Magyar Hírlap, 1970. január (3. évfolyam, 1-31. szám)

1970-01-14 / 14. szám

Magyar Hírlap KULTÚRA - MŰVÉSZET X-191.0_ ________1970. JANUÁR 14. SZERDA 9 Mintha zsilipet nyitnának meg Beszélgetés Örkény Istvánnal. A felszabadulás után a kulturális élet jelei egymás után tűntek fel. A könyvkiadás is ismét bontogatta szárnyait. A megjelent első irodalmi művek egyike, vagy éppen a legelső Örkény István Amíg idejutottunk ... című könyve volt, amelyet a szerző egy Moszkva melletti hadifogolytáborból keltezett 1945-ben. — Hogyan támadt az az elhatározása, hogy a hadifogolytáborban tollat fogjon? — kérdeztük meg Örkény Istvánt. — Ma már alig lehet elképzelni azt a helyzetet, amelyben ez a könyv született. Több század magammal laktam egy barakkban, sokadmagammal mentem dolgozni, úgyszólván sohasem voltam egyedül. A katonaságnál és a hadifogságban mindig sok idegen, egymást nem ismerő ember kerül egymással szoros emberi kapcsolatba. Ez arra ösztönzi őket, hogy életüket egymásnak elmondják. A hadifogság a nagy mesélések ideje. A múlt emlékei úgy törnek elő, mintha zsilipet nyitnának meg. Az emberek ilyenkor úgy érzik, hogy múltjukból meg tudják magyarázni a jelent. — Ebbe a hadifogolyvilágba mint fiatal, kezdő író csöppentem bele egy vékony kötettel a hátam mögött. Pályám kezdetén született írásaimat inkább a játékosság, a szürrealizmusra való hajlam jellemezte és az, hogy nem sokat törődtem a valósággal, inkább bíztam magam a képzeletemre. Ilyen írói indulás után kerültem a háború és a hadifogság valóságába, amelynél könyörtelenebb és parancsolóbb valóságot el sem lehet képzelni. És mint ahogy legtöbb írónak van egy olyan meghatározó alapélménye, amely végigkíséri egész pályáján, nekem a háború lett a legnagyobb élményem. Nem az ágyúdörgés harcias lármája, hanem a háború teremtette emberi közösség, életünk és sorsunk s közelsége lett megrázó élményem. — E megrázó alapélmény hatása hogyan jelentkezett írói munkásságában? — A valóságnak ebben a sűrű közegében tájékozódni próbáltam. Rendet úgy ssikerült teremtenem, hogy a valóságot először a maga nyers és változatlan formájában ábrázoltam. Az Amíg idejutottunk ... tíz ember vallomását tartalmazta. Mást nem tettem, mint hagytam őket beszélni, az írói munka pusztán az volt, hogy éppen ezt a tizet választottam ki. Egyébként nagyon keveset változtattam azon, amit mondtak. Később ebből az anyagból próbáltam meg általánosítani, még mindig a közvetlen tapasztalat talaján állva. Így született meg a hadifogolytábor szociográfiája, amelynek a Lágerek népe címet adtam. Csak amikor már mindent elrendeztem, azaz élményeimről pontos térképet készítettem, akkor nyúltam íróként az anyaghoz. Ekkor született első drámám, a Voronyezs, amely magán viseli a próbálkozás, a drámaírói gyakorlatlanság, ügyetlenkedés nyomait. Egy csomó egyidejűleg készült novella is e témakörből merít. — Pályáján továbbra is elkísérte a háború élménye? — Bizony, a háborúban és hadifogságban töltött idő tapasztalata végigkísérte életemet. Sokat írtam természetesen másról is, de novelláim jó része oda kötődik, többek közt a három évvel ezelőtt először kisregényként megszületett Tóték is. — Ma hogyan tekint vissza háború utáni első könyvére? — Úgy, mint a sokkhatásból ébredő szervezet első, óvatos mozdulataira. Ez volt az a könyv, amelyben felmértem a világot, amelyben élni fogok. Abból kiindulva, hogy megismertem azokat az embereket, akik között élnem kell, és akiket társaimnak kell tekintenem. — Egyébként ezekben az években több százezren voltak távol a hazától éppen úgy, mint én. Valahogyan sikerült ezeket az írásokat részletekben hazajuttatnom, s még az én távollétemben megjelentek, először töredékesen, részletekben a Jövendő című hetilap hasábjain, majd pedig a Békés István szerkesztette Jövendő könyvsorozatban. Itthon mindenki a neki szóló üzenetet próbálta belőle kiolvasni. Nem is annyira irodalmi érdekességű a könyv, inkább a fájdalmas helyzetből adódik különössége, és ez még fokozottabban áll a Lágerek népére, amely számtalan nevet és adatot tartalmazott, és sokkal tágabb képet adott arról