbiztosítókhoz terelése nem erősíti, hanem gyengíti, kiszolgáltatottá teszi a nemzetgazdaságot és az állampolgárokat. A magánbiztosítók a szerzett pénzügyi monopólium révén begyűjtött forrásokat az állam és a biztosítottak érdekei ellen használhatják. Visszaállításra került a családi pótlék, a gyed, eltörölték a tandíjat, szélesítették a családtámogatások rendszerét, 40 százalékkal emelték a kultúra támogatását, a történelmi egyházak és a hitélet támogatására 50 százalékkal fordítanak többet 1999-ben, mint az előző évben. A jó szándékú intézkedések tartóssá tételéhez azonban nem történt meg a hathatós forrásbiztosítás. Az új kedvezmények címzettjei fizetik lényegében a támogatások fedezetét. A külföldi vállalkozások, a bankok adómentesek továbbra is. Kitakarították a Postabankot Princz Gáborostul, de késik a büntetőjogi felelősségre vonás. Az elkövetett bűnök elévülhetnek, köd borulhat rájuk, mint az elmúlt években oly sok bankban elkövetett bűncselekményre. A Nemzeti Bank gazdálkodása és az országban működő külföldi bankok tevékenysége ellenőrizetlen. A Nemzeti Bank állami számvevőszéki ellenőrzését kezdeményezték, de az MSZP-SZDSZ a kétharmados törvényjavaslatot leszavazta. A külföldi bankok ellenőrzésétől, pénzügyi tevékenységük számbavételétől a kormány félszeg módon tartózkodik, pedig a hathatósabb családi támogatások és a teljes körű gazdaságélénkítés forrása ezen pénzintézeteknél van. A pénztőke társadalmi célokra történő mozgatásának koncepciója azonban nem kidolgozott. Még hiányzik az ez irányú kormányzati stratégia. Az erős állami fellépést és a gazdaságpolitikai akarat érvényesítését jelentő kancellária kialakítása és költségvetési pénzkereteinek felpumpálása megtörtént, de bátortalan módon váratnak magukra a kis- és középvállalkozásokat segítő állami megrendelések, a támogatások, az új hitellehetőségek és garanciavállalások a vállalkozások felpezsdítésére, új munkahelyek létesítésére. Az országban működő külföldi multinacionális vállalatokkal a kormányzat egyeztető tárgyalásokat még mindig nem kezdett a kisvállalkozói bedolgozói programok elindítására. Mit tehetünk, milyen reményekkel indulhatunk hát neki az új évnek? Kétségtelen, hogy az anyaországon belüli és kívüli magyarság esélyei a megmaradásra, a lelki és anyagi gyarapodásra most jobbak, mint 4 évvel ezelőtt, az MSZP-SZDSZ választási győzelmekor. Azonban még tennünk kell. Közösen, az előbbre jutásért. Táplálni kell a magyarság hitét, fokozni összetartozását és anyagi erejét a közös boldoguláshoz. Tovább kell erősíteni a családok támogatását, ami mindennek az alapja, minden anyagi és lelki gyarapodás kiindulópontja. Az ország pénzügyi helyzetének, a közpénzek gyarapodásának és hasznos, társadalmi célokat jelentő felhasználásának serkentése érdekében pedig Széchenyi István gondolatait idézve arra kell törekedni, hogy: „Mindenki, mennyire csak lehet, igazságos arány szerint viselje a haza terhét, de szintily arányban élvezze is viszont annak minden elsőségeit!” . Lentner Csaba , „ Élelemosztás a Józsefvárosban. Az elosztási rendszer idén sem változik A MÁV-megálló k megfogalmazása szerinti eredménytelen bértárgyalások miatt beváltotta sztrájkfenyegetését a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSZSZ). Annak ellenére kezdte meg január 4-én nulla órakor az általa általánosnak meghirdetetett munkabeszüntető akcióját, hogy a sztrájk eredeti célját a MÁV- alkalmazottak többségét tömörítő Vasutasok Szakszervezete (VSZ) és a Mozdonyvezetők Szakszervezete (MOSZ) is elértnek minősítette. Hajnali egy órakor a szolgálatban levők mintegy 86 százaléka felvette a munkát, vagyis 3978 vasutas közül 596-an tiltakoztak. Mind a MÁV Rt. menedzsmentje, mind a VDSZSZ a Fővárosi Munkaügyi Bírósághoz fordult jogorvoslatért. A vasúttársaság jogszerűtlennek ítélte meg a munkabeszüntetést, az érdekképviseleti szerv álláspontja szerint pedig a MÁV nem működött közre a még elégséges szolgáltatások feltételeinek megteremtésében. A sztrájkoló vasutasok érdekképviseleti szervével a MÁV Rt. a jogszabályokban rögzítetteknek megfelelően folytatta az egyeztetést. A vasúttársaság vezetése ismételten leszögezte, hogy nincs további tartaléka az idei üzleti tervükben. Ezt a másik két reprezentatív érdekvédelmi tömörülés, a karácsony környéki kétórás figyelmeztető sztrájkban érintett Vasutasok Szakszervezete és a Mozdonyvezetők Szakszervezete is kinyilvánította. A velük kötött megállapodás 14,5 százalékos alapbéremelésről rendelkezik. Ezen belül 20 ezer vasutas differenciált bérkollekciót kap annak érdekében, hogy a legalacsonyabb keresetűek jövedelme is érzékelhetően nőjön. A január 1-jétől minden vasutasra érvényes béremeléshez kapcsolódik a decemberben esedékes 1,5 százalékos teljesítményjutalom. Mindennek eredményeként a vasutasság átlagosan 1,7 százalékos reálkereset-növekedést könyvelhet el 1999-ben. A VDSZSZ azért sem írta alá a másik két szakszervezet által parafált béralkut, mert megfogalmazása szerint az 1,7 százalékos átlagos reálbér-növekedés a vasutasok megosztását takarja. Hangsúlyozták, hogy nem a magasabb bérjuttatás ellen emeltek kifogást, hanem amiatt emelték fel a szavukat, hogy alacsony ajánlatával a munkáltató diszkriminálja az érintett vasutasokat. (Riportunk a vasutassztrájkról a 6. oldalon)