Magyar Hirlap, 1929. szeptember (39. évfolyam, 197-221. szám)
1929-09-01 / 197. szám
24.1^ 24fma. A példányonként vásárló i'^^bT HENRI ALLORGEI ilyen 25 egyiásután kovetkeifi /a »I8BMS«S!'&B ttawgfflffilSi1 ***lg3nPiP'*» ff^WWpa. ^*8^. ■ I « I I* «SS 26 %JÍ1í¥wr MTf^ A nagy kataklizma aWIIsE ini II Ifcr JI^Ansi IfLP MAGYAR HÍRLAP pin« cma^reRen^ kötelének ffJM jffa. JgfJ||L augusztusi regénykedvezménye. BUDAPEST. ..~^ | j ............................1111..... ADÓS A DERESEN Írta: Dr. KADOSA MARCEL Híradás jelent meg róla, hogy Zsitvay Tibor igazságügyminiszter büntetőnőnovellát készít a hitelezéssel kapcsolatos bűncselekmények szigorú büntetéséről. Véget akar vetni az adósok Eldorádójának, amelyben konok nemfizetők egy életet élnek végig a hitelezők zsebéből, akiknek a kárán nemcsak ők mulatnak nagyszerűen, hanem velük együtt az egész eladósodott társadalom, amelyben mindenkinek a szíve együtt dobog a hitelezőjét fal mellé állító furfangos adóssal. Az egyik kereskedelmi szaklapba éveken keresztül minden számban elhelyeztem egy „Czómnix“-viccet a sikernek akkora visszhangjával, amit semmiféle szakirodalmi remekművel nem tudtam volna elérni. A cinikus nemfizető prototípusa lett az elszegényedett társadalomnak, amely ebben a figurában a saját szerencsétlenségét teszi akasztófahumor tárgyává. Nemcsak az összes adósok, hanem az összes hitelezők is (magyar „hitelezők“, akiknek ez a méltósága annyit jelent, hogy másnak az adósai), ők valamennyien remekül mulattak, amikor a hitelező azt írja az adósának: „Nagyon csodálkozom, hogy három hónap előtt lejárt nagybecsű számlájának az ellenértékét még nem kaptam meg.“ Mire az adósa azt feleli: „Mi van ezen csodálkozni való? Hát hogy kaphatta volna meg, ha egyszer nem küldtem el?“ Az igazságügyminiszter úr nyilván abban a felfogásban van, hogy ennek a cinikus nemfizető erkölcsöknek az elharapódzása okozza a bajokat és régi szokás szerint büntető paragrafusokkal akarja megváltoztatni az erkölcsöket. De mi nagyon is tartunk tőle, hogy ez a törekvése nemcsak, hogy nem fog sikerülni, hanem hogy egyenesen visszafelé sül el: ártani fog annak az ügynek, amelynek használni akarna. Az adósok börtöne nem azért szűnt meg az egész világon, mert a nemfizetésnek ilyen szigorú megtorlása kiirtotta a nemfizetőket, hanem mert a hitelélet kifejlődése az egész világot börtönbe juttatta volna, ha a nemfizetőket mind bezárták volna. Volt egy nagy magyar bíró egyszer a világon, úgy hívták, hogy Zsitvay Leó. Aki e szerény sorokat írom, sok harcot vívtam ifjú titán koromban evvel a nagy jogásszal, ő az esküdtszék elnöke volt és én csaknem egyedül voltam akkor az ügyvédi testületben, aki szocialista és nemzetiségi izgatókat védett. Volt eset r£, hogy egész esküdtszéki ciklusnak minden napján én voltam a védő. Zsitvay Leó régi felfogású ember volt, ami a politikai természetű perek tárgyalásain sokszor elkeseredett viaskodásra vezetett. A sok harcban azonban nagyon megszerettük egymást és gyakorta volt abban a megtiszteletésben részem, hogy közéletünknek ez a nagytekintélyű alakja, a mindenki által ismert öreg kúriai tanácselnök, félórát járt velem beszélgetve fel-alá az Alkotmány utcában. Neki kedves szokása volt az, amit az ötvenes és hatvanas években nevelődött legbájosabb magyar urak gyakorolták, hogy beszédébe német szavakat és mondatokat kevert bele. És egy alkalommal ő mondotta nekem: „Ich we da wasz szágn! A büntető igazságszolgáltatásnak igen bő forrása a magánjogi törvényeknek és a polgári igazságszolgáltatásnak az élettől elrugaszkodott gyarlósága.