Magyar Hirlap, 1930. december (40. évfolyam, 274-296. szám)

1930-12-02 / 274. szám

v Ön felekezetieskedés A választási küzdelem példátlan ve­hemenciája ellenére meg kell állapíta­nunk, hogy az agresszív felekezetieskedés eddig egyik oldalon sem szerepelt a propaganda fegyvertárában. Még azok a pártok sem vették igénybe túlságosan a hangulatkeltés e méltatlan eszközét, melyek nyíltan felekezeti jellegűek. Ennek a jelenségnek annál nagyobb jelentő­sége van, mert tíz év óta ez az első vá­lasztás, amely nem hurcolja ki az uccára , fel a hordóra s a deszkapódiumokra a vallás magánügyét. Lehet, hogy a pártok mérsékletét elsősorban a válasz­tási taktika irányítja, de az sem lehetet­len, hogy a politikusok rájöttek, hogy ma már nem tudják elhitetni sem a ke­resztényekkel, sem a zsidókkal, hogy politikai és gazdasági problémáikat egy­mástól elkülönítve vagy egymás ellen lehet megoldani. Ma már a keresztény nagy tömegek is tudják, hogy a zsidók nem mostak aranyat az elmúlt évtizedek vér- és könnyfolyamából s a zsidók is tudják, hogy a keresztényeket semmi­féle privilégium nem védi meg a gazda­sági válság konzekvenciájától és az adó­­végrehajtó részvétlenségétől. Aki a kény-­szeregyességek és csődök rovatát ol­vassa, meggyőződhet arról, hogy ezen a területen a legtökéletesebb felekezeti harmónia uralkodik — keresztény és nem keresztény kéz a kézben sétál az egzisztenciális megsemmisülés felé. A munkanélküliek sem villonganak fele­­kezetileg — és azokban a testületekben­­és érdekképviseletekben, amelyek az ipar, a kereskedelem és a mezőgazda­­ság életcéljaiért harcolnak, szintén nem esik már szó a különböző liturgiákról.­­Annál indokolatlanabbnak tartjuk tehát, hogy a városi választásokkal kapcsolat­ban most mégis fölvetődött a felekezeti kérdés. Dési Géza az egységes párt egyik választói gyűlésén azt mondotta, hogy „nem vállalja a felelősséget a Zsidókért és gyermekeikért, nem viszi be őket tudatosan a romlásba és a pusz­tulásba.“ „A zsidóknak nem az a hiva­tásuk, hogy forradalmat csináljanak, a zsidók nem a destrukció, hanem a konstrukció népe.“ „Nem szabad meg­erősíteni azoknak a táborát, akik úgyis azt mondják, hogy nem lehet a zsidó­­vallású magyarokkal békességben élni, mert az rendbontó, szélsőséges s ezért­­— mint mondják — ráncba kell szedni.“ Nem akarunk most vitatkozni Dési­­Gézával arról, hogy vájjon csakugyan a konstrukció pártja-e az, amelynek lobo­góját lengeti s forradalmiság-e az a de­mokrácia és szabadelvűség, amelynek legelemibb követelései közé tartozik, hogy a zsidók is minden korlátozás nél­kül látogathassák az egyetemeket? A kérdés, amely a beszéddel kapcsolat­ban felvetődik, elvi jelentőségű, ahogy elvi jelentőségű volt számunkra a „zsidókérdés“ akkor is, amikor Gömbös Gyula révén a Vitézi Székkel kapcsolat­ban felvetődött. Mi a magyar közélet­ben nem vagyunk hajlandók akceptálni hogy teljes jogú zsidó magyar állam­polgárra bármilyen irányban is más törvények, más szabályok, más maga­tartás vonatkoznék, mint bárki másra Ha a zsidóság a recepció törvényes té­nyének tiszteletben tartását megköveteli minden tényezőtől, a legkevesebb, hogy nem jelentkezhetne zsidó különállásá­ban olyankor, amikor nem felekezeti ügyeit akarja elintézni, hanem az or­szágéit vagy a fővároséit. Aminthogy Dési Gézán kívül senkinek sem ju­tott eddig eszébe, hogy a zsidókat oly­képpen aposztrofálja, mintha még mindig szeparált életet élnének a ma­gyar társadalomban s nem lennének szerves részei az ország minden osztá­lyának, foglalkozási népességének. Holott a zsidó, ha földje van, époly agrár, mint gróf Somssich vagy Gaal Gaszton s ha munkanélküli iparos, ép­­úgy el van keseredve, mint a