Magyar Hirlap, 1928. május (38. évfolyam, 99-122. szám)

1928-05-01 / 99. szám

1­0»**» /pl 10: ...A p£v!S2KaNT A* iT *T­ Tr" B E D E L: ■tó"Sm*78"föss* 1| J Ba toih ISST JEROME szerelme J 24 'lUMi Oil BääfÄ X II II 31 fel ítemr MAGYAR HÍRLAP 5u16kk­­etaaääS *“Tny iJIJlks MÁJUSI REOftNYKEDVEZMftNYE Törvény és kenyér Nem „kirohanás“, még csak nem is kritika Nagy Emil jászladányi beszéde és Sándor Pálnak az OMKE közgyűlé­sén elmondott jeremiádja. Nem tettek egyebet, csak konstatálták a tényeket és rámutattak a tények eddigi és vár­ható következményeire. Hogy ezek a tények önmagukban pálcát törnek a bennük megnyilatkozó rendszer fölött, ezért nem azok felelősek, akik rájuk mutatnak. A tűzvészért nem az a fele­lős, aki elkiáltja, hogy „Tűz van!“, ha­nem a gyújtogató vagy a véletlen. Nagy Emil is, Sándor Pál is éppen azért kiál­tanak tüzet, hogy fölébresszék az alvó tűzoltókat, mert a veszedelmet most még lehet lokalizálni. Most még csak a füst fojtogat és ha idejében közbelép­nek, a tetőt is és az alapépítményt is meg lehet menteni a lángoktól. De „ki­rohanásnak“ minősíteni a vészjelet, de­magógiának az S. O. S.-t és a túlzott szervilizmus tömjénfüstjével ellensú­lyozni a lángban álló ház torokmarkoló füstjét, lelkiismeretlen módja a vesze­delem kezelésének és csöppet sem csök­kenti a pánik méreteit. Ha a gazdasági­lag tönkrement, emberileg agyonalázott öngyilkosjelölt ezerszer elhiszi is, hogy az, ami itt történik, nem politikai reak­ció és nem „gazdaságpolitikai barba­rizmus“, hanem neonacionalizmus és gazdasági konszolidáció, és akkor sem tehet egyebet, mint hogy, más megoldás híján, kiugrik az égő ház ablakán. A kitűnő osztrák írónak, Alfred Pol­gárnak, van egy szatirikus háborús rajza, amelyben egy osztrák-magyar dreadnought elsüllyedésének pillanatát állítja az olvasó elé. Úgy képzeli, hogy a matrózok a süllyedés pillanatában a fedélzetre gyülekeznek és egy szívvel, egy lélekkel kiáltják a monarchia meg­lehetősen bonyolult kiejtésű jelmonda­tát: ,Indivisibiliter ac inseparabiliter!“ Olyan mindegy, hogy az emberek exisz­­tenciájuk összeomlásának pillanatában vagy életük elviselhetetlenségének végső határán a konszolidáció vagy a gazda­sági összeomlás konstatálásával az aj­kukon tűnnek el a társadalom mélyén vagy a Duna habjaiban. A tény az, hogy eltűnnek, hogy itt aránytalanul nagy tömegek pusztulnak el napról napra a létért való küzdelem kezdetleges terüle­tein, vesztik el a bátorságukat a küzde­lemtől és egyre nagyobb tömegekből vesz ki az idegerő, amellyel egy eszte­len és konok politika következményei­vel szembeszegülni, vagy legalább lelki­leg szembefordulni lehet. Akik nem bírják, öngyilkosok lesznek, vagy a fa­talizmus beteg lelki közönyébe mene­külnek. Az öngyilkosokon és az apa­­likusokon kívül kétségkívül van egy ré­teg, amely leírja: azoké, akikről több íz­ben a legilletékesebbek állapították meg, hogy a kormánytól függnek és ebből a függésből valamilyen formában hasznot húznak. Nagy Emilnek igaza van, amikor az öngyilkosok csöndjét és a közéleti apá­tia csöndjét nem téveszti össze a meg­elégedés és a belső béke idillikus csönd­jével. „A magyar kormányzatból egyed­uralmat csináltak“, — mondja a volt igazságügyminiszter, aki ugyanannak a miniszterelnöknek kormányában töltött be egy resszortot, amelyről most meg­­állpítja, hogy forradalomba viszi az or­szágot. Nagy Emilnek igaza