Magyar Hirlap, 1934. február (44. évfolyam, 25-47. szám)

1934-02-01 / 25. szám

2 1934 február­­. lamentáris rendszer és veszélyben forog az ország sorsa is... A hivatalos francia festés legnagyobb neve, a ma már 85 éves Albert Iresnard előbb kissé „egyéni“ szempontokat ve­tett fel. Ott a baj, hogy a tapasztalatlan fiatalok elrontanak mindent. És baj az is, hogy a tapasztalt, hasznos emberek akkor halnak meg, amikor éppen érté­kesíteni tudnák tapasztalataikat. Dou­­mergue volt köztársasági elnök lett volna legalkalmasabb a kormányalakí­tásra. Az ő korában még nem szabad visszavonulni a kis Tournefeuille faluba. (Doumergue tizennégy évvel fiatalabb, mint Besnard.) Majd így folytatta az öregúr: — His­gye el, azért olyan nyugtalan a­­közvélemény, mert könnyelműen bán­tak a pénzzel. Minden irányban túl sokat költöttünk és elkésve kezdtünk csak takarékoskodni... Ez is fontos szempont Franciaország­ban. És mit mond egy egész gondolko­dása szerint balfelé orientált nagy or­vostudós, a párizsi orvosi fakultás tisz­teletbeli, örökös dékánja, Roger? — Rendkívül rossz a hangulat a köz­véleményben. Senki nem érti, miért kell az ilyen szép és gazdag országot ennyire­­ rosszul kormányozni? Egyes barátaim azt jósolják: szélsőjobb fordu­latnak kell következnie. Más barátaim szélsőbal fordulatot tartanak valószínű­nek. Mert a jelenlegi alkotmány elvesz­tette hitelét. Én is felszedtem a követem­­ét akkor, amikor megszületett a har­madik köztársaság és segítettem barri­­kádokat építeni... De egy gondolat vagy fejlődésk­épes vagy meghal. A köztársa­sági alkotmány nem tudott fejlődni és így most haldoklik. A megoldást abban látja Roger pro­fesszor, aki 63 év előtt már részt vett a barrikádok építésében, hogy az igazi ér­tékek számára kell biztosítani a helyek kétharmadát a szenátusban és a kamará­ból a szenátusba kell áthelyezni a poli­tika súlypontját. És mi lesz akkor a kamara szerepe? Erre a kérdésre így válaszolt ironikusan az öreg orvostudós: — Oh, a kamarára azért szükség van. Nagyon hasznos az, ha a parlament egyik háza sok ostobaságot követ el, mert ez emeli a parlament másik házának tekin­télyét ... A komoly felelet szerint pedig: — Legyen sokkal kevesebb képviselő és fizessék őket sokkal jobban, mert je­lenlegi fizetésük nem áll arányban súlyos felelősségükkel. Akkor nem fogják többé mellékfoglalkozásnak és kereseti lehető­ségnek tekinteni a mandátumot a kép­viselők. Ebből a nyilatkozatból is az tűnik ki, hogy súlyos fokot ért el Franciaország­ban a malaise: az a rossz hangulat, amelyből a hirtelen forradalmak, vagy az éles rendszerváltozások szoktak kö­vetkezni. Rádión mutatkozik be Daladier Szombaton vagy vasárnap rádió­be­szédben fogja törekvéseit kifejteni Dala­dier a közvélemény előtt és csak kedden mutatkozik be a kamarának. Előbb a közvélemény, azután a kamara: ez nagy­­újítás a francia politikában. De a rádió felhasználása egymagában még nem te­heti a közvélemény kormányává Daladier kabinetjét. Miért­ kellettek ide olyan elhasznált, súlytalan nevek, mint Queuille vagy Paganon? Akikről senki sem tudja, hányadszor miniszterek? És senki nem tudja azt sem: miért lettek először mi­niszterek? Miért kellett az államtitká­rokkal együtt 25 név, mikor a nyolcak kormányát várta a közvélemény? Daladier tiszta egyéniségét, nagy te­hetségét, kemény akaratát ismeri és el­ismeri az egész közvélemény. De miért ingott meg ez a kemény akarat már az első