Magyar Hírlap, 1969. október (2. évfolyam, 271-301. szám)

1969-10-09 / 279. szám

4 1969. OKTOBER 9. CSÜTÖRTÖK ______________________HAZAIK­O­R­K­E­P______________________________\ C\ MIIGYER HÍRUF Magyar fiatalok az NDK-ban (II.) Ilyen a távoli, új otthon A Német Demokratikus Köztársaságba „vándorévekre” elszegődött magyar fiata­lok háromszobás, korszerűen berendezett lakásokban kaptak otthont. Egy lakás gaz­dája, ura és lakója 8—8 fiú. A kisebb szo­bákban kettesével, a nagyszobában pedig négyesével laknak. Minden lakásban ott a hűtőszekrény, s a konyhákban a kávés­kanáltól a kávédarálóig mindent meg le­het találni. Nem nehéz az ilyen otthonok­ban pillanatok alatt valójában otthon lenni. Minden lakásban már az első nap meg­választották a lakásparancsnokot. Ez bi­­z­ony fontos a „család” szervezettségéhez. Hamarosan sor került az „állami meg­bízott” és a KISZ-titkár, valamint a szak­­szervezeti felelős megválasztására is. Az állami megbízott feladata, hogy a német munkáltatókkal tartsa a kapcsola­tot, a „menet közben” felmerülő problé­mákat továbbítsa és azok megoldásához segítséget kérjen. ,,Paprikás" konyharészleg : A német vendéglátók igen figyelmesek. Hans Scheiner, a Kirov nevét viselő gyár munkaügyi osztályának helyettes vezető­je „atyáskodott” elsőnek fiaink felett Ve­le is beszéltem: — Gyárunkban még nem dolgoztak ma­gyar fiatalok. Máshonnan értesültem ar­ról, hogy a magyarok szorgalmasak, ki­tartóak és rendszeresek. (Örvendetes vé­lemény, csak meg is maradjon.) Több né­met gyárban azonban megnéztem, hogyan illeszkedtek be az itteni körülményekbe a magyar gyerekek. Számos kisebb jelentő­ségűnek látszó, de számomra mégis fon­tos tényre felhívták a figyelmemet. Így például a magyar fiúk sokkal fűszeresebb ételeket szeretnek, mint mi. Az üzemi konyhán szerveztünk hát egy „paprikás” részleget. A lakások élelmiszer-állomá­nyát szintén feltöltöttük paprikával és borssal. — A munkabeosztással kapcsolatban az az elképzelésünk, hogy a fiúkat vegyes brigádokba osztjuk, hogy mielőbb össze­barátkozzanak a német munkásokkal. Re­mélem, hogy a magyar fiatalok megtalál­ják számításukat nálunk, és az itteni munkájuk segítője lesz a két ország, a két nép barátságának —­­ mondotta Hans Scheinen Itthon­ mindegyik kiutazó fiú 109 már­ka költőpénzt vásárolhatott. Így egyik sem érkezett ki pénz nélkül. A Kirov gyár pedig — ahol két-három éven keresztül dolgoznak — 50 márka előleget ajánlott fel nekik kéthavi levonásra. Jól jött ez is, az is... A csaknem kétszáz fiúból azon­ban mindössze 20—25 tudott a zsebében levő pénzzel — az első napokban — meg­felelően gazdálkodni. Így a pénz jelen­tős része gyorsan megcsappant. (Megfi­gyeltem, hogy a gyerek­emberek a pfen­­ninget nem becsülték. Egy pohár sör 51— 55 pfenningbe került, de ők szemrebbe­nés nélkül adtak egy márkát a „gavallé­rián” álmélkodó pincéreiknek,­ ember” — alapon. A lakástanácsok azon­ban sikerrel közbeléptek... A több mint 10 ezer lakosú lakótelepen fiataljaink együtt élnek a németekkel. Felkerestem a lányok otthonát. A hosz­­szúra nőtt, fekete hajú Lengyel