“ És a gyarlóság ebben az értelemben nemcsak a fogyatékosságot jelenti, hanem az is gyarló, ami túlságosan jó az adott helyzethez. A szabad fosztogatás éppen úgy megölhet egy társadalomban minden életet, mint ahogy megélhetik az életet primitív viszonyok között az olyan szabályok, amelyek a legfejlettebb társadalom életviszonyainak a cinazúrái. Amikor az üzletátruházási törvényt a magyar törvénytárba beiktatták, én már jogot tudó ember voltam és mint ilyennek helyeselnem kellett és helyeseltem is az adóstisztességnek ezt a biztosítékát. De tudtam azt is, hogyha ezt a törvényt már négy évtizeddel előbb meghozták volna és már akkor lehetetlenség lett volna a firmatábla kicserélésével az üzletet az adósságaitól mentesíteni, akkor a mi édesanyánk bennünket éppen úgy belehajíthatott volna születésünk után a Krivajába, mint ahogyan belehajigáltuk , esztendőről-esztendőre a Töpsincs kölykeit. Aki a lókupecek között a kartauzi barátok erkölcsi felfogását vagy akár csak a londoni City üzleti erkölcseit akarná a törvény hatalmával maradéktalanul érvényre juttatni, az vagy a törvény tekintélyét tenné problematikussá, vagy pedig megölné a piac életét. Jézus Krisztus leghatalmasabb gesztusainak egyike volt, amikor korbáccsal űzte ki a kufárokat a jeruzsálemi templomból: nem tűrte, hogy a templomból piacot csináljanak. De azt ő se kívánta, hogy a piac templommá változzék. A Kúriának egyik tanácsa, a lapok híradása szerint a napokban egy ügyben kimondotta, hogy a nyolc százalékon felüli kamat fejében fizetett összeg akkor is a tőkére fizetettnek tekintendő, ha az adós kifejezetten kamatra fizette. Oly időben mondotta ezt ki a Kúria — ha ugyan igaz — amikor a legelső és legszolidabb pénzintézeteink se adnak, mivelhogy nem is adhatnak kölcsönt senkinek 10 százalékon alul, miután ők maguk is nyolc százalékot fizetnek a betétek tulajdonosainak. Azok a puritán gondolkodású kúriai bíró urak, akik ezt az ítéletet hozták, bizonyára nagyon meg voltak utána elégedve a szolid üzleti erkölcsöknek ilyetén diadalra jutatásával, de tudja mindenki, hogyha ez a hír igaz és ha a magyar bíróságok az egész vonalon érvényre juttatják ezt a magas erkölcsi felfogást, akkor rövid idő múlva Magyarország gazdasági területein ép oly kevéssé lesz lehetséges életet felfedezni, mint a hold titokzatos krátereiben. No és még valamit. Tegyük fel, hogy lett volna tizennégy évvel ezelőtt valaki elég alávaló és elég vakmerő, nyilvánosan szóval vagy nyomtatványban a következő infernális gonoszsággal kieszelt gyalázatosságot elkövetni. Nem képzelhető ugyan el, hogy valaki ilyesmire vetemedhetett volna, de mondjuk, hogy ellenséges repülőgépekről szórtak volna le közénk ilyen tartalmú cédulákat: „Magyarország polgárai! Siessetek betéteiteket kivenni a bankokból és takarékpénztárakból, mert a bankok és a takarékpénztárak a háború után is élni és virágozni fognak, de nektek egy fillért se fognak viszafizetni keservesen megtakarított garasaitokból. És hogy ezt tehessék, ebben maga az államhatalom fogja őket támogatni. Magyarország polgárai, ne higyjetek kormányotok felhívásának és szent ígéreteinek és ne adjatok kölcsön a hazátoknak egy fillért se, mert amit szent buzgalmatokban hadikölcsönre jegyeztek, azt a pénzt az ablakon dobjátok ki, a magyar állam még a kamatok fizetését is meg fogja tagadni. És amíg ti mindeneteket elveszítitek, addig a földbirtokosok és háztulajdonosok ingatlanaira bekebelezett kölcsönöket, amiket a pénzintézetek a ti betéteitekből nyújtottak, törvényes intézkedéssel nemzeti ajándékképpen el fogják engedni ezeknek az adósoknak és amíg ti mindeneteket elveszítitek és koldusokká lesztek, addig azok a köznyomorúság kellős közepében hallatlanul meg fognak a ti rovástokra gazdagodni. Magyarország polgárai, ne nevessetek, amikor e jövendölésemet halljátok és ne mondjátok, hogy ilyesmit jog uralma alatt élő civilizált országban még elképzelni se lehetséges, mert amit én itt megjövendöltem, az szóról-szóra be fog teljesedni.“ Ha ez az ember, aki ezt az észtvesztően gonosz jövendölést a közhangulat megrontása céljából elkövette volna, történetesen a büntetőbíróság kezei közé kerül 1916-ban, ugyan mi lett volna a végzete? Pedig mi már tudjuk, hogy ártatlanul érte volna a büntetés, mert amit maga Belzebub sugallott neki, az a prófécia teljes egészében valóra változott. Nem gondolja-e tehát Zsitvay Leó fia, hogy mielőtt a hitelezők pénzén dorbézoló adóst a deresre húzatja előbb valami olyasminek kellene történnie, hogy ez a deliquens ne szemtelen- kedhessék majd a Zsitvay Leó helyén ülő főtárgyalási elnök előtt és ne mondhassa felsőbbséges vigyorgással, hogy „akkor fogok fizetni, amikor a magyar állam is fizetni fogja a saját polgárainak azt az adósságot, amelyet tőlük, a hazafiasságukra hivatkozva, a