Magyar Hirlap, 1935. május (45. évfolyam, 98-123. szám)

1935-05-01 / 98. szám

ELŐFIZETÉSI ÁRAK: jgp .......8 ^ Szerkesztőség MAGYARORSZÁGON« éS kifldohf Vcltdl i Uralte. ti *•« a. M iff spa»». |jp£g Ikfff jfPSsDi VI­, Aradi ncca 10. sbAw. ROMANIABAN: • ti§| WM fgfli )Égl& M1 life« Telefon: 21-8-47, 23-6-86 és 10-606 t hóra 1» 0. & tet MM, |g| ||flff lff»y Jf |||pi |j|||^ | CSEHSZLOVÁKIÁBAN» ^ NáítOT UCCA IS. *TMm'fWB» wBmwBSb «ÍlÍÉÉ»él#ÍÍ® I—»——r— ........................, BUDAPEST, 1935. MÁJUS 1. SZERDA Da frie Banner na XLV. ÉVFOLYAM 98. SZÁM _________________________________________________________________ __________________ A KORMÁNYZÓI BESZÉD Hagyományos pompával, ragyogó dísz­ben, ünnepi hangulat közt fogadta ma az országgyűlés Horthy Miklóst, Magyar­­ország kormányzóját, hogy megnyissa a törvényhozás új ülésszakát. És mind e ragyogó külsőség, büszke, de méltóság­­teljes pompa és áhítatos hangulat méltó keretet vont a nagy beszéd köré, amely messze túlemelkedett a szokásos forma­ságokon és valóban irányt jelölt a jövő munkájának. Már terjedelmére is hatal­mas volt ez a beszéd. Tartalmában pedig messze túlnőtt az általánosságok szint­jén, végig érintve a közélet minden problémáját, irányt szabva a munka minden területén, meghatározva a szükséges teendőket, nemzeti munka­programmá avatta a kormány program­ját és bölcs mérséklettel, messzetekintő emelkedettséggel, határozott cél felé indította el határozott ütemben az or­szággyűlés jövő tevékenységét. Az első szavak a béke nagy problémá­jához kapcsolódtak. Egy megkínzott és sokat szenvedett, de öntudatában meg nem kisebbetlen nemzet méltóságteljes készségét jelentették ki a béke fenntartá­sára, megóvására és megszilárdítására irányuló együttműködésre, de ugyan­akkor hangot adtak a jogos nemzeti kö­veteléseknek és annak a természetes, ön­tudatos nemzeti érzésnek, amely az erő­szakkal kikényszerített békeszerződése­ket soha nem tarthatja az észszerű és igazi béke alapjának. Ebbe a kinyilat­kozásba fonódott mingjárt másodikul a nemzet külpolitikai célkitűzéseinek kör­vonalazása, abban a magasrendű vonat­kozásban, amely a kultúrnépek békés együttműködését — mindegyiknek ön­rendelkezési jogával és természetadta szabadságával — akarja megteremteni egy nyugodt fejlődés, békés evolúció, harmonikus emberi közösség érdekében. Sorra következtek ezután mindazok a területek, amelyeken nagy és komoly, bár nehéz feladatok várnak reánk. Vilá­gosan megvonta ez a beszéd a reform­­politika fogalmi határvonalait. Nem a mindenáron való újítás a cél. Tehát nem az, hogy minden leomoljon, ami a múlt­ból a jelenbe átszármazott, csak azért, mert régi. Hanem hogy a kor szükség­leteihez mérten újítsuk meg intézmé­nyeinket, javítsuk, ami javításra szorul Vagy elavult, de óvjuk és őrizzük azt, ami érték és ami az idők során hasznára volt az országnak. Az igazi erő megfon­tolt higgadtságával: nem kerülte el a kormányzói szózat a nehézségek merede­­kebb útszakaszait. Mindenki számára érthetően és okulásul rámutatott arra, hogy mai helyzetünkben majdnem kizá­rólag saját erőnkre vagyunk utalva. Ami parancsolóan kötelességgé teszi a céltu­datos gazdasági és szociális politikát, a helyes és igazságos jövedelemeloszlást s ez pedig elkerülhetetlenné egy régen időszerű reformot, a közterhek megosz­lásának arányossá tételét is. A mezőgaz­dasági kultúra színvonalának fejlesztése, az igazságos és méltányos árpolitika, a pengő vásárlóerejének fenntartása; költ­ségvetési politikában a takarékosság; a közigazgatás további racionalizálása; beruházások, közmunkák útján munka­­alkalmak teremtése; a tőkeképződés és ezzel kapcsolatban a takaréktőkék gyarapításának nélkülözhetetlen előfelté­tele: a bizalom fokozása , mint a gya­korlati élet legsürgősebb