Magyar Hirlap, 1927. január (37. évfolyam, 1-24. szám)

1927-01-01 / 1. szám

w­f­r 1 20FILLÉR 20 FILLÉR I rffP TnT ff ff iBmff lOk Lm,, “wrfl­ l!.»’«In.ha^i dolauekcl. \ 061 kiáll az igazságtalan­ W9 fi IS HH W fflj HP JEF Ha H Ifi szolgálja minden hrtüsz gondolata, ér-VMOmerl „’1” f*,* n SB fS «f 88 H in M la ü B «Am » 9 «­»«• A Magyar Hirlap ereje a tiszta •ff /«Misében at 1811 (S US MMEln B wm la 11 meggyfiződés: megtörhetik, de meg nem sík \ u£d‘ ,Hid ?­ ??’ v ül P Itt «ÜL JrMr ül Hi aaf «Am ün gs m hajlíthatják. A Magyar Hírlap tiszteli !(|k' ílíflí í k..* E£ Í£S ff fii H m HHÉÉn­ 98 fl a hdil m B Mfw mások meggyőződését, de hadat Ilién , . c./. ald­ozat készségét y|j P® «I fra K» 80 38 jw fiS jSf H Sí elvek mögé rejtőző kalandorságnak. l1Ti na.M Hfl 11 fiB! 8«Vl nfii JA AW Um mmHBUB a Magyar Hírlap eszméket, Ideálokat. mg in |J|, ff |, GONOSZ ESZTENDŐ, JÓ ÉV Nehéz megvonni a mai éjféllel le­zárult esztendő mérlegét. Talán sok min­den jóra fordult ebben az évben, talán halomra dőlt minden olyan remény, amelyet az Úr 1926. esztendejéhez fű­zött­ a „földiekkel játszó égi tünemény“. Aki akarja, az helyezkedjék a sub specie aeternitatis szemszögének ma­gaslatáig, és az örökkévalóságnak ebből a szempontjából mondja el, körül­tekintve egész Európán, egész meglepően nagy eredményeket hozott a ma éjszaka tizenkét órakor lezárt év. Ki gondolta volna azt, hogy Franciaország őszintén, teljesen, maradéktalanul békét köt Né­metországgal. Sok minden történt az el­múlt esztendőben. Briand négy órán át ült­­Luther német kancellár mellett, négy órán át telepedett hol az egyik, hol a másik híres politikus ölébe egy kocs­­márosasszony fekete macskája, hol az egyik, hol a másik híres politikus simo­gatta a fekete macska hátát, és végül ki­alakult az a nézet, hogy az évszázadok óta ellenséges két nagyhatalom számára egyformán fontos érdek az, ha a jövőben egy úton fognak haladni, kezet kézben, vállat a vállhoz feszítve, felejtve min­dent, ami volt, és teljes hittel abban, ami­nek majd jönnie kell, mert másként nem következhetik más, mint az, hogy jelen­téktelen, szegény, nyomorult félszigetté lesz a földgömbön Európa. Nem lehet tagadni: ez a locarnói gon­dolat nagy lépésekkel sietett előre abban az évben, amelyet most fog lezárni a szilveszteri óra tizenkét kalapácsütése. A­­ kiengesztelődés nagy művét Hirsden­­házy tábornagy vezette az egyik olda­lon, a másik oldalról pedig Briand, aki miniszterelnöke volt a háborúnak és miniszterelnöke volt a békeszerződés végrehajtásának. Régi ellentétek szaka­­dékai fölött épült híd és nagy lépések történtek abban az irányban,­­ hogy az európai államok, az európai országok végül vegyék tudomásul, milyen életbe­vágóan fontos érdek mindannyiunkra nézve az, ha felismerik azt az igen egy­szerű, igen világos, egész kétségbevonha­tatlan természeti törvényt, amely sze­rint együtt fognak elpusztulni, ha nem fogják együtt kiépíteni jövőjük és bol­dogulásuk útját. Vannak még hangzavarok, vannak m­ég kakofóniák, de ezek már csak epi­zódokat jelentenek. Nem lehet tagadni, abban az évben, amelyet tizenkét ha­rangütéssel zár le ma a szilveszteri éj­szaka: nagy lépésekkel sietett előre az az érzés, amely szerint vagy egész Európa fog elpusztulni, vagy közös erő­feszítéssel menekülhet csak a pusztulás veszélye és bizonyossága elől ez a világ­rész. . ‘­­ Európaiak: így kezdte meg egyik be­szédét Loebe képviselő, a német biro­dalmi gyűlés elnöke és talán kezd már nyomatéka lenni a Loebe által használt szónak, amely szerint vagy megtalálja Európa a közös menekülésnek közös erőfeszítésekkel kiépített útját, vagy összecsapnak a pusztulás­­ hullámai Európa fölött. Az általános európai politika szem­pontjából kétségbevonhatatlanul történ­tek fontos lépések Európa megmentésé­nek érdekében. Németország átvette ,­a gazdasági termelés­­ amerikai kereteit, amerikai módszereit, amerikai eszközeit, és ami fontosabb ennél, végül csak­ugyan felépültek a hidak a német­­francia ellentét mély szakadéka fölött. Senki több jót nem mondott Németor­szágról, mint Franciaország tizenkétszer volt miniszterelnöke, és a jelenlegi fran­cia külügyminiszter, Aristide Briand. A német—francia kooperáció jelszava lett az európai politika legfontosabb kér­dése, miután az évtizedek során át a német—francia ellentét kiegyenlíthetet­­lensége és áthidalhatatlansága volt az európai politika legfőbb, legizgalmasabb, legveszélyesebb problémája. Az általános európai szempontokból nézve, tehát mintha jó esztendő lett volna az Úr 1926. éve. Anglia fölött kon­zervatív kormány uralkodik, a francia kormány élére harmadszor tért vissza Poincaré, aki köztársasági elnöksége alatt nem látszott az európai béke táma­szának, de most mintha felismerné, milyen életbevágóan fontos a teljes meg­értés Németország és Franciaország kö­zött. Csak éppen az általános európai probléma mellett van egy különleges magyar probléma is, és a különleges magyar probléma vonatkozásaiban ba­jos felfedezni akármilyen jelét, vagy tünetét a haladásnak. . Hajmási Péter, Hajmási­ Pál, mondja a régi népdal. Ahol van kormánypárt, ott ellenzéknek is kell lennie, mert ellen­zék nélkül a kormánypárt nem tehet eleget saját kötelességeinek, sem saját hi­vatásának. Hajmási Péter, Hajmási Pál... A Péter itt volna, de hol a Pál? Csupa Péter került ki győztesen és a Pálok hiányoznak mindenfelé. Péter és Pál találkoztak már az evangélium négy könyvében is. Péter nélkül nincs Pál, amint Pál nélkül nincsen Péter. Az egyiknek szüksége van a másikra, és a másiknak szüksége van az egyikre. Ezek olyan kezdetleges igazságok, amelyeket nem lehet megingatni és nem lehet vi­tatni. De azért a nyílt választás kerüle­teiből csupa Péter került ki és hiába nyomozná valaki, hová lett a sok Pál? Magyarország sorsa, útja, holnapja most nagy kérdőjel, és talán senkiben nincsen bátorság választ adni a kér­désre. Az a darab föld, amelynek a ma­gyar múltat és a magyar jövőt kellene je­lentenie Európa térképén, mintha nem je­lentené már sem a magyar múlt évszá­zadait, sem a magyar jövő perspektíváit. Európa sorsára nézve alighanem erős jórafordulást hozott az 1926. év, de Európa sorsa csak mellékes kérdés azoknak, akik a magyar szigeten élnek. Mert azt kár volna tagadni, hogy Magyarország Európa egyik szerves részéből átválto­zott olyan szigetté, amelynek partjait a tenger hullámverése mossa, mert a hi­vatalos külpolitika jóvoltából nincsenek szomszédai. . Európa jövőjének kilátásai mintha javultak volna az 1926. évben, de mi történt a magyar kérdéssel, hova lett a magyar probléma? Európa számára jobb kilátásokat hozott az 1926. év, mint amilyeneket az 1925. esztendő kínált, de a magyar probléma egy lépéssel sem jutott