Magyar Hirlap, 1934. január (44. évfolyam, 1-24. szám)

1934-01-03 / 1. szám

\T'-rfl — ILQnixáR IQ fhxÉr ELŐFIZETÉSI ÁRAK: AB Szerkesztőség magyarországon: i liSr Ilii: Ilin­g I és kiadóhivatal I i hóra2.8a H.60­.1. líráig«. gÉSF MB Hl Hl »Ufo Pig VI., Aradi ucea 10. szám. ROMÁNIÁBAN: |§8® H SÍP tflll m Illik §l|§ Teletom 21-S-47, 23-6-86 és 10-6-06 i h«ra iso let­t il «vre «o ml |j|jP l|fl| jrajjPB w tobM HEM MMmk Jugoszláviában­ sHB HBfflL .ihfpP ffl JL mik praf Jjfljl Utazási és fürdöiroda | hóra 60 dinár. ‘I, trn ISO éliár, BB |M| ME janSTWlI llfr 7 aSESa A BSsSS J&B3S& csehszlovákiában: BBS HM HSB graH JB Aradi ucca 10. szám. i hóra 55 ch. erre loo ex. laifiail tva af iCStSh |5||BTelefon: 21-8-47, 23-6-86 és 10-6-06 ■■■■■■■■■■■■■■■ WBHB SEHn­ Murer.tn^a wBBnnMnnHBBaMi BUDAMS^ 1934^JANDA^3^ZERDA Pos^nTroTFRiEDMZi^RNO^^^^nilOvroHAM^^7^ A GARDA Mi tanulság kínálkozik abból, hogy a szerencsétlen sorsú román mi­niszterelnök orgyilkosának háta mögött éles határozottsággal egy gárda, egy mindenre elszánt gárda árnyéka rajzo­lódik ki? Semmi és minden, ahogy akar­juk. Mert lehet valaki fatalista, a keleti egykedvűség bölcseletének híve, akinek mindegy, hogy milyen szálak hová ve­zetnek, milyen okok mit eredményez­nek, aki vállvonogatással veszi azt, ami szerinte a sors könyvében az idők kez­detétől meg volt írva s amin változtatni amúgy sem lehet. De mi nem vagyunk fatalisták, mi nem hiszünk a sors kö­nyörtelen változtathatatlanságában, de hiszünk abban, hogy életre és bizton­ságra igenis lehet vigyázni, emberi sor­sok felett lehet őrködni s nemcsak nem kell, de nem is szabad, hogy akárki, magánember, vagy politikus élete szabad prédájává essék az elborult indulatnak vagy terrorisztikus gyűlöletnek. Miért kellett Duca román miniszter­­elnöknek meghalnia? Egyetlen szóval: mert liberális volt. Akárhol, akárhány­féleképpen magyarázzák is a szabadelvű­­ség fogalmát és tartalmát. Duca bűne az volt a vasgárdának nevezett csoport szemében, hogy liberális politikát köve­tett a liberalizmusnak jogtisztelő felfo­gásában. A liberális politika útját vágta először belpolitikai szempontból. A vas­gárda pedig nem helyesli a liberális poli­tikát. A vasgárda Hitler híve, vagy leg­alább is a horogkereszt módszereinek híve. A vasgárda nem akar lágy és erőt­len jogtiszteletet, emberséges nyögdé­­cseléseket, a vasgárda ökölre és pengére óhajt támaszkodni s óhajtja támasz­tani Románia politikáját. Ezen túl pe­dig­ liberális volt Duca a belső külpoli­tikában is, mert a megnyugvást és ki­bontakozást a kisebbségekkel való békés megegyezésben kereste. Ez lehet megint célkitűzése a szabadelvűségnek, a demo­kráciának, de semmiképpen sem cél­kitűzése a vasgárdának, amely tűzzel­­vassal irtaná a kisebbségeket, ha egye­dül rajta állna, amely sovén türelmet­lenségben megint csak a horogkereszttől vett leckét nagyon alaposan, amely ha nyílt színvallásban odáig nem is megy, hogy minden más nemzetet és fajtát a magáénál alacsonyabbrendűnek bélye­gezzen, de gyakorlati módszereivel és programjával tulajdonképpen szavak nélkül is ezt hirdeti. S ezért hangzott el Duca miniszter­­elnök ellen a halálos ítélet: ebben a két főbenjáró bűnben találta őt vétkesnek a vasgárda, hogy az emberi jogok útját akarta járni többséggel és kisebbséggel szemben s hogy kereste a megegyezést azon a ponton, amely a háború utáni idők egyik legnagyobb keserűsége. Ezért reccsentették el a pálcát felette azok a vad és türelmetlen erők, amelyek akár­milyen regényes nevet viselnek is, való­jában a brutális erőszak uralmát akar­ják meghozni mindenütt. Mert ez a dolognak egyik kétségtele­nül nagyon érdekes tünete, hogy akár Vasgárdának, akár másnak hívják, akár Romániában van otthon, akár másutt, a rendkívül heves nacionalizmus nemzeti zászlóból szabott köpönyege alatt ezek az alakulatok, csoportok, a legnemzet­közibb szervezetet, szövetséget teszik. Azt hinné az ember: felfokozott és