Magyar Hirlap, 1935. szeptember (45. évfolyam, 198-222. szám)

1935-09-01 / 198. szám

A LIBERALIZMUS SZÁZ ÉVE Irta: FRIEDMAM ERNŐ Mit jelent a liberalizmus, mint törté­neti, mint gazdaságpolitikai és mint poli­tikai fogalom? Milyen közös vonások 'jellemezték a 19. század liberális kor­szakait a különféle európai országokban és mi ezeknek a korszakoknak a mér­lege? Milyen nyereségi és milyen vesz­teségi tételekkel záródtak le? A magyar politikában újból elbangzott több állásfoglalás, amely szükségessé teszi az itt felvetett kérdések tisztázását. jDe ez a feladat annyira komplex, hogy elvégzésére egy cikk nem tehet kísér­letet. Az itt következő néhány észrevétel tehát csak önkényesen ragadja ki a pro­bléma néhány elemét. A liberális és konzervatív irányt gyak­ran mint éles ellentéteket szokták emle­getni. Holott a két politikai felfogás ki­bontakozásának klasszikus országát nézve, a liberális és konzervatív irány .inkább testvérnek, mint ellenfélnek tű­nik fel. Az 1915 óta eltelt két évtizedből közel tizennégy éven át kormányozták 'közösen a konzervatív és a liberális ve­zérek Angliát, 4ahogyan ma is liberális politikusok töltik be a fontos tárcák so­rát, a konzervatív Baldwin kormányá­ban. De az ilyen szövetség már 1915-ben sem volt novum az angol politikában és azelőtt is megtörtént már, hogy egyes aktuális kérdések megoldására a kon­zervatív párt szövetségre lépett a liberá­lisok egy részével, vagy a liberális párt szövetségre lépett a konzervatív párt egyik csoportjával. Ilyen „vegyes több­ségek“ kialakulásához vezetett a gabona­vám problémája 1846-ban, vagy néhány évtized múltán az a kérdés: kapjon-e önkormányzatot Írország, vagy sem? De más példákkal is könnyű igazolni, hogy mennyire fluktuált Angliában a határvonal a konzervatív és a liberális tábor között. Pedig a 19. század libera­lizmusának legjellegzetesebb képviselője, Gladstone, mint tory kezdte pályáját és három vagy négy alkalommal volt már konzervatív miniszter, míg elindult azon az úton, amely a liberális párt élére ve­zette. A neokonzervativ irány apja vi­szont, a mai konzervatív politika meg­alapozója, Chamberlain mint a liberális párt kereskedelmi minisztere szerezte meg presztízsét és csak túl az ötvenen kezdett közeledni a konzervatív sorok­hoz. De azért ma valóságos szimbóluma a konzervatív eszmekörnek és két fiát, a volt külügyminisztert és a jelenlegi pénzügyminisztert mint a nagy örökség letéteményeseit veszi körül tisztelettel a konzervatív tábor. Sok más angol politikai vezér utján is van olyan fordulat, mint Gladstone és Chamberlain pályáján. Vagy pedig a példák hosszú sorát találni arra, hogv az egyik nagy párt Angliában kí-aiét tóttá a másik nagy párt valamely pro­grampontját. Ezt tette Sir Robert Peel, mikor konzervatív vezér létére keresz­tülvitte a gabonavámok eltörlését. És a választói jognak a liberális párt részéről sürgetett kiterjesztését két alkalommal is a konzervatív kormány valósította meg. Míg most, a nemzeti kormányban, az ó-liberális csoport kipróbált, régi ve­zére építette ki a kereskedelmi minisz­térium éléről a védővámos rendszert. Szabad teret engedni az egyéni kezde­ményezésnek és a versenynek, mert az állami beavatkozás csak ott jogosait, ahol ezt a közérdek feltétlenül szüksé­gessé teszi — így hangzik az angol