Magyar Hirlap, 1927. május (37. évfolyam, 98-122. szám)
1927-05-01 / 98. szám
V*7n ~ w 12 1 12 B*" | MISSISSIPI A remegő távíró hozza a foszlányos híreket. Messze Amerikában föld, víz és emberek olyan lenyűgöző, döbbenetes drámát játszanak le Isten ege alatt, mely szívekbe markol és ideget tép. A rettentő és gigászian megdagadt víz, a Mississipi harsogva tombol gátjai között és félelmetes bőgése szörnyű halállal fenyeget egy másfél milliós fővárost: New Orleans. Ha lezúdul, nincs menekvés, nincs segítség, nincs élet. Csak pusztitlás.Túl a gátakon— innen és onnan — ezer meg ezer holdjai a termékeny földnek, fakadó zsendülésnek, végeláthatatlan búzatábláknak. Ha átvágják a gátat, a Mississipi gyilkos ereje, minden rontó dühével ezekre a földekre öntené szzenynyes hullámait. Százezernyi vagyon és életeredmény pusztul. De megmarad és menekedik a város. Az idegek vibráló feszülésében tanácskozásra ül össze a kormány. És dönt: a gátat át kell vágni. Itt csak vagyon pusztul, ott élet veszne. Bármilyen fájdalmas, de nem bízzák az elemekre az ítéletet. 'Az ember méri, mi több és mi drágább. 'A föld jövőre megint magot hordhat méhében, a város örökre holt. A farmerek konokul lázadnak. Fegyverrel, géppuskával védik a gátat. Védik munkájukat, gyümölcsüket, kenyerüket. A kormány határoz: meg kell hajolniuk a köz java előtt. Csak egy érdek van: az összességé. A miniszter csónakra ül, hogy maga adjon parancsot az utászoknak: hol messenek bele a gátba. Sajkáját puskagolyók üdvözlik, magát átkok. Mindegy. Mert egy törvénye van és egy lelkiismerete: a polgárság egyetemének érdeke. Szomorú, ha ez az érdek áldozatot kíván. Szomorú, ha ez az érdek akárkinek— a legkisebbnek, leggyengébbnek is — igaztalanságot hoz. De ha egyszer, úgy most kell az államférfi szívének kőből lennie. A nemzet érdeke nagyobb a polgárénál , még ha fegyver mondja is ki ezt a szót. Szép dal ez, akármilyen halkan éneklik. Nagyon távol van ez a dal és mégis egész közel, mert az Ej Uchnem akármilyen orosz dal is, egészen magyar énekké lett. Újból és újból zsúfolt házak előtt éneklik a doni kozákok az Ej Udinem dalát, miután a Kék Madár szintén a zsúfolt házak sorát szerezte meg az Ej Udinem színpadi képével, és amikor Fjodor Saljapin énekelte el egész halkan, egész csöndesen, hangját nagyon kímélve ezt a dalt, a Városi Színház nézőterét olyan taps viharzott át, amely után még egyszer és harmadszor kény- telen volt a takarékos Fjodor Saljapiri elénekelni ezt a dalt. Miért éppen csak a volgai vontatóknak, miért éppen csak az orosz népnek szabad elpanaszolnia pa naszait Magyarországon? Ez nem égési érdektelen kérdés. . EJ UCHNEM X volgai vontatók dala ... Budapesten előbb a Kék Madár kórusa énekelte el, egyszer, kétszer, háromszor minden előadáson. Legalább háromszor, mert a közönség nem akart betelni vele. Azután volt egy este, amikor Fjodor Saljapin énekelt a Városi Színház nézőtere előtt. Háromezer ember volt együtt, de Fjedor Saljapin kímélte hangját, amint kímélte hangját Párizs nagy operaházában is. Fjedor Saljapin olyankor, amikor lehet, már csak pianissimo énekel, mintha egy kis társaság szalonjában, a zongora mellett állana és nem egy nagy színház nézőterével szemben. Ej Udnem ... Ez a volgai vontatók dala, amelyről tudna egyet és mást mondani például Gorkij Maxim, aki szintén dolgozott néhány esztendeig a volgai hajókon. Ezt a dalt lehetett pianissimo is énekelni, vagy talán csak pianissimo lehet énekelni, mert minél halkabban éneklik, annál megrázóbb a fájdalom, annál mélyebb a keserűség, annál őszintébb a panasz, annál kevésbé lehet körbeszállni a szemrehányással. A doni kozákok énekelték utoljára ezt a dalt Budapesten. Egy este, öt este, tíz este, mert a rossz konjunktúra