Magyar Hirlap, 1933. július (43. évfolyam, 146-171. szám)

1933-07-01 / 146. szám

2 1933 július­­. ■■HBHaBHOBBnDnkaHKiaaM HIPIAIJ mas katasztrófára. Az aknászok, csillések és vájárok a föld felett és a föld alatt fegyel­mezetten dolgoznak tovább, nincs idegen ember a bányatelepen, csak egy-két csendőr cirkál, hogy semmiféle rendzavarás ne tör­ténjen. De erre nincs is szükség. A bányá­szok­ szomorúan hangoztatják­ : — Elemi csapás az. Senki sem tehet róla. * A telefon, ami a bánya mélyét a külvilág­gal összeköti, néma, nem érkeznek újabb hírek. Lent, a solymári akna körülbelül 140 méter hosszú összeomlott részében szünet nélkül folynak a mentőmunkálatok. Bemegyünk a bányairodába, ahol egy író­asztalon néhány szomorú tárgy jelzi, hogy milyen pusztítást vitt végbe a katasztrófa. Ezt a néhány tárgyat már a mentési munká­latok során bányászták ki a kőtörmelékek közül. Itt van Cserny Ignác karbidlámpájá­nak felső része, egy szénfejtő fejsze, amely­nek nyele teljesen összeroncsolódott, a fo­kán található számból azonban megállapí­tották, hogy a szerencsétlen Bessendorfer Fe­rencé volt. A leletek közül talán a legmeg­döbbentőbb: egy vízmentes kaucsukruha ujja. Tisztán láthatjuk, amint egy kődarab letéphette a bányászköpenyről, önkéntelenül is az jut az eszünkbe, hogy könnyen lehet­séges: ugyanaz a kőtömeg a kabát ujjával együtt a szerencsétlen bányász karját is le­tépte ... Hogyan történt a katasztrófa A Budapestvidéki Kőszénbánya Rt. igaz­gatósága a szakértők segítségével most már pontosan rekonstruálta az eseményeket. A többszáz méter hossz­ú Solymári-akna mellett futott az Erzsébet-akna, amelyet néhány év­vel ezelőtt, miután kimerítették, betömték. Huszonöt méter vastag betonfalat emeltek az Erzsébet-akna és a most is üzemben lévő Solymári-akna között. A betonfal mellett jobbra és balra egy-egy mellékakna keresz­tezi a Solymári-aknát. A betonfalat három esztendővel ezelőtt emelték és ezalatt felhalmozódott a talaj­víz a betömött Erzsébet-aknában. Szerdán délben a talajvíz és az Erzsébet-aknában fel­halmozott óriási súlyú tömedék áttörte a huszonöt méter vastag betonfalat és a sú­lyos kőtörmelékek, a talajvíz és a beton ret­tenetes erővel zúdult a bányában dolgozó munkásokra. A borzalmas robaj után meg­kezdődött a menekülés. A víz és a romok olyan gyorsan és sebesen zuhantak, hogy mindent, ami útjukba akadt, elsöpörtek. Az akna mélyéről a mentési munkálatok folya­mán kihozott, tökéletesen összetöredezett és szétroncsolt vassíndarabok mutatják az alá­zúduló víztömegek irtózatos erejét. Ha az a tizenegy munkás, akik ebben az időben az akna legexponáltabb helyén dolgoztak, nem tudtak bemenekülni a jobb- és baloldali mel­lékaknákba, bizonyos, hogy még szerdán vagy megfulladtak a nagy víztömegben, vagy összezúzták őket a kövek és beton­törmelékek. Abban az esetben, ha sikerült is bemenekülniök egyik, vagy másik mellék­aknába, akkor is válságos a helyzetük, mert megállapították, hogy a víz már ezekbe az aknákba is behatolt. A marási munkálatok nehézségei A mentési munkálatokat vezető mérnökök és a szakértők szerint a törmelékekkel tel­jesen eltorlaszolt aknában rekedt tizenegy bányamunkás­ sorsa teljesen reménytelen. Nagyon megnehezíti a mentési munkála­tokat, hogy az eltorlaszolt aknában a törme­lékek eltakarításán egyszerre csak két-három munkás dolgozhatik. Az akna ugyanis mind­össze két és fél méter széles és csak három méter magas, a törmelékeket pedig több mint 140 méter hosszúságban kell eltakarí­tani. A mentési munkálatokat végző munká­sok, a bánya legrégibb és legkipróbáltabb munkaerői, óránként