Magyar Hirlap, 1935. június (45. évfolyam, 124-146. szám)

1935-06-01 / 124. szám

2­­193.­ június 1. utat Fernand Bouisson számára. Bouis­son súlyosan gazdag nagyiparos létére az évek során át volt szocialista képvi­selő, tehát megvan az a baloldali vezető, amelyet szükségesnek tart a radikális párt, és igazi nagy nemzeti tekintély hiányában talán a legalkalmasabb em­ber az ilyen nemzeti tekintély pótlására. •Miért? Ennek inkább néhány kisebb oka van, mint egy igazán domináns oka. Semleges és színtelen ember. Nem keltett meglepetést, amikor régi polgári képviselő létére 1924-ben belépett a szo­cialista pártba és nem keltett meglepe­tést az sem, mikor két év előtt zajtala­nul, csendesen kilépett onnan. A kamara alelnökéből lett nyolc év előtt a kamara elnöke és azóta mindig újból megválasz­tották. Néha egyhangúan, de csaknem mindig egyhangúan. Kifogástalanul vi­selte mindig a frakkot, amelyet tartozik viselni működése közben a kamara el­nöke, de kifogástalanul látta el minden más kötelességét is. Sok kényes kérdés­ben kellett elnöki enunciációkat tennie és ezt mindig úgy tette meg, hogy sen­kit nem bántott meg és mindenkit ki­elégített. Olyankor, ha a francia tradí­ciók szerint­­ nagy mondatokra volt szükség, megtalálta ezeket a nagy mon­datokat, minden szónokiasság nélkül. Sok híres embert kellett elparentálnia és ezek az ötvensoros beszédei mindig tökéletesek voltak ízlés, tapintat és plaszticitás tekintetében. Nem tartozik a szenvedélyes politikusok közé. Csak azért lett képviselő 1909-ben, mert min­den erőfeszítés nélkül sima útja nyílt meg a mandátum felé és azóta sem kellett soha harcolnia. Karrierjének simasága és színtelensége, az a baloldali árnyalat, amely semmiben sem csök­kenti elfogadhatóságát jobbfelé, egyéni­ségének, gondolkozásának hűvös tárgyi­lagossága és hűvös ambíciótlansága az egyik ajánlólevél arra, hogy egy rendkí­vül nehéz helyzetben, mint az egész ka­mara és mint az egész ország bizalmá­nak letéteményese vegye át a kormány vezetését. Bouisson presztízsének másik oka, hogy már több alkalommal átvehette volna a kormányalakítás feladatát, mióta a kamara elnöke, de mindig új­ból kitért a dezignálás elől. Nem olyan ember, aki keresné a felelősséget és ha most mégis eleget tett Lebrun felszólí­tásának, akkor ezt valószínűleg abban a jóhiszemű meggyőződésben tette, hogy nincs alkalmasabb megoldása a mai helyzetnek. A kockázat elég nagy, mert egy régóta gyűjtött és ma már igen szép presztízs fog esetleg­­ néhány nap alatt elhasználódni. De Bouisson alighanem tartja magát a régi mondás­hoz: A népszövetség arra való, hogy so­káig gondosan gyűjtsék és azután egy­szerre, könnyű kézzel költsék el, ha az ország érdeke úgy kívánja. A színpad és a nézőtér Xini Gambetta esetét kivéve szinte példa nélkül áll: ha sikerül a kormány­alakítási kísérlet — ami a késő éjszakai órákig még kétséges —, akkor Bouisson úgy lesz miniszterelnök, hogy nem volt előbb miniszter. Ez azonban aligha je­lent hátrányt számára, hiszen mint a kamara elnöke, már a kormányváltozá-­sok hosszú soránál játszott többé­­kevésbé aktív szerepet, ismeri a francia politika minden ágát-bogát, minden személyi és tárgyi kérdését, tehát van olyan prakszisa, mintha néhányszor vi­selt volna miniszteri tárcát. Ami ellene szólt inkább a színfalak mögött van te­kintélye, mint a nézőtéren. A képvise­lők, a szenátorok, a lapkiadók tisztá­ban vannak jóhiszeműségével, komoly tájékozottságával, nyugodt józanságá­val, de a közvélemény széles rétegei felé nevének nincsen „átütő ereje“. Most, amikor már odáig éleződött a helyzet, hogy a takarékpénztárakból naponként kétszer annyi betétet vesz­nek ki, mint amennyi új betétet helyez­nek el, tehát megindult odahaza is a menekülés a franktól: rendkívül bizony­talan, vájjon Bouisson neve eléggé meg­nyugtatóan fog-e hatni a kistőkésekre. Ugyanez a baj a két