más­­vallású osztályostársai. Ez a természe­tes s a társadalomtudományilag logikus — aki tehát a zsidókat úgy nézi, mint egy politikailag egységesen befolyásol­ható vagy megmozgatható tömeget, egy nem létező szervezethez intézi intelmeit s jótanácsait. A zsidók épúgy osztály­­helyzetük szerint, meggyőződésük és hajlamaik irányában döntenek poli­tikai hovatartozásaikról, mint minden magyar állampolgár — és épúgy vannak közöttük konzervatívok és le­gitimisták, mint progresszívek és sza­­badkirályválasztók. Az önálló véle­ményalkotás és a politikai akciósza­badság jogát kétségbevonni vagy ettől elriasztani a zsidókat, nagyobb meg­alázást jelent a numerus claususnál és minden törvényes és nem törvényes rendelkezésnél, amely a zsidókat állam­­polgári integritásukban sértette. A kor­mánypárti képviselő azt akarja, hogy önként adják fel véleménynyilvánítá­suk önállóságát , ami végeredményé­ben majdnem annyit jelent, hogy ne éljenek szavazati jogukkal, amelyen keresztül az állampolgár nemcsak poli­tikai akaratát, de politikai kritikáját is tanúsítja. Nevetséges lenne bizonygatni, hogy a polgári középpártok milyen messze es­nek mindentől, ami forradalom és dest­rukció — sőt választási propagandájuk­ban egyenesen céltudatosan kerültek minden szót, amely a szenvedélyre hat s csak a hideg, szürke tárgyi követelé­sekkel keresték a tömegek visszhang­ját. Ezek a követelések kivétel nélkül azoknak a hibáknak kiküszöbölésére irányultak, amelyeknek következmé­nyeit a főváros népe felekezeti különb­ség nélkül nyögi s olyan szükségszerű alkotásokat reklamálnak, amelyek egy­­formán kellenek kereszténynek és zsi­­dónak. Csak mesterségesen lehet tehát itt felekezeti szempontot, felekezeti ér­­deket, felekezeti megfontolásokat fel­­vetni — aminthogy nevetséges lenne, ha valaki Friedrich István híveit azzá riasztgatná, hogy a keresztények isszák meg a levét, ha vezérük ellenzéki moz­­galmával együtt haladnak. Dési Géza egy anakronizmusnak esett áldozatul, most nincs szó keresztényekről és zsi­­dókról, hanem a politikai hibáknak ki­­szolgáltatott, válsággal birkózó magyar polgárokról, akiket sem a felekezeti uszítás, sem a felekezeti opportunizmus nem tud megváltani. A valóban javító és alkotó politika igen,­­ de ennek a politikának nincs vallása, ennek a po­­litikának eszköze és célja csak a min­­den megkülönböztetéstől s önként vál­­­alt különbségtől megszabadított egysé­­ges magyar társadalom lehet. lOnui. 10 «Xi, ^iTg.TellT KÖLp!,^pl^RA * * A párizsi árvízveszedelem egyre nagyobb arányokat ölt Az Orsay- és Invalides-pályaudvarokat, valamint a veszélyeztetett kerületekben több mint ezer házat ki kellett üríteni Riadókészültséget rendeltek el Párizsban Párizsból jelentik. A párizsi árvízvesze­delem egyre nagyobb arányokat ölt. A Szajna hétfőn reggel olyan magas árszintet ért el, amilyenre már évek óta nem volt példa. Az Austerlitz-híd mellett 5,90 méte­res vízállást mértek. Az ár még mindig nem kulminált és úgy számítják, hogy a vízállás az éj­szaka folyamán további tizenöt centi­méterrel emelkedik. A hatóságok a kritikus helyzetre való te­kintettel, szigorú riadókészültségeket ren­deltek el. A szajnaparti elektromos transz­formátor-telepek nagy részébe már behatolt a víz. Az Orsay és Invalides földalatti pálya­udvarokat ki kellett üríteni. A Gare des Invalides-re ömlik a víz, úgyhogy az állomást hosszabb időre forgalmon kívül kellett helyezni. A Szajna balpartján, az Orsay- és az Austerlitz-állomás között kilenc hatalmas szivattyútelepet állítottak fel, amelyek éjjel-nappal szivattyúzzák a vizet A veszélyeztetett kerületekben már több mint ezer házat ürítettek ki. Miután az ár­­víz nem jött váratlanul, a