Magyar Hirlap, 1932. március (42. évfolyam, 49-72. szám)

1932-03-01 / 49. szám

2 1932 március 1. nalista kormány külügyi bizottsága elhatá­rozta, hogy újra felveszi Szovjet-Orosz­or­szággal az 1929-ben megszakított kapcso­latokat.­­ . . Erős vörös hadsereg Vladivosztokban Tokióból érkező távirat szerint a­ Vladi­vostok­ japán konzul értesítette a külügy­minisztériumot, hogy Vladivostok körül két szovjet hadtestet vontak össze, hogy készenlétben álljon a mandzsuriai határra való indulásra. December óta egymásután érkeznek a szovjet csapatok Vladivosztokba és most már százezer főnyi vörös hadsereg áll támadásra készen. Az oroszok Sedankánál három új erődöt építettek és a jódgyárat mérges gázok elő­állítására rendezték be. A vladivosztoki ja­pán konzul jelentése szerint az oroszok el­határozták a Japánnal való leszámolást és akár a mandzsurigi kérdés, akár a csendes­óceáni halászati jogok problémájának ürügye alatt megkezdik az ellenségeskedés­­eket. Az amerikai tengerészeti minisztérium amint , Washingtonból jelentik­­, hír szerint, a hadiflotta legnagyobb részét a Csendes-óceánra rendelte. Egyelőre meg nem erősített hírek­­szerint,­ Csau­g-Kai-Sek marsall, a kínai hadsereg főparancsnoka, egy amerikai pénzcsoporttal ötvenmillió dolláros kölcsönegyezményt kötött. A köl­csön hatvan százalékát hadianyag vásárlá­sára fordítják Amerikában. Az egyezményt állítólag már alá is írták. Sikerrel biztatnak a fegyverszüneti tárgyalások Genf­ből jelentik: Az új sanghai helyzetre való tekintettel a népszövetség tanácsa hét­főn délután teljes ülést tartott, amelyen Sir John Simon angol külügyminiszter kor­mánya nevében hivatalosan közölte, hogy vasárnap a Kent angol hadihajón Kína és Japán között angol kezdeményezésre tárgya­lások kezdődtek. A tárgyalások eredménnyel biztatnak, amennyiben mindkét fél elvben kijelent­­ette, hogy hajlandó az ellenségeskedé­seket beszüntetni. Paul­ Boncour elnök erre kijelentette, hogy a népszövetség tanácsa nagy örömmel üd­vözli az angol kezdeményezést, éppen ezért azt javasolja, hogy Sanghaiban nyomban hívjanak össze konferenciát a béke helyre­­állítására. A tárgyalások alapja az lenne, hogy Japán kijelenti, hogy nem akar kínai területeket hadítani és különleges előjogokat szerezni Sanghajban alattvalói részére, Kína számára pedig garantálná területi bizton­ságát. Paut-Boncour még hozzátette, hogy ez a tervezet egyáltalán nem befolyásolná sem Japán, se­m bármelyik hatalom maga­tartását a mandzsúriai kérdésben. Sato­ja pap delegátus — kormánya jóváhagyásának fenntartása mellett — elfogadta az angol indítványt, amelyet Paul­ Bonconi terjesz­tett elő, mert Ja­pánnak csak az a cé­lja Kínában, hogy Sanghaiban semleges zónát állítsanak fel. Ven kínai delegátus szintén köszönetet mon­dott Angliának a tárgyalások megindításáért és azokat elfogadhatóknak jelentette ki. Az elnök az egész­­tanács nevében újból bő­szünetet mondott Angliának a tárgyalások megindításáért, népszövetségi körökben azon­ban az a vélemény alakult ki, hogy az angol kezdeményezés sikere még nagyon is bizonytalan, nemcsak azért, mert Japán többet akar elérni, hanem azért is, mert Franciaország nem üdvözli túlságos lelkese­déssel az angol kezdeményezést. Elvi megegyezés Kína és Japán között? Késő éjszaka érkezett genfi jelentés sze­rint Yen, Kína genfi megbízottja szerint Sanghajban a japán és kínai megbízottak a következő elvi megegyezésre jutottak: A kínaiak egyelőre 5 kilométerre vonul­nak vissza, míg a japánok az engedményes terület határáig vonják vissza csapataikat. A kínaiak ezután a körülbelül 10 kilométerre fekvő Nan-Csang állomásig vonulnak vissza, a japán csapatokat pedig behajózzák. ul Ioan­ HÍRLAP ...... ................................................. A­z igazságügyminiszter e héten beterjeszti az összeférhetetlenségi javaslatot Zstvay T­­bor igazságügyminisztetr hétfőn délelőtt megjelent a kom­ányzópál, akinek jpár tulain az Jösszeférie­titietv*^:...tö­rvény javaslatát, amelyhez megkapta a legfelsőbb jóváhagyást. Az igazságügyminiszter nyilat­kozatot tett és elmondotta, hogy a javaslat körül még kisebb munkák vannak hátra és csak­ most készül az indokolás. R­eméli, hogy rövidesen elkészül a munkával és e héten be is terjesztheti a javaslatot, amely egyébként nemcsak a képviselőkre, hanem a felsőház tagjaira is vonatkozik. As király n.c családja REGÉNY — ír ¡», Zsolt bel a , , — lllllilllllllllllllll|ll||IUIIIIinilllltlllUIMIIIItUil!«l IHIinil||MlltlllllffllMllllllllllllllllllllinilllllUIIIIIIIMllllllll|lll|IIIIHIIUljltU|lll|ltlllll|IIMUIIJIItlM|lll!llllllllllllllllllllMllllfllMIIIIII|llilHUIIl|ltl Az egyetem azonban megokolás nél­kül visszaadta a kérvényét és mást nevezett ki. Valaki kiderítette, hogy az öreg körorvos abban az időben, amikor ledoktorált, még zsidó volt. A fiatal Kunz már evangélikusnak szüle­tett, tipikusan vidéki úri légkörben nőtt fel: főbíró, plébános, potikus, uradalmi intéző, környékbeli birtokos volt a csa­lád társasága s az ő gyerekkori barátai is ebből a körből kerültek ki. Bár ott­hon sohasem szidták a zsidókat, a falu­beli zsidó boltost ő­­.az alacsonyrendű lénynek tartotta, szinte­ a paraszton alu­linak s amikor Kecskem­étre került a gimnáziumba, ahol Galdschmid fűsze­res fia két osztállyal fölötte járt, nem állt vele szóba. Az anya a szolnoki fő­­állatorvos lánya volt, távoli rokonság­ban egy volt f­öl­dm­ű­­velői ügyi miniszter­rel, a nagybátyja hí­szárőrnagy. Tizen­­hét éves volt, amikor egy partecédulából megtudta az apja zsidó származását. Hamburgban meghalt egső nagybátyja, valami tojáserpartőr és húszezer már­kát hagyott rájuk. Ez a felfedezés át­menetileg nagy zavart támasztott benne, megbolygatta a biztonságérzetét és nagyrészt ezért is ment ki örömmel Lipcsébe, mert attól félt, hogy baráti körében ettől a származási hibától el­veszti egyenrak­m­áját. A professzor, akit hallgatott és a’­­ későbbi maga mellé vette adjunktusnak történetesen zsidó volt s mert nagy tudásnak­ és nagy és tiszta embernek tartotta, rövidesen kez­dett megbékülni „félvér“ mivoltával. Egyszer az agglegény professzor meg­hívta vacsorára, nagyon intimen beszél­gettek és ő valahogy feltárta előtte kon­fliktusát, mire a tanár ezt mondta: — Hja, nehéz beletörődni, hogy az ember zsidó! Vannak, akik egész életü­kön keresztül nem tudnak beletörődni, de van, aki végül megbékül és egész jól érzi magát. Én például kitűnően érzem magam, pedig nekem is voltak kritikus korszakaim. Nekem is fájt, mikor ki­rekesztettek a Burschenschaftokból és később, mikor ötször mellőztek a kine­vezéseknél. De a háborúban törzsorvos voltam. Egyszer az Infanterie Sanitäts- Altstaltot olyan faluban állítottuk fel, amelyet előző nap szó szoros értelmében rommá lőttek az oroszok. Nem maradt egyetlen ép fal, a rutének és lengyelek egy szálig elmenekültek, hogy amikor bevonultunk, azt hittük, hogy egy hát­borzongatóan nyávogó macskán kívül, amely a görögkeleti templom romjain nyávogott s amelyet le kellett lőni, mert megveszett, nincs élő­lény a faluban. Reggel öt órakor felkeltem, hogy sétál­jak egyet, elindultam az üszők­ és vályoghalmaz között, a keskeny sávon, am­ely valószínűleg a falu f­rúccá­ja lehetett. Égett gerendákon kellett át­ugrálnom­, az árokban felkoncolt hasi téhén feküdt és jobbról-balról gázza felfordult kutyák -,­ de egy kanya futatnál, kidőlt terméskő-oszlopon, mint békés falusi ház előtt nyáreste