Magyar Hirlap, 1930. szeptember (40. évfolyam, 198-221. szám)

1930-09-02 / 198. szám

! * iLO mxER 1­0 l' 1.00 vászonkötésbeD JsLg ____________--------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------­H. G. WELLS ^*| “ISSl8 MAGYAR HÍRLAP CSODÁLATOS *|Of|g gl Ilii pSk |f\|i KO­Si“­ARA TÖRTÉNETEK iiil II iff MmXtk IS Mm MINI»EN ELÖFIZEre RÉSZ£RE IJUIII llvy_ —»» 1 —. BUDAPEST. «SO SZEPTEMBER2_g____ . (SlCz : KEDD, XL., ÉVF. 198. SZ. Üdves zavargásoknál bontották meg felforgató elemek a mun­kásság hital demonstrációját Impozánsan Indult, de vérbe és rombolásokba fulladt a szervezett mun­kásság: békés tüntető­ sétája — A rendőrség­ sűrű attakokkal állította helyre a rendet — Egy halottja van a tüntetésnek, öt életveszélyes, huszonkét súlyosabb, sok könnyebb sebesültet ápolnak a kórházakban Nyilatkozik Garami Erna, Peyer Károly és sztranyanszky harnagi államtitkár Hétfőn reggel Budapest közönsége arra ébredt, hogy kettőzött rendőrőrszemek ha­ladnak az útvonalakon, lovasrendőr-szaka­­szok vonulnak a körutak felé. A forró nyári reggelen már kilenc óra tájban kettes-hármas csoportokban gyüle­kezni kezdtek a munkások a gyárak elé. A rendőrség utasításához híven, nem álltak­­fel zárt sorokban, hanem beszélgetve sétál­tak az utcákon, várva a tizenegy órát, mi­kor is a tüntető sétát rendező Szakszerve­zeti Tanács rendelkezése szerint mindenün­nen elindultak a liget felé a munkásrajok. Hatalmas csoportok tűntek fel a Kőbányai tét felől. A Ganz-Danubius-gyár munkásai vezették a tömeget. Ugyancsak óriási tömeg vonult fel Újpest és Óbuda felől. A szociál­demokrata párt az Oktogonnál ütötte fel főhadiszállását, itt sétáltak már reggel 10 órakor a párt képviselő-tagjai, az egyes szakszervezetek vezetői. A munkások fő­hadiszállásával szemben viszont a főkapi­tányság tisztviselői helyezkedtek el. A kora délelőtti órákban általában opti­mista hangulat uralkodott. A szervezett munkásság impozáns rend­ben és nyugalommal vonult fel, a rend­őrség udvariasan figyelmeztette azokat, akik az előzetesen megállapított rend ellen vétettek s általában úgy látszott, hogy a munkásság tüntető sétája nyu­galommal fog lefolyni. Az Andrássy útnak az Oktogontól a Mil­lenniumi oszlopig terjedő útszakasza vált ti­zenegy órakor a legexponáltabbá. Az Ok­togonnál találkoztak a Kőbánya és a Mar­­git híd felől érkező munkáscsapatok, egé­szen fekete volt a sűrű embertömegtől az Andrássy út két gyalogjárója és a két be­­fásított sétány is. Andréka Károly főkapitányhelyettes sze­mélyesen ügyelt fel arra, hogy zavaró in­cidens nélkül menjen végbe a munkások felvonulása. Andréka többízben maga ment oda az egyes munkástársaságokhoz, figyel­meztetve a felvonulókat, hogy a rendőrség kizárólag sétát tűr meg, azaz nem szabad csoportokba verődve beszélgetni. A munká­sok a legnagyobb megértéssel fogadták a­lkapitányhelyettes figyelmeztetéseit, s im­­pozáns rendben és önfegyelmezettséggel tar­­otta be vezetőinek utasításait. A Rákóczi útnak a Baross tértől a Nem­zeti Színházig terjedő vonalán a munkások felvonulását Bezegh-Huszágh Miklós főka­pitány ellenőrizte. Titkára kíséretében meg­állt a főkapitány a Miksa utca sarkán, fél­órán át nézte a munkáscsapatok elvonulá­sát és szemléje közben gyakran maga kérte a munkásokat, hogy ragaszkodjanak a rendszabályokhoz. Tizenkét óra lett már, amikor a munkás­ág zöme elérkezett a Millenniumi emlék­­oszlophoz. A