közelebb a megoldáshoz. Pedig nekünk, akik ott élünk, ahol a Duna fo­lyása megtörik, és északról dél felé for­dul, talán mégis elsősorban a magyar, jövő biztosítását kellene mérlegre ven­nünk. Millerand volt köztársasági elnök kimaradt a francia szenátusból (A Magyar Hírlap párizsi tudósítójától.) A nemzeti blokk egy része tudvalevőleg arra kérte Millerand volt köztársasági el­nököt, ne vállaljon jelöltséget a januárra kitűzött szenátusi választásokon, mert ezzel rosszabbítaná a nemzeti blokk esélyeit egész vonalon. Ilyenformán­­a nemzeti blokk, tehát a szélsőjobb pártok csoportja tudtára adta a volt szocialista vezérnek, hogy vonuljon háttérbe és ne kívánjon tovább is szerepelni a politikai életben, mert még a szélsőjobb pártok számára is tehertételt jelent a reak­ciós követeléseknek az a sora, amelyeket Millerand képviselt az elmúlt években. Úgy látszik, Millerand önként nem akart engedni a bizalmas figyelmeztetéseknek és így a nemzeti blokk nyomást akar gyako­rolni reá. Mivel a francia szenátorok köz­vetett választásból kerülnek ki, a nemzeti blokk vezérei kérdést intéztek a Szajna­tartomány elektoraihoz, várjon kívánják-e, hogy újból Millerand képviselje őket a sze­nátusban. A Szajna-tartom­ány ma Fran­cia­­ország egyik legreakciósabb szöglete és a Szajna-tartomány jóvoltából tért vissza a szenátusba két évvel ezelőtt Millerand. Most azonban az 594 elektor közül mindössze 224 helyeselte Millerand újabb jelölését a sze­nátusban és ebből a számarányból az kö­vetkezik, hogy Millerand­ minden valószínű­ség szerint kisebbségben fog maradni, ha politikai­ barátainak tanácsával , szembehe­lyezkedve, mégis kísérletet tesz szenátort be­é­lyének megtartására. Akármilyen tehetséges embernek bizonyult Millerand, mint parlamentáris vezér, mint kereskedelmi miniszter, mint hadügyminisz­ter, mint miniszterelnök, majd pedig mint köztársasági elnök nem lehet megdöbbenés­sel fogadni azt az állásfoglalást, amely majd­nem befejezett ténnyé teszi azt, hogy Millerand nem fog többé helyet kapni a szenátusban és így végleg lezárul a volt köztársasági eln­­nök politikai pályája. Ez igen kínos lehet Millerand számára, de a francia politikai erkölcsök szempont­jából még kínosabbak voltak azok a ka­nyarulatok, amelyeken át Millerand a ka­mara szélsőbal szögletéből eljutott a ka­mara szélsőjobb csoportjának vezetéséig. A­ szocialista­ párt radikális szárnyának leg­hangosabb szónokából kissé, átmenet nélkül lett Millerand a püspökök és a bankigazgatók bizalmi emberévé. Ezért a fordulatért fogja most minden valószínűség szerint kifizetni a számlát, és kénytelen lesz teljes politikai visszavonult­­ságban tölteni életének végét. fi Korányi Frigyes báró nyilatkozik a Magyar Hírlapnak a franciaországi magyar munkanélküliek helyzetéről, elhelyezkedéséről és az esetleges kiutasításokról Párizs, december 29. (A Magyar Hírlap tudósítójától.) A mun­kanélküliség réme már bekopogtatott a pá­rizsi munkásnegyedek, ipartelepek szürke bérkaszárnyáinak ajtaján. A hivatalos és nemhivatalos megállapítások adatai külön­böznek, egyik szerint huszonötezer, a másik szerint százöt­venezer azoknak a munkásoknak száma, akiket a beál­lt gazdasági krízis következtében alkalmazásukból elbo­csátottak. Ebben a pillanatban nehéz lenne úgy a hi­vatalos, mint a nemhivatalos megállapítá­sok adatait ellenőrizni, a