Magyar Hírlap, 1970. június (3. évfolyam, 151-180. szám)

1970-06-30 / 180. szám

8 1970. JÚNIUS 30. KEDD A NAP HÍREI Magyar Hírlap sk­ót vicc A MAMAIAI NEMZETKÖZI RAJZ­­FILMFESZTIVÁLON, amelyen 30 ország száznál több filmje indult, az Arany pe­likán fődíjat öt filmnek ítélték oda, kö­zöttük Reisenbüchler Sándor A Nap és a Hold elrablása című filmjének. TYÚKPÖRKÖLTET GYÁRTÓ ÜZEM­MÉ alakítja át a Szegedi Paprikafeldol­gozó Vállalat a több emelet magas, vas­betonvázas paprika-légszárítóját. ÉPÍTIK A SZEGEDI IPARI VÁSÁR pavilonjait. A vásárra a tavalyi 120 he­lyett 170 kiállító jelentkezett. Közöttük 56 jugoszláv cég is van. KOVÁCS MARGIT Kossuth-díjas keramikus­­művész kiállítását a Műcsarnokban — a nagy sikerre való tekintettel — július 5-ig meghosz­­szabbították. ÚTTÖRŐ-BÁBFESZTIVÁL kezdődött hétfőn a IX. kerületi József Attila Úttö­­rőházban. Ma, kedden 183 ifjú bábos tart szakmai bemutatót, a záróünnepség szerdán 12 órakor lesz. VÁZLATKIÁLLÍTÁST rendeznek július 4—30 között Hajdúszoboszlón harminc mai magyar képzőművész munkáiból, művész—közönség­­találkozóval egybekötve. A kiállítást a helyi művelődési központban szombaton délután 5 órakor Pankotay Gyula, a városi tanács vb­­elnöke nyitja meg. NEMZETKÖZI IFJÚSÁGI VASÚTÉPÍ­TŐ TÁBOR nyílt a Balaton északi part­ján, Badacsonylábdihegyen. A táborlakó fiatalok 8 hétig dolgoznak a tóparti va­sútvonal felújításán, az Állami balett­intézet egy hete tartó jubileumi eseménysorozatának záróakkordjaként rendezték meg tegnap este az Operaházban az idén végzett nö­vendékek vizsgaelőadását. NAGYÍTÓ címmel július első napjai­ban új képes folyóirat jelenik meg. Első számában a hűtőgépeket, a vasalást nem igénylő férfiingeket és a Cola-italokat veszi vizsgálat alá. Megállapításaiban a minőségvizsgáló intézetekre támaszkodik, egyévi szabadságvesztésre ítélte a Fehérgyarmati Járásbíróság Apáti József nagyszekeresi lakost jogtalan behatolás és közveszély színhelyén elkövetett lopásért. Az árvíz idején kitelepített Nagyszekeres község­ben Apáti jogtalanul otthonmaradt és az egyik lakásból rádiót lopott. DR. DABRÓNAKI GYULA államtitkár elnökletével hétfőn ülést tartott a Velence-tavi Intéző Bizottság elnöksége. Dr. Springer Ferenc, a VIB titkára szá­molt be a tavaly végzett munkáról és az idei feladatokról. A MŰVÉSZETI SZAKSZERVEZETEK SZÖVETSÉGE a hétfőn megtartott veze­tőségi ülésen a művészeti területen fog­lalkoztatott nők és fiatalok helyzetével foglalkozott. A központi vezetőségi ülé­sen az elhunyt Gertler Viktor helyett dr. Ranódy László Kossuth-díjas filmrende­zőt választották a Filmművészek Szak­­szervezetének elnökévé. A KOMMUNISTÁK MAGYARORSZÁGI PÁRTJÁNAK VISEGRÁDI UTCAI EMLÉK­MÚZEUMA technikai okokból bizonytalan ideig zárva tart. A MÁSODIK NEMZETKÖZI társada­lompszichológiai tanácskozás tegnap kez­dődött Tbilisziben bolgár, csehszlovák, lengyel, magyar, NDK-beli és szovjet szo­ciológusok, pszichológusok, filozófusok és orvosok részvételével. TÖBB MINT SZÁZ RÓMAI KATOLIKUS LELKÉSZ és hívő egész éjszaka ülősztrájkot folytatott a Szent Péter téren, tiltakozásul az ellen, hogy 1971. november 1-től megreformál­ják a római katolikus misék szertartás­rendjét. ORSZÁGJÁRÓ ÚTJA SORÁN tegnap Zalaegerszegre érkezett a lenini