városligeti tó hídján át vo­nultak a tüntetők az Iparcsarnok felé. Körülbelül ötezer ember gyűlt össze az Iparcsarnok előtti térségen. Itt már jóval előbb két gyalogos rendőrszázad és két lo­vasosztag helyezkedett el, mert a rendőrség számított arra, hogy esetleg az Iparcsarnok előtt összeütközések lesznek a karhatalom emberei és a munkások között. A Szakszer­vezeti Tanács a tüntető séta programját úgy állította fel, hogy a munkások keresz­tülhaladnak a Városligeten, sehol sem áll­nak meg s amikor kiérnek a Városligetből, szétszélednek. A program azonban nem vált be. Amikor ugyanis a munkások pillanatra megálltak az Iparcsarnok előtt, erre a terep rendőr­parancsnoka a munkásvezetőket figyelmez­tette arra, hogy megállni nem szabad, a tömegbe furakodott néhány száz főnyi kommunista­ csőcselék pfuj­ozni kezdett. Hiába csillapította a tömeget, amelyben már csak rendzavaró elemek voltak, a szo­ciáldemokrata párt vezetőségének néhány tagja. Megjelent több, a polgári ellenzék­hez tartozó országgyűlési képviselő is, akik ugyancsak csillapítani igyekeztek az embe­reket, a rendzavarásra felkészült csőcselék azonban arra a kérésre, hogy menjenek nyugodtan haza, ismételten dühös pfujozás­­sal válaszolt. Izgatott szóváltás folyt le a rendőrlegény­­ség parancsnoka és az egyik szociálde­mokrata főrendező között. A rendőrtiszt­viselő szemrehányást tett a főrendezőnek, hogy a munkások nem tartják be a rendet, mire a párt megbízottja kijelentette, hogy a tömegben van néhány száz suhanc, csupa kommunista ifjúmunkás, ezek nyugtalanítják az embereket, ezért bomlott fel a fegyelem. A rendőrtisztviselő figyelmeztetésére a szociáldemokrata párt megbízottai megkísé­relték, hogy szétoszlassák a tömeget, de nem bírtak a kommunista csőcselékkel, amely kórusban kiáltotta: — Munkát, kenyeret! A Mosonyi utcai rendőrlaktanyából lovas- és gyalogosrendőr segítséget kértek ekkor a rendőrök. Míg a segítség megérkezett, fütyülve, szitkozódva és kiabálva farkas­szemet nézett a csőcselék a készültséggel. Ekkor már a szervezett munkások túlnyomó része szétszéledt s csak olyan elemek vettek részt a zajongásban, amelyekre a szocialista vezetőknek semmi befolyásuk sem lehetett. Amikor pedig vágtatva megjöttek a segítsé­gül kért lovasrendőrök és szirénázó autókon előrobogtak a gyalogosok, a terep parancs­noka kiadta az utasítást: — Oszlatni! Az első rendőrattak Ekkor kezdődött a pánik. Kétségbeesett sikoltozással rohantak szét a tömegben lévő nők, a rengeteg ifjúmun­kás pedig fütyülve gázolt át a virágágya­­­kon. Utánuk a rendőrlovak. A Stefánia út sarkán a tömeg egy része megállott A lovas­­rendőrök ekkor felvágtattak a járdákra, kirepültek a rendőrkardok s megkezdődött a kardlapozás. Észvesztve menekült a tö­meg a kardlapozás elől a Fasor felé. A Fasornál megakadt a forgalom, összetorlódtak autóbuszok, villamosok, autók. A rendőrök újabb és újabb attakra rohantak, közben percenként rémhírekkel izgatták a tömeget. Egy suhanc elordította magát: *— Elvtársak, munkásvér folyik a Sze­­gényház téren ! Egy másik, rekedten az ordítástól, azt mondja: — Megöltek valakit a Szív uccában! Ezektől a hírektől felbőszült a tömeg, visszakanyarodott a Ligetbe és elözönlötte a Vajdahunyad vára mögött levő útvonalat. Két autó állt itt. Egy szürketaxi és egy magánautó. A magánautóban dr Ksár Zoltán főorvos, törvényhatósági bizottsági tag ült, a szürketaxiban