pénzügy­miniszter-jelölttel. Caillaux inkább meg­riasztja a kisembereket, semhogy nyu­godt hitet keltene fel bennük a frank jövője iránt. Charles Rist professzor, a francia jegybank volt alkormányzója kétségkívül az első pénzügyi szakembe­rek egyike nemzetközi viszonylatokban is. Magas növésével, hosszú bajuszával, nyugodt, tiszta szemével, nyugodt, tiszta­­szavával a személyes érintkezésben is a legjobb hatást váltja ki. A francia kisemberek azonban nagyon keveset tudnak róla, vagy éppen semmit. Po­litikai múltja nincsen, ami a mai ne­héz helyzetben fölfelé nem számítana, hiszen Bouisson reggel óta tárgyalt tárcák átvételéről több olyan szak­emberrel, aki nem képviselő, nem sze­nátor, egyszerűen csak a mesterségét érti. De akkor, amikor egy lélektani válságot kell leküzdeni elsősorban pszi­chológiai eszközökkel: a lefelé csak félig, vagy félig sem ismert nevek aligha válthatják ki a szükséges hatást. Ezelőtt itt volt a kövér „Chéron papa“, akit jó időkben nem szerettek, mert fukar, ta­karékos embernek bizonyult a pénzügy­minisztérium élén, de rossz időkben annál hasznosabb volt Chéron papa fukarságának híre. Chéron, „a vén zsugori“ fogá­hoz ver minden garast és így majd csak helyreállítja a költségvetés egyensúlyát: ezzel a nimbuszával, vagy ezzel a hírhedtségével két ízben is hasz­nos szolgálatot tett Franciaországnak Chéron, pedig igazán bajos volna nagy­­képű szakembert látni benne. De aki most kellene, az nem is egy igazi szak­ember, hanem valaki, aki a francia tár­sadalom széles rétegei előtt szimbólu­mot képvisel: az egyensúly helyreállá­­sának szimbólumát. Bouisson találhat­­ó, sőt kitűnő pénzügyminisztert, de jó, sőt kitűnő pénzügyminiszter volt a most lemon­dott Germain-Martin is. Az olyan hely­zetben, mint amilyenbe Franciaország került most, a pénzügyminiszter szak­­emberi hozzáértésénél fontosabb, miként van elkönyvelve a közvélemény felé a pénzügyi tárca élére állított politikus. Caillaux alighanem így szerepel száz francia kispolgár vagy kisgazda közti kilencvennél: nagyon tehetséges ember, aki mindig bajt és zavart csinál. Rist pedig sehogy sincs elkönyvelve és róla semmit nem tudnak, akármilyen szép előadásokat tartott, akármilyen szép nagy gazdaságtörténeti könyvet írt az öreg Gide társaságában, és akármilyen szép feladatokat oldott meg többfelé is Európában, mint a népszövetség pénz­ügyi szakértője. Szóval a megkönnyebbülés egyes je­lei ellenére is Franciaországban a hely­zet még nagyon nehéz. Van ugyan több megoldási lehetőség, de éppen ez a baj. Mert néha a zavartól és a veszély­től csak akkor vezet biztos út a nyuga­lom, az egyensúly felé, ha csupán egyetlen megoldási lehetőség van. (f. g ) amelynek értelmében a kormány ellen 333, mellette pedig 202 képviselő adta le szavazatát. Az eredmény kihirdetése után a kormány tagjai még az éjszakai órákban Lebrun elnökhöz siettek. Fia nem­ annyira rosszul érezte magát, hogy helyette a le­mondott kormány tagjait Herriot vezette. Lebrun tudomásul vette a kormány lemon­dását és felkérte a minisztereket az ügyek továbbvitelére. Az elnök pénteken reggel kilenc órakor magához kérette Bouisson képviselőházi el­nököt, akiinek felajánlotta a kormányalakí­tásra szóló megbízást. Bouisson a megbízást elfogadta. Bouisson kijelentette, hogy pro­­gramjául tűzte ki a frank teljes megvédel­­mezését és hogy széleskörű koncentrációs kormányt alakít. Bouisson azonnal megkezdte tárgyalásait, amelyeket pénteken egész a késő és­z"'­ * órákig folytatott. ,, , . A Flandin-kormány lemondása is Bouisson megbízatása Párizsból jelentik. A közönség nagy ér­deklődése mellett, feszült légkörben folyt le csütörtökön éjszaka a kamara sorsdöntő ülése. A képviselőház pénzügyi bizottságá­nak elnöke az ülés elején kijelentette, hogy a bizottság nem ha­jlandó a kormány javas­latának tárgyalásába bocsátkozni. Baretty képviselő, a pénzügyi