Margittal váltottam először szót. A Makóra való lány Fernmelde Werkben — vagyis ma­gyarul a telefongyárban — dolgozik és a múlt év szeptemberében jött ki az NDK- ba. — Nagyon intenzív a munka és nálunk csak egy munkafolyamatot lehet elsajátí­tani. Azt azonban tökéletesen. Nagyon jó, hogy két szabadnapunk van... Kenéz Er­zsi, Hódmezővásárhelyre való. Tevékenyen részt vesz a KISZ-munkában is. — Ák­ád azért probléma nálunk — ma­gyarázza az őslakók komolyságával. — Néhány lány nem ott dolgozik, ahol sze­retne, s ez bizony érezhető a keresetükön is. Sokan ugyanis szakma nélkül jöttek ki, és még nem tudtak annyira előbbre jutni, amennyire szerettek volna. A beszélgetés során szóba került a nyelvtudás is. Az alacsony termetű, tem­peramentumos kislány pergő nyelvvel mondta: — Nem tudunk németül. Itt élünk már egy esztendeje és a legtöbb fiú meg lány, alig tanult meg két-háromszáz szót. A munkavezetők, művezetők a bonyolultabb munkát sokszor ezért nem tudják magya­roknak kiadni___ Ezt a megállapítást máskülönben na­gyon sokan alátámasztották. Tény, hogy a Németországba kiengedett fiataljaink kö­zül kevesen tudnak németül. Most azon­ban már néhány nyelvtanár segíti őket — díjmentesen —, hogy mielőbb szót ért­hessenek vendéglátóikkal. Az idén még több német tanárt küld ki a Munkaügyi Minisztérium, mert kötelezővé tették a fiataloknak a nyelvtanulást... Fahidy József Látogatás az őslakóknál... Másnap felkerestem a Bruno Plade 2. szám alatt élő „őslakókat”. Több mint félezer magyar lány és fiú él ott csaknem másfél éve. Wolfgang Niemann, a lipcsei megyei ta­nács munkaügyi irodájának vezetője, út­közben bizony sok jót, ám sok bírálót is mondott fiataljainkról. Az itthonmaradt szülők megnyugtatásául azonban gyorsan közlöm: a munkahelyen semmi kifogás nem merült fel magatartásukkal, visel­kedésükkel, munkájukkal kapcsolatban. A köznapi életbe azonban nem mindegyik — igaz öt-hat százalékról van szó csupán — tudott kellően beilleszkedni. Ez a ki­sebbség egy ideig hangoskodott és elég so­kat ivott, „ha már egyszer felnőtt lett az Meleghír — Naponta mintegy 25—30 gépkocsi 70—80 vagon tüzelőanyagot szállít a bu­dapesti közintézményeknek — mondta Koe­sor Mihály, a Fővárosi Tüzelőanyag Elosztó Hivatal vezetője az MTI munka­társának. — Az iskolákban, az óvodákban, a böl­csődékben, a napközi és a szociális ottho­nokban, továbbá a kórházakban már pró­bafűtéseket tartottunk, s az intézmények széntárolóit fokozatosan feltöltjük, hogy 15-én mindenütt megkezdődhessék a fű­tés. — A tüzelőanyag-ellátásban — remél­jük — nem lesz fennakadás. Két telephe­lyünkön jelenleg 3000 vagonnyi szénmeny­­nyiséget tárolunk, de — értesülésünk szerint — egyes szénfajtáknál lemaradás­sal kell számolnunk. Így például az NDK- ból rendelt 1000 vagon brikettből eddig mindössze 520 vagon érkezett, s körülbe­lül még 200 vagonra számíthatunk. A bri­kettet felhasználó közintézmények tüzelő­anyag-ellátását úgy kívánjuk megoldani, hogy részükre megfelelő minőségű és mennyiségű tűzifát szállítunk. Kevésbé kedvező a kép a kokszellátásnál, mivel az intézmények