Magyar Hírlap, 1969. december (2. évfolyam, 331-359. szám)

1969-12-03 / 333. szám

2 1969. DECEMBER 3. SZERDA____________________ NEMZETKÖZI POLITIKA Magyar Hírlap A jobboldal általDTmnf DDiVn nPatfk0m5iTMe« ALIUL kulfU vysocanyi gyűlés lefolyásáról, a Jelenlevők megtévesztéséről és megfélemlítéséről hozott nyilvánosságra újabb adatokat a Budé Právo keddi száma. A szerkesztőségben több volt részvevő ismertette tapasztalatait Miroslav Moc főszerkesztővel és a lap más munkatársaival. Az eddigi tanúvallomásokból kitűnt hogy az illegális gyűlést a szervezeti szabályzat szándékos figyelmen kívül hagyásával, nem a párt korábbi kongresszusán megválasztott központi bizottság, hanem a prágai városi pártbizottság körül tömörült jobboldali központ tagjai — összesen heten — hívták össze „a küldöttek tanácskozásának” jelszavával. Valódi szándékuk azonban olyan választások megtartása volt, amelyek lehetővé tették volna a jobboldali centrum stratégiai elképzeléseinek megvalósítását, a párt és az állam kiszakítását a szocialista közösségből és a nép szocialista vívmányainak felszámolását. Miután augusztus 21-én terveik meghiúsultak, a jobboldal — mint a bizonyítékokból kitűnik — polgárháborúba akarta sodorni az országot Erről tanúskodik többek között Hejzlarnak az a javaslata, amelyet a Rudé Právo kerekasztal be külföldi lapokból •mcnnus alap az euró•Kerallocaigfeffribupt -----*.szehívásának kilátásaival foglalkozva azt jósolja, hogy az 1970-es esztendő „az olvadás éve”, történelmi jelentőségű esztendő lesz a Kelet—Nyugat közötti viszonyban. Brüsszelben a NATO külügyminiszterei és hadügyminiszterei meghányják-vetik majd a Varsói Szerződés által tett javaslatokat, csakúgy, mint legutóbb áprilisban. Valószínűleg ismét általánosságokban mozgó választ adnak, de ez csak arra szolgál majd, hogy időt nyerjenek. A NATO diplomatái és a kommunista diplomaták is egyetértenek abban, hogy sok múlik most a Brandt-féle Ostpolitikán, vagyis azon, milyen politikát követ majd Brandt Kelet és különösképpen Lengyelország irányában. Németország megosztottsága a fő megoldatlan kérdés. Németország újraegyesítése változatlanul nem vált ki általános lelkesedést. Fokozódik azonban az az érzés, hogy így vagy úgy, enyhíthetők azok a problémák, amelyeket a kettéosztás okozott, elsősorban pedig a feszültség. Egy bizonyos értelemben ez az, amit Brandt felmért... Amit szeretne, az nem más, mint „eljutni tisztességes modus vivendihez, és onnan haladni tovább az együttműködés felé”. Az európai biztonsági értekezlethez ennélfogva, úgy tűnik, Bonn és Varsó kétoldalú megbeszélésein, Bonn és a keletnémet főváros kétoldalú megbeszélésein keresztül vezet az út... Az amerikaiak javasolhatják ugyan neki, hogy haladjon lassabban, és egyezkedjék óvatosabban, de Brandt erre a közeledésre tette fel rendszerének sorsát szélgetésének egyik részvevője ismertetett. Ez az indítvány lényegében azt sugalmazta, hogy a csehszlovák néphadsereg a szocialista országok csapataival szemben „teljesítse esküjét”, vagyis bocsátkozzék harcba velük. Bár a javaslatot a jelenlevők tiltakozására megváltoztatták, a rádió mégis az eredeti változatot sugározta. Az illegális gyűlés egykori részvevői, alakót félrevezetésük céljából a szervezők „tanácskozás” címen hívtak meg, a szerkesztőségben leleplezték a kongreszszusi „választások” megtartásakor alkalmazott módszereket. A jobboldali központ tagjai fenyegetésekhez és a küldöttek megfélemlítéséhez folyamodtak, terveik keresztülvitele végett. A jobboldali határozatok ellen tiltakozókat erőszakkal elhallgattatták, a távozni kívánókat ugyancsak erőszakos eszközökkel visszatartották, és hamis hírek terjesztésével a hisztéria légkörét idézték fel. A kongresszus lefolyásáról készített magnetofonfelvételekből azonban, amelyeket csak 1969 júliusában adtak át a központi bizottságnak, különös módon hiányoztak a jobboldali javaslatokkal szemben fellépők szalagra rögzített ellenvetései. mem és az idén súlyos nyomás nehezedett a közszükségleti cikkek belső piacára Szlovákiában — jelentette ki Barbirek