bizottság főelőadója megindokolta a bizottság állásfoglalását. Reynaud volt pénzügyminiszter azt fejte­gette, hogy az egyedüli megoldás az, hogy még az éjszaka folyamán koalíciós kormányt alakítsanak valamennyi párt részvételével és az új kormánytól nem fogják megtagadni 11 rendkívüli felhatalmazást. Reyna­ud beszéde után jelent meg a Ház­ban Flandin miniszterelnök, felkötött kar­ral, orvos kíséretében és hosszabb beszédet tartott, amelyben azt fejtegette, hogy a kor­mány által kívánt felhatalmazások nem ál­lanak ellentétben a köztársaság alkotmányá­val. Felszólította a képviselőket, hogy tart­sanak kit mellette. A képviselők hangulatából azonban már nyilvánvaló volt, hogy a kormány sorsa meg van pecsételve. Még az sem segített a helyzeten, hogy Germain-Martin pénzügy­­miniszter benyújtotta lemondását. Minthogy Flandin felvetette, a bizalmi kérdést, éjjel fél kettőkor, az elnök ehrandelte a szavazást. Az új kormány ideiglenes kormánylistája Bouisson a késő esti órákban megjelent a köztársaság elnökénél, hogy tájékoztassa a kormányalakítás ügyében folytatott tár­gyalásainak eddigi eredményéről. Hír sze­rint Bouisson ígéretet­­ kapott a radikál­­szocialistáktól, hogy ezek részt vesznek a megalakítandó kormányban. Bouisson Lebrun elnökkel folytatott megbeszélése után kijelentette, hogy még az éjszaka folyamán megalakítja kormá­nyát. Bouisson kijelölt miniszterelnök az Elysée-palotából távoztában megerősítette előző nyilatkozatát az újságírók előtt. Hangsúlyozta, hogy kormányalakítási tár­gyalásainak első és nehezebbik részén túl van és hogy számít a kormányalakítás si­kerére. Bouissont, a jelek szerint, a képviselő­­ház valamennyi csoportja támogatni fogja, a kommunisták és szocialisták kivételével. A képviselőház folyosóján a pénzügyi tárcára esélyes jelöltként emlegették Char­les Brist-et, az egyik legkiválóbb francia pénzügyi szakértőt. Rist a Poincaré-kor­­m­ány idején a francia bank alkormány­zója volt, majd a nemzetközi fizetések bankjánál működött mint francia fő meg­­­bízott. Rist egyébként több európai ország nemzeti bankjának volt pénzügyi tanács­adója, így a román nemzeti banknak és az osztrák nemzeti banknak is Érdekes, hogy a pénteki nap folyamán szenátusi körökben tartotta magát az a hír, hogy Caillaux mellett Pétain tábornagy is hajlandó tárcanélkü­li miniszterséget vál­lalni a Bouisson-kormányban. A késő esti órákban a következő minisz­­terlistát kolportálták: 5 Miniszterelnök: Bouisson. Igazságügy: Bérard, Külügyi Laval. Hadügy: Georges tábornok Haditengerészet: Piétri. Repülésügy: Laurent-Eynac. Pénzügy: Caillaux. Költség­vetésügy: Pálmádé. Posta ügy: Mandel. Kereskedelem: Marchandeau. A belügyi tárcának még nincs végleges jelöltje, annyi azonban már bizonyos, hogy, ezt a tárcát is a radikális párt kapja. Szombat Újabb kombinációk szerint Pétain tábornagy is tárcát vállal Éjszaka 22 órakor azok, akik valószínű­leg tagjai lesznek az új kormánynak, meg­jelentek a képviselőház elnöki szobájában, ahol Bouisson fogadta őket. Az új kormány messzemenően rendele­­tek útján szándékozik programját megvaló­sítani. Az új kormány tervei közül a kö­vetkezők ismeretesek: Az üzérkedés hala­déktalan kiirtása, a pénzérték érinthetet­­lenségének fenntartása, törvényhozási in­tézkedések keresztülvitele a pénzügyi hely­zet megjavítása érdekében, a nemzetgaz­daság megélénkítése. Bouisson, mint híre jár, még a hétfői napon bemutatkozik új kormányával a parlamentben. Az új miniszterelnök állító­lag nemsokára szünetre küldi a parlamen­tet, hogy így rendeleti úton hozhassa meg azokat a rendszabályokat, amelyek az ál­talános válság megoldásához szükségesek. A képviselőházat és a szenátust azonban a költségvetés megszavazásához októberben újból egybehívják. Bár még a miniszteri tárcák elosztása nem végleges, késő éjszaka mégis némi bizonyossággal meg lehet állapítani, hogy