Magyar Hirlap, 1930. május (40. évfolyam, 98-122. szám)

1930-05-01 / 98. szám

2 1930 május­a. nista Humanité szerdán este ünnepi számot adott. A párizsi rendőrség a szerdai nap fo­lyamán őrizetbe vett huszonkét külföldi alatt­valót, akik kommunista propagandát fejtettek ki a május elseje megünnep­lése mellett. A huszonkét letartóztatott külföldit azonnal a határra toloncolták és örök időkre kiuta­sították Franciaország területéről. A rendőr­főnökség közlése szerint ugyanez a sors éri mindazokat a külföldieket, akik résztvesz­­nek a május elsejei kommunista zavargá­sokban. Letartóztatták a lengyel kommunisták vezérét Varsóból jelentik. A lengyel főváros rendőrsége felkészültem várja a május 1-étt Több kommunista vezért őrizetbe vet­tek, így többek közt a lengyelországi kommunisták legfőbb vezérét, Granas Sándort is, aki valamikor Leninnek volt bizalmas em­bere. Kovnói jelentések szerint az egyik elővárosban titkos kommunista nyomdát és szervező irodát lepleztek le, ahol több­milliónyi röpiratot foglaltak le, amelyeket a kommunisták május 1-én akartak szét­osztani. Széleskörű óvintézkedések New Yorkban New Yorkból jelentik. A rendőrség széles­körű óvintézkedéseket foganatosított, hogy megelőzze a május 1-i zavargásokat. Csü­törtökön nemcsak a kommunisták, hanem a frontharcosok szövetsége is nagyszabású fel­vonulást akarnak rendezni. A két felvonulás időpontját a rendőrség most megváltoztatta s csak úgy enge­délyezte a felvonulások rendezését, ha délelőtt a kommunisták és délután a frontharcosok vonulnak fel. A rendőrség továbbá megtiltotta, hogy a frontharcosok feltűzött szuronyokkal vonul­janak fel. A „Financial News" a magyar kölcsönről Londonból jelentik. A Financial News sze­rint az első külföldi kölcsön, amely London­ban legközelebb kibocsátásra kerül, való­­s­zínűleg a magyar kölcsön lesz. Az angol rész négymillió fontot tesz ki. Azt hiszik, hogy a tárgyalásokat — amelyeket Scitovszky Tibor, a Magyar Általános Hitelbank elnöke vezetett — lényegében már befejezték. A nem német jóvátételek ügyében létesített megegyezés lehetővé tette a magyar kölcsön kibocsátását. Az időpont most a piaci viszo­nyoktól függ. Azt hiszik, hogy a magyar kölcsön egész összege 20 millió font lesz, de az egészet nem egyszerre bocsátják ki. Belgiumban leszállították a kamatlábat Brüsszelből jelentik: A belga nemzeti bank 3 százalékra szállította le az elfogadott vál­tók kamatlábát. A kölcsönök és előlegek ka­matlábát 4 százalékra csökkentették. Bronzfigurák, írókészletek, állólámpák ajándéktárgyak és világítás Rt VII. Erzsébet­ körút ,Puilla ifi KÜ13ánrba£l8az,CSG árumintavásár tartamára viszont eladási árban árusít HÍRLAP Nagy vita a főváros közgyűlésén a Szent Imre-ünnepségek kétszázezer pengője miatt A közgyűlés többsége megszavazta a tanács előterjesztését A főváros törvényhatósági bizottsága szer­dán délután Ripka Ferenc főpolgármester elnöklésével közgyűlést tartott, amelynek napirendjén 151 tárgy szerepelt. Napirend előtt Kabakovits József szóvátette a népjó­léti miniszter átiratát, amelyben közölte a fővárossal, hogy az állam a fővárosi kórhá­zak részére kért hozzájárulási összeget nem folyósítja. Kabakovits a bizottsági tagok nagy meglepetésére megkérdezte a polgár­­mestert, hogy most már kellő fedezet hiá­nyában, valóban beváltja a főváros régi fe­nyegetését, hogy a fővárosi kórházak közül még az év folyamán kettőt bezárnak. A felszólalás során támadt izgalomban Si­­pőcz Jenő polgármester