Magyar Hirlap, 1930. december (40. évfolyam, 274-296. szám)

1930-12-02 / 274. szám

2 1930 december 2. IAAGJAb hírlapKedd Meghűléstől, influenzától mentesül, ha ellen­­áll­óképességét Ovomal-1 gelice-uzsonnára egy csésze tejben 2—3 ka­­tine rendszeres használatával fokozza. Reg-1 véskanál Ovomaltine erősíti, edzi a szerve­zetet, eltűnik, hanem az előző év hasonló idő­szakához, az első kilenc hónaphoz képest 10,9 milliós csökkenés következik be. Gazdasági boldogulásunk fokmérője te­hát lefelé menő irányzatot mutat, ezzel szemben, ha a legutóbbi, 1928—29-es zárszámadás tényleges kincstári bevé­teleit az 1924—25-ös bevétellel össze­vetjük, 19 százalékos kincstári hozam­­emelkedésről győződhetünk meg, ami­hez még a gazdasági tényezőkre nehe­zedő egyéb súlyos terhek, a községi adók, a társadalombiztosítási járulékok jönnek. Ha mindezt számításba vesszük, ahhoz a megállapodáshoz kell jutnunk, hogy míg gazdasági munkánk termékenysége és ered­ményessége kétségtelenül hanyatló irány­zatot jelez, addig az 1929 közepéig a tény­leges állami terhek az öt év előtti helyzet­hez képest majdnem 20 százalékos fel­duzzadást mutatnak. A túladóztatás stádiumába jutottunk Magyarországon a közterhek nyomása a nemzeti jövedelemhez viszonyítva körülbelül 22 százaléknak felel meg, amelyhez fogható súlyos adónyomás csak Nagy-Britanniában van. Minthogy Magyarországon az utóbbi években bekövetkezett iparosodás ellenére az agrárjelleg még mindig túlnyomó, a mezőgazdasági válságnak hatásai nálunk fokozottabb mértékben érezhetők. Emellett természetes, hogy egy 22 százalékos adónyomás egészen mást jelent egy gazdag nemzetnél és mást egy olyan országban, amelynek forgótőkéje a háború és az infláció folytán igen jelentékeny mértékben el­pusztult.­­A túladóztatás stádiumába jutottunk. Ezt megerősítette az a tény, hogy habár a bel­földi tőkeképződés megindult, annak mérve különösen az utóbbi időben jelentékenyen alábbszállt. Végeredményben pedig megálla­pítható, hogy a hazai autonóm termelési erők működésének eredményeképpen nem keletkeztek olyan fölöslegek­, vagyis olyan tőkék, amelyekből gazdasági szervezetünk modernizálására, versenyképességünk foko­zására lényeges összegeket lehetett volna fordítani. " A lehetetlenné tett tőkeképződés A mezőgazdasági termények értékesítésé­nek súlyos nehézségei, a világpiaci árak zuhanása, az ipari kivitelt lassító, rendkívül éles nemzetközi verseny, döntő befolyást gyakoroltak nemzeti jövedelmünk megcsap­panására. Ennek dacára termelésünknek nincs módjában a költségeket megfelelően csökkenteni, különösen pedig nincs módjá­ban lecsökkentett­ közterhekkel számolni. Az utóbbi évek összeomlásainak elemzése azt a meggyőződést váltja ki, hogy a csök­kent vállalati és üzemi rentabilitással arányban nem álló magas költségek és köz­terhek, a vállalati vagyonnak, s az üzemi és üzleti tőkének igénybevételére, sok eset­ben teljes felemésztődésére vezetnének. Most a gazdasági alanyok túlnyomó többsé­génél már nemcsak a fölösleg­gyűjtési lehetőség hiányzik, hanem a megélhe­tésre szükséges jövedelem mérve is a kiszállt. Gyakorlatilag a helyzet az, hogy érezhetően növekedett a munka- és keresetnélküliség; a szabad foglalkozásúak keresete meg­csappant; az alkalmazásban levők száma megfogyatkozott; a keresők terhei, a csa­ládtagok, rokonok munkanélkülisége folytán fokozódtak; sokan kénytelenek meglevő va­gyonukat részben vagy egészben felhasz­nálni; a sem vagyonnal, sem jövedelemmel nem bíróknál pedig a helyzet változása úgy jut kifejezésre, hogy önálló gazdasági alanyiságuk megszűnik , vagy hozzátarto­zóik vagy a köz terhére egy vagy más for­mában eltartottakká lesznek. A takarékossági akciót nagyobb keretekre kell kiterjeszteni A helyzet kétségen kívül komoly. De