Magyar Hirlap, 1932. január (42. évfolyam, 1-25. szám)
1932-01-01 / 1. szám
EGY ÉV JELEN írta: ZSOLT BÉLA Ez az év, amelyet most a világ — ha a lélektani következtetés nem csal — régen nem hallott duhajsággal ráz le magáról, rekord év volt a rekordok évszázadában, alighanem az időszámítás leghosszabb éve. Az emberek százmilliói számára egy-egy napja annyi volt, anynyi erőfeszítést és szenvedést követelt, amennyit jobb időkben egy emberöltő, fs túlnyomó többségben voltak, akiknek minden napért külön meg kellett harcolniuk, minden órát külön meg kellett rohamozniuk, mint a háborúban a meredek, sziklás cote-kat, hogy megvethessék a lábukat, s valahogy tartsák magukat az egzisztencia irgalmatlan világháborújában. Ebben az évben úgy kellett küzdeni a mindennapi kenyérért, olyan teljes koncentrációjával az erőknek, mint apáink idejében a vagyonért, a nyugodt öregségért és a gyermekek biztos jövőjéért. Az élet mindennap újra kezdődött és befejeződött, anélkül, hogy másnapra át lehetett volna menteni valamit, ha mást nem, legalább a megelőző nap tanulságát. A napok közt megszűnt a logikai kapcsolat, amit az egyik előkészített, a másik nemcsak hogy nem folytatta, de kiszámíthatatlan szeszéllyel valami egészen mást, összefüggéstelent, sőt többnyire a logikával, a józan ésszel ellentétest kezdett. Ha estére nyilvánvaló lett, hogy az állam nem sorvaszthatja tovább polgárait a leírhatatlan közterhekkel, másnap reggel felemelték az adókat. Ha ma mindenki ellátta, hogy a világon csak a társadalmi osztályok összhangja segíthet, holnap hajnalban megharsantak azosztályharc friss trombitái. Ha a polgár azzal a tudattal tért nyugovóra, hogy végre megkezdték a háború gazdasági likvidálását, másnap reggel új offenzívába kezdett a gazdasági világháború. Amikor végre, egy világos napon, mindenki felismerte, hogy a világot a vámsorompók fojtogatják halálra, mindenütt megkoszorúzták a tilalomfákat. Mennyi irányzat, szemlélet, tájékozódás, kezdeményezés, zsúfolódott össze ebben az egyetlen hosszú esztendőben! Az elején még Európakonferencián siettették a nagy összefogást, nemzetközi egységről, nemzetközi tervgazdaságról teoretizáltak, a derekán mindenki megcsinálta a maga külön tervét amely csak arra volt jó, hogy a régi ellentéteket új ellentétekkel szaporítsa. Amikor például Ausztria és Németország, megszívlelve Briand apostol propagandáját, szorosabb kapcsolatot akartak teremteni egymással, hogy példát adjanak a világnak a nemzetek gazdasági együttműködése dolgában, a nemzetek hirtelen elkezdtek anarchikusan külön működni, erőszakos mozdulattal széttépték a sokszor elszakadt, sok kínos erőfeszítéssel újra csomózott szánkat is, amelyek addig lazán összekötötték őket. Mindenki visszabújt nemzeti önzése csigaházába, hogy az év végére kiderüljön, hogy ez a csigaház mindenki számára kelepce, amelyet önmagának álkatott s amelyből nem tud szabadulni. Az év elején a népszövetség meg akarta teremteni az öt világrészre érvényes egységes naptárt, az év végén Európa olyan volt, mint egy megbokrosodott óratorony, amelynek kronométerei még a perceket is máskor és máskor mutatják. De legvégül mégis egymásra találtak az össze-vissza harangok, mert ma mindenkinek egyformán ütik a tizenkettedik órát. *" Hosszú, időtlenül hosszú év volt, amíg eljutottunk a tizenkettedik órához, egyénnek és közösségnek egyformán százszorosan számított. Ahogy a polgárok, úgy a nemzetek is szinte mindennap újra kezdték az életüket és mindennap befejezték, anélkül, hogy tudták volna, hogyan folytatják másnap.. A tanácstalanságban az egyetlen államférfiúi bölcsesség, amelybe a népek kapaszkodhattak, Candide csúfondáros optimizmusa: „A helyzet olyan katasztrofális, hogy ezek után már csak jobbra fordulhat.