legszentebb fogadkozások és esküvések között kért kölcsön“. Mert hátha Zsitvay Leó igazságossága és bátorsága feltámad a székében ülő elnöknek a lelkében és a pulpitushoz vágva a törvénykönyvét, azt fogja mondani a szemébe vigyorgó delikvensnek:— Hallja vádlott! Maga a legszemtelenebb piaci légy, akit valaha láttam. De meg kell adnom, hogy igaza van. Senki se köteles szigorúbb adóserkölcsöket respektálni, mint az állam, amely, fölötte ítélkezik! ............. ( Több biztonságot nyújt a megegyezés, mint egy-két fiata, ezred vagy repülőraj — mondotta MacDonald miniszterelnök a hágai tanácskozásokról és Genfben elmondandó beszédéről Londonból jelentik: Ramsay MacDonald miniszterelnök szombaton legidősebb leánya, Ishbell, lord Cecil, továbbá az angol népszövetségi delegáció több tagja kíséretében a luxusvonattal Párizsba utazott, ahonnan tovább folytatja útját Genfbe. Párizsban valószínűleg meglátogatja a nagybeteg Poincarét. A Reuter-iroda képviselőjének adott nyilatkozatában a miniszterelnök annak a reményének adott kifejezést, hogy a hágai eredmények Európa javára fognak válni. A béke alapját jelentő tárgyalásoknakés egyességeknek a tárgyilagos igazság és a fair play jegyében kell állniok. — Ezentúl— így folytatta a miniszterelnök — nem arra törekszünk a nemzetközi megbeszélésekben, hogy egymásra kényszerítsünk valamit, hanem tárgyalni fogunk mindaddig, amíg az összes részletkérdésekben kielégítő megoldást nem sikerül találnunk. Ezt nevezem én a béke rendszerének. Ezt követték Hágában és most Genfbe fogunk utazni. Ramsay MacDonald ezután kijelentette, hogy még nem tudja genfi beszédének valószínű szövegét, mert előzőleg meg akarja vitatni a helyzetet régi barátaival, köztük Briand-nal. A népszövetség igazi nagy problémája a leszerelés marad. — Azt hiszem, — mondotta — az utolsó három-négy év alatt túlságosan belebonyolódtunk a másodrangú kérdésekbe, holott a nemzetközi megegyezés a legfontosabb. Sokkal több biztonságot nyújt két nemzet között a megegyezés, mint egy-két hajó, ezred vagy repülőraj. A Dawes tábornokkal folytatott tárgyalásokról csak ennyit mondott a miniszterelnök: — Nagyon csodálkoznék, ha a csirkék nem kelnének ki a kellő időben. Snowden sajnálatát fejezte ki, hogy sok kellemetlenséget okozott a hágai értekezletnek Hágából jelentik. A hágai jóvátételi értekezlet záróülését délben 12 óra 19 perckor nyitották meg. A sorrend szerint Stresemannál kellett volna elnökölnie az értekezlet záróülésén, ő azonban az elnöki tisztre a legudvariasabb formában Jaspar elnököt kérte fel, aki azt nagy örömmel el is fogadta. Az ülés azzal kezdődött, hogy a teljes ülés távirat útján szerencsekívánatait fejezte ki Vilma királynőnek születésnapja alkalmából. Ezután az értekezlet jegyzőkönyveinek aláírására került a sor. A jegyzőkönyveket csak Jaspar elnöknek és Hankey főtitkárnak kellet aláírnia a konferencia határozata értelmében. Cheron francia pénzügyminiszter legmélyebb elismerését fejezi ki Jaspar elnöknek az értekezleten kifejtett működésért. Snowden szólalt fel ezután, aki szintén elismeréssel adózott Jaspar elnöknek és sajnálatát fejezte ki, hogy az értekezletnek olyan sok kellemetlenséget okozott. A teljes ülésezután megválasztotta Jaspart a konferencia állandó elnökévé, aki kijeelntette, hogy e megbízatásának mindenkor a legszívesebben tesz eleget. Majd köszönetet mondott a konferencia minden tagjának kitartó munkájáért és az ülést egy órakor bezárta. Wirth birodalmi miniszter a Rajna-vidék kiürítéséről Dr. Wirth birodalmi miniszter a Paris Midi hágai tudósítójának tett nyilatkozatában a következőket mondotta: A Rajnavidék kiürítését végérvényesen megállapították. Ez a tény meg fogja szüntetni azokat a sorompókat, amelyek akadályozták a francia és a német nemzet között a tartósan jó és őszinte viszony kifejlődését. Mindenesetre szükség van arra, hogy ezt a munkát teljessé tegyék a Saar-vidék mielőbbi visszaadásával. Arra a kérdésre, hogy hisz-e a Hágában teljesített munka eredményességében, dr. Wirth ezeket válaszolta: A nemzetközi konferencia munkája elsősorban és legnagyobb részben abban nyilvánul meg, ahogy a részt vevő kormányok megvalósítják. Ebben a te