páncél­autó. A város határában a párt- és tö­megszervezetek, valamint a fegyveres testületek képviselői fogadták a páncél­autó személyzetét. MINTEGY TIZENÖTEZER HOMOSZEXUÁ­LIS férfi és nő vonult fel vasárnap a New York-i Sixth Avenue-n keresztül a Central­­parkba, követelve az egyneműek szerelmének legalizálását. A TULIPÁNFÁK másodszor is kivirí­tottak Pécsett, a Vasutasok parkjában. A városhoz tartozó Donátusi-szőlőhegyen az egyik, terméstől roskadozó almafa ho­zott másodszor virágot. A KÖNYV A GYERMEK ÉLETÉBEN címmel négynapos táj­értekezlet kezdő­dött gyermekkönyvtárosok részére hét­főn Egerben. PEDAGÓGUS TOVÁBBKÉPZŐ TAN­FOLYAMOK kezdődtek hétfőn ország­szerte, másfél ezer részvevővel. A nyelvi továbbképző tanfolyamokat külföldről érkezett előadók vezetik. — Állítólag maxi lesz a divat... (Trunkó Barna karikatúrája) Csökken a hőmérséklet A várható időjárás ma estig: felhős idő, sok helyen eső, zivatar. Élénk, helyenként erős, átmenetileg viharos északi, északnyu­gati szél. A hőmérséklet délen és keleten is csökken. A várható legmagasabb nap­pali hőmérséklet 18—24 fok között. A Duna vízállása tegnap Budapestnél 453 centiméter volt. A helyreállításról tárgyalt az Országos Vízgazdálkodási Bizottság Az Országos Vízgazdálkodási Bizottság hétfőn ülést tartott, amelyen megtárgyal­ta a Felső-Tiszavidéken az árvíztől meg­rongálódott épületek helyreállításával kapcsolatos intézkedéseket. A bizottság az árvízvédekezés jelenlegi — befejező — szakaszáról adott tájékoztató jelentést tudomásul vette. Szilágyi Lajos építésügyi és városfej­lesztési miniszterhelyettes, a helyreállí­tási albizottság elnöke beszámolt az ed­dig tett intézkedésekről és a további teendőkről. A bizottság a jelentés alapján megállapította, hogy az árvíz sújtotta te­rületeken nyomban a víz levonulása után megkezdődött az újjáépítés és a helyre­­állítás megfelelő ütemű. A szükséges épí­tőipari kapacitást biztosították, az Épí­tésügyi és Városfejlesztési Minisztérium azonnal megindította az építőanyagok szállítását Naponta átlag 1000 vagon építőanyagot, június 21-ig a főbb tömeg­anyagokból körülbelül 12 millió téglát, 4000 tonna égetett meszet, 10 000 köbmé­ter kavicsot és több mint 7000 tonna ce­mentet szállítottak a helyszínre. Vala­mennyi közutat és — a fehérgyarmati— zajtai vonal kivételével — mindegyik sé­rült vasútvonalat helyreállították. A helyreállítási munkákkal érintett valamennyi szervezet — az építőipar, az építőanyag-ipar, a MÁV, a szállítást végző egyéb szervek, az anyagszállító vonatok kirakásában segítséget nyújtó tanulóifjúság és a KISZ-táborok­­ mun­kájával létrejöttek a feltételek ahhoz, hogy még a tél beállta előtt a házak je­lentős része felépüljön és minden család legalább egy helyiségbe beköltözhessen. Az első újjáépített családi házakat jú­nius 10-én már átadták az építők. Halálos közlekedési balesetek Négy elővigyázatlan fürdöző vízbe fulladt Ittasan, figyelmetlenül ment át Cegléden az úttesten Nagy János 61 éves éjjeliőr. Egy sze­mélyautó halálra gázolta. Jogosítvány nélkül, jogtalanul igénybe vette a visnyeszéplaki tsz pótkocsis vontató­ját Takács József 24 éves állami gazdasági dolgozó. A vontatóval fordulni akart, de fel­borult, a jármű alá esett és meghalt. Személyautójával nem