Magyar Hirlap, 1930. november (40. évfolyam, 249-273. szám)

1930-11-01 / 249. szám

Kenyér és politika írta: MAGYAR PÁL Háború és béke játékai írta: ZSOLT BÉLA A világkonjunktura frontjáról változat­lanul kedvezőtlenek a jelentése»;. Ügyszól­ván minden ország sajtója a válság- szimptómák beszámolóival van tele. De nemcsak a napi eseményeket regisztráló újsághírek tanúskodnak a gazdasági de­presszió folytatódásáról. A nemzetközi kereskedelmi kamara gazdasági jelentése, mely 23 ország gondos statisztikán fel­épült beszámolójára támaszkodik, csak­úgy igazolja a válság elmélyülését, mint ahogy kiemelkedő nevű nemzetgazdak egymásután megjelenő tanulmányai is a krízis elhúzódását konstatálják. 11a vannak is eltérések a gazdasági vál­ság vizsgálóinak véleményében a tekin­tetben, hogy miben kell a bajok eredőjét és igazi okait látni, abban valamennyien megegyeznek, hogy a helyzetet súlyos­nak, a jövő kilátásokat pedig a közel időkre vonatkozóan kedvezőtlennek lát­ják. De egyeznek e lesújtó diagnózis mel­lett a gazdasági tudósok abban is, hogy a gyógyítás módjára nézve csak dado­gásra emlékeztető bizonytalansággal mer­nek útmutatást adni, míg a bajok biztos panaceáját egyik sem találja meg. Csoda-e tehát, ha az egyszerű polgár riadtan végzi munkáját és szinte teljesen elvesztette hitét egzisztenciájának meg- alapozhatóságában? Hogyan találjon az inkább gyakorlati tapasztalataira támasz­kodó üzletember megoldást ott, ahol az elmélet szuverén urai is csak a tapoga­tózásnál tartanak? * Gyakran halljuk, hogy korunk nem tei melt ki a nehéz viszonyokkal megbir­kózni tudó vezetőembereket. Amennyi­ben ez a megállapítás valamely területre találó, úgy kétségtelen az, hogy Európa gazdasági életében az igazság erejével hat. Az országok sorsának intézésében sehol sem látunk gazdasági vezetőket az első sorban. Így érthető, sőt csakis így érthető, hogy amikor a válságjelenségek országhatárokat túlszárnyalóan tornyo­sulnak és a legijesztőbb szimptöma: a munkanélküliség ép a tél beköszöntésé­vel szökik mindenütt magas arányúra, majdnem mindenhol még mindig a po­litikai jelszavak az irányadók. Az országok belső ügyeinek intézésé­ben csakúgy, mint az egymáshoz való viszonyuk kialakításában változatlanul a politikusé a vezérszercp. A gazdasági em­berek másodrendű szerepet kapnak és vagy meghunyászkodva, passzíve visel­kednek, vagy — ami még rosszabb — romlást hozó opportuaitással segédkez­nek a káros politikai frázisok érvényesü­lésében. Csak Oroszországra kell gondolnunk! Ebben a szerencsétlen országban a poli­tika annyira szolgálatába kényszeríti a gazdasági érdekeket, hogy míg a lakos­ság számottevő részét az éhínség fenye­geti, éhező munkások rakják meg a ga- bonahajókat, miközben az éhségtől elcsi­gázott tömeget csak a katonák szuronya képes visszatartani, hogy kenyerük for­mális elrablását megakadályozzák. Mind­ez pedig azért történik, mert elvakult po­litikusok a nyomor forradalmasító bacil- lusát akarják agyoncsigázott országukból a világ minden részébe átplántálni és a politikai cumping-gel ott is kenyertelenné akarják tenni a munkásságot, ahol még megvan részükre a mindennapi kenyér * De ha a politikai őrület országától el tekintünk is, vájjon bizakodásra jogosí- tóbb helyzetet találunk-e Európának még legyőzetése után is