Magyar Hirlap, 1930. június (40. évfolyam, 123-145. szám)

1930-06-01 / 123. szám

A falu s a város írta: IGNOTUS Demokrácia, lássuk be, Magyarorszá­gon sohasem volt. Még az annyit és mél­tán visszasírt liberális idők is a kivétel­lel, mit a polgárság bő rétegeinek kere­setbe juttatásával, befogadásával, sőt rangosításával tettek, csak megerősítet­ték a szabályt, hogy az országon az urak az urak. Sőt amire a mai rezsim magasztalén hivatkoznak, hogy nem de- mokrácia-é, ha, mint éppen most, egy kisgazdaember ül a főldmívelésügyi bár­sonyszéken: arra is igazsággal meg kell mondani, hogy magában semmivel sem demokráciább, mint mikor, néhány év­vel Mohács előtt, Fortunátus Imre zsidó bankár volt pénzügyminisztere második Lajos királynak. Bethlen István grófnak ugyan ragyogóan igaza volt, mikor az utóbbi években nem is egyszer ellene ve­tette a polgári s a munkási rekriminá- cióknak, hogy a demokráciát nem lehet a várossal, a külvárossal sem, azonosí­tani, s falusi országban, mint a mienk, a föld népének szava foganata teszi fő­képp a demokráciát. Úgy van, úgy van, — de 1867-től mind máig mikor volt ná­lunk szava a föld népének? Demokrácia olyan uralmi formát jelent, melyben mindenkinek — egyesnek, mint réteg­nek vagy foglalkozásnak — teljes szava van úgy a maga, mint a többiek dolgá­ban. s e dolognak ura a valamennyiök szavából alakuló közakarat, ennek pedig végrehajtója, akit a szabadon csoporto­sult többség megbíz vele. Ez lehetséges királyságokban, mint van ma Angliában, Belgiumban, a skandináv országokban, lehetséges köztársaságban, mint van ma Amerikában, Franciaországban, Svájc­ban, — ahol pedig nincs meg, ott abszo­lútizmus van, még ha, mint szovjeték, magját is kiirtották a cároknak, az urak­nak s a polgároknak. Ahogy ma Orosz­országban egy marék hivatalnok és ipari munkás nyakán ül százötven millió pa­rasztnak, az semmivel sem világmegvál­tóbb, mint mikor a Garák s az újlakiak, az Ulászlók s a Werbőczyek ültek volt nyakán a jobbágynak. S ehhez vesze­delmesen közel áll még a jóindulatú és jóhiszemű igény is, mely a társadalom vagy az ország vezetését az „intelligen­cia“ vagy „a történelmi osztályok“ szá­mára akarja biztosítani. Jobb hiszemmel és szentebb szándékokkal, mint ezt te­szem Tisza István akarata volt, bizo­nyára a demokráciát sem lehet akarni. De demokrácia époly kevéssé volt, mint akár a második József nemes hite és szent akarata. A demokrácia ott kezdő­dik, ahol még boldoggá sem teszik az em­bert akarata ellen, ahol jóhoz sem veze­tik úgy, hogy ne a maga jószántából menne. Biztosítani az intelligencia vagy a történelmi osztályok vezérletét csak in­tézményesen lehet, vagyis úgy, hogy a vezérlők számára kiváltságokat, a veze- tendők számára jogszűkítéseket írnak törvénybe. S éppen ez a kettő az, ami nem demokrácia még akkor sem, ha noblesse oblige s a kiváltság csak több kötelességet jelent, a jogszűkítés pedig gyöngéd és bőkezű apálkodást. Magyar- országon nem lesz demokrácia, vala­meddig a hazáért vagy a nemzetért való aggódás azt érzi kötelességének, hogy a hazát, a nemzetet, sőt magát a demokrá­cia kirakatába tett falusi népet is meg­védje ugyanettől a falusi néptől. A falu dolga mindig ugrópontja a ma­gyar demokráciának, de mcfet kivált azzá lett, mióta, nyolcvan városunk el- szakításával, az ország egg nagy falu lett. A boldog liberális időkben is, mikor közszabadságok, választójog és szociál­politika óhatatlanokká lettek: a vezérlő intelligenciában megvolt a hajlandóság, hogy a polgári, sőt a munkási rendek számára is teljes Európát teremtsen itt a Duna mellett, de a parasztnak ily nagykorúsílása ellen súlyos aggodalmai voltak. Most fordul negyedszázada, hogy Andrássy Gyula — bizonyára nyugati, szociális és liberális intellektus — mint belügyminiszter tárgy ilt az ő általános, csak pluralitással korlátozott választó­joga felől a magyar szociáldemokrácia akkori vezéreivel. S igen elkedvetlene­dett, mikor ezek nem kaptak tervén, ho­lott az egy csapásra úrrá tette volna a városi polgársággal együtt a munkássá­got is az országon, csak a falut tartotta volna továbbra