Bouisson a miniszterelnöki tárcán kívül a belügyminiszteri tárcát is átveszi. Marin, Herriot, Pétain tábornagy és Caillaux mint tárcanélküli miniszterek vesznek részt a kormányban, Caillaux valószínűleg pénz­ügyminiszter lesz, Laval lesz a külügymi­niszter, Pietri a hadügyminiszter, Mandel a postaügyi miniszter, Rollin a gyarmatügyi miniszter és Queuille a közegészségügyi miniszter, Iroy eddigi közmunkaügyi mi­niszter előreláthatóan a földművelésügyi minisztériumot veszi át, helyébe Paganon képviselő kerül mint közmunkaügyi minisz­ter, míg a pénzügyi tárcát Pálmádé kép­­viselő venné át, Delbos képviselő pedig közoktatásügyi miniszter lesz. Számolnak azzal, hogy Frossard szo­cialista képviselő is belép a kormányba mint munkaügyi miniszter. Ennek előfel­tétele azonban az lenne, hogy Frossard ki­lépjen a szocialista pártból. Hír szerint Varenne újszocialista képviselőt is minisz­teri tárcával kínálták meg. Az összefogásban és a megbékélésben van az igazi erő — mondotta Szegeden Búd János Szegedről jelentik. A Szegedi Alföld­kutató Bizottság, amelyet gróf Klebelsberg Kunó hívott életre, hogy az Alföld problé­máinak megoldásával foglalkozzék, áldozó­csütörtökön délelőtt a városiháza közgyűlési termében József Ferenc főherceg elnöklésé­vel országos jellegű nagygyűlést tartott. A főherceget elkísérte Szegedre Bod János ny. miniszter és Szendy Károly­­ budapesti polgármester is. Pálfy József polgármester vázolta Szeged helyzetét. Hálával emlékezett meg Klebels­­bergről, akii az alföldi gondolatot, a magyar vidék problémáját kormányzati program­jává tette. József Ferenc főherceg mondotta el ez­után megnyitóbeszédét. Hangsúlyozta, hogy az Alföld megmentésére irányuló gondola­tok eléggé későn születettek meg, a régóta megoldásra váró teendőket még az 1867-es kiegyezés után meg kellett volna csinálni. Szeged város idegenforgalmi fejlesztéséről szólt ezután a főherceg. Szendy Károly polgármester hangoztatta ezután, hogy a főváros együttérez a vidék­kel, mert Budapest érdekei közösek a ma­gyar vidék és a magyar falu érdekeivel. Kogutowicz Károly ügyvezető elnök és az egyes szakosztályok vezetői előterjesztéseik alapján a díszgyűlés egyhangú­lag elfogadta a szakosztályok határozati javaslatait. Bod János volt miniszter mondott ezután nagyhatású beszédet az alföldi tanyakérdés­­ről. A magyarság sorsa és jövője attól függ, hogy tudunk-e olyan gazdasági fej­lődést teremteni, amely sokmilliónyi em­bertársunknak ad kenyeret és megélhetést. Részint növelni kell a kisgazdák számát, részint pedig erősíteni a meglévők sorsát. .A munka az egyedüli forrása a tőkének, a munkát tehát meg kell szervezni és a nem­zeti fejlődés szolgálatába kell állítani. Ha nézzük a külföldi valutaválságokat, azt látjuk, hogy ezek nem egyebek, mint vád­beszédek az eddig folytatott politika ellen, mert a politikai vezetők nem tudták meg­érteni, hogy az összefogásban és a meg­békélésben van az igazi erő. Sürgette az alföldi bekötőutak kiépítését. A tanya­világiban sűrűsödési pontokat kell létrehozni és a tanya kultúrszínvonalának emelésére mintagazdaságokat kell létesíteni. Bod Já­nos előadását többször szakította meg a helyeslés és az ünneplés. Végül elhatározta a díszközgyűlés, hogy táviratilag üdvözlik Horthy Miklós kor­mányzót, Gömbös Gyula miniszterelnököt, Hóman Bálint és Darányi Kálmán minisz­tereket. A díszközgyűlés József Ferenc fő­herceg zárószavaival ért véget. — A vér felfrissítése céljából *— kivált­kép középkorú férfiaknak és nőknek —­ ajánlatos néhány napon át korán reggel egy próbál természetes „Ferenc József“ keserű­­vizet inni. Világszerte rendelik az orvosok­ a valódi Ferenc József víz használatát, mert ez szabályozza a bélműködést, elő­mozdítja a gyomoremésztést, fokozza az anyagcserét, javítja a vérkeringést, meg­nyugtatja az idegeket, egészséges álmot hoz és ezáltal új életerőt teremt.

Next