Magyar Hirlap, 1932. január (42. évfolyam, 1-25. szám)

1932-01-01 / 1. szám

EGY ÉV JELEN írta: ZSOLT BÉLA Ez az év, amelyet most a világ — ha a lélektani következtetés nem csal — régen nem hallott duhajsággal ráz le magáról, rekord­ év volt a rekordok év­századában, alighanem az időszámítás leghosszabb éve. Az emberek százmilliói számára egy-egy napja annyi volt, any­­nyi erőfeszítést és szenvedést követelt, amennyit jobb időkben egy emberöltő, fs túlnyomó többségben voltak, akiknek minden napért külön meg kellett har­colniuk, minden órát külön meg kellett rohamozniuk, mint a háborúban a me­redek, sziklás cote-kat, hogy megvethes­sék a lábukat, s valahogy tartsák magu­kat az egzisztencia irgalmatlan világ­háborújában. Ebben az évben úgy kel­lett küzdeni a mindennapi kenyérért, olyan teljes koncentrációjával az erők­nek, mint apáink idejében a vagyonért, a nyugodt öregségért és a gyermekek biztos jövőjéért. Az élet mindennap újra kezdődött és befejeződött, anélkül, hogy másnapra át lehetett volna men­teni valamit, ha mást nem, legalább a megelőző nap tanulságát. A napok közt megszűnt a logikai kapcsolat, amit az egyik előkészített, a másik nemcsak hogy nem folytatta, de kiszámíthatatlan szeszéllyel valami egészen mást, össze­függéstelent, sőt többnyire a logikával, a józan ésszel ellentétest kezdett. Ha es­tére nyilvánvaló lett, hogy az állam nem sorvaszthatja tovább polgárait a leírha­­tatlan közterhekkel, másnap reggel fel­emelték az adókat. Ha ma mindenki ellátta, hogy a világon csak a társadalmi osztályok összhangja segíthet, holnap hajnalban megharsantak az­­osztályharc friss trombitái. Ha a polgár azzal a tu­dattal tért nyugovóra, hogy végre meg­kezdték a háború gazdasági likvidálá­sát, másnap reggel új offenzívába kezdett a gazdasági világháború. Amikor végre, egy világos napon, mindenki felismerte, hogy a világot a vámsorompók fojtogat­ják halálra, mindenütt megkoszorúzták a tilalomfákat. Mennyi irányzat, szem­lélet, tájékozódás, kezdeményezés, zsú­folódott össze ebben az egyetlen hosszú esztendőben! Az elején még Európa­­konferencián siettették a nagy össze­fogást, nemzetközi egységről, nemzet­közi tervgazdaságról teoretizáltak, a de­rekán mindenki megcsinálta a maga külön tervét amely csak arra volt jó, hogy a régi ellentéteket új ellentétekkel szaporítsa. Amikor például Ausztria és Németország, megszívlelve Briand apos­tol propagandáját, szorosabb kapcsola­tot akartak teremteni egymással, hogy példát adjanak a világnak a nemzetek gazdasági együttműködése dolgában, a nemzetek hirtelen elkezdtek anarchiku­san külön működni, erőszakos moz­dulattal széttépték a sokszor elszakadt, sok kínos erőfeszítéssel újra csomózott szánkat is, amelyek addig lazán össze­kötötték őket. Mindenki visszabújt nem­zeti önzése csigaházába, hogy az év vé­gére kiderüljön, hogy ez a csigaház mindenki számára kelepce, amelyet ön­magának álkatott s amelyből nem tud szabadulni. Az év elején a népszövetség meg akarta teremteni az öt világrészre érvényes egységes naptárt, az év végén Európa olyan volt, mint egy megbokro­sodott óratorony, amelynek kronométe­rei még a perceket is máskor és máskor mutatják. De legvégül mégis egymásra találtak az össze-vissza harangok, mert ma mindenkinek egyformán ütik a tizenkettedik órát. *" Hosszú, időtlenül hosszú év volt, amíg eljutottunk a tizenkettedik órához, egyénnek és közösségnek egyformán százszorosan számított. Ahogy a polgá­rok, úgy a nemzetek is szinte minden­nap újra kezdték az életüket és minden­nap befejezték, anélkül, hogy tudták volna, hogyan folytatják másnap.. A ta­nácstalanságban az egyetlen államférfiúi bölcsesség, amelybe a népek kapaszkod­hattak, Candide csúfondáros optimiz­musa: „A helyzet olyan katasztrofális, hogy ezek után már csak jobbra fordul­hat.