is alul. Nem tudta meg­érteni, meg is mondta nekik, hogy mit fáj nekik, ipari munkásoknak, a pa­rasztnak a feje? — és valóban: ha már akkor lett volna bolsevizmus s ha e mun­kásvezérek bolsevisták, csak kedvükre lehetett volna, hogy a történelmi rendek­kel s a polgárokkal most ők is osztoz kódjának a paraszt felett való uralmon. De ők szociáldemokraták voltak, tehát demokraták, és tudták, hogy semmi jog és szabadság nem biztos, míg csupa jog és szabadság nem veszi körül, s a kivált­ság elsorvad, ha gyökerei jogszűkítésbe nyúlnak. Hogy taktice igazuk volt-e abban az időpontban, az más kérdés, de bizonyos, hogy a nem egyforma jog olyan, mint a tengeren a hullám: mind addig nyugtalanságban tartja, míg egész teméntelenség egyenletesre nem simult. A legjobb indulattal s a legérdeme­sebbeknek adott kiváltságok is végső soron éppen azt idéznek elő, aminek megelőzésére rendeltettek: felfordulást. Van Európának egy országa, hol harma­dik emberöltője nem volt forradalom. Ez Svájc, hol ugyanennyi ideje egyforma joga van mindenkinek és senki sem úr a többi felett. Holott Svájcban is vannak urak, van ősi nemesség, vannak gazdag birtokosok is. De mér rég nem volnának és Svájc sem volna meg, ha magukat s az országot a saját parasztjuktól akarták volna megvédeni s e parasztot is önma­gától. Ha a jelek nem csalnak: most megint olyan fordulat közeledik Magyarorszá­gon, mikor úgy terjesztenének ki vagy állítanának vissza jogot és szabadságot s úgy simulnának a nyugati liberális és szociális demokráciához, hogy demokrá­cia azért ne váljék belőle. S megint az volna az expediense, hogy a polgárnak s a munkásnak valamivel jobban fussa — rosszabb már úgysem lehet — a szám­adása, csak a paraszt legyen, ki továbbra is, ahogy mondani szokás: vezérlet alatt marad. Nyilvánvaló, hogy bizonyos elő­zetes értesülések nélkül — mikről külön­ben egy két nappal felszólalása előtt maga is tett a folyosón említést — Ap- ponyi nem állt volna ki ennyire hevesen a titkos és tiszta választójog mellett, s az is nyilvánvaló, hogy noha a belügy­miniszter úr korállja s a nagyságos, méltóságos és nagyméltóságú kisgazda uraknak nem sürgős: valami törté­nik a választójoggal s alkalmasint mi­hamarább. Nos: ami hallatszik, s amit, tíz év tapasztalata után, várni lehet, az megint olyasmi volna, hogy több város vagy akár valamennyi város megkapná a titkos szavazatot, a falu s a vidék azonban nem. Nem szólva most arról, amit Apponyi és Sigray eléggé megmagyarázott: hogy az ajánlási rendszer, ha az ajánlók kötelező számát nem csökkentik a választók tíz száza­Zsitvay igazságügyminiszter érdekes nyilatkozata Wíndischgraetz rehabilitálásáról „Szükségesnek tartom kijelenteni, hogy a bíróság ítéletét nem érintheti semmiféle becsületügyi eljárás“ A Magyar Távirati Irodát felkérték a kö­vetkező nyilatkozat közlésére: Tudomásomra jutott, hogy a képviselő­ház május 6-i ülésében az igazságügyi tárca vitája során herceg Windischgraetz Lajos katonai rehabilitálásával kapcsolatban el­hangzott felszólalásra adott válaszomat egyesek félreértették. Ennélfogva szükségesnek tartom kijelenteni, hogy válaszom lényege az, hogy a királyi bíróság ítéletét nem érintheti semmiféle becsületügyi eljárás. Nem változtat ezen az a tény sem, hogy a jelen esetben a becsületügyi eljárást a ka­tonai szabályzat szerint folytatták le és pe­dig azért nem változtat, mert a királyi bíró­ság és a zsűri más és más jogkörrel, más és más szempontból foglalkozott az üggyel. A bíróság ítélete közjogi vonatkozású és kötelező erejű, míg a zsűri az egyéni becsület kérdésében foglal állást, tehát magánérdekű és nem közjogi, hanem társadalmi jelentőségű. Ez utóbbi jelentőségei azonban nyilatkozat tómban époly kevéssé vontam kétségbe, mint ahogy a zsűri határozata nem érint­hette és nem is érintette a királyi bíróság ítéletének közjogi súlyát. Zsitvay Tibor igazságügyminiszter Olasz-francia Háborút fosol egy francia diplomata Párizsból jelentik: Az Oeuvre nyilatkoza­tot közöl, amelyet egy évek óta Olaszország­ban élő francia diplomata tett egy tonlousei újságíró előtt Olaszország jelenlegi