lépésnél? Miért érezte Daladier a parlamentáris rendszer megsértésének azokat az eszközöket, amelyek szüksé­gesekké váltak már a parlamentáris rendszer megmentésére? Kár volt ilyen nagy erkölcsi tekintélyt, ilyen erős és elhasználatlan tehetséget egy félmegoldás szolgálatába állítani A helyes utat, a szükséges módszereket alighanem tisztább szemmel látták a neoszocialista vezérek, mint Daladier. M, ÉLET MEGY TOVÁBB Irta: KHUT HAMSUN Fordította: G. BEKE MARGIT És az asszonyka elhitte, kész örömest. August megnyerte a bizalmát, hiszen szülőfaluja nyelvén szólt hozzá, anyanyelvén, ha vele beszélt, nem kel­lett ügyelni magára, már ez is áldás volt. — Csuda vigye. Miért kellett leesni annak a fiú­nak ! — mondja August.­­ — Ugye, borzasztó! És képzeld, az uram nem is félti, azt mondja, csak fájni fog csúnyán, ha el kell törni újra a csontot, amelyik már kezdett ösz­­szenőni, de nem marad sánta, se béna. Különben ezt Rase is mondta. — A lábtörés manapság már igazán semmi. —­ Hát jó, August, most már nem akarlak tovább tartóztatni, csak éppen el akartam mondani, hogy történt minden. Jó veled beszélgetni. — Szívesen hazakísérném most kegyelmedet, de nem vagyok ahhoz öltözve, így nem mehetek. —­ Dehogy is, August, eszedbe ne jusson. Haza­megyek én egyedül. Világos van, mit akarsz. De mire August visszakerül a munkahelyére, hát a tatárnak hűlt helyét találja. Bizony, kihasz­nálta a jó alkalmat, megszökött a hátsó ajtón. — Hogy az ördög... — káromkodik August. — Hová a csudába szökött?­­— Kiment a hálóhoz. Hívhatja most már az ördögöt. Alexander elment a dolga után, üthette bottal a nyomát. Annak is megvolt a maga gondja. Kiemelni azt a rengeteg lazacot, megtisztogatni a hálót hínártól, medúzáktól és kivetni újra. Kikészíteni a halat, sózni, hasítani, füstölni, sőt a ládákat kitakarítani, hogy a következő szállítmány mehessen a hajóra. Nem csoda, ha ennyi vesződség után egy kis örömre vágyik és találkozni akar a nagymamával. Lenn volt ő is a kikötőben, Alexander látta a sze­retőjét a sok nép között, fiatalabb, kedvesebb, mint akármelyik, titokban egyszer rá is pillantott és el­pirult. Senki se tudott olyan szépen elpirulni, mint ő. Eszem azt a meleg vérét. Déltájban felviszi a lazacot a portára és ott ösz­szetalálkoznak. Minden rendben volna, tüzet rak­nak, hozzákészülnek a füstöléshez. Az ajtó persze nyitva van megint és az asszony aggódik, de azért tűri, hogy bevonszolja a rekeszbe. Sötét van ott és néma csönd. — Oh, Istenem... Ottó... De valami még sincs rendben. Az egész ház lenn volt ma a kikötőben, még Júlia is. Ez a nap nem egészen olyan, mint a többi, a konzult is megzavar­ták a munkájában, most már mindjárt dél lesz, nem érdemes visszamenni, ő is hazajött a többiek­kel a kastélyba. Ez is kivételes. A szerelmeseknek éppen csak a legszükségesebbre­ van idejük, máris nyílik az ajtó odakinn, a padló recseg. — Csak engem szidj — súgja Alexander. És a nagymama egyszeriben elkezd szitkozódni. Bizony, a boltos Teodor felesége még nem felej­tette el leánykori nyelvét, most jó hasznát veszi. Az arca nem tudja lehazudni, hogy valami kelle­mes dolog történt vele éppen az imént, de átkozó­­dik csúnyán, kilép a világosságra és onnan kiáltja hátra a legénynek: — Velem ne szemtelenkedj, hallod, egy ilyen jöttment, egy ilyen taknyos akar engem tanítani. — Ejnye, de csúnya szája van kegyelmednek — feleli Alexander, ő is mérges, de még mennyire, egyszerűen faképnél