“ A gonosz ó­évnek, a gyűlöletes 1931-nek ez a logikátlan, naiv frázis a végső jeligéje, ezt a kétes bölcseimet akarja továbbadni Ezerkilencszázhar­­minckettőnek, amely a tizenkettedik órával kezdődik. A kártyás babonájával kecsegteti, hogy a rossz széria után a jó szériának kell következnie. Amikor nem is nagy fáradsággal ki lehet mu­tatni, hogy kik voltak azok az emberek, akik Európában szinte végkép elrontot­ták az életet s mikor és mivel rontották el: — most az embertől független sze­rencse forgandóságától várják a megvál­tást. A politika rideg realistái hirtelen metafizikusokká lettek, a gazdaságtudo­mány hűvös bölcsei felfedezték az ál­moskönyvet. „Világgazdasági csőd álta­lános javulást jelent!“ — ezt olvassák ki a csízióból s ez a jóslat az egyetlen útravaló, amit az új évre a világnak adni tudnak. * A világ azonban már nem élhet meg a jóslatokból, mert félig belehalt abba, hogy haruspexei tizennyolc év óta ál­landóan kitaposott beleiből jósolnak! A világnak nem miniszterelnöki váteszre, konferenciák ráolvasására van szüksége és nem is kézzátevésre, amellyel erős­kezű diktátorai oly sikertelenül kísérle­teztek! A világnak első segélyre van szük­sége, mert beteg, kenyérre van szüksége, mert megfogyatkozott a kenyere, mun­kára van szüksége, mert kényszerű tét­lenségében másként nem tudja meg­akadályozni, hogy rászakadjon az épü­let, amelyet évszázadok leleménye, szor­galma, művészete társadalmi és kultu­rális lakásául magasra rakott! A világ fenn akar maradni, élni akar a dicső múlt s a megjósolt jobb jövő között : a világnak végre-valahára jelenre van szüksége! Egyévnyi, legalább egyévnyi jelen kell a világnak, hogy fennmarad­hasson, egyévnyi pihenő, amikor nem kell halálosan bűnhődnie a múlt bű­neiért s nem kell pelikán-anya módjára felhasítania a keblét olyan utódokért, akik még meg sem születtek! Egy év, amikor az élő generáció legalább ön­magáért szenvedhet! Egy év, amikor nemzet és társadalom nem jelentenek elvont, emberfeletti fogalmakat, hagyo­mányokat és illúziókat, hanem azono­sak azokkal az emberekkel, akik abban az időben alkotják őket. ÜNNEPI SZÁM ELŐFIZETÉSI ÁRAK: magyarországon : 1 hóra 2.90. ¡U évre 8. */­ éne IS pangó. ROMÁNIÁBAN: 1 hóra 180 M. tm 400 M. JUGOSZLÁVIÁBAN 5 1 hóra 6O dinár. I0 éne 180 dinit. CSEHSZLOVÁKIÁBAN 1 1 hóra SS cK. */* évre 100 dL m­ÉR E­­gyföléétit! Beküldési szelvény Január 1­­75 szelvény ellenében jár egy újévi ajándékkönyv) BUDAPEST, 1932 JANUÁR 1 PÉNTEK, XLII. ÉVF. 1. SZ. Mai számunkban közöljük a teljes heti rádió-műsort Hindenburg elnök oidul beszéde a mikrofon elüli Lehetetlent mi sem bírunk magunkra vállalni — mondotta a birodalmi elnök, akinek beszédét a moszkvai rádió megzavarta Berlinből jelentik. Hindenburg elnök Szilveszter estéjén féltíz órakor újévi beszé­det mondott a német rádióban, amelyet valamennyi német állomás közvetített. A birodalmi elnök beszédét a moszkvai inter­­nacionálé rádióállomásának közbelépése leg­nagyobb részében érthetetlenné tette. Hin­denburg beszédének csak első részét lehetett érteni. Az elnök beszédének ebben a részé­ben a következőket mondotta: —­ Mint a német birodalom elnöke és olyan férfi, aki aggkoromra való tekintettel a­ német történelem igen nagy szakaszát éltem végig, feljogosítva érzem magamat arra, hogy ennek a sorsdöntő nehéz évnek a befejeztével néhány szót intézzek a német férfiakhoz és asszonyokhoz, hogy meg­­könnyítsem nekik az idők súlyos terheinek viselését. — Tudatában vagyok annak, hogy milyen hatalmas áldozatot követel tőlünk az idő, saját erőnkből kell megkísérelnünk a vál­ság