pedig a newyorki Sun tu­­dósítójával a Magyar Hírlap munkatársa. . Véresre verik Kiár Zoltánt és felgyújtják az autóját Másodpercek alatt olyan hatalmas tömeg lepte el az útvonalat, hogy a két autó meg sem tudott mozdulni. — Szónokot kérünk! — kiabálták a mun­kások. Kiár Zoltán felállt az autóban s kérlelni kezdte a tömeget, hogy vonuljon mindenki haza. Ez a kérés olaj volt a tűzre. Fel­dühödve támadtak Kiárra, kövek kezdtek röpülni. Dr Kiár Zoltán ült az autója volán­jánál, óvatosan elindította a kocsit, az élő sövény azonban elzárta az utat. Ekkor visz­­szafelé próbált menni, eljutott a Széchenyi­­fürdő előtti kertig, ott már azonban ismét óriási embergyűrű vette körül autóját. Valaki hátulról egy doronggal fejbe­vágta Kiárt. A főorvos fejét azonnal el­borította a vér. Kiemelték a kocsiból, lefektették a padra. A feldühödött emberek közül senki sem törődött azzal, hogy mi történt Kiárral, mindenki az elegáns, vadonatúj autóra ve­tette magát. Egy pillanat alatt, mint pelyhet, megfordították az autót, a négy kerék az égnek meredt. Az egyik tüntető kinyitotta a benzintartályt és a tartályban lévő benzin­nel meglocsolta a fölfordított kocsit. Recsegve-ropogva, hatalmas lángot vetve, mint a fáklya, kezdett lobogni az autó. Riasztó kép volt: vak szenvedélyek modern áldozást. Vadul támadt az izgatott tömeg a szürketaxira is, amelynek sofőrje rémülten menekült a kocsijáról. Félt, hogy agyon­ütik a tüntetők. Néhány méternyire a tumultuózus jelene­tek színhelyétől, magányosan állt a főkapi­tány, aki autóján a Rákóczi útról egyenest a tüntetés fészkéhez sietett. A főkapitány még ekkor is mérsékletre intette a rendőrö­ket, de a városligeti tó hídján egyre újabb és újabb tömegek érkeztek és ezek ellen a tömegek ellen már nem tudott mérséklettel viselkedni a rend­őrség, hiszen zsúfolva voltak a sorok kommunista suhancokkal Vörös zászlókat lehetett látni sok 16—18 esztendősnek látszó fiatalember kezében. Ezek a vörös zászlósok röpcédulákat szór­t­­ak szét útjaikon. A „kommunisták ma­gyarországi pártja“ felírású röpcédulák gépi írásos szövege véres tüntetésre uszította a tömeget. A Weingruber-kioszk elé vonult a csőcselék, amikor a rendőrség elzárta az utat az Iparcsarnok felé. Vandál módon kezdtek törni-zúzni mindent a kioszk téri rászán. Egy csupa fiatal gyerekből álló csoport zsebeit kövekkel duzzasztotta meg, majd kőzáport zúdított a rendőrök felé. Fél egy tájban két páncélautó robogott elő s megállt a milleniumi emlékműnél. A tün­tetők nem ijedtek meg a páncélautóktól, továbbra is törtek-zúztak és ordítoztak. Egyszerre éles sípolással két teherautó ro­­bogott elő, a teherautókon feltűzött szu­­ronyú kakastollas csendőrök voltak. — Pfuj! Le velük! Le a csendőrökkel! —­ kiabálták a tüntetők. A csendőrök gyorsan leugráltak a teher­autókról, rajvonalba helyezkedtek el, pa­rancsnokuk, egy csendőrszázados, éles han­gon így vezényelt: — Tüzelj! A tömeg, amikor meghallotta a vezény­szót, menekülni akart, férfiak, nők egymáson keresztü­ltaposva rohantak, mögöttük pedig megszólaltak a csendőrpuskák. Fokozta a riadalmat, hogy meghallották egy mentőautó szi­rénáját is. A mentőató Kiár Zoltánért jött, aki tíz percig feküdt vérző fejjel egy padon, mi­közben autója tökéletesen elhamvadt, csak a vasváz maradt meg belőle. A mentők első­segélyben részesítették Kiár Zoltánt, majd hordágyra tették, hogy bevigyék a legköze.

Next