komoly törekvéssel, erőink megfeszítésével le fogjuk küzdeni a bajokat és minden körülmények között biztosít­ható lesz államháztartásunk egyensúlya. E cél mellett minden más szempontnak el kell törpülnie, ezzel az alapvető követel­ménnyel szemben semmiféle más szem­pontnak érvényesülnie nem szabad. A gaz­dasági élet integritásának követelménye soha és semmi körülmények között nem állhat szemben az állam pénzügyi egyen­súly-követelményével, sőt egyik eszme a másiknak alapvető feltétele. De a fennálló kiadási keretek sem gazdasági lehetőségeinkkel, sem nemzet­közi versenyképességünkkel, sem mun­kánk eredményességével és ennélfogva teljesítőképességünkkel és teherbíró­­képességünkkel arányban nem állanak. A bü­dsé kiadási oldalának tehermentesítése, mint azt Wekerle is helyesen látja, elkerül­hetetlen és kikerülhetetlen jelentőségű köve­telmény. A takarékossági gondolat azonban nem merülhet ki a pénzügyi kormány által bejelentett 66 milliós kiadás elhagyásában. A gazdasági élet szüksége ma nem eléged­hetik meg lineáris lefaragásokkal a kiadási politika terén. Tervszerű, átfogó és mélyre­ható reformokra van szükség, amelyek tehát nem máról holnapra célozzák a személyzet­­apasztást és a személyzeti kiadások csök­kentését, hanem rendszeres és intézményes módon az anyagi és alapi jog, a közigazga­tási jog egész mezején oly egyszerűsítéseket valósítanak meg, amelyek végső sorban az egész közigazgatási apparátus tehermentesí­tése által, a jó és gyors közigazgatás és jogszolgáltatás feláldozása nélkül, a kiadá­soknak a gazdasági élet szükségleteihez és lehetőségeihez való alkalmazását és arányo­sítását jelentenék. Úgy az államnál, mint pedig általában az összes közjogi közületek­­nél a reform egyik fő kiindulási pontja a közigazgatás és a tulajdonképpeni hatósági funkció helyes értelmezése legyen. A közigazgatás szervei, maga az állam, a törvényhatóságok és a községek tu­lajdonképpeni feladatukra, a jogszolgál­tatásra, illetve az igazgatásra korlátoz­zák működésüket, ne legyenek gazda­sági téren a lehetőségekben amúgy is annyira megfogyatkozott gazdasági ala­nyoknak versenytársai. Sok esetben már ennek az elvnek követke­zetes végrehajtása a kiadási keretnek lénye­ges szűkítésére vezetne, végső sorban pedig nemcsak a kiadások csökkentése, hanem a gazdasági alanyok párhuzamos megerősítése és a gazdasági tényezők teherbíróképessé­gének fokozódása által a bevételi oldalon gyarapodás, erősbödés következik be. A pénzügyi kormányzat által a bejelen­tett takarékossági rendszabályokkal együtt egyúttal kilátásba helyezett és közben rész­ben már meg is valósított adó- és hozamemelkedésekkel szemben, a vázolt túladóztatási állapot közepette, a kamara súlyos aggályokkal viseltetik. Mégis, mivel kétségtelennek tartja, hogy egy átfogó és mélyreható takarékossági program megvalósításához idő kell és mivel ugyancsak kétségtelennek tartja, hogy ezen átmeneti idő alatt is az államháztartás egyensúlyát, rendezettségét minden körül­mények között fenn kell tartani, a Buda­pesti Kereskedelmi és Iparkamara súlyos elvi aggályainak ellenére átmeneti időre, kisegítő eszközeképpen nem zárkózik el annak elismerésétől, hogy egyes bevételek fokoz­­tassanak. De azért hangsúlyozni kívánja, hogy e kedvezőtlen kihatású rendszabállyal, mint rosszul, egy nagyobb rosszat kell el­hárítani. A kamara újból hangoztatja, hogy a túladóztatás kétségtelen stádiumában vagyunk, s minden jel arra mutat, hogy a közterhek leépítése volna az állam­­hatalom fő kötelessége, sőt ezt követelné meg magának a kincstárnak érdeke is. Ezután 10 pontban sorolja fel az emlékirat a törvényjavaslat elleni aggályait és kifogá­sait. A mezőgazdasági világválság természe­tesen a legsúlyosabb hatásokat idézte elő nálunk is. Tavaly