váltják egymást, mert a csákányozás itt nemcsak hogy rendkívül nehéz, tekintetbe véve azt, hogy gyakran térdig jéghideg vízben állnak a munkások, de életveszélyes is, mert minden csákány­ütés nyomán hatalmas kő- és cementtörme­­lékek, valamint a vassínek összetöredezett és papírként agyongyűrött maradványai hul­lanak alá. A mérnököknek, akik valamennyien lent a tartózkodnak a Solymári-aknában, nem kell­ munkára serkenteni a bányászokat. Min­denki élete kockáztatásával dolgozik, hogy szerencsétlen kartársaiknak akárcsak a holt­testére is ráakadjanak. A mérnököknek in­kább arra kell vigyázniuk, hogy a bányá­szok ne legyenek túlvakmerőek, nehogy rá­juk szakadjon a talajvíz sodra által emelt kő- és beton­fal. További nehézségeket okoz, hogy a men­tésnél dolgozó bányászoknak körülbeül 16 fokos meredeken fölfelé kell haladniuk. A precíz mérnöki munkával emelt oldalfalak, vassínek és támasztékok a víz által elöntött aknában tökéletesen megsemmisültek. Min­den porrátörött és semmi sem maradt a he­lyén. A mérnökök és a munkások, akik a 240 méter mélységben dolgoznak, csak azt kívánják, hogy ne kerüljön eléjük újabb betontorlasz. Egy tízméteres betontorlasz eltávolítása ugyanis a legmegfeszítettebb munkával is teljes két napot vesz igénybe. A mérnökök szerint még egy ilyen betontor­lasz áttörése van hátra és így az, amíg el­jutnak ahhoz a helyhez, ahol feltevésük szerint az áldozatok élve vagy holtan tar­tózkodnak, legalább is negyvennyolc órát vesz igénybe. Eszerint vasárnap estig semmi remény nincs arra, hogy csak egy holttestet is találjanak. Szerda déltől péntek estig több mint ötven métert törtek át a mentésnél fog­lalatoskodó bányászok. Tehát még mindig több mint nyolcvan méter van hátra ... A törmelékekkel elzárt akna legnehezebb szakaszát péntekre virradó éjszaka és a pénteki nap folyamán törték át. Jellemző arra, hogy milyen nehéz ez a munka, hogy csütörtökön éjszaka nyolc óra alatt a leg­önfeláldozóbb munkával is mindössze öt méternyi torlaszt tudtak áttörni. Senkit sem lehet felelőssé tenni a katasztrófáért Lent, az akna mélyén, a karbidlámpák és zsebvillanylámpák fényénél csattognak a torlaszelhárító csákányok. Közben másod­percenként okoz irtózatos robajt a lehulló kő- és betontömegek zuhanása. A kísérteties fényben kísérteties muzsika hallatszik: éjjel­­nappal szünet nélkül dolgoznak a hatalmas szivattyúk, hogy eltüntessék a még mindig ezúduló talajvíztömeget. A szakértők sze­rint azonban még évek múlva is szivárogni fog az akna most elöntött részében a víz. Most még csak zsebvillanylámpák és kar­bidlámpák fényénél folyik a munka, de a csákányozással egyidejűleg munkások dol­goznak a bánya mélyén, hogy az aknának erre a részére ideiglenes villanyvilágítást ve­zessenek be, hogy megkönnyítsék a mentés­nél foglalatoskodó bányászok munkáját. A mérnökök és szakértők, akik a mentési munkálatokat irányítják és tisztán látják, hogy a katasztrófa hogyan történt és milyen pusztítást vitt végbe, szinte egyhangúlag je­lentik ki. — Emberileg nem lehetett erre a katasz­trófára számítani. A betonfal, amelyet 1930- ban emeltek, teljesen kifogástalan volt. A szerencsétlenség elemi csapás, amelyért sen­kit sem terhel felelősség. Fent az aknaszájnál gépies pontossággal hozza fel másodpercenként a most kibányá­szott barnaszéntömegeket az a lift, amely a bányászokat a föld mélyébe szállítja. Csak ezen a felvonón és a mellette elhelyezett bányatelefonon keresztül érkezhetnek hírek a mentési munkálatok állásáról. Szinte órán­kint jelennek meg az aknaszájnál az áldo­zatok hozzátartozói és sírva, reszketve