szlovák kereskedelemügyi miniszter a pozsonyi lapnak adott nyilatkozatában. A lakosság személyi fogyasztása1969- ben állandóan növekedett — jegyezte meg a miniszter. — Ennek következtében a kiskereskedelmi forgalom a tavalyihoz képest előreláthatólag 17 százalékkal növekszik. A kereslet struktúrájának elemzése azt bizonyítja, hogy a lakosság vásárlóereje főként az iparcikkekre orientálódik. Ezenkívül az élelmiszerek kiskereskedelmi forgalma is mintegy 11 százalékkal nő az év végéig. Ilyen rendkívül gyors ütemű növekedést ezen a téren egyetlen országban sem tapasztaltak. Barbirek kijelentette, hogy a pártszervek, a szövetségi kormány és a nemzetiségi kormányok nagy figyelemmel foglalkoznak a belső piac és az ellátás helyzetével. Máris tettek néhány intézkedést annak érdekében, hogy a leghalaszthatatlanabb problémákat még az idén megoldják. A mezőgazdaságban és az ipari termelésben tett erőfeszítések, valamint az import növelése ellenére sem sikerült olyan forrásokat létrehozni — mondotta a miniszter —, amelyek lehetővé tették volna a piac maradéktalan feltöltését és a kereslet maradéktalan kielégítését. Csupán a jóváhagyott intézkedések következetes és komplex végrehajtásával biztosítható a belső piacon kialakult feszültségek fokozatos enyhítése — jelentette ki a szlovák kereskedelemügyi miniszter. Miközben autóbuszon a kelet-szerbiai Bor felé tartok, egy, a vidékről szóló monográfia lapjait böngészem. Íme, néhány érdekesebb adat Európa egyik legjelentősebb rézércövezetének „előéletéről”: Hódítók és aranybányászok Majdanpekben már a rómaiak is bányásztak rézércet, mégpedig — az akkori technológiai szinthez képest — elég intenzíven. A rómaiak és a bizánciak távozásával vagy tíz évszázadon át pihent a bánya, amíg a középkori szerb állam egyik fejedelme által behívott szász bányamesterek újból meg nem indították a termelést. A XV. században megjelent török hódítókat inkább az arany (az is feldolgozott formájában) érdekelte. Az így előállott újabb hosszú szünet után, 1835 körül újjáalakult szerb állam lépéseket tett a bánya reaktivizálására. Milos Obrenovics fejedelem 40 szerb fiatalt küldött a selmeci bányászakadémiára. Az 1848-as szabadságharc bukása után innen kétszáz magyar emigráns — köztük több bányász — telepedett le Majdanpekben. Az akkor fellendített termelés azonban két évtized múlva pénzügyi nehézségek miatt megtorpant. Századunk első éveiben a szomszédos Bor falunál jóval gazdagabb ércrétegekre bukkantak, de ezek hamarosan egy francia tőkéscsoport kezébe kerültek. Ércdúsítók is épültek ugyanitt, a kitermelt évi egymillió tonna (1933-as adat) rézércet azonban Franciaországban finomították. Gazdáinak jó okuk volt erre: a feldolgozás során melléktermékként nyert arany és ezüst értéke majdhogynem fedezte a finomított réz előállítási költségeit. A királyi Jugoszlávia illetékeseinek felelőtlenségéről (vagy inkább korruptságáról?) tanúskodik, hogy erre csak 34 év múlva jöttek rá...! Ekkor azonban megjelentek a náci megszállók. A bányászok felrobbantották a legfontosabb berendezéseket, s ezzel egy évvel késleltették a németek számára stratégiailag fontos érc kitermelését. 1943 elején a nácik koncentrációs táborok tucatjait létesítették Borban és környékén. Lakóinkkal — jugoszlávok, olaszok, görögök és magyar munkaszolgálatosok ezreivel — rabszolgamunkát végeztettek. Köztük a tragikus sorsú Radnóti Miklóssal is. (Sajnos, szűkre szabott tartózkodási időm miatt nem sikerült ott valamilyen nyomát lelnem.) A dolgozók szabotázsakciói és a környéken tanyázó partizánok rajtaütései következtében azonban a németek nem mentek sokra a bori rézzel. A szocialista konszern Bort 1944 október elején szabadították fel a szovjet hadsereg és a jugoszláv partizások vállvetve küzdő egységei, s a bányászok már öt hónap múlva útnak indították a réz első tonnáit. A szabad élet első tíz éve az újjáépítésnek és a termelési kapacitás bővítésének jegyében telt el. Bor egyesült a majdanpeki bányával és a Prahovóban levő szuperfoszfátgyárral, s így létrejött az ország egyik leghatalmasabb