hagyja őt is, meg a konzult, már kinn van az udvaron. — Mi a baj, anyám? — kérdi Gordon Tidemand. — Hogy mi baj?! Nekem magyarázza, hogy kell a rőzsét locsolni, de majd megtanítom én, azt a taknyos mindenit! — Júlia szeretné, ha benéznél hozzá egy percre — mondja a konzul és kisiet. * Másnap reggel Alexander megint ott van a ga­rázsban. Szófián és komor. Tizenegy órakor kapja a kabátját és azt mondja: — Mingyárt visszajövök. August ráförmed: — Maradj nyugodtan már egyszer. Benőhetett volna már a fejed lágya. De a tatár egyenest a konzuli irodának tart. A mindenit, hát ennek meg miben fő a feje? Hallatlan, vakmerősége nem ismer határt. Mit tudja a konzul, hogy ők egyszerűen komédiáztak tegnap a nagymamával. Nem is akarja tudni, fölötte áll minden gyanúsításnak, kémkedésnek. De Alexander egyszerűen nem tűri, hogy őt leszid­ják, nem hajlandó semmit zsebrevágni, most már hiába is próbálnák engesztelni. Kopogtat és belép. Mindenes ilyenkor szépen lerakja a sapkáját az ajtóban, de neki esze ágában sincs, dühében észre se veszi, hogy kezében tartja a sapkáját, mingyárt beszélni kezd. Be se várja, míg a főnök int, hogy lehet. — Azért jöttem — kezdi —, mert nem akarom leszidatni magam a kegyelmed füle hallatára többet. — Miről van szó? — kérdi a főnök, összevont szemöldökkel, szeretné megérteni, de hiába spán­kodik. — Miről beszélsz? — Úgy, mint tegnap is, hiszen hallhatta ke­­gy­elmed. — Hja úgy — bólint a főnök —, ugyan kérlek,­ ez csak nem nagy eset. — Akkor inkább elmegyek — folytatja Alexan­der, úgy, ahogy előre kifundálta, még reggel odaát a garázsban. — Bolond beszéd — mormogja a főnök. De Alexander nagyon zokon vette a sértést, menni akar. — Bizony inkább elutazom, akkor legalább nem kell sértéseket zsebrevágni. Képes feltenni a sapkát a fejére, még az ajtón belül. Bezzeg, Mindenes sohase vetemedett ilyen vakmerőségre. Igazán angyali türelme van a főnöké­nek, hogy nem csenget, nem hív segítséget a bolt­ból, nem dobatja ki a tatárt. Sőt ellenkezőleg, el­nézően mosolyog és azt kérdi: — Olyan nagy eset volt, igazán? Nem értem. — De bizony! — horkan fel Alexander. •— Ilyen csekélység miatt csak nem megy el? — Már miért ne, szeretném tudni?! A főnök mérlegeli a dolgot, látszólag véletlenül belepillant a terjedelmes lazac-számlába és azt mondja: —­ Mondhatom, kellemetlen, hogy itt akarsz hagyni bennünket, most, amikor olyan szépen fel­lendült az üzlet. Nem is tudom, hogy segítek ma­gamon. Alexander is gondolkodik. Talán kockázatos még tovább feszíteni az íjat. Egy hajszálnyival szeli.« debben kérdi: *— Tán bizony kegyelmed zsebrevágná, ha jött­­ment taknyosnak neveznék, holmi kis nézeteltérés miatt? — Nem, de nem is arról van szó — feleli a főnök. — Fogalmam sincs, mi oka lehetett, sose hallottam tőle ilyen szavakat. Biztosan meghara­gudott, amiért tanítani akarod. Évtizedek óta maga végzi ezt a munkát, ne felejtsd el, már apám ide­jében is ő csinálta. ...........................