október végéhez képest a 76 kilogrammos tiszavidéki búza 23,50 pen­gőről 15,25 pengőre zuhant alá. Ez oly gaz­dasági tünet, amely nemcsak a mezőgazda­ság, hanem az ipar és kereskedelem állapo­tára is szükségképpen jellemző, és magától értetődő, hogy a mezőgazdaság rossz hely­zetének kisugárzó erejét nemcsak a gazda­sági élet, hanem maga a kincstár is meg­érd. Az alacsonyabb adónyomás mellett a világgazdasági helyzet leromlásából folyó hatásokat gazdasági életünk sok­kal kevésbé érezte volna meg és az ál­lami bevételek sem mutattak volna olyan csökkenést, mint amilyen a je­lenben észlelhető. így azonban a pénzügyminisztériumi jelen­tések szerint 1929—30-ban a forgalmi adók­nál majdnem 21 százalékos, a vámjövedel­meknél 22,4 százalékos visszaesés állt elő. De mindkét százalékszám 1930-ban jelenté­keny fokozódást mutat, ha nem az állam­háztartási éveket állítjuk egymással szembe, hanem az 1930. év letelt háromnegyed részét hasonlítjuk össze az 1929. év első kilenc hónapjával. Most már a forgalmi adóknál a hozam­hanyatlás 38,4 százalékos, a vám­­­jövedéknél 23,1 százalékos, a fogyasztási adóknál­ 18,1 százalékos, ami világosan bi­zonyítja, hogy a gazdasági élet tartalékáról az utóbbi hónapok fejleményeinek eredményekép­pen kimerülőben vannak és sürgős könnyítő szellemű beavatkozásra volna szükség. A kamara hangoztatja, hogy teljes tudatá­ban van a világgazdasági áramlat lesújtó kö­vetkezményeinek, de meggyőződése szerint ez a hatalmas tényező kellő intézkedések és rendszabályok mellett nem támadhatja meg államháztartásunk egyensúlyát és az árnyalati leromlás sem állott volna be a kiadási keretek óvatosabb felépítése, a be­vételi politika eszközeinek megértőbb igénybevétele esetén. A fix fizetésű alkalmazottak újabb megadóztatása A kamara elismeri annak szükségét, hogy a mezőgazdaság a terményárak zuhanása folytán az államhatalom részéről kellő mél­tánylásban részesüljön, de aggályát fejezi ki különösen a mai hely­zetben minden olyan törekvéssel szem­ben, amely az állami támogatásoknak már eddig is, sajnos, túlságos mérték­ben kiépített rendszerét még tovább fej­lesztené. Ha most a terhel a törvényjavaslat elősza­vában felemlített támogatás céljaira tovább súlyosbíttatnak, előáll az a helyzet, hogy azok a kereseti ágak, melyek eddig még félig-meddig prosperáltak és az ország gaz­dasági funkcióit jórészt ellátták, lejtőre jut­nak. Iparunk így is lépten-nyomon erősen érzi a súlyos adónyomásban rejlő hendi­kepet, kereskedelmünk évek óta keservesen küzd a tőkeszegénységgel s a további teher természetesen fokozott bénulását fogja elő­idézni. Ha egy államban egy főfoglalkozási ág nehéz helyzetbe jut, ennek konzekven­ciáit méltányló és védő értelemben teljes mértékben le kell vonni, odáig azonban sohasem lehet elmenni, hogy a többi foglalkozási ágak, ame­lyeknek boldogulása éppen a kritikus időben az ország gazdasági életének egy bizonyos tűrhető színvonalon való megmaradását jelenti, még nehezebb helyzetbe sodortassanak a főfoglalko­zási ágnak oly mérvű fokozott támo­gatása által, mely a többiekre nézve a sikeres gazdasági munka folytatását lehetetlenné teszi. Ellenkezőleg: tetterőssé, versenyképessé kellene tennünk a jelenlegi nehéz helyzet­ben eredményes munkát létrehozó gazda­sági tényezőket s biztosítanunk kellene egy nemzeti jövedelem-átlagot, amelynek se­gélyével a válságos időket átéljük.