azonnal szólásra emelkedett és kijelentette, hogy kórházak be­zárásáról nincsen szó, de ebben a kérdésben a legközelebbi közgyűlésen fognak határozni. Csak június elsejéig hosszabbítják meg a szellemi szükségmunkát A városi pártok ezután melegen búcsúztat­ták a nyugalomba vonuló Csupor József és Solt Lajos tanácsnokokat, akiknek érdemeit külön-külön méltatták. A közgyűlés megsza­vazta a szellemi szükségmunka-akciónak jú­nius 1-ig való meghosszabbítását Lévai Sán­dor és Weiler Ernő hozzászólásai után. Weiler azonban még azt kívánta, hogy a nagy nyomorra való tekintettel a szükség­munkát június végéig hosszabbítsák meg, mire az elnök szavazást rendelt el. Legnagyobb meglepetésre a tanács, Wolffck és a községi polgári párt nagyrésze a szellemi szükségmun­kának június 30-ig való meghosszabbí­tása ellen szavazott, tehát az eredeti indítványt fogadta el, míg a baloldal és a Friedrich-csoport Weiler indít­­­ vámjára szavazott. Miután a tanácsi előter­­­­jesztés kapott többséget, a szellemi szükség- , munka-akciót csak június 1-ig hosszabbítot­ t­­ák meg. Készázezer pengő a Szent Imre-ünnepségekre Állandó izgalomban tárgyalta továbbá a közgyűlés a Szent Imre jubileumi év ün­nepségeinek anyagi támogatására vonatkozó­­ tanácsi előterjesztést. ,az előterjesztés szerint a főváros ugyanis 200.000 pengővel járulna hozzá a Szent Imre­­ünnepségek rendezési költségeihez. Ezt az­­ összeget Kabakovics József erélyes szavak­kal ellenezte: " A közgyűlés öt perccel ezelőtt leszavazta a szellemi szükségmunka-akciónak még to­vábbi meghosszabbítását, azzal az indokolás­sal, hogy a fővárosnak nincs pénze, öt perc múlva pedig kiderül, hogy a fővárosnak igenis van pénze, mert 200.000 pengőt akar adni ünnepségek rendezésére. Lehetetlen, hogy amikor a főváros kül­földi kölcsönért folyamodik és a nyo­mor enyhítésére nem talál anyagi fede­zetet, ugyanakkor 200.000 pengőt adjon bankettek rendezésére. Kabakovits ezért javasolta, hogy a fő­város csak 30.000 pengőt szavazzon meg a Szent Imre-ünnepségekre. Peyer Károly ez­zel szemben azt kívánta, hogy az egész kér­dést vegyék le a napirendről, mert a tanács előterjesztéséből nem lehet megállapítani, hogy tulajdonképpen milyen célra kell a 200.000 pengő. Kinek a kezeihez juttat­ják és mire fordítják a főváros hozzá­járulását? — Az egyik oldalon — folytatta Peyer — megtagadják az éhezőktől a havi 80 pengős keresetet, a másik oldalon pedig 200.000 pen­gőt dobnak ki bankettekre. Ez a nyomor provokálása. — Az idegenforgalomnak kevés haszna lesz az ünnepségekből, mert a vendégek nagy részét iskolákban, kolostorokban fog­ják elhelyezni, sőt az autóbuszgarázst is el­kérték erre a célra. Szakemberek szerint idegenforgalmi szempontból az ünnepség nem jelent semmit. A világi rendezőbizott­ságok azonban máris serényen dolgoznak, képeslapokat küldenek szét, amelyek az egyik oldalon a Bazilikát, a másik oldalon pedig egy budapesti bank palotáját ábrá­zolják. Az egyik oldalon tehát Szent Imre her­ceg, a másik oldalon pedig Huszár Ká­roly képe látható. — Emberek esnek össze az utcán az éhségtől, a nyomor egyre nagyobb arányok­­­ban terjed, az igazi keresztényi szeretet te­hát az lenne, ha Szent Imre herceg meg­ünneplésével kapcsolatban a 200.000 pengőt nem ismeretlen célú rendezői költségekre fordítanák, hanem abból jóléti intéménye­­ket segítenének. Elfogadják a tanács előterjesztését Peyer beszéde alatt az izgalom egyre na­gyobb lett, sőt átragadt a karzatra is, ahon­nan többen