a padon, egy öreg kaftános, szőrkucs­­más zsidó üldögélt, körülötte a föl­dön hat kisgyerek — a legidősebb nem lehetett több ötévesnél. Az öreg zsidó kis tüzes kék szemei alig lát­szottak ki a tincsei és ráncai közül. Pár lépésre megálltam és hallgatódz­­tam, de az öreg fel sem figyelt, valamit kantált és a gyerekek utána mormogtak. Időnként a gyerekkórus ellanyhult, egyik-másik elhallgatott, még fel sem kelt a nap, elnyomta az álom. Az öreg ilyenkor nem is emberi, hanem állati gyengédséggel oldalba lökte az alvó gye­reket és félig éneklő hangon mondta: — Sag‘ schön! Mondd szépest! A kisgyerek erre kinyitotta a szemét és ijedten tovább mormolt. Visszafor­dultam, nem akartam őket zavarni. Valóságos gyermeki, vagy ha úgy tet­szik bibliai hangulat fogott el. Tegnap Itt még csata volt, ágyú, gáz, tűz, hullák,­­— de az öreg zsidó a friss romok között már továbbadja a három-négyéves gye­rekeknek „a zsidó titkot“, a tudományát, bölcseletét, irodalmát, intellektualiz­­musát. Ekkor megértettem, hogy ma­radt fenn sokezer éven át az ószövetség és hogyan maradtak meg a zsidók annyi mindenen keresztül. S beletörődtem, hogy én is közéjük tartozom. Kunz Imprét meghatotta, sőt anélkül, hogy azonosította volna magát az öreg zsidóval, némikép lelkesítette, ez a tör­ténet. . . . .. . ... — De van ennek a kérdésnek egy másik oldala is — folytatta a professzor nevetve. ■— Ugyanabban az összelőtt aluban egy másik romhalmaz elé­­atal, fürge zsidó kirakott néhány do­­or konzerurt, szardíniát, pár tábla cso­­dládét, vagy­ két kiló kapadolványt, — rábízta a feleségére és a lányaira, hogy adják el aztán elindult­ frontokon, tábori csendőrökön, tilos, járványos vi­­dékeken keresztül, hogy valahonnan Lembergből vagy Brody-ból újabb árut szerezzen. Persze az árai pokolian magasak voltak, valóságos uzsoraárak, hogy a katonai parancsnokság kénytel­len volt közbelépni. Enzingen vezérőr­nagy a tiszti étkezésnél meg is mondta nekem: — Látja, professzor, ez a baj a zsidók­kal — kezdte kedélyesen, mert szeretett velem vitatkozni. — Ahol megjelennek, nyomban ki akarják szívni az utolsó csepp vért is!­­— Igaza van, excellent — feleltem —, de nézze meg, hogy hol uzsoráskodnak ezek a zsidók. Ahol mindenki más nem­csak az üzletet, de magát az életet is re­ménytelennek tartaná. Tudja, mennyi aljasságba, gonosz önzésbe, kíméletlen­ségbe kerül a zuzmónak, hogy megvesse a gyökerét a sziklákon? Ha máskép nem megy, sokszor sebet kell ejtenie a szik­lán is Könnyű a pálmának a trópuso­kon ... Ezek itt disznó, lelketlen uzso­rások, elismerem, de ha egyáltalában nem lennének itt, akkor nem lenne még az a pár doboz konzerv, szardínia, do­hány és csokoládé sem, akkor csak romák lennének! Itt is, ahol a világ éppen elsüllyed, üzletet csinálnak, de az Üzleti erkölcsöt csak akkor lehetne szá­­monkérni tőlük, ha körülöttük szilárd lenne minden más vonatkozásban is az erkölcsi rend! Ettől függetlenül azon­ban csak törje le őket, fia huszonöt márkát mernek kérni egy doboz csem­pészett francia szardíniáért. A vezérőrnagy elgondolkozott, aztán nevetve ezt mondta: " , Valami igaza van, professzor. (Folytatjuk) Kezd Ellenzéki és kormánypárti politikusok a nemzeti erők összefogását kívánják A megyer körkérdést intézett különböző pártállású politikusokhoz, akiknek vélemé­nyét az összes nemzeti erők összefogását illetően kérte ki. A válaszokat az alábbiak­ban ismertetjük. Pesthy Fál szerint párt­­kereteken keresztül minden polgári politikus­nak össze kell fognia a kivezető út megkere­sésére. Gróf Zichy János azt mondja, hogy az összefogás fölött nem kell sokáig töpren­geni, meg kell valósítani a Treuga Deit és ennek hatása alatt megtalálni egymást. Hassety