Magyar Hirlap, 1932. április (42. évfolyam, 73-95. szám)

1932-04-01 / 73. szám

Mai számunkban közöljük a teljes heti rádió­műsort IOihiír dLOimia ELŐFIZETÉSI ÁRAK: J&B Szerkesztőség és kiadóblYatal MAU1AVOHÉZAGON: VI., Aradi ucca 10. szám. 1 bóra2.M. tytm8. * -Ttot*#. FtoT Hgi ||||| Telefon: 21-8-47, 23-6-86 és 10-6-06 M wm sn JF Wk Wk Utazási iiflf­m iroda és nókklacöu­lVatal CSEHSZLOVÁKIÁBAN: H||| ||||| |||| ffl§§ áj fjjRBi«üjllfy V., Nádor ucca 28. szám. I hóm SJ eK. •(, éTT* 2» U. jJIJÍL JeSL Jp§Éj J&ffl Telefon: 12-1-21 Károlyi miniszterelnök az egységes pen Értekezleten sem adott részletes kormányprogramot Korányi pénzügyminiszter elismerte, hogy a kamatláb magas, de a leszállítás idejére nem tudott ígéretet tenni Semmi nem történt. Négyheti kény­szerű szünet után összeült a képviselő­ház és ülése nem hozott változást sivár politikai életünkbe, de még csak jelét sem a lehető változásnak. Este egybeült a kormánypárt értekezlete s ez az érte­kezlet, sajnos, éppen olyan kielégítet­­lenséget hagyott maga után, mint a dél­előtti ülés. Gróf Károlyi Gyula beszámo­lóját várták a négy hétről s a beszámoló el is hangzott. Sőt, hallottuk a pénzügy­minisztert is, aki — saját kijelentése szerint — világosan látja az előttünk tornyosuló bajokat és nehézségeket, világosabban, mint az ország közvéle­ménye, mely — úgy gondolja báró Ko­rányi Frigyes — még mindig nem ébredt a való helyzet tudatára. De ha summázni akarnók, hogy a két fontos kormány­­férfi beszédéből mi hát az, ami biztatást ad a jövőre, lehangoltan kell megállapí­tanunk, hogy valójában, de még elmé­letben is semmi. Bizonyosan igaza van a pénzügyminiszternek, mikor kifejti súlyos aggodalmait a kamatlábleszállí­tással szemben, igaza van, ha rámutat, hogy egyes pénzügyi problémák s így főként a külföldre teljesítendő fizetések kérdése nem függ egyedül a mi elhatá­rozásunktól. De amire választ várna, várt volna a magyar polgárság, tulajdon­képpen ebből következnék: mi történik ott, ahol nincs idegen befolyás és akarat, ahol egy-egy lépés, kezdeményezés csak tőlünk, egyedül magunktól függ? Időben előbb hangzott el, de logikai­lag e kérdés után következett gróf Ká­rolyi Gyula beszéde, a beszámoló négy hét nyugodalmas munkájáról, őszintén sajnáljuk, mert jobban szerettük volna, ha másként fordul, de kétértelmű és fél­­­értelmű szavak helyett egyenes őszinte­séggel ki kell mondanunk — s úgy érezzük, az egész magyar közvélemény­­érzését tolmácsoljuk vele —, a minisz­terelnök expozéja nagyon nagy, szinte teljes csalódást hozott csupán. Mert elő­készítették a költségvetést a szünetben. Rendben van. De ez végeredményben megtörténhetett volna kényszer-szünidő nélkül is. A minisztériumok ugyanennyi idő alatt s ugy­anilyen szabatossággal el­végezhették volna számfejtőségi mun­kájukat — ezért kár volt a törvény­­hozást bénultságra kárhoztatni. Ám ha mint munkát semmikép sem kicsinyel­jük le a költségvetés előkészítését, ered­ményét sokra nem tarthatjuk. Mert csak annyit ért vele a kormányzat, hogy a maga számára technikailag megkönnyí­tette az ügyek továbbvitelét. Ex-lex nem lesz, a hitelkereteket a Ház idejében megszavazza. Ám magára a nagy rejt­vényre, hogy a kereteket hogyan és mennyire fogják élettel megtölteni, a rideg számok miként fogják százezer és millió polgár napját, munkáját, kenye­rét jelenteni, arra megfejtéssel a minisz­terelnök nem szolgált. S ha gazdasági sm­unkák közt az agrár­segítés előkészí­tését említette, azt örömmel hallottuk. De örömünk mellett nem némulhat el az aggodalom hangja: mi lesz a többiekkel, másokkal, a nem-gazdákkal? Mert szá­mosan élnek e szegény földön tisztvise­lők, munkások, kereskedők, iparosok, mérnökök, orvosok, ügyvédek, művé­szek , akiknek az élethez szintén és sürgős segítségre volna szükségük. Velük mi lesz? Róluk mit gondoltak, mit hatá­roztak? Egy-egy ponton a tervek hal­vány körvonala, de azontúl semmi: nem örömmel, de tárgyilagosan ez a mérleg mutatkozik előttünk a miniszterelnök beszédéből s a kormányzat négyheti munkájából. A kormány a jövő héten beterjeszti a költségvetést A kormánypárt csütörtök este értekezle­tet tartott, amely elé nagy várakozással néztek, mert a Házban az a hír terjedt el, hogy a miniszterelnök a pártértekezleten nagyobb beszédet fog mondani. Ez a­ nagy beszéd azonban elmaradt. A miniszterelnök felszólalt ugyan, de a felszólalás még a kormánypártiakat sem elégítette ki és ha nyíltan nem is, de egymás között annál in­kább beszéltek­­ arról, hogy ilyen program mellett a vidék egyre növekvő ellenzéki hangulatát nem tudják ellensúlyozni. Az értekezleten egyébként gróf Károlyi Gyula miniszterelnök szólalt fel elsőnek és kijelentette, hogy az egyhónapi parlamenti szünetet a kormány mindenekelőtt a költ­ségvetés összeállítására használta fel. Ez nem volt könnyű feladat. Azt hiszi, hogy a jövő hét folyamán a pénzügyminiszter a költségvetést már a Ház elé terjeszt­heti. Szüksége volt a parlamenti szünetre a kor­mánynak azért is, mert több nagyfontos­ságú gazdasági tervezetet kellet előkészí­teni, így a mezőgazdaság megsegítésére és a földteherrendezésre vonatkozó javaslato­kat, amelyek a jövő héten már végleges formát ölthetnek. Az ellenzéknek azzal a kérdésével szemben, hogy a kormány mit csinált ez elmúlt egy hónap alatt, nyugodt a lelkiismerete, hogy az időt jól használták fel. A Ház munkarendjére vonatkozólag a miniszterelnök azt mondotta, hogy a költ­ségvetés után az összeférhetetlenségi javas­latot akarja letárgyaltatni és azután meg­kezdeni a nyári szünetet. Tény, hogy az utóbbi időben az eladó­sodás megdöbbentően haladt előre. Ebben a tekintetben át kell alakulnia a köz­szellemnek s meg kell szűnnie annak a hit­nek, hogy a más pénzével úgy gazdálkod­hatunk, hogyha sikerül jó, ha nem, akkor legfeljebb nem fizetünk. A közvéleménynek tudnia kell, hogy mitől függ a kamatláb alakulása. Tekintetbe kell venni azt is, hogy honnan erednek kölcsöneink. Eladósodásunk nagy része, mintegy 4 milliárd pengő, kül­földi eredetű. Ennek a magas kamatait kell mindenekelőtt leszállítani. Ez roppant nagy munka, mert hitelezőink hét-nyolc külön­böző államból valók és érdekeik is részben különbözőek. Már sikerült őket bizonyos fokig belátásra bírni és reméli, hogy rövide­sen kedvező eredménye lesz a tárgyalások­nak. A belföldi kamat leszállításának egyik tényezője tehát régebbi külföldi kölcsöneink kamatainak leszállítása. A kölcsönök másik része a pénzintézetek­ betéteiből származik. Ezeknek egy részét a pénzpiac feszültsége óta a betevők kivonták s nekünk arra kell törekednünk, hogy ez a folyamat ne folytatódjék, mert különben nehézségek állanak elő. Ami a Nemzeti Bankot illeti, itt a törvény értelmében a kormány mást, mint ellenőrző befolyást nem gyakorolhat, ami helyes is. A Nemzeti Bank vezetősége tudja, mire van szüksége a gazdasági életnek és a bank vezetőségének sem kellemes, ha nem szállíthatja le a ka­matot, amikor azt bizonyos szempontból kívánatosnak tartaná. A legutóbbi időben ő is kívánatosnak tartotta volna a kamatleszállítást, de be­látta, hogy ultima előtt a dolog nehe­zebb, mint máskor. Figyelembe kell venni azt is, hogy az utóbbi időben a Nemzeti Bank váltótárcája túlsá­gosan megnőtt. Nem szabad figyelmen kívül hagyni a Kreuger-konszern összeomlását sem. A közvéleményben téves hírek vannak el­terjedve a lakosság eladósodottságáról. Nem­ igaz az, hogy a lakosság 90 százaléka adós. .A valóság az, hogy még