lekiáltottak az ülésterembe. — Igaza van! Peyer végül a tanácsi előterjesztéssel szemben azt indítványozta, hogy ha a fő­városnak van fölösleges 200.000 pengője, akkor abból hosszabbítsa meg a szellemi szükségmunka-akciót, ebédeltesse meg a sze­gényházi ápoltakat, fordítson 50.000 pengőt a nyaraltatási akcióra, juttasson 25.000 pen­gőt a tüdőbeteggondozónak, de ha nincsen pénz a nyomor enyhíté­sére, akkor ne legyen pénz fényűzésre sem. A baloldal állandó helyeslése közben fe­jezte be Peyer a beszédét, majd az elnök névszerinti szavazást rendelt el Peyer és a tanács indítványa fölött. A jobboldal és a tanács 107 szóval megszavazta a 200.000 pengős hozzájárulási költséget és így a szo­ciális intézmények támogatására vonatkozó indítvány a baloldal 61 szavazatával kisebb­ségben maradt. A szavazás eredménye után a baloldalról többen izgatottan kiabálták: — Huszár Károlyék kapják a pénzt. — Mi lesz a szegényekkel, mi lesz az állástalanokkal? Percekig tartott, míg az elnöklő főpolgár­mester a rendet helyreállította. Interpellációk Amikor végre a rend helyreállt, gyors egymásutánban tárgyalták le a napirenden szereplő ügyeket. A közgyűlés többek kö­zött hozzájárult a Budapesti Kisipari Hi­telintézet alaptőkefelemeléséhez, a keres­kedelmi és iparkamarai választásokat in­téző központi bizottság megalakításához és hogy a jövőben építendő iskolák terveit magánépítészek készítsék el Ezután áttértek az interpellációkra, ame­lyek során Weiler Ernő a nyári időszámí­tás bevezetését sürgette. Baracs Marcel ki­fogásolta, hogy a fővárosi vámhatárok ki­tolásával sérelmek érték a pestkörnyéki iparosokat és kereskedőket és ezért utólagos reparációra van szükség. Wellisch Andor, a fővárosi építkezési munkálatok vállalatba­­adásával kapcsolatban a versenytárgyalási feltételek könnyítését kérte. Kabakovich József a legutóbbi taxirendszámkiosztás körül történt botrányokat tette szóvá és követelte, hogy a tanács a féltaxisokat és a szakmabeli iparosokat elégítse ki. A taxibotránnyal kapcsolatban meg­indult vizsgálatot komolytalannak tartja, mert az ügyet három nap alatt megvizsgálhatták volna, a közlekedési ügyosztály azonban már he­tek óta foglalkozik a vizsgálattal anélkül, hogy bármiféle eredményt tudott volna fel­mutatni. Még több lényegtelen interpelláció hang­zott el s azután a közgyűlés este tíz óra­kor véget ért. Budapesti Nemzetközi vásár május 3—12. A magyar ipar jubiláris bemutatója számos külföldi állam részvételével. 10­/6-os utazási Kedvezmény Felvilágosítás és vásárigazolvány kapható ( a Vásárirodánál Budapest, V., Alkotmány­­ utca 8., a vásár összes tb. képviseleteinél­­ valamint a Menetjegyiroda és a Wagons Lits Cook-iroda fiókjainál. Csütörtöki Felhős, hűvös idő, esetleg csapadék várható A Meteorológiai Intézet jelenti szerdán este 10 órakor. Az északeurópai hideg levegő folytatja előnyomulását a kontinensen. Szerdán este már egész Közép-Európa ennek a levegőnek hatása körébe jutott, amivel kapcsolatban a középeurópai hegyvidékeken még nagyobb esőzések voltak­. Hazánk mai napja hűvös és esős volt. A Dunán-­­túl északi részein 15 fok Celsiusig sem emelke­dett fel a hőmérséklet, az ország többi részein pedig nem haladta meg a 20 fok Celsiust. Esők még mindenfelé voltak. Időjóslat: Változóan felhős, hűvös idő, helyen­­­ként még csapadékkal. Klebelsberg kultusz­miniszter Svédországban Stockholmból jelentik: Gróf Klebelsberg Kunó kultuszminiszter tiszteletére Svédországban több ünnepséget