ér­deklődnek az ügyeletes tisztviselőnél, hogy van-e valami hír. A felelet mindig a stereo­­típ „várjanak még“, „legyenek türelemmel“, „csak egy-két nap múlva vezethetnek ered­ményre a mentési munkálatok“ ... Az akna legtávolabbi és a víz által legjobban elöntött részében Cserny Ignác, Besendorfer Ferenc és Maráczi István dolgoztak. Majdnem bizo­nyos, hogy ha a többiek közül egyet-kettőt sikerül is élve megmenteni, ezek hárman halottak­ fejszéjét? Látni akarom, én megismerem az ő szerszámját! A bányatisztviselő nem akarja megmutat­ni a teljesen összeroncsolt fejszét, hogy ne izgassa ezzel is az asszonyt. — Adják ide a fejszét, — siránkozik az asszony — legalább ez maradjon meg­­ ne­kem, ha az uram már elpusztult. A tisztviselő vigasztalja, hogy van még remény. — Kitűnő bányászok ezek, — mondja — kivágják magukat a legnagyobb bajból is. Ha hősi halált hal az ura — így mondja: „hősi halált“ — az özvegyi nyugdíján kívül havi száz pengőt és ingyen lakást kap a csa­ládja a vállalattól. — Nem érdekel minket semmi, sem a nyugdíj, sem a családunk — mondja Besen­dorferné — a szegény uram, ha él is még­ két nap óta étlenül kínlódik az akna mélyén. Én sem eltem két nap óta, nem is eszem a­e addig, amíg szerencsétlen férjem nem kerül elő. Hiába vigasztalja a szegény asszonyokat) a bányatisztviselő. Sírva mennek tovább* tudják, hogy a bányakatasztrófa áldozatai* nak sorsa reménytelen. A zokogó asszonyokkal szembe jön egy­ bányamunkás. — Jó szerencsét! — hangzik a hagyomá* nyos bányászköszöntés. A Solymári-akna katasztrófájánál áldozat­tul esett bányászok hozzátartozóinak sajnos, már hiába kívánnak jószerencsét... Gosztonyi Lajos A szerencsétlen áldozatok hozzátartozói Mialatt a bányalift mozgását figyeljük, érkezik az aknaszájhoz Besendorjerné és Csernyné. A két kisírtszemű asszony oda­siet a szolgálatot teljesítő tisztviselőhöz. Be­­sendorjerné szinte liheg az izgalomtól, ami­kor kérdezi: — Igaz, kérem, hogy megtalálták az uram Újabb mentési módszerrel kísérleteznek szombaton A késő éjszaka érkezett jelentés szerint pénteken este a pénzügyminisztérium meg­bízásából két bányaszakértő, dr Schmied Sándor bányafőtanácsos és Ajtay Zoltán bányamérnök kétszer leszálltak az aknába, megtekintették a mentési munkálatokat és megtartották az ellenőrző vizsgálatot. A mér­nökök és a szakértők közös tanácskozásai­nak eredményekép elhatározták, hogy szombaton újabb módszert kísérelnek meg a mentési munkálatok érdekében: emelődarut fognak állítani az Erzsébet­­akna felé és ennek segítségével próbál­ják eltávolítani a felhalmozódott kő- és földtörmeléket. Megállapították a vizsgálat folyamán azt is, hogy négy bányász: Besendorf­er Ferenc, Cserni Ignác, Pata Ottó és Drevenka Pál, akik a szerencsétlenség pillanatában legkö­zelebb állottak a húszméteres cementfalhoz, minden valószínűség szerint már a sze­rencsétlenség pillanatában meghaltak, mert nem lehetett idejük arra, hogy elmene­küljenek az alázuhanó kőtömegek és törme­­lékek alól. WM» , i­* O—— 1^ Ti* — 1 ■ Bhifr A bécsi tarton­ánygyű­lés megsemmisítette a hitlerista képviselők mandátumait Keresztényszocialisták és szociéldemok­raták egyhangúan a megsemmisítés mellett szavaztak Bécsből jelentik. A bécsi tartománygyűlés pénteken este hat órakor a szociáldemokra­ták és a keresztényszocialisták egyhangú szavazatával megsemmisítette a tartománygyűlés nemzeti szocialista képviselőinek man­dátumát. A tizenöt nemzeti szocialista tartomány­­gyűlési képviselő elveszti mandátumát a szö­vetségi tanácsban, a bécsi városi tanácsban és a bécsi kerületi tanácsban is. A nemzeti