­­ Foglalkozik ezután az emlékirat a tör­vényjavaslatnak azzal a bevallott céljával, hogy „a bevételek csökkentését ellensúlyozni s a kiadási többleteket fedezni“ akarja • arra az eredményre jut a kamara, hogy a kincstári­­bevételek fokozása a túladóztatás stádiumában csak a nem­zeti jövedelem emelkedéséből volna remélhető. A lényeges adómérséklési politikának egyetlen biztos alapfeltétele a kiadások céltudatos apasz­i­tása, de ennek a törvényjavaslatnak ha­tásaképpen a támogatásban nem részesülő kereseti ágak teher-fejkvótája nemcsak­ hogy nem csökken, hanem tovább emel­kedik. A gazdasági élet tartalékerői kimerülőben vannak Ezen az alapon bírálja az emlékirat a kormánynak azt a javaslatát, melyet a ki­adások apasztásáról, az alkalmazotti jog­viszonyból, valamint a tant­emekből szár­mazó jövedelmek megadóztatásából a tör­vényhozás elé terjesztett. A Balatontól 3 szilométerre, a somogyi oldalon Hzietlvíz (vocsilla, mészárszék) mely áll: két vendégszobából, két lakószobából mellék­helyiségekkel, pince, jégverem, istállóval, négy hold prima ferai szila három h­old szántó, teljes instrukcióval, együttesen, vagy külön-külön, elhalálozás miatt sigmuizbui­sta. Ügynökök díjazhatnak. »Biztos megélhetés“ jeligére a kiadóba! Jó bandát elé**» adni Rosenfeld képesített szűcsnek Ráday-utca 14 Pézsmahas . . . . Pézsmaház . • ■ • Peschansky . • • • Csikó «••••#• Kérje 4. képes árjegyxe­lsemet! Fizetési létSnnyk­éntik! Franciaország szövetségeseinek bekerítéséről ír egy francia lap A magyar kormány nem változtatta meg álláspontját a szovjettel szemben Párizsból Jelenek: X Paris Midi című lap vezércikke szerint Litvinov milánói útjának célja az volt, hogy Magyarország ismerje el „de iure“ a szovjetet. Ez az elismerés rend­kívül megerősítené Moszkva helyzetét a Balkánon. Idáig közvetlen tárgyalásokra nem ke­rülhetett sor. Itália a közvetítő szerepét játszotta. Magyarország elvben elfogadta a szovjet el­ismerését. Litvinov az elismerés módozatai­nak rendezése céljából ment Milánóba. Ro­mániát a Balkánon ezek után a bekerítés veszélye fenyegeti. A török külügyminiszter pedig a lap sze­rint a görög—olasz—török hármasszerződés megkötése céljából járt Rómában. Ennek a szerződésnek, amely kizárja az Égei-tenge­­ren minden más állam politikai érdekét, tulajdonképpeni rendeltetése az, hogy Románia után Jugoszláviát is bekerít­sék. Róma arra törekszik, hogy a Közel-Keleten elnyomja azokat az államokat, amelyek Franciaország szövetségesei. Később majd Németország is társulhat a most készülő csoportosuláshoz. Ebben az esetben hatalmas revíziós blokk alakul ki, amely Lengyelorszá­got és Csehszlovákiát is gyűrűbe zárja. Szomorú — úgymond a lap —, hogy ennek a gyászos következményekkel fenyegető po­litikának a franciák volt szövetségese, Itália a kezdeményezője. ♦ A Magyar Távirati Iroda megjegyzése. Illetékes helyen újból határozottan hangsú­lyozzák, hogy a magyar kormány minden híresztelés ellenére sem változtatta meg a szovjetekkel szemben a miniszterelnök által pontosan körülírt álláspontját. Fejest ugrott a hatodik emeletről egy amerikai úszóbajnok Los Angelesből jelentik: Tragikus öngyilkos­ság tartja izgalomban Kalifornia sporttársadal­­mát. A 28 éves Rossetti, az Egyesült Államok egyik jól ismert úszóbajnoka az öngyilkos, aki életét egy hatalmas „fejes“-sel végezte be. Ros­setti az úszósport mellett a rugbynek is hódolt és ez lett a veszte. Egy rugbymérkőzésen olyan szerencsétlenül sérült meg, hogy az orvosok vé­leménye szerint mindkét szeme látóképességét rövid időn belül elveszítette volna. Rossetti efö­lötti elkeseredésében halálra szánta magát. Egy felhőkarcoló hatodik emeletén lévő lakásának ablakából fejest ugrott az uccára. A tragikus ugrásnak több szemtanúja volt, akik­nek állítása szerint a fejes technikai szem­pontból kitűnő volt és ha Rossetti vízben pro­dukálta volna ezt az ugrását, a nézők ezrei tap­solták volna meg érte. Az adott esetben azon­ban az volt az eredmény, hogy a szerencsétlen fiatalember szétzúzott fejjel holtan terült el az ucca kövezetén. A MAGYAR HÍRLAP ELŐFIZETÉSI ÁRAI: 1 kára 2.3« & 1A én* 8 £, y, érre 15 £»

Next