“ A gonosz óévnek, a gyűlöletes 1931-nek ez a logikátlan, naiv frázis a végső jeligéje, ezt a kétes bölcseimet akarja továbbadni Ezerkilencszázharminckettőnek, amely a tizenkettedik órával kezdődik. A kártyás babonájával kecsegteti, hogy a rossz széria után a jó szériának kell következnie. Amikor nem is nagy fáradsággal ki lehet mutatni, hogy kik voltak azok az emberek, akik Európában szinte végkép elrontották az életet s mikor és mivel rontották el: — most az embertől független szerencse forgandóságától várják a megváltást. A politika rideg realistái hirtelen metafizikusokká lettek, a gazdaságtudomány hűvös bölcsei felfedezték az álmoskönyvet. „Világgazdasági csőd általános javulást jelent!“ — ezt olvassák ki a csízióból s ez a jóslat az egyetlen útravaló, amit az új évre a világnak adni tudnak. * A világ azonban már nem élhet meg a jóslatokból, mert félig belehalt abba, hogy haruspexei tizennyolc év óta állandóan kitaposott beleiből jósolnak! A világnak nem miniszterelnöki váteszre, konferenciák ráolvasására van szüksége és nem is kézzátevésre, amellyel erőskezű diktátorai oly sikertelenül kísérleteztek! A világnak első segélyre van szüksége, mert beteg, kenyérre van szüksége, mert megfogyatkozott a kenyere, munkára van szüksége, mert kényszerű tétlenségében másként nem tudja megakadályozni, hogy rászakadjon az épület, amelyet évszázadok leleménye, szorgalma, művészete társadalmi és kulturális lakásául magasra rakott! A világ fenn akar maradni, élni akar a dicső múlt s a megjósolt jobb jövő között : a világnak végre-valahára jelenre van szüksége! Egyévnyi, legalább egyévnyi jelen kell a világnak, hogy fennmaradhasson, egyévnyi pihenő, amikor nem kell halálosan bűnhődnie a múlt bűneiért s nem kell pelikán-anya módjára felhasítania a keblét olyan utódokért, akik még meg sem születtek! Egy év, amikor az élő generáció legalább önmagáért szenvedhet! Egy év, amikor nemzet és társadalom nem jelentenek elvont, emberfeletti fogalmakat, hagyományokat és illúziókat, hanem azonosak azokkal az emberekkel, akik abban az időben alkotják őket. ÜNNEPI SZÁM ELŐFIZETÉSI ÁRAK: magyarországon : 1 hóra 2.90. ¡U évre 8. */ éne IS pangó. ROMÁNIÁBAN: 1 hóra 180 M. tm 400 M. JUGOSZLÁVIÁBAN 5 1 hóra 6O dinár. I0 éne 180 dinit. CSEHSZLOVÁKIÁBAN 1 1 hóra SS cK. */* évre 100 dL mÉR Egyföléétit! Beküldési szelvény Január 175 szelvény ellenében jár egy újévi ajándékkönyv) BUDAPEST, 1932 JANUÁR 1 PÉNTEK, XLII. ÉVF. 1. SZ. Mai számunkban közöljük a teljes heti rádió-műsort Hindenburg elnök oidul beszéde a mikrofon elüli Lehetetlent mi sem bírunk magunkra vállalni — mondotta a birodalmi elnök, akinek beszédét a moszkvai rádió megzavarta Berlinből jelentik. Hindenburg elnök Szilveszter estéjén féltíz órakor újévi beszédet mondott a német rádióban, amelyet valamennyi német állomás közvetített. A birodalmi elnök beszédét a moszkvai internacionálé rádióállomásának közbelépése legnagyobb részében érthetetlenné tette. Hindenburg beszédének csak első részét lehetett érteni. Az elnök beszédének ebben a részében a következőket mondotta: — Mint a német birodalom elnöke és olyan férfi, aki aggkoromra való tekintettel a német történelem igen nagy szakaszát éltem végig, feljogosítva érzem magamat arra, hogy ennek a sorsdöntő nehéz évnek a befejeztével néhány szót intézzek a német férfiakhoz és asszonyokhoz, hogy megkönnyítsem nekik az idők súlyos terheinek viselését. — Tudatában vagyok annak, hogy milyen hatalmas áldozatot követel tőlünk az idő, saját erőnkből kell megkísérelnünk a válság