Magyar Hírlap, 1970. március (3. évfolyam, 60-89. szám)

1970-03-26 / 85. szám

KV 1­4 1970. MÁRCIUS 26. CSÜTÖRTÖK HAZAI KORKÉP Magyar Hírlap Az utolsó útról — kegyeletsértés nélkül Az embernek ősidők óta igénye, hogy halott hozzátartozóitól méltó körülmé­nyek között búcsúzzon el. A temetés min­dig is elsősorban az élőknek, a hátrama­­radottaknak szóló szertartás volt és ma­radt. Ezért a mindenkori társadalom kö­telessége biztosítani a lehetőséget a vég­tisztesség méltó keretek közötti megadá­sára. A temetés szertartása is — mint minden, az emberi élet sorsfordulóival kapcsolatos esemény — hagyományokhoz, szokásokhoz kötődik. Nálunk a hagyományosnak számító egyházi temetkezési forma mellett létezik másik alternatíva is: a társadalmi szer­tartás, amely már-már szintén hagyomá­nyossá válik. Természetes joga minden­kinek, hogy szabadon választhat a kettő közül. A társadalom feladata elsősorban az, hogy az alternatív lehetőséget a le­hető legszínvonalasabb formában tudja felkínálni. Szertartás és világnézet országszerte változó ütemben, de hatá­rozottan felfelé ívelően növekszik azok­nak a száma, akik társadalmi szertartás kíséretében temettetik el hozzátartozóju­kat. A fővárosban tíz évvel ezelőtt még csak minden tizedik elhunyttól vettek bú­csút egyházi ceremóniák nélkül. Tavaly már minden negyedik halottat polgári szertartás kíséretében temettek, illetve hamvasztottak el. Vidéken ez az arány kedvezőtlenebb. Ennek oka elsősorban abban gyökeredzik, hogy Budapesten többnyire már megteremtették a színvo­nalas társadalmi temetés elengedhetetlen feltételeit, vidéken kevésbé.­­Ezek a feltételek — azon túlmenően, hogy megteremtésük társadalmi feladat — nagyon fontosak, főként a végtisztes­séget megadó rokonok szempontjából. A halott búcsúztatásáról ugyanis a hátra­maradott hozzátartozók rendelkeznek. Sokszor csak­ azért ragaszkodnak az egy­házi szertartáshoz, mert azt kegyelettel­­jesebbnek, gyászukat jobban kifejezőnek érzik, nem pedig vallási meggyőződésből. Hogy mennyire így van ez, jól példázzák azok az esetek is, amikor kifejezeten val­lásos emberek polgári szertartást kérnek, annyira meghatódnak egy-egy színvona­lasan megrendezett, felemelő érzéseket keltő polgári temetésen. Külsőségek a múlt századból Vidéken kevésbé tudják megteremteni ezeket a feltételeket. Sok községi teme­tőben ravatalozóhelyiség sincsen, a ko­porsót kénytelenek talicskán vagy szeké­ren a sírgödörhöz szállítani. Nincs vil­lany, illetve vízvezeték. A megyei szer­vezésű temetkezési vállalatok — jelenle­gi felszereltségükkel és szervezetükkel — általában nemigen alkalmasak elfogadha­tó színvonal biztosítására. Kevés a meg­felelően kiképzett szónok, aki a gyászbe­szédet az igényeknek megfelelően elmon­daná, nehezen verbuválható kórus, amely­nek tagjai énekkel búcsúztatnák az el­hunytat. Ilyen körülmények között több­nyire meglehetősen sivárak a polgári te­metések, és érthető sokak ragaszkodása legalább a díszes papi külsőségekhez. Még akkor is, ha esetleg világnézetük mást diktálna. Minden korra jel­lemzőek a temetkezé­si szokások. A régé­szek, történészek va­lóságos korrajzot tud­nak felvázolni egy-egy sírmaradvány, feltárt temető alapján. Félő, hogy a mi temetőinket feltáró — mondjuk harmincadik századbe­li — régész, alapos fel­­készültsége ellenére is, a XIX. századba he­lyez minket. Temetke­zési szertartásaink többsége még a múlt század,’ ízlését képviseli. Jellemző például, hogy az egyik egyházi szakfolyóirat, a Lelkipásztor is így