rendeztek. Hétfőn este Lindman miniszterelnök díszebédet adott, amelyen szá­mos előkelőség vett részt. A miniszterelnök és a magyar kultuszminiszter felköszöntőt mon­dottak. Kedden Klebelsberg megtekintette a svéd múzeumokat, majd az új városházát, délután pedig az újonnan felállított magyar intézetet, ahol több svéd fiatalember tanul magyarul. Nemeskéri Kiss Sándor villásreggelit adott a miniszter tiszteletére, aki meleg szavakban kö­­szöntötte fel a stockholmi magyar ügyvivőt. A magyar intézet vezetősége 5000 svéd koronát ajánlott fel a magyar kultuszminiszternek olyan két kiváló magyar ifjú tudós számára, aki Svédországban akarja tanulmányait folytatni. A­ kultuszminiszter kedden este tartott előadása után bankett volt, ahol több felköszöntő hang­­­zott el. Klebelsberg szerdán Upsalába utazott, ahol meglátogatta az egyetemet és résztvesz az upsalai diákok tavaszi ünnepségén. Új hadihajókat épít Olaszország Rómából jelentik. A minisztertanács szer­­dai ülésén a haditengerészeti miniszter indít­­ványára a következőképpen állapították meg az 1930. évi flottaépítési programot: eg­­ 10.000 tonnás cirkáló, két 5100 tonnás őr­­hajó, négy 1240 tonnás torpedóromboló, négy 1390 tonnás tengeralattjáró, hat 8101 tonnás tengeralattjáró és tizenkét 810 tonnás tengeralattjáró. Csütörtökön kezdődik a református zsinat új ülésszaka Csütörtökön reggel kezdi meg országos zsioló­jának új ülésszakát a református egyház, a Szabó József utcai központi székházban. Ennek az ülésszaknak legfontosabb teendője az, hogy­ az egyház alkotmányáról és kormányzatáról szóló törvénycikket megreformálja. A javaslat a szervezeti, egyház-etikai és szoc­iális kérdések széles körére terjed ki. Nevezetes újítás a törvényjavaslatban, Hogy­ az ötezres lélekszámnál nagyobb egyházközsé­­geknek megengedi, hogy ilyen eklézsiákat többi önálló részre lehessen osztani. A reform magas­ban foglalja az összes nagy egyházak, így a bu­­dapesti és a debreceni egyház jövő kialakulásás­nak problémáit is. Az egyházközségi választójog tekintetében bizonyos magasabb minősítést ren­­delne el az új törvény, amennyiben választó­jogot csupán konfirmált egyháztagoknak ad, viszont a legalább tizennyolcéves, konfirmált női egyháztagok közül azoknak is lenne válasz­tójoguk, akik — ha férjük adófizető — maguk nem viselnek egyházi közterhet Az egyház­kerületi tisztviselők közül csupán a püspököt és a főgondnokot választanák élethossziglan, a többi egyházkerületi tisztviselő tizenkét éven­ként, ciklikus tisztújítás alá esnek. A zsinat „alkotmányozó ülésszaká“-n nem­ egy kérdésben élénk viták várhatók. A plená­ris ülésen egyébként dr. Baltazár Dezső püspök és Dókus Ernő egyházkerületi főgondnok elnö­kölnek és a holnapi ünnepélyes megnyitásnak­ érdekes eseménye lesz, hogy a skót református egyház részéről Shmith­ Cairns, aberdeeni teo­lógiai dékán hivatalosan üdvözli a magyaror­szági zsinatot. A tanácskozások előreláthatólag mintegy tíz-tizenkét napot vesznek majd igénybe. A belgrádi bűnper Belgrádból jelentik. A zágrábi terroristák­ bűnperének szerdai folytatólagos tárgyalá­sán befejezték Hadjija vágott kihallgatását és megkezdték Franekics vádlott kihallga­tását, akit azzal vádolnak, hogy­ résztvett Belimarkovics és Tomics tábornokok, vala­­mint Bedekovics rendőrfőnök ellen tervezett gyilkossági kísérlet végrehajtásában és rob­­banóanyagot szerzett a pokolgépek gyártási* hoz. Franekics vádlott kihallgatása soránn előbb fett .vallomásait visszavonta.

Next