leküzdését. A német népet őszinte köszönet illeti és nagy elismerés azért az áldozatkészségért, amelyet tanúsított, azért a türelemért, amellyel a nehéz szükség felismerésével minden fájdalmat és terhet magára vállalt. Ezt akarom mindenekelőtt leszögezni. Az áldozatok nagysága azonban arra is feljogosít, hogy egyidejűleg felemeljük követelő szavunkat a külfölddel szemben és mindenkinek értésére adjuk, hogy lehetetlent mi sem bívunk magunkra vállalni. A külföld ne nehezítse meg talpraállásunkat. Amikor az elnök idáig ért, a német rádiót hirtelen elnyomta a moszkvai internacinálé rádiója, amelyben német nyelven ismeretlen kommunista agitátor szava hangzott fel. Az alig egy percig tartó zavar után ismét hallani lehetett Hindenburg elnök beszédének befejező, részét. — És most a német nép teljességének és minden németnek egész szivemből boldog új esztendőt kívánok! A francia köztársasági elnök optimista újévi nyilatkozata Közös erőfeszítés és kölcsönös bizalom kell a válság enyhítéséhez Párizsból jelentik. A diplomáciai testület tagjai, régi szokás szerint, Szilveszter napján délután öt órakor megjelentek a köztársasági elnököt, hogy tisztelegjenek előtte az új év alkalmából. A diplomaták teljes díszben jelentek meg. Doumer elnök az Elysée-palota dísztermében fogadta őket. A diplomaták nevében a diplomáciai testület doyenje, a pápai nuncius köszöntötte fel a francia köztársaság elnökét és a diplomáciai testület jókívánságait tolmácsolta az új évre. Dourer elnök hosszabb beszéddel válaszolt, amelyben elsősorban az elmúlt év súlyos gazdasági válságáról beszélt. — Franciaország híven ragaszkodik a régi hagyományokhoz — mondotta az elnök — és változatlan barátsággal viseltetik minden néppel szemben, amint ezt már számtalan esetben bebizonyította. Franciaország továbbra is kész együttműködni olyan intézkedések meghozatalában, amelyek alkalmasak arra, hogy csökkentsék a szenvedéseket. Az emberiség egyik legfájdalmasabb korszakát éli. Franciaország nem ismer más határokat ebben az együttműködésben, mint azokat, amelyeket saját jogos aggodalmai és saját stabilizálása szabnak. Az országnak természetesen garanciákra van szüksége, hogy az áldozatok, amelyeket vállal, nem ingatják meg egyensúlyát. A béke legértékesebb záloga egyedül az lehet, ha minden nép közös erőfeszítéssel és kölcsönös bizalommal halad tovább azon az úton, amely meghozza a népek egymás közti érintkezésének arányosságát és megszervezettségét. Ettől lehet csak várni a jelenlegi erkölcsi és anyagi megpróbáltatások végét. Dourier elnök azzal fejezte be beszédét, hogy hisz a jobb jövőben és bizonyosra veszi, hogy az új évben úgy a gazdasági, mint a politikai helyzet javulni fog. MacDonald újévi szózata Londonból jelentik. MacDonald miniszterelnök újévi szózatában megállapítja, hogy az elmúlt évben heves küzdelmekre volt szükség, hogy megakadályozzák a válság katasztrófává fajulását. Legbiztatóbb vonása volt az elmúlt év történetének, hogy a tömegek szembeszállottak a válság nehéz Az 1932-es év legyen azoké, akik élnek, mert azzal, hogy élnek, hogy megérték, jogot szereztek arra, hogy az idő nekik ajándékozza! Az 1932-es év legyen történelmietlen, pátoszmentes, a lobogók ne büszkélkedjenek a szélben, a trombiták ne harsogjanak, a hősök, jósok, feltalálók és felfedezők most álljanak félre s hagyják cselekedni a közönséges embert. Az 1932-es év programja legyen a mai nemzedék „Ein jahrplan “-ja — állítsa vissza a mindennapi kenyér tervgazdaságát! Mert ütött a tizenkettedik óra és nagyon valószínű, hogy ma ez az egyetlen program, amellyel a Krisztus utáni emberiség megelőzheti az új, pogány idős számítást.