adta meg az elsőbb­séget Kisbarát község határában Börcsök Géza Antal 21 éves gépkocsivezető, és összeütközött a 19-es AKÖV autóbuszával. A baleset követ­keztében a személyautón utazó Sebők András 21 éves autószerelő a helyszínen meghalt. Bör­­csök Géza Antal a kórházba szállítás közben halt meg. Az autóbusz vezetője és egyetlen utasa súlyos sérülést szenvedett. A rendőrség vizsgálatot indított a baleset ügyében. A megengedettnél nagyobb sebességgel, fi­gyelmetlenül vezette motorkerékpárját Hor­váth János 22 éves kőműves, és Nagyatád köz­ségben a lezárt vasúti sorompónak ütközött. A motorkerékpár vezetője olyan súlyos sérü­lést szenvedett, hogy a mentőautóban meghalt, utasa könnyebben megsérült. Szabálytalanul vezette motorkerékpárját Ta­tabánya határában Dics János 18 éves gépla­katos és elütötte Lantos Ildikó 15 éves állami gazdasági dolgozót, aki súlyosan megsérült. A lelkiismeretlen motorost, aki segítségnyújtás nélkül továbbhajtott, a rendőrség elfogta és letartóztatta. Szerecseny községben a téglagyári tó vizébe ugrott és belefulladt Kiss Imre 18 éves alkalmi munkás. A Csongrád megyei Baks község határában levő Dongéri-csatornában fürdés közben a víz­be fulladt Benedek Mihály 18 éves géplakatos. Balatonvilágosnál egy gumimatracon a tó vizén napozott özv. Szabó Mihályné 68 éves háztartásbeli. A matracon rosszul lett, a vízbe esett, s bár kimentették, a gyors orvosi segít­ség sem tudta megmenteni. A rendőrség vizs­gálatot indított a baleset ügyében. Balatonszéplak-Alsón a mély vízben fürdött Domák Béla 13 éves iskolai tanuló és a vízbe fulladt. A rendőrség vizsgálato indított. A József körút és a Népszínház utca sarkán Bordovi Sándor 29 éves budapesti cukrász mo­torkerékpárjával nem adta meg az elsőbbsé­get, és a gyalogátkelőhelyen elütötte Sávolt Józsefné 58 éves budapesti nyugdíjast. Az asz­­szonyt a mentők súlyos sérüléssel vitték kór­házba. A Mező Imre út és a Szántó Kovács János utca torkolatánál Szentmihályi Antalné 35 éves budapesti háztartásbeli személygépkocsi­jával nem adta meg az elsőbbséget, s a zeb­rán elgázolta Szabó Dénesné 62 éves budapesti nyugdíjast, akit súlyos sérüléssel vittek kór­házba. A személygépkocsi vezetője ellen eljá­rás indult. A Bajcsy-Zsilinszky út 27. előtt Varga Péter 26 éves oktató személygépkocsival a kijelölt átkelőhelyen nem adta meg az elsőbbséget és elütötte Kondorosi Károlyné 79 éves budapesti háztartásbelit. Az idős­ asszonyt súlyos sérü­léssel szállították kórházba. A rendőrség a gépkocsivezető ellen eljárást indított. A XV. kerületben, a Mezőhegyes utca és a Szerencs utca kereszteződésénél Nagy József 27 éves budapesti lakos tehergépkocsival nem adott elsőbbséget és összeütközött egy motor­­kerékpárral. Wébert Ervin 40 éves budapesti lakatos, a motorkerékpár utasa, súlyosan megsérült. A motorkerékpár vezetőjét a men­tők a helyszínen részesítették elsősegélyben. HÉTFŐN PRÁGÁBA UTAZOTT a Pe­dagógusok Szakszervezete és a Magyar Pedagógiai Társaság képviseletében, dr. Terray Barnabás középiskolai tanár, hogy részt vegyen J. A. Komensky halálának 300. évfordulója alkalmából a csehszlová­kiai Uhersky Brodban sorra kerülő peda­gógustalálkozón, ahol „Komensky és a modern szocialista iskola és pedagógia” című témából