Magyar Fórum, 2007. január-június (19. évfolyam, 1-26. szám)

2007-01-04 / 1. szám

„Nincs más testvérem, csak magyar. Ha virrasztok, miatta állok poszton, csak tőle kérek kenyeret s csak ő, kivel a kenyeret megosztom” (Dsida Jenő: Psalmus Hungaricus) www.magyarforum.hu 207 FORINT : XIX. évfolyam, 1. szám KÖZÉLETI HETILAP 2007. január 4. c/' \ 1) (f ) K­arácsonyi számunkban „Küzdelem a túlélésért” címmel interjút közöltünk Kalász Mártonnal, a Ma­gyar Írók Szövetsége elnökével. Ebben Kalász arra a kérdésre, hogy milyen jövő vár az írószövetségre, a következőket válaszolta: „Sajnos fel kell készülnünk a legrosszabbra is. És válaszomat ki kell terjesztenem az írószövetség keretein kívülre is, mert nemcsak szervezetünk, de az egész magyar írótársadalom általános helyzete is nagyon nehéznek mondható. A legtöbben honoráriumok, alkotói támogatások nélkül kényte­lenek tevékenykedni, hisz a kiadók, a különféle újságok és folyóiratok helyzete is szintén igen nehéz. Sajnos a jelenlegi társadalmi viszonyok között már az is feldereng előttünk, hogy lesz majd néhány prefe­rált író - esetleg éppen ugyanazok, akik már most is kiemelt támogatást, médiahátteret mondhatnak ma­gukénak­­, miközben a döntő többség szépen, lassan kénytelen lesz felhagyni az alkotói tevékenységgel. Mindezeket összegezve: nincs mit szépíteni, egyre kilátástalanabbnak tűnik a jövő.” S­emmilyen kötelék nem fűz már engem a Magyar Írók Szövetségéhez. Valamikor ugyan ott kezdtük kedves barátaimmal - köztük Kalász Marcival is - azt a szabadságharcot, amelyet most végül a Hiller­­féle Ságvári emléktábla avatásos, liberális kultúrpolitika végleg meg akar fojtani. Elváltak útjaink, de most, amikor Hillerék ki akarják éheztetni, mégis azt mondom, meg kéne menteni a parasztok után, a kis­iparosok mellett, a Magyar Írók Szövetségét is. Mert magyar sors ez, minden ellentmondásával és megalkuvásával együtt is. Emlékszünk, Göncz Árpád az írószövetség elnöki székéből katapultált föl a köztársaság elnöki magaslesére és akkoriban a ma az írószövetséget támadó írók, a kilépők is nagyon fontos intézménynek tartották. Aztán beállt a kétpártrendszer és a liberális, Soros és az' ''­zetközi támogatást élvező ■' ' ’Alták és elkez­,s György nyilván­­ neki vidéki írókra, ceges kibontakozó ma­­i, tetromisszákra és bomem­i­y?3 .­pénze­ Csak rájuk, kipróbált ciceritasokra cuu ftücceni és ha kevesebb közt oszlik meg a tá­mogatás, Ők is job­ban járnak. Zá­radék: a pénzt a Kajmán-szigete­ken kell elhe­lyezni. Történt aztán, hogy a Tilos Rádió aranyköpései ellen tüntetés szerveződött, ame­lyen az írószövetség választ­mányának tagja, Döbrentei Kornél is beszédet mondott és a tüntetés végén megta­posták az izraeli zászlót. Azonnal felhangzott a kóser kórus: határo­lódjon el az írószövetség Döbren­­teitől. Mivel ez nem történt meg, újabb kilépési hullám indult meg és az írószövetségtől minden támo­gatást megvontak. Pontosabban: csak nem folyósítottak neki semmit. Ka­lász Márton ebben a helyzetben szó­lalt meg a Magyar Fórumban. M­indebből világos, hogy a ma­gyar kultúrát tönkretevő poli­tika egyik nem jelentéktelen állo­másához érkeztünk. Ebben a hely­zetben nem célszerű sokat mérics­kélni, hogy kik is most az írószövet­ség tagjai, s hogyan viszonylik te­hetségük, olvasottságuk a kilépettekhez, vagy a másként elcsángáltakhoz, hanem csak azt kell világosan látni, hogy Hiller és Soros, New York és Tel- Aviv meg akarja szüntetni, mert a jelenlegi magyar kultúra részének látja - és az is - és az útjában áll. E­z kiszámított, piszkos munka, megsemmisítés. Kalász Márton finoman fejezi ki magát, amikor azt mondja, hogy „lesz majd néhány preferált író - esetleg éppen ugyanazok, akik már most is kiemelt támogatást, médiahátteret mondhatnak magukénak - miközben a döntő többség kénytelen lesz felhagy­ni az alkotói tevékenységgel.” Igen, így akarják. A néhányak, a három főkó­ser, Kertész, Konrád, Nádas és a nyomukban lihegő Esterházy, aki úgy írt meg egy családregényt, hogy nem tudta az apjáról a lényeget, aztán amikor meg­tudta, megírta a megrendülését­­ még egy honoráriumért. A „preferáltak” díjazva, reklámozva vannak reggel, délben, este, idehaza és Németországban egyaránt. Ők voltaképpen már inkább német írók, mert a németek most az ő könyveik kiadásával és raktározásával fizetik a jóvátételt a nácizmus bűneiért. A mintegy ezertagú írószövetségben természetesen sok mihaszna alak is lehet. Világos, nem mindenki érdemli meg az író nevét és akad, akinél még az odaáll Parti Nagy Lajos is jobban ír, nem beszélve Konrádról, aki egyre verbá­­lisabb. De ez akkor is magyar sors, mindenestől, a Magyar Írók Szövetségében benne ragadt magyarokkal, zsidókkal, cigányokkal és féltehetségekkel és rímfaragókkal egyetemben. Mert ez most mellékes, tudja ezt Kalász is, aki ezt így csak a Magyar Fórumban mondhatta el. És mivel itt elmondta, nekem tudnom kell a köte­lességem: Magyarok! Mentsük meg a Magyar Írók Szövetségét! Pontosabban: a Magyar Írók Szövetségét is. Hozzunk létre egy alapot, a jelen körülmények között fillérekből, amely később egy tisztán magyar bankká válik és ebből majd vegyünk földeket, telepítsünk rá magyar családokat, támogassunk magyar ipari tevékenységeket, magyar árukat, s végül juttassunk egy kis működési költséget az írószövetségnek is. Hadd egye a sárga irigység Hiller elvtársat. Meg Ságvári elvtársat, aki már a marxista vadászmezőkön lődözi a csendőröket. L­egyen ez a magyar ellenállás első komoly mozdulata. Egy saját bank. Egy kis pénzecske fölötti magyar ren­delkezés. Kérem viszont, hogy a könnyed hangvétel ne tévesszen meg senkit. Az ügy végtelenül komoly. Az alap neve legyen „Magyarok a magyarokért!”. Bele kell férjen a föld megmentése, a nagycsaládok komoly megsegítése, a magyar vállalkozás támogatása és egy kis ihletforrás. Magam például százezer forinttal tudok hozzájárulni a számlanyitáshoz, mivel a ga­loppversenyek téli szüneteltetése miatt sokkal kevesebbre rúgnak vasárnapi kiadásaim. Az alapítványt rövidesen létrehozzuk.­­ Csurka István Göncz Árpád preferált, Nádas Péter preferált Kertész Imre preferált . Konrád György preferált

Next