leküzdését. A német népet őszinte kö­szönet illeti és nagy elismerés azért az ál­dozatkészségért, amelyet tanúsított, azért a türelemért, amellyel a nehéz szükség felis­merésével minden fájdalmat és terhet ma­gára vállalt. Ezt akarom mindenekelőtt le­szögezni. Az áldozatok nagysága azonban arra is feljogosít, hogy egyidejűleg fel­emeljük követelő szavunkat a külfölddel szemben és mindenkinek értésére adjuk, hogy lehetetlent mi sem bívunk magunkra vállalni. A külföld ne nehezítse meg talpra­­állásunkat. Amikor az elnök idáig ért, a német rádiót hirtelen elnyomta a moszkvai internacinálé rádiója, amelyben német nyelven ismeretlen kommunista agitátor szava hangzott fel. Az alig egy percig tartó zavar után ismét hallani lehetett Hindenburg elnök beszédé­nek befejező, részét. — És most a német nép teljességének és minden németnek egész szivemből boldog új esztendőt kívánok! A francia köztársasági elnök optimista újévi nyilatkozata Közös erőfeszítés és kölcsönös bizalom kell a válság enyhítéséhez Párizsból jelentik. A diplomáciai testület tagjai, régi szokás szerint, Szilveszter nap­ján délután öt órakor megjelentek a köz­társasági elnököt, hogy tisztelegjenek előtte az új év alkalmából. A diplomaták teljes díszben jelentek meg. Doumer elnök az Elysée-palota dísztermében fogadta őket. A diplomaták nevében a diplomáciai testület doyenje, a pápai nunciu­s köszöntötte fel a francia köztársaság elnökét és a diplomá­ciai testület jókívánságait tolmácsolta az új évre. Dourer elnök hosszabb beszéddel vála­szolt, amelyben elsősorban az elmúlt év súlyos gazdasági válságáról beszélt. — Franciaország híven ragaszkodik a régi hagyományokhoz — mondotta az elnök — és változatlan barátsággal viseltetik minden néppel szemben, amint ezt már számtalan esetben bebizonyította. Franciaország továbbra is kész együtt­működni olyan intézkedések meghoza­talában, amelyek alkalmasak arra, hogy csökkentsék a szenvedéseket. Az emberiség egyik legfájdalmasabb kor­szakát éli. Franciaország nem ismer más határokat ebben az együttműködésben, mint azokat, amelyeket saját jogos aggo­dalmai és saját stabilizálása szabnak. Az országnak természetesen garanciákra van szüksége, hogy az áldozatok, amelyeket vállal, nem ingatják meg egyensúlyát. A béke legértékesebb záloga egyedül az lehet, ha minden nép közös erőfeszítéssel és köl­csönös bizalommal halad tovább azon az úton, amely meghozza a népek egymás közti érintkezésének arányosságát és megszervez­­ettségét. Ettől lehet csak várni a jelenlegi er­kölcsi és anyagi megpróbáltatások végét. Dourier elnök azzal fejezte be beszédét, hogy hisz a jobb jövőben és bizonyosra veszi, hogy az új évben úgy a gazdasági, mint a politikai helyzet javulni fog. MacDonald újévi szózata Londonból jelentik. MacDonald minisz­terelnök újévi szózatában megállapítja, hogy az elmúlt évben heves küzdelmekre volt szükség, hogy megakadályozzák a vál­ság katasztrófává fajulását. Legbiztatóbb vonása volt az elmúlt év történetének, hogy a tömegek szembeszállottak a válság nehéz­ Az 1932-es év legyen azoké, akik él­nek, mert azzal, hogy élnek, hogy meg­érték, jogot szereztek arra, hogy az idő nekik a­jándékozza! Az 1932-es év legyen történelmietlen, pátoszmentes, a lobo­gók ne büszkélkedjenek a szélben, a trombiták ne harsogjanak, a hősök, jósok, feltalálók és felfedezők most álljanak­ félre s hagyják cselekedni a közönséges embert. Az 1932-es év programja legyen a mai nemzedék „Ein jahrplan “-ja — állítsa vissza a mindennapi kenyér tervgazdaságát! Mert ütött a tizenkettedik óra és na­gyon valószínű, hogy ma ez az egyetlen program, amellyel a Krisztus utáni em­beriség megelőzheti az új, pogány idős számítást.

Next