kiürítés ideje­­ korán és teljes rendben történt, úgyhogy emberéletben nem esett kár. Az anyagi kár ezzel szemben igen nagy és többmillió frankra rúg. Párizs és Strassbourg között a vonatok az árterület kellős közepén közlekednek. Párizs és Moux állomások között mind­két oldalról beláthatatlan víztenger szegélyezi a pályatestet Az ár majdnem közvetlenül a sínekig ér. A vasúti töltés már csak alig néhány centi­méterre áll ki a vízből. A Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara „Emlékirat“-ot dolgozott ki a tervszerű ta­karékossági és adómérséklési állami pénz­ügyi politika inaugurálása tárgyában, amely szigorú kritika a kormány pénzügyi és gaz­dasági politikájáról s jelentőségét emeli, hogy a bírálat szakszerű, objektivitásra tö­rekvő, hogy azt olyan kiváló gazdasági ér­dekképviselet dolgozta ki, mint a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara , hogy ez a kritika Popovics Sándorra, a Magyar Nemzeti Bank elnökére hivatkozik, aki elnöke volt annak a pénzügyi szakcsoportnak, amelynek tanácskozása és határozata alapján ez a bírálat elkészült. Az emlékirat olyan érdekes és olyan fényt vet a kormány egész pénzügyi gazdálkodá­sára, hogy ennek feltétlenül erős visszhangja lesz a politikai és gazdasági életben. Szükségesnek tartjuk ezért, hogy a követ­kezőkben kivonatosan ismertessük: az állami kiadások növekedése Már a szanálással kapcsolatos eredetileg célba vett büdsé — mondja az emlékirat — erős teherpróbát jelentett a gazdasági élet szempontjából, mindazonáltal az összes gaz­dasági tényezők őszinte áldozatkészséggel iparkodtak hozzájárulni a pénzügyi egyen­súly helyreállításához. Az első komoly aggá­lyok akkor jelentkeztek, midőn az 1924— 1925-ös, kereken 450 milliós, bevételi elő­irányzattal szemben kereken 752 millió folyt be a kincstárba. A tényleges bevételek és ennek nyomán az előirányzati összegek is a következő években tovább fokozódtak. A kincstárban jelentkező bőség a kiadások fo­kozására vezetett, úgyhogy az 1928—29-es állami zárszámadás szerint a kiadások tény­leges összege 974.4 millió, a bevételeké pe­dig 983.9 millió pengő volt. Ezért tartotta a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara két­ségtelen eredménynek, hogy a pénzügymi­niszter az államháztartási keretek tágításá­nak véget vetett és a már-már szinte feltar­tóztathatatlanul duzzadó kiadás-lavinát végre megállásra bírta. De már itt leszögezi a kamara azt az álláspontját, hogy a pénzügyminiszteri akció csak a munka kezdete lehet, amelyet most már egyetemes szempontoktól vezé­relt, átfogó és mélyreható reformnak kellene követnie. Ennek a követelménynek indokolásául gazdasági helyzetünket a következőkben vázolja az emlékirat: Az ország kedvezőtlen gazdasági helyzete s az adóterhek fokozódása Mezőgazdasági termelésünk értéke, mely a szanálás első évében, tehát 1924—25-ben, 2,2 milliárd pengőre volt tehető, a közismert árkatasztrófa folytán, a hivatalos értékelés szerint, 1928—29-ben már csak 1,66 miil­liárdra volt becsülhető. Ipari termelésünk értéke is csökkent s az idén további rosz­­szabbodás következett be, aminek tükre az ipari szén- és kokszfogyasztás hanyatlása az előző évhez képest. A nemzeti termelés értéke és mennyi­sége a múlt évhez képest egyaránt ha­nyatlott, ezzel párhuzamosan a munkanélküliség ter­­mészetesen megnőtt. Az év harmadik ne­­gyedében a kivitel is lényeges visszaesést mutat, úgyhogy a kivitelnek az év első fe­­lében mutatkozó 56 milliós szaporulata szeptember végére nemcsak hogy teljesen —a ii ——— A túladóztatás stádiumába jutottunk — mondja a kormányhoz intézett emlékiratában a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara

Next