tekintélyes része — főként az általános- és középiskolák — koksztü­zelésre tért át, s jó néhány tanintézet ké­sőn jelezte kokszigényét. Október 15-én kezdődik a fűtés a budapesti közintézményekben XOX Hho-ro Több üdítő italt gyárt a szeszipar A Szeszipari Országos Vállalat tevé­kenységét, fejlődését, újdonságait ismer­tette szerdai sajtótájékoztatóján dr. Gyli­mesz János vezérigazgató, a MÉM Váci utcai mintatermében. A'Legúj­abb terméküyi' a külföldi licenc alapján,, gyártott ,s­t£r Cola üdítő­ital, amelyből naponta 60 ezer palack készül. Jövőre Budapesten­­már 100 ezer palack­ra növelik a kapacitást, vidéken pedig a demecseri keményítőgyárban létesítenek napi 60 ezer palackot töltő üdítőital-üze­met. Régi fogyatékosságot szüntetnek meg azzal, hogy ezentúl a sütőélesztőt hi­giénikus, 5 dekás csomagolásban szállít­ják az üzleteknek. Múltunk, jelenünk és jövőnk kézikönyve Egy atla­szt lapozgatok. Ha azt mon­dom, minden egyes oldala izgalmas, ér­dekes „olvasmány” — e kifejezést alig­hanem elnéző mosoly illeti. Hiszen mi­féle olvasnivalót kínálhat egy atlasz? Mi­ről mesélhetnek a térképlapok színes vo­nalai, négyszögei, pontocskái? Pedig ez az atlasz valóságos regény. Geológiai kor­szakok titkairól vall, a népesség alakulá­sát veti elénk, a természeti viszonyok hű­séges tükrét mutatja fel, ipari és mező­­gazdasági struktúrát vázol. Sőt, meg­mondja azt is, hogy hol, hányan járnak színházba, néznek televíziót, s van-e vize a falunak... Pillantás a Dél-Alföldre Életünk és környezetünk, jelenünk, s nem kismértékben jövőnk térképét for­gatom. Pontosabban három megyéét, Bács-Kiskun, Csongrád és Békés megye — a Dél-Alföld — regionális atlasza fek­szik az asztalon. Igaz, nem éppen a na­pokban jelent meg, de a vállalkozás mindenképpen megérdemli, hogy a szé­lesebb közérdeklődés olvasólámpája alá tartsuk ezt a 124 térképlapot. Előszavát dr. Radó Sándor Kossuth­­díjas egyetemi tanár, a földrajztudomá­nyok doktora, a MÉM Országos Földügyi és Térképészeti Hivatala térképészeti ön­álló osztályának vezetője írta, aki egyben az atlasz főszerkesztője is. Idézet az aján­lásból : „Magyarország nemzeti atlasza, amely 1967-ben jelent meg, hazánk egészének természeti képét, társadalmi, gazdasági helyzetét magas igénnyel, tudományos szintézisben tárja népünk elé, egyben mint történelmi keresztmetszet, doku­mentumot nyújt a ma és a jövő kutatásai számára. A nemzeti atlaszt előkészítő sokoldalú adatgyűjtő és feldolgozó mun­ka vetette meg az egyes országrészek — nagyjából az Országos Tervhivatal által kialakított tervezési körzetek, régiók — atlaszsorozatának alapját.” A hat kötetre tervezett sorozat első da­rabja a hazai és a külföldi szakmai kö­rökben­ osztatlan sikert aratott. Csakhogy más a szakmai siker és más az atlasz tulajdonképpeni rendeltetése. Erről be­szélgettünk Radó professzorral. — Az úttörő vállalkozáson túlmenően, h­a magam­ részéről egy kicsit „bivaffcozá­­si alapnak” is­,tekintem kötetet. Ahol csak alkalmama nyílik rá, mindig, mindenütt hangsúlyozom: a kartográfiai ábrázolásnak beláthatatlan távlatai áll­nak