Magyar Hirlap, 1935. október (45. évfolyam, 223-249. szám)

1935-10-01 / 223. szám

2 1­931. október 9. ” fífi® mást keltett a négusnak ez az elhatáro­zása, amellyel értesítette a népszövetsé­get, hogy Etiópia számára elkerülhetet­len az általános mozgósítás mielőbbi ki­hirdetése. Hogy azonban ez a mozgósí­tás máris megtörtént volna, nem hiszik, sőt ezt egy, a császárhoz közelálló, nem hivatalos tényező egész határozottan meg is cáfolta. Úgy vélik, hogy az ellenségeskedések már a jövő héten megkezdődnek és az általá­nos mozgósítás napját már október elsejére teszik. A nehézkes közlekedési viszonyok miatt az abesszin lakosság nagy része még nem ismeri a császár határozatát. Egyébként szó szerint a következőkép­pen hangzik a négusnak a népszövet­séghez intézett távirata: „Szigorúan ragaszkodva a békéhez, to­vábbra is együtt akarunk működni a tanács­­oskal a békés megoldás reményében. Felhív­juk azonban a tanács ügyeimet a békés magatartásunk ellenére folytonosan küldött csapa­terősítésekben és egyéb előkészületek­ben rejlő olasz fenyegetés állandóan nö­vekvő komolyságára é­s felkérjük a taná­csot, hogy haladéktalanul tegyen meg min­den lehető intézkedést az olasz támadással szemben, mert elérkezett a pillanat, amikor eünukisztanék kötelességünket, ha tovább halogatnánk az általános mozgósítást. Ez nem érinti a határtól való távolság tekinte­té­ben a csapatoknak kiadott rendelkezéseket és újból megerősítjük azt az elhatározásun­kat, hogy a tanáccsal mindig szoros együtt­­működésben akarunk eljárni." Abesszinia nem fog támadást kezdeni - mondja a négus egyik bizalmasa A négus egyik bizalmas munkatársa egyébként az egész kérdéssel kapcsolat­ban a következő érdekes kijelentéseket tette a Magyar Hírlap addiszabebai kü­­löntudósítója előtt: " ünnepélyesen hangsúlyozom, hogy a császár eddig nemcsak, hogy nem mozgósított, mint azt olasz részről állítják, de a legkisebb mértékben sem áll szándékában, hogy ő kezdje meg a támadást. Éppen ebből az okból kifolyólag keres­tük meg a népszövetséget oly sürgősen abban az irányban, hogy megfigyelőket küldjön hozzánk abból a célból, hogy ezeknek a pártatlan megfigyelőknek módjukban álljon minden csapolt mozdu­­latot ellenőrizni. Nagyon is jól tudjuk, hogy egy abesszin támadás alaposan el­rontaná az ügyünket a világ szemében s nagyon megrendítené a minket támogató népszövetségi tagok­nak a császárba vetett bizalmát. Hogy mennyire nem mozgósítottunk eddig, azt Olaszország akkor fogja csak iga­zán csodálkozva látni, ha majd az álta­lános mozgósítás után csapataink meg­indulnak észak és dél felé. Hailé Sze­­lasszié császár, a királyok királya, eddig szinte emberfölötti türelmet tanúsított Mussolini háborúval fenyegető gesztusai­val szemben. A népszövetség azonban nem vár­hatja tőlünk, hogy ölhetett kezekkel várják, amíg az ellenség megro­hanja az országot. Addisz Abebában egyébként nem igen reménykednek abban, hogy a nép­­szövetség eleget fog tenni annak a kí­vánságnak, hogy pártatlan megfigyelő­ket küldjön ki, sőt, még ha ki is külde­nék ezeket a megfigyelőket, ezek nyil­ván későn érkeznének abban az eset­ben, ha Olaszország azonnali döntést akarna kiprovokálni. Azonkívül technikai nehézségei is vannak an­nak, hogy egyidőben ellenőrizzék mindkét frontot, de mingjárt re­pülőgépeken is.­­A mozgósítási parancsokat egyébként már kinyomatták és szét is küldték az egyes tartományi kormányzókhoz. Eze­ket a parancsokat abban a pillanatban fogják végrehajtani, amikor a császár a döntő szót kimondta. Nagy megütközést keltett Addisz Abebában az olasz kormánynak az a közleménye, hogy Abesszínia minden rendelkezésre álló csapatát összevonta abból a célból, hogy megtámadja az olasz gyarmatokat. Ismert manővernek minősítik ezt az olasz eljárást, amelyet különböző hatalmak már más hábo­rúkban is felhasználtak csak azért, hogy saját támadásuk jogosságát iga­zolják. Nem felel meg a tényeknek az a Rómából származó hír sem, hogy a császár olyan értelmű felhívást intézett volna Olaszországhoz, hogy kölcsönö­sen vonják vissza a határ menti csapa­tokat. Az abesszin csapatoknak a