türelmet­len hazafiságukban gyilkos farkassze­­met néznek egymással. Pedig dehogy. Egymást értik meg legjobban, egymást utánozzák, egymás felé bókolnak, vas­­öklükben a rokonszenv illatos virág­csokraival. Ha a szélsőségek vonzásának hibásan kölcsönvett képével élni sza- Izgalmak Berlinben és Párizsban a német-francia leszerelési konfliktus körül Váratlanul átnyújtották a német kormánynak a francia válaszjegyzéket . Hitler a bajorországi üdülés helyett Berlinben maradt Berlinből jelentik: Francois Poncet ber­lini francia nagykövet szombaton este vá­ratlanul utasítást kapott Párizsból, hogy nyújtsa át a német kormánynak Francia­­ország válaszát Hitler javaslataira. Ezzel egyszerre izgalmas fordulatot vett a fran­cia—német helyzet. Hitler kancellár már minden előkészületet megtett, hogy meg­kezdje szokásos téli üdülését, amelyet a Felsőbajorországi Alpesekben töltött idáig, Berchtesgaden melletti villájában. A francia válasz hatása alatt Hitler egyszerre megvál­toztatta egész programját. Lemondta téli pihenőjét és úgy határo­zott, hogy a külpolitikai helyzetre való tekintettel továbbra is Berlinben ma­rad, mert a helyzet megköveteli állandó jelenlétét. Úgy volt, hogy a nemzeti szocialista párt vezérkara idei első konferenciáját is már Hitler felsőbajorországi villájában tartja meg január 5-e és 7-e között, de a külpoli­tikai helyzetre való tekintettel a konferen­ciát most január végére halasztották és Berlinben fogják megtartani. A nemzeti szo­cialista vezérek nagy része azonban már A francia válasz váratlanul gyors átadá­sának kulisszatitkairól nagyon érdekes hí­rek keringenek Párizs jól informált körei­ben. Hír szerint a francia kormány a múlt héten úgy határozott, hogy a válaszjegyzék szövegét előzetesen közli az angol, olasz és belga kormányokkal, valamint a kisantant­­tal is, hogy kikérje hozzájárulásukat a memorandumhoz, amely ilyenformán egy­séges fellépést jelentett volna Németország­gal szemben. London nem helyeselte a francia jegy­zék szövegét és az olasz diplomácia is attól tartott, hogy Berlin a javaslatok­ban újból közös németellenes front ki­alakulását fogja látni. Szombaton este, a Matin szerint, az egyik szövetséges kormány Párizsban lépéseket tett, hogy a francia emlékiraton bizonyos módosításokat hajtsanak végre. Eleinte Pá­rizsban úgy tudták, hogy a belga kormány összegyűlt Bajorországban, ezért csütörtö­kön Münchenben rövid értekezletet tarta­nak és erre az egy napra Hitler kancellár is a bajor fővárosba érkezik. Francois Poncet francia nagykövet kor­mánya válaszát diplomáciai jegyzék — úgy­nevezett aide memoire — alakjában nyúj­totta át Hitler kancellárnak. A német kor­mány nem hozta nyilvánosságra a francia jegyzéket, miután szemmel láthatólag azon igyekeznek Berlinben, hogy lehe­tőleg tompítsák a német—francia konfliktus élét. A német válasz megszövegezése is hosszabb időt vesz majd igénybe, miután a francia aide memoire olyan terjedelmes irat, hogy annak áttanulmányozását is több nap alatt lehet elvégezni. Illetékes helyen a memo­randum tartalmáról csak annyit monda­nak, hogy lehetővé teszi a tárgyalások foly­tatását. Berlinben nyomatékosan hang­súlyozzák, hogy Németország részéről a francia jegyzékkel kapcsolatban semmiféle rendkívüli lépést nem terveznek. indítványozta a módosításokat, később azonban kiderült, hogy a módosításokat Anglia javasolta. Ilyen körülmények között a francia kormány a leghelyesebbnek tar­totta, ha sürgősen utasítja Francois Poncet nagykövetet a francia válasz átadására, hogy ezzel elejét vegye minden esetleges külső nyomásnak. Párizsban attól is tartottak, hogy az angol és az olasz kormány a jegyzék tartalmát még annak átadása előtt vita tárgyává találná tenni. Paul­ Boncour olyan sürgősnek tartotta a döntést, hogy szombaton este telefonon uta­sította a berlini francia nagykövetet a me­morandum haladéktalan átadására. Miért vált sürgőssé a memorandum átadása A