Károly hangsúlyozza, hogy már esz­tenejük óta hirdeti a nemzeti erők egy frontba tömörítésének szükségességét, ami alatt azonban nem miniszteri tárcákért való tüleke­dést, hanem új, hatalmas és a nemzet bizalmára minden tekintetben méltó alakulatot ért, amely a széteső és nemzeti szempontból használhatatlan pártkereteket pótolni tudja. Sztranyavszky Sándor az összefogást el­kerülhetetlennek tartja, de nem látja a ke­resztülvitelhez szükséges készséget és el­határozást. Erdélyi Aladár szerint az össze­fogás a logika kérlelhetetlen szabályai szerint bekövetkező legközelebbi jövő. Friedrich Ist­ván azt hangoztatja, hogy a képviselőházból álparlament lett és így mindenekelőtt új választásra van szükség és azután majd a tényleges nemzeti erők egymásra találnak. Eckhardt Tibor kijelenti, hogy az össze­fogás szükségességének elismerése nem je­lenti egy koncentrációs kormányba való be­lépés hajlandóságát, sem a párt program­jának föladását. A nemzeti összefogás leg­súlyosabb akadályát az egységes pártban látja, amelyet a magyar gazdasági és politi­kai élet gyászos tehertételének tart. Vári­ Al­bert szerint ma nem is lehet más politika, mint a nemzeti erők összefogása. Gróf Sig­­ray Antal szerint az erők összefogását a bomladozó egységes párt akadályozza. Ma­yer János az összefogás mellett nyilatkozik, gróf Esterházy Móric ugyancsak így beszél és ezt sürgeti Marschall Ferenc is. Nagy­­Emil szerint nincs más kiút a válságból való sza­badulásra. Gróf Brekanics Iván megállapítja, hogy az összefogásra a polgárt ellenzik mu­tatja a legnagyobb készséget, Farkas Géza a nemzeti erők összefogását csak agráralapon tartja lehetségesnek. Bajcsy-Zsilinszky Endre bizonyos szkepszissel nézi az ide vonatkozó tárgyalásokat, mert még a megoldandó fel­adatokat sem fogalmazták meg helyesen. Szerinte még a szociáldemokratákkal is meg kel­lene egyezni egy modus vivendiben, amellyel a mostani kormányzati rend­szert és a képviselőházat fölszámolják, azután új választás következzék. Őrgróf Palavicini György azt mondja, ha az egyesülést nem lehet megcsinálni, ak­kor vesztébe viszik az országot. Túri Béla úgy nyilatkozott, hogy az összefogásra szük­ség van, de ez nem tehet emelőrúd arra, hogy kimozdítsa a politikát abból az irányból, amelyet a nemzet többsége vall. Gróf Hu­­nyady Ferenc szerint kétféleképpen lehet az összefogást megcsinálni: vagy rövidlejáratú célok érdekében, vagy nagy politikai irány­elvek szerint. Végül Volzsanyi János az ösz­­szefogás előfeltételének azt tekinti, hogy a haladó szellemű magyar politika visszatérjen arra az útra, amelyet 1917-ben a választó­­jogi blokk jelentett. A jugoszláv király lemondott civillistájának egy részéről Belgrádból jelenti a Magyar Hírlap tudó­sítója. A költségvetési vita kezdetén Zsif­­kovics miniszterelnök közölte, hogy Sándor király az általános költségredukálási moz­galomhoz csatlakozva, lemondott a neki meg­szavazott civillista hét százalékáról. A nagy éljenzéssel fogadott bejelentés után Georgovics pénzügyminiszter kifejtette, hogy a kormány súlyos alternatíva előtt áll. Vagy a tisztviselők létszámát, vagy a tisztviselők fizetését kell csökkenteni, hogy a költségvetés személyi kiadásai összhangba kerüljenek a nemzeti jövedelem visszaesésével. Mivel az elbocsátott köztisztviselők a jelenlegi gazda­sági viszonyok közt nem igen tudnának más e­rfelé elhelyezkedni, a kormány inkább azt javasolja, hogy 5,11 százalékkal csökkents­­ék a tisztviselői fizetéseket. A pénzügyi hely­zet kétségkívül sokkal kedvezőtlenebb, mint az elmúlt években volt, de kétségbeesésre azért nincsen semmi ok, fejezte be felszóla­lását Georgeulcs pénzügyminiszter. HORIHON TE­J FOLYÉK^ny1S^ÖnTELENTŐ

Next