előttünk, s nekünk élni kell ezzel a lehetőséggel. Képzeljük csak el: a kar­tográfia eszközeivel egyetlen térképlapon a grafikonok, a számjegyek, a statisztika megannyi tételének sokasága takarítható azonnal áttekinthető, közérthető, vizuá­lis képet tudunk nyújtani mindenki szá­mára. Sőt, nemcsak a pillanatnyi hely­zetet — annak történeti, vagy történel­­meg, s ugyanakkor egy-egy témakörben MAGYARORSZÁG REGIONÁLIS ATLASZAI.1. mi alakulását — vázolhatjuk, hanem egy­azon térképlapon lehetővé válik az előre­­mutatás, a perspektíva meghatározása is. Eredményes szűrővizsgálatok, új gyógymódok Ma kezdődik a 37. tüdőgyógyász-nagygyűlés Ma délelőtt a Magyar Tudományos Akadémián megkezdődik­ a Korányi Fri­gyes TBC és Tüdőgyógyász Társaság 37. nagygyűlése. A háromnapos tanácskozás programjáról, napjaink tüdőgyógyászatá­nak legfontosabb problémáiról, valamint a tbc elleni küzdelemben elért eredmé­nyekről kértünk tájékoztatást dr. Mosoly­gó Dénestől, az orvostudományok kandi­dátusától, a kongresszus elnökétől. — A kongresszus egyik fő témája a gu­mókór elleni küzdelem eredményeinek értékelése, s egyben a jövő feladatainak megjelölése. S bár e nem is olyan régen népbetegségnek számító veszedelmes kór legyőzésében nagyszerű eredményeket ért el az orvostudomány , azér akad még tennivaló. A második ötéves tervben be­fejeződött a hálózat fejlesztése, s létre­hoztuk a tuberkulózis legyőzéséhez szük­séges személyi, tárgyi, szervezeti feltéte­leket. S így a gümőkór elleni küzdelem­ben új szakasz kezdődik el — amelynek célja: a tbc teljes leküzdése. Különösen kedvezően alakult a helyzet — nemzetközi vonatkozásban is az élvo­nalba tartozunk — a gyermekek körében. Ugyanakkor az idősebb korosztálynál a fertőzöttség még elég magas. 1963-ban például 12 000 új megbetegedés fordult elő, bár ez a szám ugyancsak csökkenő tendenciát jelent, ha összevetjük 1958-as statisztikai adatokkal, melyek szerint még 28 000 megbetegedés fordult elő.­­ Az eddigi eredményekben nagy je­lentősége volt a szűrővizsgálatoknak. En­nek bizonyítására elegendő, ha például megnézzük a múlt esztendei adatokat: hazánkban a tbc-s betegek 70 százalékát, a tüdőrákos betegeknek pedig 50 száza­lékát röntgen-szűrővizsgálat alapján fe­dezték fel. De nagy jelentősége van az egyéb tüdőbetegségek korai felismerésé­ben és gyógyításában is. A járványügyi helyzet javulása fokozatosan lehetőséget ad arra, hogy a tüdőgyógyászhálózat, a fő célkitűzése, a tbc teljes felszámolása mel­lett bekapcsolódjék az egyéb idült tüdő­­betegségek ellátásába is. Itt említeném meg a tüdőrákot és a sareoidosist, amely mind gyakoribb megbetegedés, s világ­szerte kiterjedt kutatások folynak a be­tegség okainak felderítésére és a hatásos gyógymód megállapítására. — A XX. század egyik legnagyobb or­vostudományi feladata a gumókór leküz­dése — mondotta a nagy magyar orvos­tudós, Korányi Frigyes. Szellemi öröké, ha az eddigi eredményeket figyelembe vesszük, valóra válik, s a XX. század vé­gére a tbc nem lesz már Magyarországon számottevő közegészségügyi probléma — fejezte be nyilatkozatát dr. Mosolygó