* CFolytatjuk 1­4* ge HIPS in Már több, mint 24 órája van hivatalá­ban az új miniszterelnök és még mindig szabadlábon sétál Donnaure képviselő, aki fölényes és arcátlan cinizmussal be­szél arról: száz politikust és újságírót vesztegetett meg Stavisky pénzéből. Engem nem mernek bántani, közölte a sajtóval Bonnaure és idáig valóban nem merték bántani. Parlez-moi d'autre chose, mondja a népszerű párizsi kuplé szerint a finom nő a heves fiatalember­nek. Beszéljen velem másról, ne kívánja éppen­­ azt... A híres kuplé híres refrénjét dúdolja ez a percenként ellen­szenvesebb Bonnaure, ahányszor az újságírók érdeklődnek a zsebében őr­zött 100 név iránt. És itt nem volna baj Miért ne válaszoljon Lucien Boyer nép­szerű dalával kellemetlen kérdésekre az újságíróknak Bonnaure? Az viszont baj, hogy a látszat szerint idáig a vizs­gálóbírónak is csak a Boyer-dal refrén­jét dúdolja el ez a hirtelen nevezetessé vált államférfi, és a névsort — más valakinek súgta fülébe. Olyan valaki­nek, aki még mindig védeni tudja őt a komoly kellemetlenségek elől. Vagy itt van Pressard párizsi fő-* ügyész, Chautemps kényelmetlen só­­gora. í­gy kényelmetlen elnöki osztály-* vezetője is volt a lemondott miniszter*­elnöknek. És egy kényelmetlen fivére. Sőt neki magának egy kényelmetlen jogi képviselete.­ A legkényelmetlenebb mégis a sógor, aki érdemben talán nem hibás, de formailag mindenesetre fele­lős azért, ha Stavisky nem kevesebb, mint 17 halasztást kaphatott egy 1926-os csalási ügyének tárgyalására. Pedig az 500 vagy 700 milliós újabb csalásra nem kerülhetett volna sor többé, ha idejekorán tárgyalják le ezt a régebbi ügyet. Pressard felfüggesztése szerdán estig még mindig késett. Mintha Daladier nem látná, hogy bizonyos intézkedések­nek csak akkor van teljes erejük, ha huszonnégy órán belül történnek meg.­­ Mert így a „király rikkancsai“ kinn lesznek Párizs utcáin kedd délután is, a Daladier programbeszéde alatt. Közjóléti bizottság felé A francia polgári baloldal egyik leg­jobb feje, Pierre Forgeot már néhány hónap előtt azt jósolta: a nehézségeket csak a comité du salut public oldhatja meg. Egy négy vagy öt tagból, a bal­oldal és a jobboldal legértékesebb vezé­reiből összetett direktórium, amelynek kivételes jogokat ad a parlament, de azért állandóan ellenőrzi a kivételes jo­gok gyakorlásának módját A neoszocialisták most a holnap prog­ramjává tették ezt a nemrég még elmé­leti követelést Marquez, aki pedig sok próbát kiállt szocialista politikus, már levonta a konzekvenciát a bátor Daladier bátortalan félmegoldásából. Minél előbb kell helyettesíteni a kormányt a comité du salut public sokkal szőkébb, de sok­kal hatalmasabb testületével... A ka­mara ruházza át jogainak egy részét egy, vagy két évig a teljes ellenőrzés biztosí­tása mellett az ilyen közjóléti bizott­ságra, másként megtörténhetnek, hogy minden jogát és nem csupán a jogok egy* részét veszti el a kamara. Hosszú időre, nem csupán egy-két évre. A baloldal és a jobboldal vezéreiből összeállított comité du salut public valójá­ban nem volna szerencsétlenség, ha a kamara által felállított keretek közt, a kamara szoros ellenőrzése alatt végezné feladatait. Mert arra most már csak mint szerencsére, de nem mint valószí­­nűségre lehet számítani, hogy a Daladier­­kormány jelenlegi összetétele mellett is visszaállíthatja Franciaország gazdasági és politikai egyensúlyát. Aki mer, az nyer... Daladier az első lépés megtéte­­lénél nem mert eleget és rövidlejáratú, kis előnyökért áldozott fel nagy lehető­­ségeket. Feleky Géza — Kezdődő érelmeszesedésnél a termé­szetes „Ferenc József“ keserűvíz úgy az alhasi pangást, mint a renyhe emésztést megszünteti és a magas vérnyomást leszál­lítja. A gyakorlati orvostudomány vezérei a Ferenc József vizet azért becsülik olyan nagyra, mert ez gyorsan és enyhe módon szabályozza a szervezetre annyira fontos gyomor- és bélmű­ködést. Csütörtök

Next