libe­ralizmus gazdaságpolitikai alaptétele. Míg a konzervatív felfogás szerint az állam feladata a közérdeknek megfele­lően irányítani a gazdasági életet, de úgy, hogy az egyéni kezdeményezés és a szabad verseny biztosítsák a fejlődés folytonosságát. Inkább dogmatikai, mint gyakorlati a különbség a két tétel között. És mivel a liberális felfogás szerint is az állam­nak joga van, sőt kötelessége korlátozni a gazdasági szabadságot ott, ahol egy imperativ közérdek követeli. A kormány liberális kereskedelmi minisztere min­den lelkiismereti kétség nélkül vállal­hatta az áttérést a szabadkereskedelem alapjáról a védővámos rendszerre. Mert az angol ipari válság és a munkanélkü­liek számának 2 millió fölé növekedése mint imperativ közérdek kívánta meg az angol indusztriális termelésnek alá­támasztását a vámvédelem által. Franciaországban még sokkal nehe­zebb a tiszta demarkációs vonal meg­rajzolása a liberális és a konzervatív irány között Azt lehet mondani, hogy Casimir-Périer, Thiers, Waldeck-Rous- seau és Poincaré az 1870 és 1930 között eltelt időszakban a francia demokrácia négy reprezentatív képviselője. Már most • francia demokráciának mind a négy reprezentatív embere körül hiába indulna meg a vita arról, vájjon a liberális, vagy a konzervatív irányhoz lartoztak-e? Mind a négyen polgári reál­politikát csináltak, mind a négyen olyan életfeltételnek tekintették a polgári, a politikai és a gazdasági szabadságot, mint a levegőt és a vizet >— de ugyan­így mind a négyen természetesnek talál­ták az állami beavatkozást is ott, ahol ez a szabadság nem tudott saját belátá­sából és saját erejéből korlátokat állí­tani maga elé, a közérdek által kívánt vonalon. Az angol politikai életben közhellyé lett az a mondás, hogy a konzervatív párt alkalmasabb a merész reformok megvalósítására, mint a liberálisok, akik mindig védekezni akarnak az ellen a vád ellen, mintha nem tisztelnék eléggé a hagyományokat és ezért túlzottan tra- iicionalistók. Az új Franciaországban nem alakulhatott ki ilyen megkülönböz­tetés, mert itt a hagyományok — nem konzervatívak. A nagy forradalom po­zitív hagyatéka és a Code Napoleon év­tizede, r— ezek a francia tradíciók. Mit lehet a nyugateurÓpai fejlődés alapján liberalizmusnak nevezni? A pol­gári jogegyenlőség biztosítását, az esé­lyek egyenlőségének rendszerét a társa­dalmi és gazdasági érvényesülésnél, a gazdasági fejlődés korlátainak kiküszö­bölését és az út megnyitását a gazda­sági erők szabad kibontakozására, a rendörállam maradványainak lebontá­sát és az állami iniciativa korlátozását arra a területre, ahol az egyéni inicia­tiva nem alkalmas a feladatok meg­oldására. A liberalizmus korszaka, összeesett a technikai forradalom korszakával. 1840-től a háború kezdetéig alig néhány ezer kilométerről jóval több mint egy­millió kilométerre növekedett Európa vasúti hálózata, országok szerint ötven­szeresére, százhússzorosára emelkedetl a szénfogyasztás fejátlaga, nyolcvan é\ alatt nem egészen tízmilliárd pengőről 200 milliárd pengőre szökött fel a világ kereskedelem volumene. Ilyen körül mények között a liberalizmus csak ugyan hajlamossá lett arra a materia lista hitre, hogy a gazdasági fejlődé: fogja előrevinni minden más iránybar is a fejlődést. De az „enrichissez-vous Messieurs“ híres mondása, amelye