szocialista képviselők testületi­leg megjelentek az ülésen s két vezérük, Frauenfeld és Stiehl városi tanácsnokok éles szavakban tiltakoztak a keresztényszocialis­­ták és a szociáldemokraták indítványa ellen. A két nemzeti szocialista szónok beszéde után a nemzeti szocialista frakció képviselő tagjai elhagyták az üléstermet. A tartománygyűlés ülésének megkezdése előtt nagy rendőri készültség vonult fel a városháza elé és az összes útvonalakat, ame­lyek a városházához vezetnek, lezárta. A­ rendőrkordonon csak megfelelő igazoltatás után lehetett átlépni. Az esti órákig nem ke­rült sor nagyobb tüntetésekre. A salzburgi tartománygyűlés pénteken szintén döntött a tartománygyűlés nemzeti szocialista képviselőinek mandátumgyakor­­lása fölött. A tartománygyűlés úgy határozott, hogy a nemzeti szo­cialisa mandátumokat nem semmisíti meg, addig azonban, amíg érvényben van a kor­mány rendelete, amely betiltja a nemzeti szocialista párt politikai tevékenységét, nem engedi meg a nemzeti szocialista képviselők­nek mandátumuk gyakorlását. A pénzügyminiszter beszámolt londoni útjáról a miniszter­­tanácsnak A kormány tagjai pénteken reggel 9 óra­kor minisztertanácsot tartottak, amelyen K­ömbös Gyula miniszterelnök elnökölt. A minisztertanácson Imrédy Béla pénz­ügyminiszter ismertette a londoni világgaz­dasági értekezlet eddigi lefolyását. Ezután a minisztertanács megállapította a kormány őszi munkaprogramját. A minisztertanács folyó ügyek letárgyalása után két órakor véget ért. A mezőkeresztesi petíció ügyében teljes bizonyítást ren­delt el a közigazgatási bíróság A közigazgatási bíróság Bot­ros-tanácsos pénteken folytatta a mezőkeresztesi petíció ügyének a tárgyalását. A mezőkeresztesi ke­rületben kisebbségben maradt Tildy Zoltán független kisgazdapárti jelölt hívei peticio­­nálták meg tudvalevőleg a választást, amely­ből Szabó-Papp Károly nyugalmazott vezér­kari ezredes került ki győztesen. A pénteki tárgyaláson Szabó-Papp ügy­,­védje, dr Brückler Elemér ellenbizonyítást ajánlott fel a panaszokkal szemben s azt kívánta bizonyítani, hogy Tildyék részéről izgatások folytak. Iár Károlyi József, a pa­naszosok ügyvédje, hangsúlyozta, hogy Tildy Zoltán ellen a választást megelőző nap" Szompat pokban különböző röpiratokban, újságcik­kekben, a legsúlyosabb rágalmakat terjesz­tették. A rágalmazóknak minden állítása va­lótlannak bizonyult s a cikkek szerzőit a Schadl-tanács alig néhány héttel ezelőtt há­romhónapi fogházra ítélte. A bíróság a felpanaszolt tényállításokra elrendelte a legszélesebb bizonyítást és ellen­bizonyítást. Azután a tárgyalást elnapolták. A polgármester kiírta a pályázatot a Tabán új terveire A törvényhatósági tanács állásfoglalása alap­ján Sipőcz Jenő polgármester pénteken tette közzé a Tabán új terveinek elkészítésére vonat­kozó pályázati hirdetményt. A feltételek sze­rint a tervpályázaton részt vehet minden ma­gyar honos, aki tagja a budapesti mérnöki ka­marának. A pályázat jeligés és szeptember 30-án déli 12 óráig kell a lepecsételt és összecsomagolt pályaműveket „Tervpályázat a Tabán rendezé­sére" címmel ellátva a városrendezési ügyosz­tálynál beadni. A pályázóknak a Tabán út­, tér­és parkhálózatát, a beépítés módját, valamint a középületek és közintézmények elhelyezését kell megtervezniök. A pályaművek jutalmazására egy 5000 pengős f­első díjat, egy 3000 pengős második díjat és egy 2000 pengős harmadik díjat tűzött ki a fő­város, ezenkívül 5 darab érdemes­­érvét egyen­ként 1000 pengőért vásárolnak meg. A bírálat befejezése után a pályaterveket két hétig nyil­vánosan­ kiállítják..

Next