Magyar Hirlap, 1918. november (28. évfolyam, 270-277. szám)

1918-11-17 / 270. szám

xig/^5 ■ 1 ( ; táreti emlék«. /. _ _ sz.­­_____ Egyes szám ára fbtelwlsen* vidéken és a pályaudvarokon 20 filflér, * Budapest 1918, # XXVIII. évfolyam 270.szám,Vasárnap,novemberi? ILÖFIZETEsTÁROK: Egész évre 00'korona, félévre tM korolli, Főszerkesztő is kiadótulajdonos I Szerkesztősig ás kiadóhivatal: Budapest, »I. ker., Vilmos negyedévre 15 forr., ecry bóra c koron­­a­s csaszír-n­­ői. ESTES SZAM­ARA: Helyben, vidéken ás a vasúti állomásokon MÁRKUS MIKSA J__S«rtsszteseti telefon 36-86 .: Kiadóhivatal! telefon 44-M, 23 fillér. Interurbán telefon b-78 ".................—-----------------------~ —.............. ..............................................................................................................­ A nagy Nemzeti Tanács határozata ma megteremtette a magyar köztársasá­got. A m­agyar nemzet milliói kezükbe vették az ország sorsának intézését. A mai évezredes jelentőségű hatá­rozattal kezdődik az alkotás ideje. A forradalom maga nem épít, csak utat tör. Mint ahogy világvárosokban a zsarnok­ság bástyafalait rombolták le, hogy új kultúra, új város emelkedjék a sötét kö­zépkor emlékeit őrző kőtömegek helyén, úgy kellett a forradalomnak falbontó csákánynyal dolgoznia, hogy a maradi­­ság Basttik­jának helyén szabad teret nyerjen az új Magyarország megépítésé­hez. Most szabad a tér s a mai magasztos ünnep jelzi a felelősséggel teljes munka­napok kezdetét. A világháború befejezése körül az „istenek'' alkonyának vihara elsöpörte a királyságot, az Ausztriával való közös-* ség átkát és a népuralom útjában emelt gátakat. Ma már nem ,,Isten kegyelmé­­ből‘‘ intézi a fejedelmi dilettantizmus a sorsunkat. Nem udvari klikkek határoz­nak rólunk, nélkülünk, hanem a nép millióinak akarata dönti el jövő boldog­ságunkat, vagy a vesztünket. Éppen ezért vessünk számot helyzetünkkel. Az új Magyarország nem születhe­tett volna meg, ha a régiből nem rom­boltunk volna le sokat, talán többet is, mint amit nyugodt időkben, a zöld asz­talnál mérlegelve lerontottunk volna. De évtizedes politikai hibákból kialakult rendszert nem lehet gyémántcsiszoló köszörűvel pucolni, fényesíteni, ezért lehetett csak a falbontó csákánynyal dolgozni. Ebből a világtörténelmi kény­szerűségből azonban az származott, hogy az új Magyarország épületének anyagát napok, órák, percek alatt kell elővarázsolnunk, ha azt nem akarjuk, hogy a tél — az események dermesztő hóvihara —­ idő előtt ránk köszöntve meghiúsítsa az épület betetőzését! Elbontottuk a kerítéseket, átvágtuk a gátakat, pedig körülöttünk árvizek hömpölyögnek. Napok, órák, percek alatt kell itt ásni, faragni, építeni. A kö­rülöttünk alakult államokkal keressük a jó szomszédi viszonyt A vvilsoni népszö­vetség eszméit igyekezzünk érvényre jut­tatni s ezen a téren álljunk teljes egyet­értéssel a magyar kormány mögött, amely részben a múltak bűnei által fel­­­idézet­ ellentéteket igyekszik áthidalni. De ,­tán üljünk­­szomszédaink,­­Aidá­jából. Vegyük észre, hogy ők a wilsoni igazságok érvényesítését nyugodtan vár­hatják meg a maguk — sajnálatosan túlzott — követeléseik alapján állva, mert náluk a forradalmi átalakulás iz­galmas napjait hamar váltotta fel az újjáépítés munkája. Katonáik —­ a népuralom katonái — is hamarosan megszervezték nemzeti hadseregeiket, amelyek a belső rendet s a forradalom vívmányait védik, és e mellett nemzeti álláspontjuknak is érvényt igyekeznek szerezni. Néhol — amit csak kárhoz­tatni tudunk — új imperializmus kezd kialakulni. Mi semmiféle imperialista