van, amikor az abszolút nyugalom, az abszolút né­maság, az abszolút engedelmesség tár­sadalmi jelenségeiben a forradalmi ve­szély csíráit látja. A magyar nép nem akar forradalmat ma, holnap és hol­napután is éles ellenszenvet fog érezni mindenfajta forradalmisággal szemben, m mert még ma is a forradalom katzen-jammerjét nyöszörgi. Ennek az ellen­szenvnek, testi-lelki csömörnek minden őrültséggel szemben kétségkívül nagy mérséklő ereje van, annak ellenére, hogy az elégedetlenség fokozása, a gaz­dasági és társadalmi ellentétek éles ki­váltása többségi politika formájában uralkodik. A magyar nép jelleménél fogva antirevolucionista, egész törté­nelmi múltjának tengelye a fokozatos fejlődés. De a fokozatos fejlődést nem lehet megakasztani, a magyar alkot­mány- és jogtörténet korszerű fejezetei­nek helyére nem lehet időszerűtlen, torz és egyéni törvényszakaszokat ik­tatni. Magyarországnak nem kell forra­dalom, Magyarországon nem lehet for­radalom,­­ de a magyar népnek mó­dot kell adni arra, hogy törvényszerűen jelentkező igényeit alkotmányos eszkö­zökkel, jogszerű keretek között érvé­nyesíthesse. Nagy Emil az általános, tit­kos választójog alapján áll, amely lehe­tővé teszi, hogy a polgárság érvényesítse akaratát és érezze, hogy a kormány­­nem dirigálja a népet, nem uralkodik fölötte, hanem alkotmányosan, függ sa­ját népétő. „Állj, így nem mehet tovább!“ — kiáltja Nagy Emil. Nem kritizál, csak tüzet kiált. Hat-hét év múlva „véres na­pokról álmodik“ — és figyelmeztet, hogy ma még minden szörnyűséget meg lehetne előzni. A forradalom ve­szélyének füstjét ma még el lehet osz­latni az általános, titkos választójogon keresztül bőséges, bátor sugárban ürülő, tiszta népakarattal. ♦ Sándor Pál, ha nem is volt minisz­tere a kormánynak, amelynek kor­mányzati tényeit ismerteti, a kormány által is elismert szakembere a gazda­sági kérdéseknek, ő mondja, ő álla­pítja meg a tényt, mi csupán reprodu­káljuk: az egész ország alkotmányos alapon koplal. Fölteszi a kérdést, hogy miért kell nekünk ebben az állapotban sínylődnünk, amikor pedig már keresz­tülmentünk a háborún és tíz év rettentő nyomorúságain. S a kérdésre meg is adja a választ: a diktatúra politikája nem lehet jó. Vissza kell adni a nép ön­rendelkezési jogát! Az ország katasztrofális gazdasági helyzetének nem utolsósorban az az oka, hogy nincs önrendelkezési joga, hogy a parlamentben nem azok képvi­selik, akik ismerik az életviszonyait és számolnak az életviszonyaival. A mai „fináncbarbarizmus“, vagy „Budiz­­m­us“,­­ ahogy Sándor Pál Bud János pénzügyi politikáját nevezi, nem törődik gazdasági állapotunkkal. A mezőgazda­ság már nem tudja értékesíteni termé­nyeit, tehát megszűnt a fogyasztóké­pessége. A kereskedőt csőd és öngyil­kosság tizedeli. Az ipari munkás a lét­­minimumon alul mozgó fizetésért dol­­gozik, ha nem pusztul el a munkanél­küliek Tajgetoszán. Az intelligencia el­sorvad. Ezeket mondja el Sándor Pál. Tényeket, amelyeket a legexaktabb tár­sadalmi tudomány, a statisztika, tá­maszt alá. Mi lesz ebből? — kérdezi néhány nyugtalan ember, aki még nem adott fel minden reményt, akit még nem tett önmagával szemben is érzéketlenné az apátia, a „minden — mindegy“ lelki állapota. Kergessük el a rémképeket. A magyar népnek nem kell forradalom. Csak jog és kenyér kell, törvényadta jog és munkaadta kenyér. Az angol kormány ultimátumot intézett az