és legfontosabb követelményei kaptak helyet a kormány­zói beszédben. Ritka tisztaságban és meggyőző erővel tárultak fel egy-egy mondatban az égető kérdések, a meg­oldásra való problémák. És ugyanaz a mondat rögtön kijelölte a megoldás lehetőségét és irányát pontosan azon a vonalon, amely a ne­mzet közvetlen ér­dekeinek, a benső nyugalom megszilár­dításának vitathatatlanul legjobban meg­felel. Birtokreform ugyancsak a bölcs mérséklet korlátai között: telepítési poli­tika és a hitbizományok korszerű re­formja; érdekképviseleti reform, az igaz­ságügyi törvényhozás korszerű feladatai, sajtóprobléma — a gondolatszabadság nagy elvének erőteljes kiemelésével és sértetlenségének biztosításával — mo­dern közoktatás —, egy sem hiányozha­tott ezek közül a széles látkörű, átfogó beszédből. De nem hagyta el a kor­mányzói szózat a közjogi reformok szük­ségének hangoztatását sem, kidombo­rítva rögtön és erőteljesen st alkot®­á­nyosságihoz való ragaszkodást és azt a célt, amely régi vágya és kívánsága a jogokra érett magyar nemzetnek, hogy az igazi nemzeti közvélemény szabadon megnyilvánuló együttes akaratán nyu­godjon a nemzet kormányzata s hogy ez az együttes akarat tegye lehetővé a kormány számára a nemzet erőteljes és felelősségtől áthatott vezetését. És befejezte a beszédet egy intelem, amely minden bizonnyal utat talál az értelmen keresztül a szívekhez is és amely végső akkordjában visszasugár­­zott az egész beszédre és visszasugározta azt az aggódó szeretetet, azt a mély lelkiismeretességet, azt a féltő gondot, amellyel a kormányzó ezt a sokat szen­vedett országot életútjának talán leg­viszontagságosabb szakaszán vezeti. Ez az intelem a mesterséges és oktalan választóvonalak, lebontására hívott fel s Mindenkit is figyelmeztetett arra, hogy a vallás lehet legkevésbé elválasztó fal magyar és magyar között s hogy bűnt követne el a nemzet ellen az, aki a hit eszméjével igyekeznék politikai, vagy társadalmi viszályt kelteni. Elhangzott a beszéd, utána a Himnusz és a kormányzó elhagyta az ország­­gyűlés épületét. De bizonyos, hogy hangja ott maradt a falak között. Ott kellett, hogy maradjon és megihlesse a törvényhozást rendkívül nehéz és fele­lősségteljes munkájára. Nem lehet kétsé­ges, hogy a kormányzó szavai televény talajra hulltak ebben a gyülekezetben. S hogyha megfoganjanak és kikelnek, ha ez a beszéd iránt­ jelzés és intelem lesz az országgyűlésnek elkövetkező g­űkö­­désében, akkor erővel és akarattal, erély­­lyel és hittel, talán nehezen és küsz­ködve, de ez az ország végre kivergődik a­ hibáján kívül reázúdult ár hínárjából szabadt vizekre. Horthy Miklós Kormányzó ünnepélyes M0s Csepek közott megnyitotta az országgyűlést A kormányzó beszédében vázolta a reformpolitika felada­tait és hangsúlyozta a nemzeti összefogás szükségességét Az új országgyűlést kedden délben 12 órakor nyitotta meg ünnepélyesen Horthy Miklós, Magyarország kormányzója, a par­lament kupolacsarnokában. Kora délelőtt a Kossuth Lajos tér képe mutatja, hogy­ ünnepség készül a parlamentben. Tizenegy óra felé a rendőrség elzárta a villamosközle­kedést, a tér különböző pontjain fölvonult a rendőri díszőrség és nem sokkal később a parlament főbejárata előtti térségen elfog­lalta helyét a díszzászlóalj. Egymás után gördültek ezután a főbejárat elé a magán­autók, taxik, fogatok, amelyekből a meg­hívott előkelő közönség szállt ki. Fenn a parlament kupolacsarnokában gyülekezik az ünnepélyes megnyitás részt­vevő serege: törvényhozók, diplomaták és más meghívott előkelőségek, hölgyek,­ urak, egyformán. Ragyogó fényárban úszik a pompás kupolacsarnok és a villanykörték százainak hideg fénye ragyog az elegáns női toaletteken, a díszmagyarokon, katonatiszti egyenruhákon, diplomaták díszöltönyén. A felső