a világról, amelyben távol a hazától éltünk. Szekrényesy Júlia Majdnem tíz éven keresztül szinte naponta találkoztam vele, barátja voltam és tanítványa. Sokadmagammal, hiszen nemcsak a nevét viselő énekkar tagjai voltak barátai, hanem átvitt értelemben tanítványa volt jó néhány ezer munkás és értelmiségi, a munkásmozgalom megannyi tevékeny részvevője. Mind csak Venci-nek neveztük. — Vándor Sándor barátunk volt valamennyiünknek. Ma 25 esztendeje halt meg. Miskolcon született 1901- ben, a munkásmozgalommal kapcsolatot tartó értelmiségi családból. A Tanácsköztársaság idején elnöke volt a gimnázium diáktanácsának. Emiatt ki is zárták, s csak másutt tehette le az érettségi vizsgát. Zenei tehetsége már gyermekkorában megnyilvánult; eleinte csellózott, majd a zeneszerzői pályát választotta. Mivel aligha számíthatott arra, hogy a budapesti Zeneakadémia felvegye növendékekei sorába, 1920-ban Németországba utazott; Berlinben, majd Lipcsében tanult, s itt kitűnő eredménnyel végzett. Oklevelének átvétele után gyakorlati tapasztalatok szerzésére Olaszországban vállalt állást. Magyarországra 1932-ben tért haza. Először a soproni színháznál vállalt állást, majd a fővárosba költözött, s bekapcsolódott a zenei életbe. Első szerzői estjét 1935-ben rendezte a Zeneakadémia kamaratermében, jónevű fiatal művészek közreműködésével. Itt, Budapesten került ismét közvetlen kapcsolatba a magyar munkásmozgalommal, munkásénekkarokat vezetett. Életének, művészi pályafutásának nagy fordulata azonban 1936 ősze volt, amikor annak a munkáskórusnak vezetését vállalta el, amely az ő nevét is viselte. Politikamentes művészetet és kultúrát hirdető szociáldemokrata-kispolgári irány jellemezte a harmincas években a munkásdalos-szövetség vezetését. A „Liedertafel” uralma alól csak elvétve tudták kivonni magukat a munkásénekkarok legjobbjai. Vándor Sándor rövidesen már nemcsak a nevét viselő, népszerűvé vált kórus vezetője, de ő oktatja az élelmezési munkások és az építőmunkások szakszervezetének férfikórusát, valamint a bőripari szakszervezet ifjúmunkás kórusát is. Rövid idő alatt lett ismert és elismert karvezető és zeneszerző s ezt nemcsak zenei képességének, hanem közvetlen emberi magatartásának, puritánságának, közösségi gondolkozásának is köszönhette. Vándor Sándor és együttese ekkor már — a kommunista párt iránymutatása nyomán — példamutató kollektívává lett. A fordulatot a munkáskörtpolitikai-művészi irányításában az 1939 márciusában megtartott Bartók—Kodály hangverseny hozta; ennek kezdeményezői a Vándor Sándor által vezetett kórusok voltak. Vándor — Vásárhelyi Zoltán támogatásával — a szövetség művészi bizottságában már ezt megelőzően befolyást gyakorolt a műsorszámok kiválogatására és a művek kiadására, ez a Bartók—Kodály est azonban különös erővel hirdette a fasisztaellenes nemzeti egység politikájának és az igazi magyar zenének a munkássággal való szoros egybeforrását. Kiemelkedő politikai állásfoglalás volt ez akkoriban — széles körben fel is figyeltek rá —, a kommunisták által kezdeményezett népfrontpolitika és a munkás-paraszt szövetség politikájának győzelmes állomása. Második szerzői estjét 1939- ben rendezték meg, s ezen kórusalkotásai mellett kamarazene-művei is bemutatásra kerültek. Főként József Attila- és Ady-verseket zenésített meg, de a ma is megrendítő hatású kórussanzon, a Mondd mit érlel, s a Fiatal asszonyok éneke, a Medvetánc, a Haszon mellett már nagyobb szabású alkotásokra is telt erejéből. Ilyen volt a Város peremén megzenésítése kantáta formájában, valamint Tibullus Detestatio belli-jének megkomponálása Radnóti Miklós kéziratos fordítása alapján. Számos író és költő tartozott barátai közé, több művüket meg is zenésítette, verseikre sok dalt is komponált. Zenekari kompozíciói közül a felszabadulás előtt csak a Magyar szerenád című művét mutatta be a rádió. Foglalkozott operakomponálással is és zenei vezetője volt a Hont Ferenc irányította Független Színpad előadásainak. De írt hangversenykritikákat is, és munkatársa volt a Rádióhallgatók Lexikonának. Sokat dolgozott, a kevés jövedelmet hozó kórustanítás mellett fordított és nyelveket oktatott. Elvállalta a tatabányai bányászkórus vezetését, innen hátizsákban hordta haza a szenet, amely része volt „honoráriumának”. 