legkonstruktivabbnak bizonyult országában: Németországban? Ott sem találjuk nyomát annak, hogy a fékevesztett politikai agitáció meg­ijedt volna eredményeitől és belátná, hogy követett útján nem lehe Németor­szág 70% erejéig máris elproletarializált lakosságának kenyeret biztosítani. Ezen az úton csak a nincstelenek tömegét fog­ják növelhetni és sikerrel megbolygathat­ják a kapitalista termelésnek a világvál­ság miatt amúgy is súlyos zavarokkal küzdő menetét, Teszik ezt pedig akkor, amikor politikai győzelmük esetére sem rendelkeznek akár csak az alkalmasság halvány lehetőségét is ígérő új termelési és gazdasági rendszerrel. A német helyzet azonban nemcsak azt tanúsítja, hogy a politikusok mennyire érzéketlenek tudnak lenni a gazdasági követelmények iránt. Az ottani esemé­nyek azt is dokumentálják, hogy ma már felületes, talán a dolgok lényegét nem érintő politikai akciók is alkalmasak a gazdasági rend felborítására. Ez érthető, hiszen az utolsó két évtized úgyszólván szakadatlanul permanenciában tartotta a gazdasági világ idegrendszerét. így volt ez, vagy legalább is kevés kivétellel így volt, a gazdasági fejlettséget elért min­den országban. Nem volt és nincs különb­ség e tekintetben az egyes termelési ágak között sem. A mezőgazda éppen úgy nem tud a normális időkben megszokott elő­irányzattal dolgozni, mint ahogy az ipari termelés is elvesztette kalkulációjának biztonságát. A kereskedő, a bankár, a tő­kés pedig olyan kockázattal került szembe, mely a szaktudást, előrelátást és gondosságot alárendelt fontosságúvá fo­kozza le a véletlen játékával szemben. Lehet-e csodálni, hogy ha ezeket a két évtized alatt kimerült idegrendszerű em­bereket kardcsörletéssel, tőkeellenes jel­szavakkal és megértés helyett újabb bo­nyodalommal fenyegető külpolitikával ir­ritálják, akkor a gazdasági hisztéria ve­szélyes tünetei mutatkoznak rajtuk. Ezért lehet mégannyira is helytálló, hogy a német gazdasági helyzet tárgyilagos el­bírálása nem teszi indokolttá a német tőke menekülését, sem a márka stabili­tásába vetett bizalom megrendülését, ott már nem érvényesülhet a megnyugtatás halk szava a demagógia felelőtlen dör­gedelmei melleit. ♦ Ha bízhatunk is abban, hogy a né­met józanság ezúttal is utat tör magá­nak a káoszban és az ijedelmek napjai gyorsan el fognak múlni, vájjon lehet-e majd a külföldi tőke bizalmát olyan gyorsan visszaszerezni, mint ahogy sike­rült azt elveszíteni? Nem szabad elfe­lejteni, hogy a gazdasági helyzet elbírá­lásánál ma nem mindig a tőke hideg, nyugodt kritikája érvényesül. Számolni kell azzal, hogy az agyoncsigázott tö­meg ma csak a bajokat látja és lázasan menekül onnan, ahol baj van, vagy ahol attól tarthat. Túlrövid idő telt el azóta, hogy a sta­bilitás visszaállításával a kisemberek takarékossági készsége újból feléledt. Túlélőnkén emlékezetében van minden­kinek, hogy mit vesztett akkor, amikor bizakodó maradt és nem gondolt véde­kezésre. A kimerült idegrendszerek nem bírják el már ezért sem az ú jabb veszély lehetőségét és nem tudják mérlegelni azt, hogy pánikszerű ijedtségük fokozot- labb okozója lehet a bajnak, mint az ijedelmet kiváltó ok maga. Hiába tudjuk, hogv a német valuta­hisztériát és a német tőke külföldre való menekülését nem a gazdasági szüksé­gesség, de még csak a gazdasági célsze­rűség sem