hatá­rokról néhány hét előtt történt vissza­vonása a négus saját elhatározásából történt és azt a célt szolgálta, hogy megakadályozza az esetleges össze­ütközéseket. Ennek tehát semmi köze sincsen az olasz hadműveletekhez. Félmillió katonát hívhat Isa a négus A becslések, amelyek arra vonatkoz­nak, mennyi fegyveres embert és hány puskát tud Abesszínia általános mozgó­sítás esetén csatasorba állítani, nagyon erősen eltérnek egymástól. Egy külföldi megfigyelő, aki már hosszú ideje él az országban és annak katonai viszonyai­val legszorosabb kapcsolatba került, annak a véleményének adott kifejezést, hogy nem lehet szó többről, mint 500.000 fegyveres emberről, akik közül leg­feljebb 200.000-nek lesz modern fegyvere. Amióta felmerült a háború veszélye, hi­vatalosan nem hoztak be többet, mint százezer puskát, ami pedig csempész­ükül került Abesszíniába, az még ennél is sokkal kevesebb. Jelenleg, mint isme­retes, egy belga hajó van útban fegyver­­szállítmánnyal Abesszínia felé. Nagyobb fegyverszállítmányt várnak azonban Ja­pánból is. Északon történtek a legnagyobb­­szabású csapatösszevonások­, háború esetén azonban nem lehet vala­mennyi katonai erőt északon és Oga­­denben küzdelembe dobni, mert más frontokat is meg kell a csapa­toknak szállniok. Tekintettel arra, hogy nehéz a terep és az utak nagyon rosz­­szak, az egymástól távoleső harcterek közötti csapatmozdulatok heteket vehet­nek igénybe. Hallá Szelasiiié minden reménységét továbbra is a népszövetségbe veti Az esti órákban egyébként addisz­abebai hivatalos körökben az a hír jár, hogy a népszövetség közölte a négussal, hogy a népszövetség a vázolt körülmé­nyek között nem emel kifogást az általános mozgósítás ellen, mert az az ország védelmére sükséges. A császár egyébként a mozgósítási pa­rancs kérdésével kapcsolatban a követ­kező nyilatkozatot tette: — Megsértenők kötelességünket, ha tovább h­alasztanók az általános mozgó­sítást, amelyre országunk védelmére feltétlenül szükség van. A mozgósítás nem érinti a kapa- tahiknak adott azt az előző paran­csot, hogy vonuljanak vissza a ha­tártól bizonyos távolságra s újból kijelentjük, hogy készséggel haj­landók vagyunk együttműködni a népszövetséggel. A mozgósításról szóló falragaszokkal az állami nyomda már nyolc nappal ez­­előtt elkészült. A kiáltvány valószínűleg a jövő héten jelenik meg. A kiáltványt nagy ünnepélyességgel hirdetik majd ki az egész országban. Sir Percival Phillips Keddi Rómának mindegy, hogy „hivatalosan“ megy-e végbe az abesszin mozgósítás Rómából jelentik: Rómában a négus mozgósítási parancsát támadó lépésnek fog­ják fel. A négus — írja a Tribuna —­­ a népszövetség védelmére számítva moz­gósít. Olaszország kötelessége megoldani egy olyan viszályt, amely már egy fél évszázada tart és amely már annyi olasz vérbe került. Olaszország meg is akarja oldani ezt a viszályt. A Giornale d'Italia szerint Abesszínia magatartása azt bizonyítja, hogy ő a tá­madó fél. Az etióp mozgósításra vonatkozólag Ró­mában kijelentik, hogy egészen lényegtelen, hogy hivatalosan megy-e végbe, vagy sem. Az etióp mozgósítás az oka annak, hogy negyvennyolc óra óta fokozott ütemben mennek végbe a szállítások Kelet-Afrikába. A négus a népszövetség iránti tisztelésből vár a mozgósítással Mint a Reuter-iroda Addisz Abebából je­lenti, az a hír, hogy Mailé Szelasszié császár aláírta a mozgósítási parancsot és csak a népszövetség iránti tiszteletből vár még a mozgósítással, némileg enyhítette a feszültséget Abesz­­színiában, miután, a nép elkerülhetetlennek tartja a há­borút Olaszországgal. A mozgósítási parancs közzététele után 14 óra alatt be fogja járni az országot és végrehajtása is gyorsan megy, mert a bevo­nuló újoncokat nem kell orvosilag megvizs­gálni, sem felruházni és valamennyi törzsfő megkapta az utasítást, hogy hova vonuljon csapataival. A császár egy milliónál valamivel több harcost szólíthatna fegyverbe, de csak 750.000-et fog mozgósítani, miután leg­feljebb félmillió puskával rendelkezik és ezek nagy része is elavult. Hailé Szelasszié császár­­ kijelentette a Star levelezője előtt, hogy ha Olaszország