vállalata, a mai Bori Rézbánya és Kohászati Medence. Kilenc nagy, önálló elszámolású üzemegységből áll, amelyek szigorúan tartják magukat a folyamatban levő gazdasági reform elveihez: még az egymásnak nyújtott hitelek után is kamatot számítanak fel. Az utóbbi négy évben hét ráfizetéses üzemrészt számoltak fel, hozzáteszik azonban, hogy senkit nem tettek ki az utcára, más megfelelő helyet biztosítottak minden munkásnak. Hogy milyen eredményességgel dolgozik a bolt kombinát, azt így fejezte ki Tito elnök: „Boldog lennék, ha minden munkakollektíva úgy dolgozna, mint az önöké”. Kétségtelen helyzeti előnyt jelent Bor számára, hogy a réz, valamint a kisebb mennyiségben termelt arany, ezüst, vanádium, molibdén és platina értékesítése nem okoz különösebb gondot a világpiacon. Ezzel függhet össze, hogy — mint mondották — nincsenek különösebb problémáik a Jugoszláviában jelenleg általánosan tapasztalható likviditáshiánynyal. A gondoktól azonban ők sem teljesen mentesek. Nagyszabású, 1975-ig tartó rekonstrukció kellős közepén állnak. Nagy erőfeszítésre lesz szükség, hogy biztosítsák a beruházási keretet, mert az állam segítségére ebben gyakorlatilag nem számíthatnak. Úgy határoztak, hogy az elkövetkező tíz évben a réz kedvező világpiaci áralakulásából vagy a geológiai szerencséből származó többletnyereség nem fordítható a személyi jövedelmek növelésére. Ebből a pénzből külön alapot létesítenek a geológiai kutatások finanszírozására. Ércük fémtartalma ugyanis évről évre csökken: négy évvel ezelőtt 1,1 százalékos volt, most már csak 0,9 vagy ennél is kisebb. A műszaki igazgató helyettese szerint egyes meddőhányóik fémtartalma gazdagabb ennél, s már ezért is foglalkoznak a meddő hasznosításával A helyzet azonban még nem kritikus: a meglevő érckészletek 25 évre elegendőek, s az új lelőhelyek feltárása „lényegében a kutatómunka szívósságán múlik”. A Vaskapu és a Bledi-tó között II. ( \ \ -) . - 6 A réz fővárosában Közlekedésügyi tárgyalások az NDK és az NSZK között Franke miniszter pozitív nyilatkozata Polgár Dénes, az MTI bonni tudósítója jelenti: Az NDK és az NSZK között egy ideje folyó közlekedésügyi tárgyalások érdekes fordulatot vettek. Mint Bonnban hivatalosan közölték, az NDK kormánya a határforgalom szabályozásával kapcsolatban megállapodástervezetet terjesztett elő Bonn-nak, amelyben azt javasolta, hogy a határforgalmi megállapodás megkötésére Walter Ulbricht és Gustav Heinemann hatalmazza fel a két közlekedésügyi minisztert, és a megállapodást a két állam parlamentje ratifikálja. A bonni jobboldali körök azonnal riadót fújtak, hangoztatva, hogy egy államközi megállapodás megkötése voltaképpen az NDK de jure elismerésével lenne egyértékű. Ezért a javaslat elvetését követelik. A kormány szóvivője azonban csak annyit volt hajlandó mondani, hogy a kormány az NDK-javaslatot „tanulmányozza”, és hozzáfűzte, hogy a közlekedésügyi tárgyalások januárban folytatódnak. Nagy meglepetés erejével hatott, hogy Egon Franke, a belnémet kapcsolatok ügyeinek minisztere kedden a Stuttgarter Zeitungnak adott nyilatkozatban üdvözölte az NDK javaslatát, mint kiindulási pontot a belnémet kapcsolatok megjavítására. „Az NDK javaslatában — mondotta — tárgyalási alapot látok. A további tárgyalások feladata lesz megvizsgálni és megállapítani, milyen területen lehet megegyezést elérni.. .Az a véleményem, hogy nem ad hoc reagálásra van szükség, hanem meggondolt válaszra, mert az a szándékunk, amint azt a kormánynyilatkozat is hangsúlyozta, hogy tisztázzuk a problémákat, ha kell, kormányszinten, minden diszkriminálás nélkül.” Franke miniszter hozzáfűzte, nem tartja lehetetlennek, hogy a tárgyalásokat egy napon kiveszik a közlekedésügyi tárca hatásköréből, és a kancellári hivatal hatáskörébe utalják. Az a tény, hogy a két állam hivatalos képviselői találkoznak, mindenesetre biztató kezdet — mondotta a miniszter. Franke nyilatkozatában az az érdekes, hogy nem zárkózik el olyan államjogi egyezmény megtárgyalásától, amely — államfői megbízatás és parlamenti ratifikálás révén — teljesen szabályszerű