váltotta ki. Az agyongyötört idegekkel szemben a józan érvek már nem hatnak és ilyen viszonyok közölt, előrelátó vagyonkezelés helyett könnyen ideges rángatódzássá válhat a kislőkés geszciója. * A gazdasági helyzet áll — érthetően — a magyar közvélemény előterében is. A közelgő fővárosi választások kézen­fekvő alkalmat adnak az eddig követett gazdaságpolitika kritikájára és a köve­tendő új irány propagálására. Tárgyila­gosan meg kell állapítani, hogy nálunk a demagógia felelőtlensége nem tudott utat törni magának és egyelőre a kenyér politikáját tartják a lényegnek. A politi­kai harcok közepette is — talán ösztön- szerűen — regardírozzák, hogy a mi kö­zönségünk idegrendszere is elvesztette már ellenállóképességét. Hogy ez meny­nyire indokolt, eléggé igazolja, hogy a miniszterelnök cgv lényegében talán helytálló, de formájában kevéssé szeren­csés felépítésű beszéde mennyire meg­rázta a gazdasági kövéleményt és való­ban csak a magyar sajtónak pártkü- iönbség nélkül érvényesült józan maga­tartásán múlott, hogy a gazdasági neu­raszténia nálunk is ne okozzon komo­lyabb zavarokat. Nem elegendő azonban annak konsta- tálása, hogy a mi helyzetünket nem sú­lyosbítja a politikai demagógia tobzó­dása. Okos előrelátással meg kell aka­dályozni, hogy erre sor kerülhessen. En­nek pedig egyetlen módja az, ha a nem­zet elhivatott vezérének, gróf Apponyi Albertnek intelmei sürgős meghallga­tásra találnak és annak a népnek, mely nemcsak a múltban való magatartásá­val, hanem a jelep nehéz helyzetben való viselkedésével is a politikai érettség kimagasló mértékét mutatja, megadják rég esedékes politikai jogait. A válasz­tói jog titkos gyakorlása immár emi­nens érdeke nemzetünknek. A további huzavona nemcsak a politikai atmosz­férára hal kedvezőtlenül, hanem növeli a írnak a politikának esélyeit, mely ye­ülnek, ha ugyan még összeülhetnek'. Mert a puskából, az ágyúból, tankból, a gránátból és a gázból bizonyos határon túl automalikusan szabadul fel a poten-. ciális energia, amely a gazdasági és szo-> ciális élettől elvont milliókból és az éjt nappallá tevő emberi munkából felhal-, mozódott. A befektetett pénz és a befek­tetett munka a folytonosan fokozódó tempó mellett ellenállhatatlanul gyümöli csözni akar: e lelketlen tárgyaknak is van lelkűk, ördögi lélek, amelyet lesze­relési konferenciát előkészítő konferen-« ciák nem tudnak exorcizálni. Szóval:’ az ágyú előbb-utóbb dörögni, a gáz fojtogatni akar és így tovább. Az európai békeakarat erősen hason-i lítható ahhoz a vendégszeretethez, amely liivogatóan kitárja a kapuit, de küszöbig érő láncon tartja torokáthara- pásra idomított vérebeit s közben sopán­kodik, hogy a szomszéd esetleg mérge-, zett húsdarabokat rejteget a zsebében. Holoit ő nem agresszív szándékkal, csu­pán védekezésre uszítja a kutyákat, nem a békés szomszédok, csak az orvtámadók ellen. Védekezés, támadás — az 1914-es kék és fehér és narancssárga könyvek circulus vitiosusa: mindenki védelmi háborút viselt, védekezésből volt kény­telen támadni. Ezt a dialektikai játékot éppen eléggé kimerítették ahhoz, hogy ma már ne efféle árnyalatokon múljék a béke ügye. szélycs gazdasági érdekeinkre. Sok vita folyik akörül, hogy a magyar gazdasági válság szoros függvénye-e a világválságnak, vagy attól legalább rész­ben függetleníthető