szomorú tény azonban, akár egyiket, akár a másikat fo­gadjuk el, kétségtelen, Franciaország mun­kássága szomorú idők elé néz. A munkanél­küliség itt van, amely ellen a hivatalos té­nyezők fölvették a harcot. Amint ismeretes, a francia gazdasági élet és termelés­ zavartalan vérkeringésének egyik legfontosabb biztosítéka az az­­ 1.800.000 idegen munkás, aki a ked­vező konjunktúra idején jött Francia­­­­országba. A hivatalos, körök, a háború lezajlása után néhány országgal, így többek között Len­gyelországgal, Jugoszláviával, sőt Ausztriá­val­ is megállapodást kötöttek, an­ely sze­rint az illető országok kormányai a kiván­dorolni szándékozó munkáselemeket Fran­ciaország felé irányítják. Ennek a megálla­podásnak ellenében Franciaország kötelezte magát arra, hogy egy elkövetkezendő gaz­dasági krízis esetén ezeknek az országok­nak bevándorolt munkásai, a francia mun­kásokkal egyenlő bánásmódban része­sülnek.­­ A gazdasági krízis bekövetkezett, a nagy­üzemek jó része az évi leltár elkészítése címén egy hétre lezárta kapuit. Ez a szokatlan jelenség még feszültebbé teszi a helyzetet, mert a nagy­üzemek ren­des körülmények között augusztus havá­ban készítik el leltárukat. Az idegességet növeli az anélkül is napról-napra szapo­rodó munkanélküliek száma. Az elmélyülő krízis likvidálása szempontjából, amint már a hivatalos tényezők több ízben kijelentet­ték, legcélravezetőbb, eszközöknek az ide­gen munkások repatriálását tartják. Sajnos, elsősorban azokról a munkásokról lehet szó, amelyeknek kormánya nincsen Fran­ciaországgal szerződéses viszonyban, mert a lengyel, csehszlovák, olasz.. . A spanyol, sőt osztrák munkásokat a repatriálással­­szem­ben szerződés, védi és a krízis folyamán ugyanolyan bánásmódban részesül­nek, mint a francia munkások. Így , tehát a krízis elsősorban a magyar és orosz munkástömegeket találja védtelenül. Negyven-, sőt ötvenezer kivándorolt ma­gyar munkás sorsát érinti közvetlenül a frank emelkedése, következtében beállott súlyos válság. Párizsi tudósítónk felkereste Korányi Frigyes bárót, párizsi köve­­­­­­tünket, m­i i . , akitől a­­krízis folytán kenyérféléssé vált magyar munkásoknak a hivatalos részről való esetleges támogatásáról, az esetleg fo­lyamatban lévő intézkedésekről érdeklődött. Korányi Frigyes báró tudósítónk előtt a következőkben ismertette a helyzetet: — Az elbocsátások eddig nagyobb arányokat nem öltöttek, de számolni kell azzal a szomorú lehetőséggel, hogy a munkanélküli magyarok száma emelkedni fog. Erre az eshetőségre való tekintettel, az itt működő Magyar Egyesület, amennyi­­­ben a rendelkezésre álló csekély anyagi eszközök megengedik, minden lehetőt elkövet a nyomor enyhítésére, így egy, magyar vendéglőssel megegyezett, hogy rendkívüli olcsó áron ad­­ ebédet a munkanélkülieknek. Ezenkívül érintke­zésbe léptünk Párizs város vezetőségé­vel, hogy barakkokat bocsássanak ren­delkezésünkre, ahol a munkanélküliség folytán hajléktalanná lett magyarokat elhelyezhessük. Sajnos, kérésünket nem teljesítették és így kénytelenek voltunk más irány­ban akciót indítani. Remélem, hogy ez a próbálkozásunk sikerrel fog járni.­­ Sikerült egy sokkal reálisabb meg­oldást is találnunk, Hollandiában a már Franciaországban munkájukat veszített magyar munkások közül több mint két­százat tudtunk munkához juttatni. A kö­vetség lépéseket tett, hogy

Next