világában sem tudott betelni a budapesti közönség ezzel a dallal. A fájdalom, a keserűség, a panasz dalával. És most kérdjük: az éber budapesti rendőrség miért tiltotta be az Ej Udinem szomorú melódiáját, és az éber budapesti rendőrség miért engedi meg azt, hogy a Kék Madár és Saljapin után a kozákok újból és újból elénekeljék a volgai vontatók dalát. Vasárnap 3400 népgyűlésen a munkáspárt 10.000 szónoka tiltakozik Angliában az új szakszervezeti törvényjavaslat ellen (A Magyar Hírlap londoni tudósítójától.) Egyre jobban kiéleződnek Agliában az izgalmak Baldwin szakszervezeti törvényjavaslata körül és a munkáspárt a szakszervezetekkel karöltve olyan propagandát fejt ki a javaslat ellen, amelyre még Angliában sem igen akadt idáig példa. Vasárnap nem kevesebb, mint 3400 népgyűlést rendeznek a szakszervezetek és a munkáspárt, amelyeken 10.000 szónok fog tiltakozni a szakszervezeti reformjavaslat ellen, amely elfogadása esetén az általános sztrájkot törvénytelennek deklarálja és igen szigorú rendszabályokat helyez kilátásba, különösen azok ellen, akik értelmi szerzői az ilyen sztrájkoknak. Baldwin szakszervezeti törvénye még a szimpátia-sztrájkokat is lehetetlenné tenné és a sztrájkot csak annyiban ismeri el jogosnak és törvényesnek, amennyiben az tisztán és egyedül gazdasági előnyök elérését célozza. A törvényjavaslat a szakszervezetek vagyoni alapjai felől is a munkáspártra igen súlyosan rendelkezik, amennyiben megtiltja, hogy a szakszervezetek a vagyoni tartalékaikat politikai célokra fordítsák a szakszervezeti tagok írásos hozzájárulása nélkül. A konzervatív párt természetesen nem nézi tétlenül a szakszervezetek és a Labour Party hatalmas propagandáját, hanem maga is teljes fegyverzettel veszi fel a harcot. Az elmúlt egy-két nap alatt a konzervatív párt is nem kevesebb, mint 3 millió röpcédulát osztott szét és azt bizonyítgatja, hogy az új szakszervezeti törvény a munkásság szabadságjogait semmiképpen sem veszélyezteti, csupán a munkásvezérek hatalmát igyekszik korlátozni. A munkáspárt ügynökei házról-házra járják a munkáslakásokat, hogy kioktassák a munkásokat a szakszervezeti reformjavaslat lényegét illetően. Ha ez a munkájuk valóban eredményes is lenne, a dolgok lényegén bajosan változtatna, hiszen a munkásságnak nem lesz beleszólása a javaslat parlamenti tárgyalásába. Az előjelek szerint Baldwin törvényjavaslatából mindenképpen törvény lesz, ha mindjárt egyes pontokon változtatásokat is fognak eszközölni. Mai formájában a szakszervezeti reform javaslatnak még a konzervatív pártban is akadnak ellenzői, de ezek javarészt a törvény élesebb és pontosabb megfogalmazását akarják csupán elérni és nagy vonásaiban ezeknek a véleményei is megegyeznek a szakszervezeti törvény reformjának szükségességéről. A liberális párt annyit elismer, hogy a most életben lévő tizenöt év előtti szakszervezeti törvény annyira homályos, és a pongyola fogalmazást, hogy egyáltalán nem felel meg a mai viszonyoknak, viszont azonban a liberálisok túlságosan messzemenőeknek tartják Baldwin törvényjavaslatát. Annyi kétségtelen, hogyha törvény lesz a szakszervezeti reformjavaslatból, az angol szakszervezetek és a Labour Party ereje meggyöngülne, ha mindjárt nem is olyan mértékben, mint ahogy, azt egyesek elhitetni szeretnék. A páneurópai ifjúsági szervezet vezetőit szombaton délután egyetemi hallgatók inzultálták az Oktogon-kávéházban A páneurópai únió főiskolai szervezete, mint ismeretes, múlt vasárnap akarta megtartani alakuló gyűlését, Hozmetz Károly és társai azonban botrányba fullasztották a gyűlést, amelyet az elnöklő herceg Hohenlohe Károly Egon kénytelen volt berekeszteni. A diákegyesületek tagjai közül többen bejelentették csatlakozásukat a