Dé­nes, st­b. A talajjavítástól a kútfúrásig Míg a nemzeti atlasz csak járásokig terjedő részletességgel készült, a regio­nális atlaszok már egészen a községekig hatolnak. K örömmel mondhatom, hogy számos közgazdász, mezőgazdasági és ipari szak­ember, építész, tervező, de még az alsó­szintű tanácsok vezetői is meglepődtek azon, hogy ilyen sokoldalú lehet a kar­tográfia kifejező készsége. Tessék, üssük csak­ fel az atlaszt. Ez a lap, például, vá­laszt ad arra: milyen talajadottsága van a három megye — községenként kimu­tatott — mezőgazdasági területének, ami a hasznosítás szempontjából alapvető fontosságú; a következő oldal pedig máris arra felel, hogy a talajjavításban milyen módszereket ajánlatos követni. Vagy itt van egy másik térkép: milyen a városok, falvak vonzásköre és mozgásiránya — ebből a közlekedés szakemberei merít­hetnek sokat. Lapozzunk tovább: egész­ségügyi ellátás, kereskedelmi hálózat, kulturális színvonal. A három, megye — ezúttal a szó való­di ,értelimében ,mai­ tisít, könyvként, il­letve atlaszként, áll előttünk, természet­földrajzi, gazdasági, kulturális vonatko­zásban egyaránt. Még olyan „aprosagrik’" sem feledkeztek meg a szerkesztők, hogy felnyissák a geológiai mélységek titkait. — Mindhárom megyében, tipikusan al­földi megyékről lévén szó, rendkívül fon­tos a vízellátás, ami mindmáig sok gon­dot jelent e települések lakói számára. Nos, egy térképlap arra is utal: hol, mi­lyenek a kútfúrás lehetőségei, melyik községnek mivel kell számolnia, mielőtt artézi kutat épít. A vállalkozáshoz illő fogadtatást Sorolhatnánk tovább az atlasz kincset érő jelzéseit, színeinek, rajzainak, ábrái­nak és vonalainak — regiment adatot egyetlen lapon is­ szemléltetően kifejező — összességét. — Most már a szaktárcák messzeme­nő támogatását élvezi­­a vállalkozás, nemcsak erkölcsi, hanem anyagi vonat­kozásban is. Ugyanis a teljes sorozat, je­lentős összegbe­ kerül. De mindenképpen megéri, mert jelentősége a tervezés,­­a fejlesztés, a holnap magyar városainak és falvainak kialakítása, fejlődési irányá­nak meghatározása­ szempontjából — ha szabad ezt mondani — nélkülözhetetlen kézikönyvként kínálkozik a szakemberek asztalára. S ha ezt valóban komolyan átgondol­juk, ha valóban felfogjuk a regior­­is atlaszsorozat tulajdonképpeni jelentőssé­­gét, bizony, kissé csalódottan tekinthe­tünk a nyitókötet impresszumára, ame­lyen ez áll, megjelent 1500 példányban. Ha pusztán a helyi tanácsokat, valamint a járási és megyei tanácsok szakigazga­tási apparátusát vesszük figyelembe, ak­kor is túlságosan szerény ez a példány­szám. S a szaktárcákról, a tervező- és kutatóintézetek egész soráról, vagy a helybeli ipari és mezőgazdasági üzemek­ről még nem is szóltunk. — Bízom benne — mondja Radó pro­fesszor —, hogy a többi kötetet most már nagyobb, a vállalkozáshoz illő méltányo­­sabb érdeklődés kíséri. A következő öt tervezési régióban kívánjuk­­ sorra venni a megyéket: Tolna, Somogy, Baranya, Hajdú, Szabolcs, Szolnok, Vas, Zala, Győr-Sopron, Veszprém, Borsod, Nógrád, Heves; valamint Pest, Fejér, Komárom, K.-Gy. 91

Next