ír: „A keresztyén te­metés külső kísérői elvesztették jelentősé­güket, tartalmuk elhomályosodott. Ki gondol ma már arra, hogy a ravatal mel­lett égő gyertyák, az oltár gyertyáihoz hasonlóan, már a IV. századtól fogva, az élet örök világosságának forrását, Jézust jelentik és az örök dicsőség fényének re­ménységét ébresztgetik?” Márpedig a gyertyák, girandolok — álkellékek ezek, hiszen többnyire villanykörte ég bennük — még a kifejezetten nem vallási színe­zetű temetéseknek is már-már elenged­hetetlennek tűnő rekvizitumai. Az elavultság, az anakronizmus jellem­zi­ .­ a ravatalozóhelyiségek többségének valamennyi berendezését is. Sajnos, ma még kivétel az a kevés ravatalozó, amely modernül, a huszadik század emberének kegyeleti érzését a leghívebben kifejező módon van berendezve. (Rajzunk egyéb­ként a Csehszlovákiában levő — viszony­lag kisebb lélekszámú — Kolina városka hamvasztójának ravatalozóhelyiségét áb­rázolja.) A környezet Legtöbbször a sírköveket sem a kor ál­talános ízlésének megfelelően készítik el. Sokan, akik a filmipar, vagy a képzőmű­vészet egyes termékeit giccsesnek érzik, elvetik, nem merik megtenni ugyanezt némely bevett, de a kor által már meg­haladott strívőformával. A véletlen, illet­ve a temetői rend szeszélyeinek következ­­­­­tében néha egymás mellé kerülnek igen régi és újonnan elkészült sírkövek. Sok­szor­ csak a kőbe vésett dátumok jelzik az olykor fél évszázados korkülönbséget. A kövek nagy részét kisiparosok készítik, az állami ipar ajánlott választéka sem különb.­­ A temetők állapota sem illik minde­nütt a kegyelet érzéséhez. Nagy részük felett az egyház rendelkezik, gyakorta egy-egy kisebb egyházközség. Ebből kö­vetkezően­ a vidéki temetők zöme elha­nyagolt. Nincsenek körülkerítve, sokszor állatok legelésznek a sírokon. Zsúfoltak, a sírok ápolása nincs megszervezve. El­lenpéldaként ugyancsak a csehszlovák te­metők helyzetét érdemes felidézni. A sí­rokat harmonikusan illesztik a természe­ti környezetbe, ahol lehet, nem mezőkön nyitnak temetőket, hanem ligetekben, változatosabb tájakon. Más kérdés a nagyvárosi temetők zsúfoltsága, ez az ur­banizáció egyik vadhajtása. (Budapesten évente általában húszezren halnak meg. Tekintve, hogy egy-egy sírhelyet harminc évre adnak el, ennyi idő alatt 180 hektár­nyi területet igényel a halottak elteme­tése. Ha mindenki a hamvasztást válasz­taná, csak 2,6 hektárnyi új területről kel­lene gondoskodni.) Nem könnyű minderről tárgyszerűen szólni, hiszen minden kritikai szó kegye­letsértőnek tűnhet. Az elhunytak emléke drága dolog mindenkinek. S ehhez az emlékhez a legméltatlanabb az, ha a ha­lottól méltatlan körülmények között kell elbúcsúzni, s emlékét elhanyagolt teme­tőkben kell megőrizni. Ugyanakkor, a kor követelményeinek megfelelő, színvonalas feltételek megteremtése anyagi kérdés is. Az élőket érintő, nem is csekély súlyú anyagi kérdés. Rendezéséhez társadalmi összefogás is szükséges. r . i / Hahn Péter Új üzen a Szőnyben Különleges üzem próbáit kezdték meg a Komáromi Kőolajipari Vállalat szőnyi gyárában. Új sótalanítót építettek, amelyben rendkívül fontos technológiai folyamat zajlik le. A nyersolajból még feldolgozás előtt kivonják a különféle ásványi sókat. Ha ugyanis ezekből a megengedettnél több marad a nyersolaj­ban, súlyos károkat okoz. Többek között korrodálják a fémfelületeket és dugulá­sokat okozhatnak a feldolgozó rendszer­ben. Az új sótalanítóban évenként több mint egymillió tonna nyersolajat tisztí­tanak meg. Megkezdte munkáját az