páneurópai mozgalomhoz, amelynek Bécsben Seiper kancellár, Németországban pedig Wirth kancellár a vezetője. A vasárnapi botrány nem kedvetlenítette el a magyarországi diákmozgalom vezetőit és elhatározták, hogy újabb gyűlést fognak tartani, amelynek keretében végleg megalakítják a páneurópai unió főiskolai szervezetének magyarországi csoportját. A főiskolai hallgatók egy csoportja, amely az operettszínházi revolveres merénylő Hozmetz Károly körül csoportosul, elhatározta, hogy a páneurópai mozgalom híveit mindenképpen meg fogják akadályozni abban, hogy alakuló gyűlésüket megtarthassák. Az egyetemi verekedések ismert alakjai állandóan figyelemmel kísérték Balogh Endre főiskolai hallgatót és diáktársait. Balogh Endre ugyanis a páneurópai unió főiskolai szervezetének az elnökjelöltje. Hozmetzék megtudták, hogy Balogh és barátai újabb gyűlést akarnak előkészíteni és ezért levélben megfenyegették őket, hogy ha a gyűlést megismétlik, a vasárnapinál különb botrányt rendeznek. Életveszélyes fenyegetést tartalmazott a levél, amely, azonban nem ijesztette meg Baloghékat. A Pán-Európa-ellenes diákok megtudták, hogy Balogh társai szombaton délután egy kávéházban bizalmas megbeszélést tartanak és megtárgyalják azokat a módozatokat, amelyek alapján az alakuló gyűlést megtarthatják. A fiatalembereket egész nap figyelték, hogy hova mennek és észrevétlenül követték őket. Szombaton délután három óra után a diákok bementek az Oktogon téren levő Oktogon-kávéházba. Üldözőik oda is követték őket. Alig foglaltak helyet, négy fiatalember toppant elébük és inzultálni akarták őket. A kávéház vendégei azonban idejében megakadályozták, hogy az incidens nagyobb verekedéssé fajuljon. Az Oktogon-kávéház a kora délutáni órákban zsúfolva volt vendégekkel. Három fiatalember lépett be a kávéházba, helyet kerestek, miután alkalmas asztalt nem találtak, megkérdezték Reiner Imre kávést, hogy van-e különterem a kávéházban. A kávés készséggel kinyitotta a különtermet és a három fiatalember ott foglalt helyet, feketét rendeltek és nyugodtan beszélgettek. Alig telt el öt perc, négy fiatalember állított be gyors léptekkel a kávéházba és egyenesen Kreiner kávés elé léptek. Az egyikük dühösen rátámadt: — Hogy kerülnek ide a párnearopások? A kávés hirtelenében nem tudta, miről van szó, nem tudta, hogy a fiatalemberek kit keresnek és fölkérte őket, hogy csendben viselkedjenek. A kávéház különtermének ajtaja félig nyitva volt és a fiatalemberek meglátták a különteremben ülő főiskolai hallgatókat. Erre berontottak a különterembe, a kávés és a pincérek követték őket. A különteremben ülő diákok felugrottak helyükről és védekező állásba helyezkedtek. A négy fiatalember vezetője botjával a márványasztalra csapott és rákiáltott az egyik főiskolai hallgatóra: — Maga páneurópás? A következő pillanatban letépte a fiatalember jelvényét és lomposott. Úgy látszik, ez jel volt a verekedés megkezdésére, mert a társai rátámadtak a három főiskolai hallgatóra, akiket láthatólag meglepett a váratlan támadás. Még mielőtt azonban a verekedés elfajult volna, a kávés és a pincérek a felek közé ugrottak és megakadályozták, hogy a botokkal fölfegyverkezett támadók megverjék a védtelen fiatalembereket. Természetesen mindez nagy zajjal történt és a kávéház vendégei figyelmessé lettek a különteremben lejátszódó eseményekre. Betódultak a különszobába és lefogták a verekedőket. Közben ilyen kiállások hangzottak: — Le leéll bunkózni őket! Ki vele minden, páneurópással! A támadó fiatalemberek azután meggondolták a dolgot és el akartak távozni a kávéházból. A vendégek azonban nem engedték el a botrányhősöket. Egy pincér a közelben posztoló rendőrőrszemért sietett, aki fölszólította a hangoskodó fiatalembereket.