volna-e. Bizonyos, hogy a magyar paraszt rögszeretete és példátlan munkabírása, a magyar mun­kás fegyelmezettsége és szerénysége, a magyar kereskedő leleményessége és megbízhatósága és a magyar vállalkozó kezdeményezőereje és tehetsége olyan gazdasági faktorok, melyek helyes irá­nyítás mellett a világválsággal szemben is ellenállóbbnak bizonyultak volna, mint ahogy azt tapasztalnunk kell. Két­ségtelen, hogy csak az a gazdaságpoli­tika helyes, mely arra rendezkedik be, hogy a termelőtényezők legfontosab­bika: az emberi munka, minél tökélete­sebben érvényesülhessen. Ennek pedig elengedhetetlen feltétele, hogy a terme­lést ne súlyosbítsák indokolatlan köz­terhekkel. Ebből az következik, hogy csak az a gazdaságpolitika lehet helyes, mely a hatalom gyakorlásának minden megnyilvánulásánál, tehát úgy a bürok­ráciában, mint a rcprezentálásban arra rendezkedik be, hogy egy erejében ke­gyetlenül ineggyöngílett, szegény ország vagyunk, mely a termeléstől elvont min­den fillér hiányát megérzi. A köztakarékosság szellemében veze­tett gazdaságpolitika nagyban elősegí­tené, hogy a magyar termelőerők az ed­diginél fokozottabban érvényesüljenek. Ez esetben a világválság dacára és an­nak ideje alatt is, elképzelhető egy meg­nyugvás a magyar gazdasági életben és nem kizárt lehetőség a javulás sem. Ha azonban továbbra is a termelőhelyek ér­dekeit negligáló közgazdálkodás fog ná­lunk érvényesülni, akkor szomorú tény fogja annak az álláspontnak a helyessé­gét igazolni, hogy a magyar gazdasági válság nem tehetetlen függvénye a világ- konjunktúrának. Nálunk még mindig a vátságszimptomákkal kell majd meg­birkózni, amikor egyebütt már a kon­junktúra vonala emelkedő irányt fog követni. | ________ 24 FILLÉR FILLÉR H. G. WELLS MAGYAR HÍRLAP WILUAM CLISSOLD •fZjiU 11 BIS ^11^ "SK11 ™ ini II Ikr il ILI? ” T ~ a MAGYAR HÍRLAP JH IS ff if ff j| jlhy J3j H JB SS H PENGŐ | PENGŐ novemberi könyvkedvezménye. gBljftaflfmi wHl rBfaaBSJIaHBl November 7: leszerelési konferencia, illetve a leszerelési konferenciát előké­szítő konferencia Genfben. A konferen­cia véghatározata annyira előrelátható, hogy szinte felesleges a delegátusokat a Lac Léman partjára fárasztani a világ minden tájékáról. A hatalmak állás­pontja tisztázott és publikált: mind­egyiknek van egy lehetőleg pacifista ke­gyességbe göngyölt külön oka, hogy a leszerelés után való nosztalgiája elle­nére miért nem szerel le. Sőt, mint ez éppen ma, e lap katonai munkatársá­nak tollából olvasható, csak a renais­sance korában volt olyan virágzásuk a művészeteknek, mint a leszerelés jeligéje idején a látható, láthatatlan, földalatti, vízalatli, felhőfeletti romboló, ron­csoló, könnyfakasztó,1 tüsszentő, gyújtó, fojtó harci játékoknak. A vezető államok a november hetediki leszerelési konferenciát előkészítő kon­ferencián az érdemi leszerelési tanácsko­zások időpontját valószínűen 1932-re akarják kitolni. Két év kell még nekik a zavartalan felszereléshez s amikor majd a haditechnika odáig tökéletese­dik, hogy a polgári konyha rezsóját a veszély pillanatában bárki könnyen át- áliítliatja könnyfakasztó vagy szívbénító gázra s amikor az öngyújtó és a töltő­toll is egv-két „griff“-től fegyverré ala­kul át a gyerekek és aggastyánok kezé­ben, akkor ... akkor majd ismét össze-

Next

/
Thumbnails
Contents