1944. március 19. után megszűnt a kórusok tevékenysége, és Vándor Sándor maga is bevonulásra kényszerült. Sopron környékére szállították őket, ahol embertelen körülmények közt tengődtek. 1945. január 14-én Vándor Sándor elkínzott teste nem bírta tovább ezt az életet. Hazaszállított teteme a Kerepesi temetőben díszsírhelyen fekszik, s művészi dombormű őrzi emlékét a Dózsa György úti házon, utolsó lakhelyén. Jövőre lenne hetven esztendős. Flórián László ^"rV^nándor emlékezete" A magyar reneszánsz költészet a pódiumon A régi magyar költők nem annyira az olvasónak, a hallgatónak írtak. Verseiket hangosan élvezhetjük igazán; zene és költészet akkor még elszakíthatatlan egységben élt. A lant — a „lyra”, a „lírai költő” hangszere — még nem jelkép, hanem eszköz volt, a költői alkotás létrehozásának nélkülözhetetlen segítsége. Balassi Bálint is zenei dallamokra szerzette verseit, lehetőleg olyanokra, melyeket a hallgatóság ismert és a társaság tagjai a költővel együtt zömmöghették-dúdolhatták a művet; zenét szerzett krónikáihoz Tinódi is. Minden verset énekeltek. Ami ma már oly határozottan különvált, hogy puszta együtt emlegetésük is égbekiáltó: költészet és az utcán énekelt „sláger” még együtt élt. Balassi nem egy versének dallamát az utcák népe is dúdolta, ismerte. Ezért hát igen jelentős és lelkesítő vállalkozás Surányi Ibolya előadóestje, melyen a magyar reneszánsz alkotásait tűzte műsorára. A latinul verselő és ezért talán nem is szorosan e programba tartozó nagy Janus Pannoniusnak szentelt pár perc — öt epigramma — és egy rövid Tinódi-részlet, valamint Wathay Ferenc maga írta énekeskönyvének pár darabja után került sor az est felejthetetlen élményt adó részére: Eurialusnak és Ligorettának széphistóriájára és a Balassi művészi fejlődését áttekintő versekre, levélrészletekre, kortársi megnyilatkozásokra. A műsor összeállításának egyik jeles meglepetése az Euralus-széphistória megszólaltatása. Ezt az újabban Balassinak tulajdonított verses novellát most hallhatta először a közönség. Surányi Ibolya előadását hol lant és blockflőte kísérte — (Kecskés András, Stadler Vilmos) —* hol a lanton dobpergésszerűen kivert izgatott ritmus — mikor a cselekmény ezt megkívánta —, hol pedig Csengery Adrienne szép éneke, aki Lucretiát szólaltatta meg. Mennyire más így élvezni régi költészetünk gyöngyszemeit, mint magányosan olvasva! Különösen Balassi versei adtak ilyen megújító élményt. Bár az est hallgatóságának zöme nyilván ismerte és szerette Balassit — (noha egyetemi hallgatók és oktatóik nemigen látszottak tolongani az Egyetemi Színpad nézőterén) —, még ezt a publikumot is megdöbbenthette annak a tudományosan rég igazolt ténynek az élményszerű átélése, hogy igen, ez a Balassi Petőfi, Ady és az egész modern magyar költészet őse. (Klaniczay Tibor ezt bevezető soraiban hangsúlyozta is.) Amiben örül, hogy megszabadult a szerelemtől, a Júliát hasonlítja a szerelemhez, mely hasonlatosságot a Júlia dicséretén kezd el, a Fulviához és más versek Surányi Ibolya előadásában száz tudós fejtegetésénél meggyőzőbben bizonyították, hogy egy döbbenetesen modern és eleven költőt támasztott fel a nemzeti pantheon szoborrá merevített és csak iskolákban ímmel-ámmal tanított nagyjai közül igen hasznos ötlet volt, hogy a költő fejlődésének sorrendjében előadott verseket Balassi életét és a verseket magyarázó levélrészletek és kortársi nyilatkozatok tarkították. Szép gondolat, hogy a műsort —melynek második részében még egy Argirus széphistória-részlet is elhangzott, Csengery Adrienne hol énekszóval, hol prózában recitált figyelemre méltó előadásában) — Balassi tanítványának, Rimay Jánosnak verse zárta, Az idő nevel magas fokat: valóban Balassi epitáfiumának hatott ez az alig ismert, szép költemény. A figyelmet nem lankasztó műsor — (mellyel kapcsolatosan egyetlen bíráló megjegyzésünk, hogy Balassi sodró indulata három-négy esetben férfihangot kívánt volna) — azt