őrület számára kaphatók nem volnánk, de másfelől nem tudjuk­ eléggé kiemelni annak a törekvésnek helyességét, hogy hős katonáinkból a forradalom vívmá­nyainak megvédésére és az ország belső nyugalmának , ezzel az újjáépítő munka lehetőségének biztosítására a legsürgősebben alakuljanak meg a fegy­verszünet feltételeiben is körülírt erős­ségű csapatkötelékek. Hős, hazafias ten­gerészeink egy maroknyi csapata most mutatta meg a tót vidékekre betört por­­tyázó hadakkal szemben, hogy milyen csodás erőt ad a magyar katonának az a tudat, hogy a magyar népet s a magyar földet védi. Induljon meg azonnal teljes erővel a munka. A nép milliói országló hatal­mukat használják fel első­sorban arra, hogy úrrá legyenek saját maguk felett. Fogjon mindenki hozzá a munkához ott, ahova eddigi hivatása állította, mert különben elakad az ország élő gépezete és rombadől az új Magyarország fejlődő épülete, mielőtt tető alá hozhattuk volna. A forradalom merész, fiatalos ereje lük­tessen a most kezdődő munkanapok­ alatt is az ország élő szervezetében, mert olyan nehéz feladat vár reánk, hogy csak a forradalmi lelkesedés és önzetlen kötelességteljesítés oldhatja meg. A magyar köztársaság születésnapja A nép az Országház elit. — A képviselőház feloszlott. — A főrendiház utolsó ülése. — Proklamálják a köztársaságot, az Magyar Hírlap tudósítóitól. Ma, a köztársaság kihirdetésének napján, teljes mukaszünet van a fővárosban. Az üzle­tek csaknem kivétel nélkül zárva maradnak, de a gyárakba özönlik a munkásság, mert a gyárak udvarán van a gyülekezés s onnan reg­gel kilenc órától kezdődően nagy csoportokban az Országház­ térre indulnak a munkások. A házak fellobogózva és a balkonokon vörös sző­nyegek és drapériák, ahova néz az ember, zászlótenger s nem lehet kivenni, hogy a tri­kolor vagy a vörös szín­ uralja-e jobban a vá­rost. "A falakra az éjszaka mindenféle plakáto­kat ragasztottak ki, egy hatalmas, nagyszerűen megkomponált köztársasági plakátot, amely Biró Mihálynak, az ismert szocialista- festőmű­vésznek nagyhatású műve, a kép azt ábrázolja, hogy egy marcona munkás felrúgja a trónt és a koronás fő, mint a labda, úgy pattan ki be­lőle. Más plakát azt javasolja, hogy az Or­szágház­ téren ma délelőtt a köztársaság elnö­kévé kiáltsa ki a nép Károlyi Mihály grófot. Omlik a nép az utcákon, férfiak, asszonyok, tanulók, tisztek, katonák, valamennyien vörös pántlikákkal ékesítve. És felharsan a Mar­seillaise: Nem lesz a töke ur mirajtunk, Elvesz, aki a^maUnak^ él, Rikkancsok gyorsan kinyomott képeslapo­kat árulnak, amelyeken a népkormány tagjai láthatók, középen Károlyi Mihálylyal, akinek a levelezőlap gyártója már előlegzi is a köz­­társasági elnökséget. Más rikkancsok kokár­dákat árulnak, nemzetiszinű gombokat, ame­lyekről vörös pántlika lóg alá­. Azután röpcé­dulákat osztogatnak. Lázas az utca, a balkonokról üdvözleteket küldenek az Országház-térre felvonulók felé; a villamosokon felállnak az emberek és ők is hangos éljenzésben törnek ki, amikor egy-egy felvonuló csoporttal találkoznak. Hatalmas, virágos sokaság kísérte rende­zett sorokban az Országház-térre felvonuló zenekart, amely az után mindenfelé a mar­­seillaiset és gyújtó nemzeti dalokat játszott A Vilmos császár-­on rengeteg ember állott sor­falat és lelkes szeretettel köszöntötte a német katonákat, akik testvéries együttérzései halad­tak a menetben. Lehettek vagy háromszázan. Éljenek a németek! — zúgta a tömeg. — Hoch die Republik! hangzott a német katonák válasza, akiknek ujjongása szinte ha­tárt nem ismert, amikor a zenekar német ha­zafias dalra zendített.

Next