új váci kórház Újabb egészségügyi intézménnyel gazda­godott Pest megye: szerdán Vácott fel­avatták az új megyei kórházat. Az ün­nepségen megjelent Gáspár Sándor, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a SZOT főtitkára, dr. Szabó Zoltán egész­ségügyi miniszter, Cservenka Ferencné, a Pest megyei pártbizottság első titkára, dr. Mondok Pál, a megyei tanács végrehajtó bizottságának elnöke, Padányi Mihály, az Építésügyi és Városfejlesztési Miniszté­rium főcsoportfőnöke és dr. Darabos Pál, az Orvos-Egészségügyi Dolgozók Szakszer­vezetének főtitkára. Lukács Ferenc, a Váci Városi Tanács Végrehajtó Bizottságának elnöke ünnepi beszédében elmondotta, hogy az új, 476 ágyas kórház a város és a környék közel 130 ezer lakosának egészségügyi központ­ja lesz. A jövő évben adják át rendelteté­sének a kórház szomszédságában épülő véradóállomást, és ezt követi majd a 300 ágyas ideg- és elmegyógyászati osztály lé­tesítése. Ugyancsak a kórház tőszomszéd­ságában kap új otthont a városi szakren­delő, valamint a mentőállomás. Ezután dr. Szabó Zoltán miniszter ki­tüntetéseket adott át az építkezés során kiemelkedő munkát végzett dolgozóknak. Padányi Mihály több építőipari dolgozó­nak az Építőipar kiváló dolgozója kitün­tetést nyújtotta át. Lelkes taps köszöntöt­­­­te az ünnepség nagy aktusát, amikor Gás­pár Sándor átnyújtotta a kórház kulcsát dr. Kollár Lajos igazgató főorvosnak, és sok sikert kívánt az eredményes, gyógyí­tó munkához.­­ Pest megye egészségügyi ellátása szem­pontjából igen jelentős esemény volt a közelmúltban a ceglédi kórház átadása, és tegnap a váci kórház üzembe helyezé­se. Országos viszonylatban, a kórházi ágy­ellátottság szempontjából Pest megye la­kosai vannak a leghátrányosabb helyzet­ben. A harmadik ötéves terv első négy évében a megyében levő kórházi ágyak száma alig növekedett. A két új kórház­ban viszont 204 sebészeti, 172 szülészet­­nőgyógyászati, 264 belgyógyászati, 56 orr­­fü­l-gégészeti, 64 ideg- és 172 csecsemő­­gyermekágy áll majd a betegek rendel­kezésére. A váci és ceglédi kórházak megnyitásával Pest megyében már min­den tízezer megyei lakosra 50 ágy jut, de ez még mindig az országos átlag alatt van. Megyei főszerkesztők tanácskozása Szolnokon A MUOSZ oktatási központja és a Szolnok megyei Néplap szerkesztősége rendezésé­ben szerdán megkezdődött Szolnokon a megyei főszerkesztők módszertani tagoza­tának tanácskozása. Az első napon Jakab Sándor, az MSZMP Központi Bizottsága agitációs és propaganda osztályának ve­zetője tartott előadást Kritika és felelős­ség címmel. Az előadást vita követte. Dél­után meghallgatták Zagyi Jánosnak, az MSZMP Szolnok megyei bizottsága titká­rának tájékoztatóját Szolnok megyéről, majd megtekintették a Tisza II. vízlépcső építéséről készült filmet. A tanácskozás második napján Geren­cséri Jenő, az MSZMP Központi Bizott­sága agit-prop, osztályának munkatársa tart tájékoztatót, majd a részvevők Jász­berénybe utaznak. El a kezekkel Vietnamtól!­­ Magyar küldöttség utazott Stockholmba a Vietnam-konferemiára Budapestről Stockholmba utazott szer­da délelőtt a magyar békemozgalom nyolctagú küldöttsége, amely dr. Réczei László professzornak, az Országos Béke­tanács elnökhelyettesének vezetésével részt vesz a nemzetközi Vietnam­-konfe­­rencia sorrendben ötödik tanácskozásán. A Ferihegyi repülőtéren adott sajtónyi­latkozatában a delegáció vezetője el­mondta, hogy az egész indokínai térség nyugalmát felkorbácsoló, és egy új világ­háború veszélyét is magában hordozó