előzetes hadüzenet nél­kül törne be Abesszíniába, akkor Abesz­­színia feltétlenül hadiállapotban lévő­nek tekintené magát. Olaszország készülődik a fasiszta erők általános mozgósítására Róma és Génua között Hathüvelykes ágyúkkal felszerelt páncélos vonatot fognak járatni Római távirat szerint egész Olaszország népe gondosan készülődik arra, hogy a fasiszta erők általános mozgósítása az adott jelre szabályos keretek között menjen végbe. Az olasz rádió vezetősége elrendelte, hogy a mozgósítás pillanatában valamennyi rádióállomás szakítsa félbe műsorát és áll­jon rendelkezésére a kormánynak. A köz­­tereken és a fontosabb városi gócpontokon hangszórókat szereltek fel és ezeken ke­resztül adják majd az utasításokat a gyü­lekező tömegeknek. Az olasz lapok már napok óta részletesen közüik, hogy mi lesz a teendőjük a mozgósítandóknak. A Reuter-iroda római távirata szerint Róma és Génua között hathüvelykes ágyúk­kal felszerelt páncélos vonatot fognak já­ratra, hogy a vonalat megvédjék a tengeri és légi támadásoktól, főként Spezia hadi­­kikötője körül. Egy másik vonatot a had­ügyminisztérium légi és határvédelmi esz­közökkel szerelt fel. A városokat katonai szakértők járják be. A légi- és gázvédelmi utasításokról rengeteg kétoldalas hang­lemezt is készítettek, amelyeket Mussolini jóváhagyásával az iskolákban fognak szét­osztani. (MTI.) Hailé Szelasszié drámai levele Viktor Emánuelhez Londonból jelentik: Hailé Szelasszié csá­szár, hír szerint, bizalmas, sajátkezűleg írt levelet intézett Viktor Emdmiel olasz ki­rályhoz, akit a legdrámaibb módon arra kér, akadá­­­­lyozza meg, hogy a két keresztény nép öldöklő háborút indítson egymás ellen. A levél arról biztosítja a királyt, hogy az abesszin nép nem táplál a legcsekélyebb mértékben sem ellenséges érzületet az olasz nép iránt, sőt ellenkezőleg, igen nagyra be­csüli az olasz nemzetet és annak fenkölt­­lelkű uralkodóját. A császár a levelet egyik francia bizal­masának adta át, aki a levelet az olasz ki­rály kezeibe juttatta. Lánytól a szombaton kiadott olasz hivata­­los közlemény után. Angol felfogás szerint nincs helye kü­lön megegyezésnek Anglia keletafrikai érdekei tekintetében, mert a vita nem Anglia és Olaszország,­ hanem Olaszország és a népszövetség kö­zött folyik és így a vitát csak Genfben lehet elintézni. Anglia kizárólag mint a népszövetség hű­séges tagja jár el. A népszövetségen kívül tartandó háromhatalmi értekezletről sem volt szó és az angol kormány egyáltalán nem bátorítaná az idevonatkozó javaslato­kat. Anglia nem köt külön megegyezést Abesszí­­niára vonatkozólag Londonból jelentik. A Press Association értesülése szerint az angol kormány nem kapott semmiféle, értesítést az. filosz­kor­ A palermói főpolgármester elutazott Budapestről Giuseppe Noto Sardegna palermói főpol­gármester, aki felesége és kísérete társaságá­ban négy napot töltött Budapesten, hétfőn délután elutazott. Hétfőn délelőtt a főváros intézményeit nézte meg, azt megelőzően pe­dig Sipőcz Jenő főpolgármesternél, majd Szendy Károly polgármesternél tett hivata­los látogatást. Mind a két helyen őszinte el­ragadtatással nyilatkozott budapesti tapasz­talatairól. Külön meghatottsággal beszélt aquincumi látogatásáról, a­mi meglepte a leletek gazdagsága és kellemesen érintette az a gondos szeretet, amellyel a főváros a ró­mai kultúra napvilágra hozott hagyományait megőrizte és ápolja. Budapesti körútja alatt a palermói főpol­gármestert Némethiy Károly tanácsnok ka­­lauzolta. Délután öt órakor utazott el a pa­­lermói főpolgármester, aki szinte könyö­nyékig meghatva búcsúzott el Némethy Ká­­roly tanácsnoktól és ismételve hangoztatta, hogy nem tud betelni Budapest szépségével. A palermói főpolgármester Bécsen át tér vissza Olaszországba. Október 10-én dönt Görögország a királykérdésben Athénból jelentik. A nemzetgyűlés októ­ber 10-én ül össze. IMI szerint a királypárti képviselők csoportja a bel- és külpolitikai helyzetre való hivatkozással javasolni fogja, hogy a nemzetgyűlés azonnal szavazza meg a királyság helyreállítását és a népszavazási későbbi időpontra hala»*«­­.

Next