lelkiálla­potáról. I í ■ — Olaszországban — mondotta az illető diplomata — mindenki meg van győződve, hogy háború esetén győzelmet fognak aratni a franciák felett és meg van győződve arról is, hogy ez a léka helyett tíz választópolgárra, a titkos­ságot komédiává, a nyilt szavazással egyérővé, tehát értéktelenné teszi, s fel­téve, hogy a titkosság kiterjesztésével az ajánlói százalékot is leszállítják: akkor is úgy volna, legjobb esetben, hogy a pol­gár s a munkás inkább szóhoz jutna s valami kevéssel többet is elérhetne a parlamentben, de a parasztnak továbbra sem volna képviselete, hanem csak ve­zérlete, s amit ő kívánhatna a törvény- hozástól s amit ő jelentene a törvényho­zásban, az megint csak a nagyságos, méltóságos és nagyméltóságú kisgazda urak kezébe volna letéve. Jutna-e így — talán paklik és politikai adok-veszek útján — a polgár s a munkás több lé lekzethez, az még ezzel sem bizonyos De ez is akkor, legjobb esetben,, kivált­ság volna, s nem volna joguralom s nem volna jogbiztosság. Bűn volna, vagy, mint Talleyrand mondta, még rosszabb volna: hiba volna, ha a polgár s a mun­kás kiváltságok fejében eladná az egyen­lő jogot, s a maga emelkedéséért elnézné a falu alultartását. Talajtalan volna a magas, ahová jutna, s a robbanás, mely e politikai üzlettel csak elhalasztódnék, de eleje ezzel nem vétetnék, ugyanúgy mindenekelőtt őket s a végén tán csakis őket vetné poklokra, mint ahogy most tíz éve sem volt nehéz a népet órájuk — ébreszteni. Igaz, hogy tragikum és komikum egyben, de viszont mióta világ a világ és történelem a történelem, mindig így volt: hogy a város fejének kell fájnia a falu miatt, mely őt hátba támadja, s a polgárnak s a munkásnak kell őriznie a földi nép amaz elsőszülöttségét, melyet ez maga mindig elcserél egy tál lencsén. De mégsem tehet másképp, önzésből ■sem, mert láthatja a különbséget a poF háború hamarosan — még 1935 előtt — be­következik. Olaszország ma pénzügyi és gaz­dasági politikáját a jövőre építi, abban a re­ményben, hogy a mostani súlyos kiadásokat a jövő háborújának vesztese fogja meg­fizetni. Az illető diplomata hozzátette, hogy a fejlemények békésebb irányba terelőd­hetnek, ha Anglia és Európa szilárd magatartást tanúsít és ha Németország részéről valóban béke­szerető szellem nyilvánul meg. gár s a munkás helyzete közt a demo­kráciákban még ott is, ahol, mint Svájc-i ban, Ausztriában vagy Csehszlovákiá­ban, a városgyűlölő falu vezeti a demo­kráciát, s ott, hol demokrácia nincsen, a polgár s a munkás extrakoszton nyeli az éhkoppot, a falut pedig az intelligencia vezérli. Igaz, hogy a polgár s a munkás mindent magának s csakis magának kö-s szűnhet, s viszont a falu nem lehet, hogy] maga teljesen ártatlan volna benne, ha az országban S. O. S.-et jajgat a kalapja mellett, országházabeli nagyságosai, mél- tóságosai és kegyelmesei azonban válto-i zatlan s rendületlen a kormányban s a kormány háta megett képviselik. Csodá­latos, hogy a zsellért, a szegény agyon- ijesztettet és mindenütt hátratettet nem is említve, de a magyar kulák nem tilta­kozik a kifogás ellen, mely az egyenlő szabadságot azon a címen vitatja el tőle, hogy a bolsevizmustól félti, — holott éppen a magyar falu volt az, mely már Kun Béláék idejében vasvillára szedte s szemétdombra vetette a kommunista agi­tátort s ma csak tud annyit a mai Orosz­országról, hogy ebből a paradicsomból ne kérjen. Mindez azonban mindegy] ahhoz képest, hogy mikor ma mintha némi konjunktúrája mutatkoznék a jog­nak s a szabadságnak: maga ellen, a saját joga és szabadsága ellen vét min­denki, aki pillanatnyi kedvező helyze­tét — mohón s rövidlátóan — csakis arra használná, hogy magának szerezzen kiváltságokat, s ne minden erejét s lehe­tőségét arra vesse, hogy egyenlő jogot s közszabadságot harcoljon ki. A falut mindig el lehetett bolondítani, de a vá­ros ne áltassa önmagát. A falu ugyan mindig hátba támadta a várost, de a város mégis csak magát védi, mikor at 'faluért helytáll. 1 24 FILLÉR 24 FILLÉR ss iHíromlb a MAGYAR HÍRLAP fi ä B M M PENGŐ I PENGŐ májusi könyvkedvezménye “

Next

/
Thumbnails
Contents