vietnami helyzet kapcsán arról tárgyal majd a stockholmi konferencia, milyen politikai akciók segítették és segíthetik ezután az amerikai agressziótól szenvedő vietnami népet, hogyan vállalhat részt az emberiség jobbik fele a sok pusztítást és nélkülözést elszenvedett vietnami nép tá­mogatásából, az országnak a háború utá­ni újjáépítéséből. — Plenáris ülésein kívül a stockholmi konferencia mindegyik bizottságának, há­rom szekciójának munkájában részt vesz a magyar delegáció — mondta dr. Réczei László, s közölte, hogy a küldöttség tag­jai: dr. Debreczi Tibor igazgató főorvos, Kárász Győző, a Magyar Szolidaritási Bi­zottság alelnöke, Kende István tanszék­­vezető egyetemi tanár, Bartha Tibor püs­pök, Máriássy Judit újságíró, Nagy Gábor, az MSZMP Központi Bizottságának mun­katársa, és Hajduska István, a Hazafias Népfront Országos Tanácsa titkárságár­nak vezetője. " A húsvétkor kezdődő stockholmi ta­lálkozón beszámolunk a Magyarországon kibontakozott vietnami szolidaritási ak­ciók eredményeiről, a magyar békemoz­galom idei programjáról is tájékoztatást adunk, hiszen ennek a programnak kö­zéppontjában a vietnami nép segítése, az Egyesült Államokból és a csatlós orszá­gokból küldött haderők feltétel nélküli visszavonásának követelése áll. Az előző stockholmi Vietnam-konferencián szüle­tett felhívás Magyarországon is élénk visszhangra talált, s mint szerte a vilá­gon, nálunk is aláírások sokasága erősí­tette meg a követelést: „El a kezekkel Vietnamtól! Az agresszorok azonnal és feltétel nélkül hagyják el Vietnam föld­jét!" Ezeknek a magyarországi aláírások­nak a gyűjteményét letesszük a stockhol­mi tanácskozás asztalára. Bízunk abban, hogy miként húsz évvel ezelőtt, az ugyan­csak Stockholmból keltezett békevilág­­mozgalmi felhívás nyomán a földkereksé­gen 500 millió ember aláírása gátat emelt az atomfegyverek alkalmazása elé, a ha­ladó emberiség összefogása most is véget vethet a vérontásnak Vietnamban. — Annál is inkább szükség van erre, mivel a vietnami háború dezeszkalációja helyett az agresszió kiterjesztésének va­gyunk tanúi. Ma már az amerikaiak is be­ismerik, hogy Laoszban is háborús cse­lekmények történnek, s a kambodzsai ál­lamcsíny tovább súlyosbította a térség fe­szült helyzetét. A világháborús veszély eddigi elhárítása nem kis részben volt kö­szönhető annak, hogy a Vietnammal fog­lalkozó stockholmi konferenciasorozat összefogja és egybehangolja a világ leg­különbözőbb békeszervezeteinek tevékeny­ségét, egyesít olyan mozgalmakat is, ame­lyek ugyan ideológiailag távol állnak egymástól, de egyetértenek abban, hogy a Vietnamot sújtó amerikai agresszió ellen közösen kell fellépni. Az ilyen fellépés­nek egyik ígéretes akciója az április 15-re tervezett „Világszolidaritási nap Viet­namért", amiből természetesen kiveszi ré­szét a magyar békemozgalom is. Búcsúztatókként a Ferihegyi repülőté­ren ott voltak az Országos Béketanács ré­széről: dr. Káldy Zoltán evangélikus püs­pök, a Béke-világtanács tagja. Sebestyén Nándorné, az OBT titkára. Megjelent a Stockholmba utazott magyar delegáció búcsúztatásán Le Huu Van, a Dél-vietna­mi Köztársaság nagykövetségének ideig­lenes ügyvivője, és Chau Tho Thong, a VDK nagykövetségének első titkára is. KERESÜNK Budapest belterületén, legalább egyezer négyzetméter alapterületű ÜZLET­ES RAKTÁRHELYISÉGET utcai kirakattal, vagy kirakatkialakítási lehetőséggel Kártalanítási igényt és átadási határidőt tartalmazó ajánlatokat COLOR 70 jeligére a Felszabadulás téri hirdetőbe kérjük

Next