egyiptomi kormány­hoz és hadihajókat küldött az egyiptomi vizekre Az ultimátum rendkívül határozott hangú és határideje május 2-án este hét órakor jár le Ha a válasz nem lesz kielégítő, az angol kormány szabad kezet tart fenn magának a megfelelő intézkedések foganatosítására Londonból jelentik. Lord Lloyd egyip­tomi angol főbiztos vasárnap este 7 órakor a következő jegyzéket nyújtotta át az egyip­tomi miniszterelnöknek: „Kegyelmes Uram! 1. Van szerencsém tudomására hozni, hogy az angol kormány április 4-iki jegy­zékének átnyújtása óta Londonban nap­ról napra fokozódó aggodalommal kellett megállapítanunk, hogy az egyiptomi kor­mány félreérthetetlenül azon van, hogy törvényerőre emeljen bizonyos rendsza­bályokat, amelyek a közbiztonságot érin­tik. Nagyméltóságodnak egyrészt az ápri­lis 19-én átnyújtott aide-memoire, más­részt pedig az ezt megelőző és követő közlések alapján tudnia kell, hogy a tervbe vett egyiptomi törvényhozási intézkedések éles ellentétben állanak azokkal a kikötésekkel, amelyeket az angol kormány április n­egyediki jegyzékében hozott Sarwat pasa ő ke­gyelmessége tudomására. 2. Az angol kormány utasított engem, kérjem fel Nagy méltóságodat, mint az egyiptomi kormány elnökét arra, hogy foganatosítsa haladéktalanul a szükséges intézkedéseket és akadályozza meg mind­azon tervbe vett törvényjavaslatok jogerőre emelkedését, amelyek a gyülekezési és tüntetési rendelkezéseket módosítják. 3. Megbízatásom van arra is, hogy kategórikus írásbeli nyilatkozatot kér­jek Nagyméltóságodtól, amely szerint az egyiptomi kormány nem erősza­kolja tovább a fent említett törvény­hozói intézkedések keresztülvitelét. Amennyiben május másodikán este hét óráig nem kapom kézhez ezt az írásbeli nyilatkozatot, úgy az angol kormány sza­bad kezet tart fenn magának a helyzetnek megfelelő intézkedések fognatosítására. Chamberlin külügyminiszter nyilatkozata az alsóházban Chamberlain külügyminiszter az alsóház mai ülésén MacDonaldnak az angol—egyip­tomi konfliktus ügyében beterjesztett inter­pellációjára válaszolva, többek közt úgy nyilatkozott, hogy a szóbanforgó egyiptomi törvényjavas­lat, amely miatt a konfliktus kitört, az Egyiptomban élő külföldi állampolgá­rok élet- és vagyonbiztonságát veszé­lyezteti. Zaghlul pasa annak idején maga is elismerte, hogy ez a törvény­javaslat gátolja a rendőr­séget működésében, amiért is a maga részé­ről nem fog hozzájárulni a javaslat törvény­erőre emelkedéséhez. Chamberlain utalt az 1921. évi alexandriai zavargásokra, amidőn is az agitátorok befolyása alá került tömeg megtámadta a külföldieket. Az angol jegyzék az utolsó Intés, ame­lyet az angol kormány az egyiptomi kor­mányhoz intéz. Egy liberális képviselő interpellációjára válaszolva, Chamberlain bejelentette, hogy­ tanulmányozni fogja a kérdést, vajjon nem volna-e célszerű a szóbanforgó egyiptomi javaslat szószerinti közzététele, esetleg Fe­hér könyv alakjában. Maltából angol hadihajók indultak Egyiptomba Máltából jelentik: öt angol hadihajó egyip­tomi rendeltetéssel Malta kikötőjét elhagyta. Londonból jelentik: A Valiant-Warspite angol sorhajó és a Callypso-Ceres cirkáló ma reggel kilenc órakor ismeretlen rend­el­tetéssel elhagyta Malta szigetét. A két csata­hajó állítólag Alexandria felé vette irányát. Néhány órával később a Caledon cirkáló is kifutott Malta kikötőjéből és ugyancsak Egyiptom felé vette útját.

Next