Magyar Fórum, 2004. július-december (16. évfolyam, 26-52. szám)

2004-07-01 / 26. szám

mm www.magyarforum.hu­­ ■ 247 FORINT ■■ XVI. évfolyam, 26. szám KÖZÉLETI HETILAP_____ 2004. július 1. Tisza Kálmán, az egy­kori kormányfő déd­unokája: A Tiszák krónikájának megírá­sakor az a cél vezérelt, hogy hozzájáruljak a két miniszterelnökről kialakított hamis kép korrigálásához. (5. oldal) II. János Pál pápa bírálta az Európai Unió alkotmányát, mert kimaradt belő­le a kereszténység, kontinensünk fej­lődésének és kultú­rájának alapja. (9. oldal) Michel Rocard volt francia miniszterel­nök, az Európai Parlament egyik ve­zető tagja abnormá­lis állapotnak ne­vezte a szomszéda­it fenyegető zsidó állam létezését. (10. oldal) Ifj. Jászai László: Büszke és boldog va­gyok, hogy ott lehetek a szent színpadon. És ha a Hősök terén le­hetek a szent színpa­don, az a csodák cso­dája. (13. oldal) A világ, amelyben élünk Az ember mindig azt hiszi, hogy az a felül­­múlhatatlanul legnagyobb ostobaság, amit éppen olvas, lát, hall, aztán másnap kiderül: blöffben felső határ a csillagos ég. A minap még a mecseki tigris tartotta enyhe lázban a közvéleményt. Állítólag egy hatéves kis­lány látta meg a padlásajtóban ülve a lopa­kodó vadállatot, és nyomban le is rajzolta, majd rendőröket és kommandósokat vezé­nyeltek a környékre, akik altató lövedéket akartak belelőni. Mert humanisták. Hírt arról is kaptunk, hogy turistaáradat öntötte el a környéket, mert mindenki a tigrist akarta látni, és vágyott a borzongásra, amit akkor lehet érezni, amikor a nagymacska a közelben ásít egyet. A hírlapi kacsát megszervezték. Ma min­den hírlapi kacsát megszerveznek. Ma a hírlapi kacsát nem a köldökét vakaró hír­lapíró röppenti fel, hanem a kacsaszervező rendezi meg. A tigrist egyik tévé sem cáfol­ta, hiszen kartellben vannak, legfeljebb enyhe kételkedésének adott hangot, hogy annál érdekesebb legyen a dolog. A mecseki tigris addig élt, amíg szükség volt rá, amíg elfedett valamit. Egy pártbotrányt, egy kor­rupciót, egy borzalmas merénylet hírét, pénzt és vért. A bulvárlapok menedzserei kigúvadt szemmel ültek a kimutatások előtt: mennyit hozott a mecseki tigris, nem lett volna-e jobb mégis a saját magával orá­lis szexet folytató férfi vagy nő történetét bedobni, vagy még több élőképet adni a berlini melegfesztiválról. Egyébként fáradnak az eseményszerve­zők. A politikusok lekörözik őket. Hiller István, a kormány és az MSZP legújabb ese­ményszervezője például felfedezte a Szent­­ivánéjt, mint párt- és kormányeseményt, és bevitte a dolgot a múzeumokba. Lett tánc, vigasság, akrobatika és varázslás a csendes falak között, a múmia beszélni kezdett, és a bulizók a „Szentivánéji álom” költészete helyett egy mozgalomba kerültek bele, amely azt van hivatva szolgálni, hogy Hit­iért válasszák elnökül az MSZP-ben a meg­fáradt, öreg Oberon helyett. Mert most ez a nagy buli. Az a fontos, hogy semmi se legyen a he­lyén. Egyik színház se játssza a költészet teljes pompájával Shakespeare varázslatát, a „Szentivánéji álmot”, sőt Vörösmarty „Csongor és Tündéjét” még úgyse, hanem legyen a dologból pótlék, múzeumi csinnad­ratta, elmélyülés, magunkba nézés helyett csődület, kóválygás és természetesen kábí­tószer-élvezés. Mert a napéjegyenlőség éj­szakáján letüdőzni egy marihuánás cigit, az ám az élvezet, a szárnyalás­­ és a nagy üzlet. De Hiller még kisfiú. A nagy varázslót most George W. Bushnak hívják. Ő most Jo­­szif Visszarionovics Sztálin és Winston Churchill egyesített babérjaira pályázik. Most folyik az isztambuli csúcskonferen­cia. A nép tüntet, a török rendőrség a helyén van, a tizenötmilliós városban ostromálla­pot uralkodik. Általában az amerikai elnök ellen tüntetnek. És akkor ma, kedden reg­gel a következő hírt olvassák be magyarul a Kossuth rádióban. Természetesen csak sza­badon idézve, emlékezetből: Ma reggel az isztambuli konferencián - jelenti amerikai tudósítónk - az történt, hogy Condoleeza Rice nemzetbiztonsági főtanácsadó egy cet­lit csúsztatott Bush elé, amelyen ez állt: „El­nök úr! Irak szabad!” Ugyanis megalakult az amerikaiak kinevezte bábkormány. Ez váratlanul érte a nagy elnököt. Ezért aztán nem volt teljes banalitástermő képességé­nek a birtokában, és csak azt hevenyészte rá a cetlire, hogy „legyenek boldogok a szabad­sággal”, vagy valami ilyesmit. Valami „éljen a szabadság”!