államközi szerződés jellegével bírna. Nem kétséges, hogy ez az álláspont a CDU—CSU részéről éles támadásokat fog kiváltani. Az ellenzék máris felszólította a kormányt, hogy „haladéktalanul és átfogóan” informálja a CDU—CSU-t az ügyről A bolgár külügyminiszter Belgrádba látogat Mindkét állam a kapcsolatok javítására törekszik Kocsis Tamás, az MTI belgrádi tudósítója jelenti: Belgrádban bejelentették, hogy Ivan Basev bolgár külügyminiszter Mirko Tepavac jugoszláv külügyminiszter meghívására december 8-án hivatalos látogatásra Jugoszláviába érkezik. Basev jugoszláviai látogatására hosszú előkészületek után kerül sor, s az a jugoszláv—bolgár kapcsolatok jelentős állomása lehet. A bolgár külügyminiszter jugoszláviai tartózkodása hangsúlyozottan munkajellegű lesz, mivel a két ország viszonyában több nyitott kérdés vár megvitatásra. Az elmúlt időszakban mind bolgár, mind jugoszláv részről hangsúlyozták, hogy Bulgária és Jugoszlávia jó viszonya a balkáni helyzet — s ily módon az európai biztonság — fontos tényezője, s ez a közös álláspont ad jelentőséget Basev és Tepavac tárgyalásainak. Bolgár részről többek között Todor Zsivkov miniszterelnök és Basev külügyminiszter — Basev legutóbbi bécsi sajtóértekezletén — több ízben leszögezte: Szófia azt kívánja, hogy kapcsolatai Jugoszláviával a jövőben gyorsabban fejlődjenek, s megvan a lehetőség arra, hogy a vitás kérdéseket — így az úgynevezett macedón problémát is — érdemben megoldják. Jugoszláv részről legutóbb a szövetségi parlament november végi külpolitikai vitájában hangzott el, hogy „a jugoszláv közvélemény figyelemmel tekint a Tepavac és Basev külügyminiszter között a közeljövőben megtartandó tárgyalások elé”, és a jugoszláv parlament külügyi bizottságának tagjai „egységesek abban a várakozásukban, hogy a Tepavac—Basev megbeszélések kedvező hatásúak lesznek, s a jugoszláv—bolgár kapcsolatok alapvető kérdéseinek rendezéséhez fognak vezetni”. A jövő héten esedékes tárgyalások legnehezebb témája az úgynevezett macedón kérdés, s a TANJUG hivatalosnak tekinthető legutóbbi kommentárjában hangoztatta, hogy „a jugoszláv—bolgár kapcsolatok alapvető problémáival nem lehet sikeresen foglalkozni mindaddig, amíg a bolgár fél nem módosítja azt az álláspontját, aminek lényegéből erednek a területi igények s Jugoszlávia integritásának figyelmen kívül hagyása”. Bolgár részről az utóbbi időszakban is számos hivatalos nyilatkozat hangzott el arról, hogy Bulgáriának semmiféle területi igénye sincs Jugoszláviával szemben, Belgrád azonban úgy véli, hogy különbség van a hivatalos bolgár nyilatkozatok és a macedón kérdéssel kapcsolatban Bulgáriában megjelenő bizonyos lapvélemények között Mit kapott a város? Bor a felszabaduláskor sárba ragadt és az olvasztók füstjében fulladozó ötezer lakosú falu volt. A mai Bor: 30 ezer lakosú modern város, s szinte mindent a kombinátnak köszönhet. (A közösségnek is azért, mert a kombinát kifejlesztése és rentábilissá tétele húsz évig rengeteg pénzébe került az államnak.) Két hosszú és széles sugárútját színes homlokzatú toronyházak szegélyezik. Mintegy 10 ezer lakást építettek, minden egyes emberre 16 négyzetméter lakóterület jut. Szociális és kulturális létesítményeket, gondozott parkokat látunk, a környező erdőkben és a közeli tó partján tucatnyi üdülőházat, saját színháztársulata és labdarúgócsapata van. Az egy keresőre jutó havi 1250 új dináros (mintegy 4 ezer forintos) átlagjövedelem még akkor is szép, ha tudjuk, hogy van, aki csak 600 és van, aki 6 ezer dinárral részesedik Az sem akármilyen vívmány, hogy az egykor egyetlen négyosztályos elemi iskola 260 diákja helyett ma 28 általános és középiskola padjaiban 11 ezer fiatal tanul. S ott van a bányászati-kohászati főiskola is. Sok felnőtt is tanul, esti tagozatokon vagy más formákban, s — mint tájékoztattak — minden harmadik lakos készül valamilyen vizsgára. A felszabadulás 25. évfordulóján rendezett ünnepségen joggal mondhatta tehát a városi tanács elnöke, hogy „a munkások és a tanulók városa ez”. Pálfi Viktor (Következik: MIT AKAR SZLOVÉNIA?)