karzatokon jobbára törvényhozók női hozzátartozói foglalnak helyet, lent pedig a kormányzói díszemelvénytől jobbra és balra páholyokat állítottak föl, míg a terem köze­pét a törvényhozóik foglalják el jobbra a fesőház, balra a képviselőházi tagjai. A főkapu bejáratától impozáns lépcsősor vezet föl a kupolacsarnokig. A lépcső két ol­dalán parlamenti őrök és testőrök állnak sorfalat vegyesen. Csupa szép szál, derék katona, a parlamenti őrök alabárdja villan a nagy fényben, a testőrök fehér köpenye pedig, amint piros bélésük az egyik oldalra kihajlik, festői képet nyújt. Mereven, szinte mozdulatlanul állnak ezek a katonák, az egész kép olyan, mint egy márványba öntött szoborcsoport. Fenn a kupolacsarnok közepén most kez­denek gyülekezni a résztvevők. Két páholy­ban foglalnak helyet a diplomaták, Angelo Rotta pápai nuc­us áll az első páholy szélén, fekete reverendáját csaknem elborítja bíbor­színű palásttja. Mellette a többi diplomaták. A diplomácia díszruhájában, sokan közülük frakkban, a katonai attasék színesebbnél színesebb egyenruhákban. A törvényhozók csoportja valóban gyönyörű, káprázatos és szinte leírhatatlan képet nyújt. Drága és színpompás díszmagyarok váltakoznak bí­bor- és llaszínű főpapi reverendákkal, ég­színkék tábornoki atillákkal, imitt-amott a régi világ egy-egy katonatiszti uniformisa látható és a tarka képbe bele-belemered a polgári zsakettek néma feketesége. Sok a díszmagyar, a színek elmondhatat­lan változatosságával és a festői fantázia le­írhatatlan vegyítésével, de sok az egyszerű, sima, hangtalan fekete zsakett. Az egyik sa­rokban egyszerű feketezsinóros ruhában állnak a csizmás képviselők. A kupolacsar­nokban nagy a zsongás, a fénykévék alatt hangos beszélgetés folyik, üdvözlések, kö­szöntések mindenfelé. A gyönyörű képben, a káprázatos pompában se­nki sem tud hang­talanul gyönyörködni, mindenkinek van egy-egy elsuhanó szava. Az óramutató elhagyja a háromnegyed­­tizenkettőt, Rákovszky Endre és Putnoky Móric, a két háznagy elfoglalja helyét a fő­bejárat kapujánál, ők itt üdvözlik az érkező kormányzót, hogy felkísérjék a kupolacsar­nokba. A kupolacsarnok utolsó lépcsőjénél áll jobbra báró Fiáth Pál, a felsőház és balra Sándor Pál, a képviselőház korelnöke. Báró Fiáth Pál meggypiros díszmagyarban, Sándor Pál fekete zsakettben cilinderrel. Pár pillanat múl­ megérkezik Gömbös Gyula miniszterelnök. Piros tábornoki egyenruhá­ban, fehér aranysujtásos mentével. A két korelnök között a kupolacsarnok bejáratánál foglal helyet, azután a kormány tagjai állnak fel két sorban. Az egyik oldalon a földműve­lésügyi, pénzügyi és kereskedelmi miniszter, a másik oldalon a külügy-, kultusz- és igaz­­ságü­gyminiszter. Bárcziházi Bárczy István és Barsy Aladár jelentkezik a miniszterelnöknél és mégegyszer ismertetik az ünnepség sorrendjét. Néhány perc múlva, pont 12 órakor fel­harsan a kürt: a kormányzó megérkezett a Kossuth Lajos térre. Horthy Miklós kiszáll kocsijából, délcegen, frissen, katonásan ellép a díszzászlóalj előtt, majd a zenekar a Him­nuszt játssza. A következő pillanatban a kor­mányzó már belép a parlament épületébe, ahol a két háznagy köszönti. A kormányzó kezet fog a két háznaggyal, azután kimért lépésekkel megindul a kupolacsarnok felé. Elől festői egyenruhájában Lipcsey alezre­des, a parlamenti őrség parancsnoka lépked, azután Horthy Miklós kormányzó, két olda­lán a két háznaggyal, mögötte Vértessy Sán­dor kabinetirodai főnök, Keresztes-Fischer­ Lajos tábornok, a katonai iroda főnöke, Koós alezredes szárnysegéd. Így érkezik a kormányzó a kupolacsarnok bejáratához, ahol kezet nyújt Gömbös Gyula miniszter­­elnöknek és a két korelnöknek. — Jó reggelt! — hangzik a kormányzó üd­vözlése mindhármuknak. Most megindul a menet A kormányzat

Next