-szerű mindig kibukik ebből az elnökből, Medgyessynket is ilyesmivel tömködte az Ovális Irodában, ahol elődje egészen mást csinált. No, nem mindig, csak ha tehette. Az, amit ráírt a cetlire, államfér­fiaira sikerült, pusztán azért, mert ő írta rá. Jaltában, a Fekete-tenger átellenes part­ján 1943-ban a három nagy, Churchill, Sztá­lin és Roosevelt tárgyalásán szintén sűrűn csúszkáltak a cetlik ide-oda. A németekre Sztálin már rámérte a sztálingrádi veresé­get, de a nyugati frontot a szövetségesek még nem nyitották meg, erejük nagy része le volt kötve a Távol-Keleten. Az egyik cetlin Ma­gyarország háború utáni sorsa felől érdeklő­dött állítólag Sztálin. Churchill odacsúszta­tott egy cetlit: „50-50%”, ez állt rajta. Sztálin rábólintott, de nem tartotta be. Ilyen Bush-horderejű marhaság a Blikk egyik szenzációszervezőjének, sőt az egész RTL Klubnak se jut eszébe soha. Bushnak és Condoleeza Rice-nak csak egy tollvoná­sába került. És a Magyar Rádió bemondta. Most már csak az a kérdés, hogy kit fog­nak holnap lefejezni a szabad Irakban. Ha az emberi értelmet, akkor az amerikaiaké mellett a mi Medgyessynk keze is benne lesz. Irak szabad! De jó nekik! Csurka István A ^40 támogatása A Magy­ar Kép és Hang Rt. hangjegytulajdonosai, valamint a Kincsem Rádió leendő támogatóinak kérésére adományvonalat indítottunk. A 06-81-320-169-es telefon­szám egyszeri hívása 240 Ft + áfa, amely vezetékes és mobiltelefonról egyaránt hív­ható. Támogatásukat köszönjük. A rádió műsora az Amos 1 műholdon digitális beltéri egységgel hallgatható. Vételi frekvencia: 11303 MHz. Pola­rizáció: horizontális. Egy hamis háború vége? 2003. március 20.: hajnali negyed 5-kor megkezdődtek az Irak elleni hadműveletek Bagdadi idő szerint fél hattól az iraki fő­várost három hullámban érte légitámadás alig több mint egy óra alatt. Műholdrend­szerrel vezérelt, úgynevezett szárnyas ra­kétákkal és F 117-es Lopakodó harci gé­pekkel mértek csapást iraki vezetési és pa­rancsnoki célpontokra. Washingtoni kor­mányforrások szerint az alkalom adta le­hetőséget akarták kihasználni a vezetés megsemmisítésére. A célpontot az ameri­kai hírszerző ügynökségek azonosították, amely nagy valószínűséggel maga Szad­­dám Huszein iraki elnök volt. Bush elnök a Fehér Ház Ovális Termé­ben közép-európai idő szerint hajnali ne­gyed 5-kor elmondott rövid beszédében megerősítette, hogy parancsára a koalíciós erők megkezdték a csapásmérést katonai­lag fontos, kiválasztott célpontokra, annak érdekében, hogy meggyengítsék Szaddám Huszein (iraki elnök) hadviselési képessé­gét. A hadműveletek célja Irak leszere­lése, népének felszabadítása és a világ megoltalmazása egy nagy veszélytől. Több mint 35 ország ad támogatást a haditenge­részeti és légi bázisok használatától kezdve a hírszerzési és logisztikai támogatáson át a harcoló egységek telepítéséig. George Bush azzal vádolta Szaddám Hu­­szeint, hogy a hadviselés egyezményeit és az erkölcsi szabályokat semmibe véve ira­ki csapatokat és katonai felszereléseket te­lepített lakóövezetekbe, hogy ártatlan pol­gári lakosokat használjon élő pajzsként, saját katonái fedezékének. Közölte, hogy célja az egységes, stabil és szabad Irak meg­teremtése, ezért csupán a fenyegetést akar­ják megszüntetni, és visszaadni az ország ellenőrzését az iraki népnek. 14 hónapi megszállás után a szövetsé­ges erők az eredetileg tervezett időpont előtt két nappal beiktatták Ijád Allávi új iraki kormányfőt. 952 szövetséges katonai áldozatot köve­telt júniusig az iraki háború. 11317 az iraki polgári áldozatok száma. 21 000 a sebesültek száma, a megölt iraki katonák száma 13 500-45 000 közé tehe­tő. 3415 dollárba került az iraki háború minden egyes amerikai családnak. 126 milliárd dollárba került az ameri­kai hadseregnek az iraki hadjárat. 80%-a az iraki lakosságnak nem bízik az iraki közigazgatásért felelős amerikai hatóságokban. 16 milliárd forintot költött a Magyar állam az iraki háborúra, amely 1 magyar polgári és egy­­ katonai áldozatot követelt. Tömegpusztító fegyvereket nem találtak, Szaddám terrorkapcsolatait nem tudták bi­zonyítani. Minden Bush által hivatkozott ok hamisnak bizonyult a háború megindí­tásához. Sebesült kicsi lány

Next