annyiszor szögeznek a liberalizmu: ellen —> a gazdagodás, mint legfőbl életcél és nemzeti cél — ez a híres mon dás Guizot ajkáról hangzott el. É Guizot az a francia politikus, aki min • dig antiliberálisnalt vallotta magát. ■ Ugyanígy tévedés a liberális irán; - azonosítása a manchesterizmussal t amely az „éjjeli őr“ szerepére akart: 1 korlátozni az államot és tiltakozott a állami beavatkozás minden formáj: ellen a gazdasági életben. A manches-, terizmus csak egy elméleti irány volt az angol közgazdasági Irodalomban és nem tudta befolyásolni politikájában art az angol liberalizmust, amely igenis mindig újból beavatkozott a gazdasági életbe a szociális igazság érdekében. A gyermekmunka eltiltása, a női munka korlátozása, a munkaidő szabit lyozása és leszállítása, a kollektív szert ződések kötelezővé tétele, a méltányos munkabérek biztosítása, a betegsegély és a munkanélküli segély intézményessé tétele a munkaadók súlyos megterhelét sével, a munkások részesedésének bizt tosítása a vállalati nyereségből egyes iparágak területén, a munkások lakást viszonyainak megjavítása állami segélyt hJel, a „naponként ezer új lakóház* elvének gyakorlati érvényesüléséig, az aggkort nyugdíj bevezetése és az örököt södési adó kulcsának felemelése 40 szát zalékra, •—» íme, néhány tétel az angol liberális korszak mérlegéből. Tehát nem lehet és nem szabad képviselni azt a tételt, mintha a nyugáteurópai libera-, lizmus egyszerűen a nagytőke politikai rendszere lett volna, elveszítve érzékét a közérdek és a szociális szempontok' iránt. Hiszen a most felsorolt reformok1 Angliában akkor valósultak meg, ami-, kor a munkáspárt még sokkal gyöngébb’ volt, semhogy effektiv nyomást tudott volna gyakorolni a közvéleményre és a parlament elhatározásaira. A nyugat-, európai liberalizmus országaiban a fej-, lődést nyomon követte a szociális hala-, dás, nem kevésbé grandiózus lé-, pésekkel. 1 1 Á Rajnától keletre egész másként alakultak ki a „liberális rendszerek“,- mint Nyugat-Európában. De jogosan me. rül fel az a kérdés: vájjon megilleti-e ezeket a politikai és gazdasági rend-, szereket a liberális név? Vájjon mi volt a liberalizmus? Széchenyi, Deák, Kossuth, Eötvös koncepciója, vagy pedig az a párt- hatalmi struktúra, amelyet Tisza Kait mán épített ki . két emberöltőre és amelynek utójátéka volt a Bethlent korszak évtizede? A gazdaságilag erős, politikailag ont tudatos polgári osztály volt Nyugat- Európában a liberális korszakok alapja* Az a polgári osztály, amelynek Francia- országban nagy szerep jutott már a napóleoni korszakban is: és amely át­vette a vezetést 1830-ban, a „polgárki­rályság“ győzelmével. Körülbelül egy- időben az 1832. évi angol választási re­formmal, amely forma szerint is szank­cionálta a polgári osztály vezető szere­pét. De ilyen polgári réteg csak ott ala­kulhatott ki, ahol régi, elfakult emlék’ volt csupán a föld feudális megkötött­sége, a jobbágyrendszer. De a Rajnától VASÁRNAPI MELLÉKLET 24 FILLER 24-* iEiF=l ALf«vr tb*-£n I sssks bomamabaN: gj ||§ gjpj |||f M ||| TdeMn: 21-847. 28-6-68 és t<W4)6 JUGOSZLÁVIÁBA» SSFlSi m Éü 9L.... El JÉi I Utazási és fOrdőlrodai a nr JL JBLJL MkMm MÁV hfr.Menetjegylroda—IBU8Z BUDAPEST. 1935. SZEPTEMBER 1. VASÁRNAP fried^ann' ernö XIV. ÉVFOLYAM 198. SZÁM

Next

/
Thumbnails
Contents