a mezőgazdaságból is csak 40 százalék az a réteg, amely adós és 60 százalék tehermentes. Ha sikerül a ka­matlábat leszállítani, természetesen javulni fog a helyzet. Elismeri, hogy nehéz idők kö­vetkeznek, egész az aratás utánig, de várnunk kell Hitelünk akkor lesz ismét, ha teljesen szabaddá lesz a hitelpiac, ha nem biztatják majd az embereket, hogy vonják vissza a be­téteiket, hanem a megtakarított tőke ismét bekerül a hitelszervezetbe. A pénzügyminisz­ter azzal fejezte be beszédét, hogy a kárnál a lábleszállítást folyton sürgeti. A pénzügyminiszter az eladósodásról és a bank­betétekről Lévay Ernő és Tóth Pál a kamatláble­szállítást sürgették, mire báró Korányi Frigyes pénzügyminiszter hosszabb beszéd­ben válaszolt. A pénzügyminiszter kijelen­tette, hogy bár ismeri a közhangulatot és a kritikákat, neki az a meggyőződése, hogy végeredményben nem fogják­ megakadá­lyozni abban, hogy munkáját elvégezze, mert érezni, fogják, hogy a pénzügyminiszter tudja, mit akar. Kétségtelen, hogy a mai kamatterhek túlságosan magasak, de a ka­matleszállítás kérdése nem­ olyan egyszerű dolog. Április 15-től kedvezményes vasúti jegyeket adnak ki Ezután Kenéz Béla kereskedelemügyi mi­niszter szólalt fel és beszámolt az áralakulás kérdéséről. Mindig azt vallotta, hogy az iparcikkek és a mezőgazdasági ter­mények ára között fennálló diszparitást enyhíteni kell. A méltányos ár megállapításának titkát azonban teljesen még senki sem tudta meg­oldani. A kereskedelmi miniszter ezután hosszasan beszélt az árprobléma nehézségei­ről, majd köszönetet mondott az árelemző bizottság munkájáért és elmondotta, hogy egyes iparcikkeknél — mint a Mamar Hír­lap azt már megírta , hány százalékos ár­­leszállítást értek el. Beszédét azzal fejezte be, hogy összehasonlítást tett a nagykeres­kedelmi árak indexszámait illetően Magyar­­ország és a szomszédos államok között. Marschall Ferenc kijelentette, hogy a gazdatársadalmat nem vezeti gyűlölet az iparral szemben, mert az agráriusok szíve­sen kooperálnak az iparral. Még további ár­engedményeket tart szükségesnek a szén­nél és sajnálja, hogy a cement, tégla és mész áránál a kormány nem tudott engedni e­­r­nyékét elérni, de reméli, hogy ez is sikerül. Kenéz Béla kereskedelmi miniszter kije­lentette, hogy idevonatkozóan a cementgyá­raktól határozott ígéretet kapott. Többért szólaltak még fel, mire a kereskedelmi mi­niszter kijelentette, hogy a személyvonat olcsóbb ma, mint a békében volt és olcsóbb, mint Európa bármely más államában. Beje­lentette, hogy április 15-étől kezdődőleg minden ipari, kereskedelmi és mezőgazda­­sági gócponton 3,7 százalékos mérséklést tartalmazó menettérti jegyeket fognak ki­adni. A posta- és telefondíjak tekintetében­ is vannak bizonyos elgondolások. Számos újabb felszólalás után az értekezlet véget ért. Újból prolongálták az 1930 novemberében felvett kincstári váltókölcsönt A Magyar Távirati Iroda jelenti: Az 1930 november havában az 1930. évi XXXI. tc.­­ben nyert felhatalmazás alapján felvett 1.620.000 font, 12.500.000 svájci frank és 5.000.000 dollár összegű kincstári váltó­­kölcsön, amely a N. M. Rotschild & Sohns londoni bankház vezetése alatt álló európai és a Speyer of Company, valamint a Natio­nal City Company vezetése alatt álló new­­yorki bankcsoport közvetítésével helyeztetett el és amely kölcsön a múlt év november havában három hónapra meghosszabbítta e­lőtt, időközben lejárt. A prolongációra vo­­­natkozó tárgyalások, amelyek még a lejá­ratot megelőzően folyamatba tétettek, sike­res befejezést nyertek és a váltókülcsönnek lényegében változatlan kamatfeltételei mel­lett ez évi augusztus 6-áig való megújítására irányuló szerződések Londonban március 31-én h­attak alá.

Next