a reményt kelti, hogy Surányi Ibolya és munkatársai folytatni fogják kezdeményezésüket és a magyar barokk és kora rokokó költészetét is bemutatják majd. Nemeskürty István Az Országos Oktatási Tanács idei programjából — Az Országos Oktatási Tanács ebben az évben elsősorban a szakmai-műszaki oktatás néhány fontos kérdését vitatja meg — közölte az MTI munkatársával dr. Bencédy József, a tanács titkára. — A testület elé kerül például a Művelődésügyi Minisztérium átfogó előterjesztése a műszaki tanárképzéssel kapcsolatban, amely a szakközép-, illetve a szakmunkásképző iskolákban szükséges elméleti és gyakorlati oktatást végző műszaki tanárok képzését tárgyalja. Ugyancsak a Művelődésügyi Minisztérium terjeszti a tanács elé a felsőfokú technikumokból és szakiskolákból kialakítandó műszaki főiskolák működési elveit. A műszaki főiskolák létrehozását az üzemmérnökök iránti népgazdasági igények indokolják, s az a felismerés, hogy a tervező, kutató mérnökök mellett a népgazdaságnak szüksége van az üzemi, munkahelyi termelést szervező és közvetlenül irányító okleveles mérnökökre is. Ebből adódóan tűzi napirendre az Országos Oktatási Tanács újabb műszaki főiskolák és főiskolai szakok kialakításának tervét. Több illetékes tárca együttes javaslata alapján tárgyaljuk majd, hogy a szakközépiskolát végzett fiatalok — meghatározott ideig tartó üzemi szakmai gyakorlat után — miként szerezhetik meg a technikusi képesítést, illetőleg címet. 1968-ban kezdődött a szakközépiskolai és a szakmunkásképző iskolai hálózat fejlesztési terveinek kidolgozása és összehangolása. Ez a munka lényegében befejeződött. A tervek lezárásáról jelentés készül a tanács részére. Egy másik beszámoló a szakközépiskolai munkálatok befejezéséről ad tájékoztatást. Az illetékes tárcák és a Művelődésügyi Minisztérium összegezése alapján megvitatjuk a negyedik ötéves terv oktatásügyi fejlesztési javaslatait. Az érdekelt szakminisztériumok javaslatai alapján szintén az idén kerül az Országos Oktatási Tanács elé az 1971/72- es és az 1972/73-as tanévben külföldön képzendő egyetemi és főiskolai hallgatók létszámterve. I SZERDA A TV-BEN Ma délelőtt ismétli meg a televízió Örkény István Voronyezs című színművét. Szívesen ajánljuk azoknak, akik még nem látták. Este új műsorsorozat indul, a közönségkapcsolatok jegyében. A címe: Mit tenne ön az én helyemben? Kérjen tőlünk tanácsot! A szerkesztőket nyilván a népszerű Fórum-műsorok sikere inspirálta, mert ebben a műsorban is a közönség aktuális kérdéseire és gondjaira akarnak választ adni. Csak itt humoros, szatirikus formában. A műsor gazdái, vagyis ahogy itt nevezik őket, tanácsadóik Abody Béla, Komlós János, Révész György és a „fő tanácsadó” Kállai István — abból indultak ki, hogy nem tudhatják pontosan, milyen témák érdeklik a publikumot, ezért belevonják a nézőket magukat is a műsor készítésébe: telefonálja meg ki-ki, hogy milyen kérdésről vagy problémáról akarja a tanácsadók véleményét hallani. A ma esti első műsorban az alapproblémára, a „kérdések kérdésére” igyekeznek majd választ adni, vagyis arra, hogy megmondják-e valóban a véleményüket az érdeklődőknek? A válaszadásban, amely betétszámok és jelenetek segítségével történik, minden tanácsadó a saját műfaján belül marad, legfeljebb persziflálja azt kissé. A műsorsorozat elé — aminthogy minden televíziós kezdeményezés elé, amely a tömegkapcsolatok jegyében születik — nagy érdeklődéssel tekintünk. L. A. Népi műemlékek Somogyban A somogyi múzeumok az idén számos kiállítás rendezését tervezik. A néprajzi munka középpontjában Csököly és környékének népi építészete, lakáskultúrája és népi táplálkozása áll. Az Országos Műemléki Felügyelőség felhívására öt somogyi községben: Somogybabodon, Bonnyán, Szorosadon, Gamáson és Somogydöröcskén számba veszik a népi műemlékeket. Tervezik, hogy a legszebb somogyi népviseleteket és népi műemlékeket diafelvételeken örökítik meg. Folytatják a leletmentő feltárást a Sántos közelében levő 40-es vasúti őrháznál talált avar kori temetőben. A munkában részt vesznek a szegedi József Attila Tudományegyetem hallgatói is.