francia jobboldal helyteleníti ezt a nagy sietséget és azt hangoztatja, hogy a kormány ezek szerint álláspontját csak meg-­ futamodásszerű eljárással tudta megvédeni.. Ezzel kapcsolatban támadások hangzottak el Paul­ Boncour ellen és a jobboldal eré­­lyességet követelt a kormánytól. A francia külügyminisztériumhoz közelálló körök az­zal védekeznek, hogy azért vált egyszerre olyan sürgőssé a memorandum átnyújtása, mivel Franciaország rövidesen Genfben i­s elő fogja terjeszteni javaslatait és így szük­ségesnek vélte, hogy Berlin nézetét a javaslatokról még a január 21-én összeülő leszerelési érte­kezlet tanácskozásai előtt megismerje, már­pedig ehhez legalább háromheti eszme­cserére van szükség. Párizsban úgy tudják, hogy a Quai d'Orsayn azt is remélik, hogy így alkalmat nyújtanak Angliának és Olasz­országnak is arra, hogy idejekorán véle­ményt nyilvánítsanak a francia álláspontról.. A francia lapok véleménye szerint a Ber­­­linben átadott memorandum messzemenő engedményeket helyez kilátásba, de csak azzal a feltétellel, ha Németország biztosíték o­kokat ad a katonai jellegű alakulatok fel­oszlatására és általában lemond mindezt felfegyverkezésről. Állítólag a horogkeresz­tes rohamcsapatok lefegyverzését Francia­­ország már nem követeli többé olyan erélye­sen a jegyzékben, miután Párizsban kezdik elismerni, hogy Hitler uralma ezeken a ro­hamcsapatokon alapul, így nem oszlathatja fel legmegbízhatóbb testőrségét. A­­ Quai d‘Orsay-hoz közelálló körök hangsúlyozzák, hogy a Berlinben átadott francia memoran­dum nagy szolgálatára lesz majd azok­nak a megbeszéléseknek, amelyeket Mussolini és Sir John Simon tervbe vett. Nyilatkozott Berlinben a Paris Midi­­tudó­sítója előtt Rosenberg, a nemzeti szocialista párt külügyi hivatalának vezetője, aki hang­súlyozta a közvetlen tárgyalások fontosságát és kijelentette, hogy, ha a jogegyenlőség alapján sikerül megegyezni, a­ légkör még jobban meg fog enyhülni. Németország csak azért akar fegyverkezni, mert a körülötte állók mindegyike óriási haderővel rendelke­zik. Esztelenség volna támadó háborúra gon­dolni, mert a tocarnói szerződés követ- Nem sikerült az egységes németellenes front kialakítása bad: valóban ezek a szélsőségek azok, amelyekről a józan észnek fel kell tennie, hogy csak a fegyverek élében kívánnak találkozni s aztán kiderül, hogy minél szélsőségesebbek, minél türelmetlenebbek, annál közelebb van­nak egymáshoz. A fizikai terroron túl, vagy innen azonban eszközük a lelki terror is. A nacionalizmus reneszánszának korában természetes, hogy demagóg jelszónak a hazafiságot választják. A vasgárda, amelynek a bizonyára román szempont­ból kifogástalan hazafi Dúca áldozatul esett, évtizednél hosszabb ideje s külön­böző formákban bár, de türelmetlensé­gét, kíméletlenségét, antiszemitizmusát és antihungarizmusát mindig a hazafi­­ság jelszavába burkolta. Azzal a termé­szetes és egyszerű következtetéssel, hogy a hazafiság ezekben az években olyan varázsszó, amely még a törvény áttöré­sének következményeitől is megvéd. És hiába voltak természetesen józanabbak és előrelátóbbak, akik a vad jelszavak­kal szemben a kisebbségekkel való meg­egyezésben keresték a kibontakozás irá­nyát, a harsogó nacionalizmus gárda­dalában elveszett a szavuk. Nagyon nehéz innen messziről hely­zetet megítélni, még nehezebb jósolni. Az érkező jel­entésekből úgy látszik, hogy a román központi hatalom erélyes kézzel véget akar vetni annak az uszító és tajtékzó szélsőségnek, amely a ma­gyar kisebbségekkel való megegyezés keresésében is halálos bűnt látott. De fájdalom: ezek a lángok itt is, ott is fel­feltörnek és Európa levegője túlfűtött villamosságtól fog reszketni mindaddig, amíg a betegség tünetein túl, a betegség okait is gyógyítani nem kezdik, amíg a józanság és emberség ki nem veri az orgyilkot a tébolyodan kezekből, amíg meg nem mutatja, hogy sem őrületnek, sem terrornak nem engedi prédájául magát. .

Next