rendeznek ülésszakot, az Építésügyi és városfejlesztési MINISZTÉRIUM és az Országos Vízügyi Hiva­­tal pályázatot hirdetett közművezetékek, csa­tornák, nyomóvezetékek ágyazatának korsze­rűsítésére. A pályázati kiírást július 1-től ve­hetik át az érdeklődők az ÉVM gazdasági hi­vatalában, Budapest, V., Beloiannisz utca 2—4. szám alatt. A KUBAI NEMZETI POLIFONIKUS ÉNEKKAR Serafin Pro karmester veze­tésével Magyarországra érkezett Az énekkar versenyen kívül részt vesz a debreceni nemzetközi kórusfeszti­válon. ÚJRA LÁTTÁK A HALÁSZOK a Ve­lencei-tóban azt a 130—150 kilós harcsát, amelynek korát 90 évre becsülik. TÍZ FILMET PREMIER ELŐTT VETÍ­TENEK a Balaton-parti mozik nyári programjában, közöttük a Heintje című nyugatnémet zenés filmet, s az elsőfil­mes magyar Kézdi Kovács Zsolt Mérsé­kelt égöv című alkotását. FELTÖRT KÉT NÉMET SZEMÉLYGÉPKO­­CSIT Budapesten, a XII., Maros utca 21. számú ház előtt Tőzsér László 19 éves, többszörösen büntetett betanított munkás és Varga Berta­lan 20 esztendős segédmunkás. Az egyik gép­kocsiból 750 márkát tartalmazó pénztárcát, zsebrádiót, kozmetikai cikkeket és szerszámo­kat loptak. A rendőrség a Déli pályaudvaron elfogta és őrizetbe vette a tolvajokat. HÚSZTAGÚ ÚTTÖRŐCSAPAT utazott tegnap Szolnok megyéből nyári táboro­zásra Szolnok testvérvárosába, Tallinn­­ba. A magyar úttörők egy hónapot töl­tenek Tallinn környéki úttörőtáborokban. MOSZKVA ÉS DREZDA KÖZÖTT közvetlen légijáratot nyitottak meg, s a nyári menetrend szerint közlekednek a járatok. Ezzel hetvenhatra emelkedett a Moszkva és a Német Demokratikus Köz­társaság között közlekedő Interfluge Aeroflot járatok száma. A MAGYAR ÁLLAMI HANGVER­SENYZENEKAR, Ferencsik János ve­zényletével hétfőn este az Erkel Színház­ban nagy sikerű koncertet adott, amely­nek tiszta bevételét az árvízkárosultak javára ajánlotta fel. PÓLÓZÉS KÖZBEN LEESETT A PÓNI­LO­­RÓL Fülöp herceg, Erzsébet angol királynő férje. Hasonló sorsra jutott az Ifjú Károly herceg, a királyi házaspár gyermeke is. Fülöp herceg a vállát alaposan megütötte, de a rönt­genvizsgálat szerint különösebb baja nem tör­tént. Erzsébet királynő páholyból nézte csa­ládja férfitagjainak dicstelen szereplését. HAZÁNK SZOCIALISTA VÁROSAI­NAK tanácsi és népművelési vezetői teg­nap a kazincbarcikai művelődési otthon­ban megkezdték a tanácskozásukat KÉT FEHÉR FÉRFI BOMBÁKAT DOBOTT egy gyárépületre New York Bedford-Stuyve­­sant nevű városrészében, ahol túlnyomó több­ségben színes bőrűek élnek. Az éjjeliőr rálőtt a merénylőkre, akiknek azonban sikerült ke­­reket oldaniuk. ORSZÁGOS ELŐADÓI KONFEREN­CIÁT rendez a TIT filozófiai, hadtudomá­nyi és nemzetközi választmánya július 2-án 10 órai kezdettel a Kossuth Klub­ban. Az antikommunizmus stratégiája címmel Pálos Tamás, az MSZMP KB al­osztályvezetője tart előadást RÉSZEG FEHÉR NÉZŐK MEGTÁMADTÁK a színes bőrű közönséget, amikor a dél-afrikai Kimberley-ben egy négerekből álló új-zélandi rögbiegyüttes legyőzte a fehér játékosokból verbuvált helyi csapatot, öten megsebesültek. Még a rendőrség is kénytelen volt beismerni, hogy a verekedést a fehérek kezdték. A MŰEMLÉKVÉDELEMRŐL új ren­deletet hagyott jóvá a Pécsi Városi Ta­nács. Ezzel a kétezer éves mecsekaljai városban kétszáz épületet és műemléki együttest nyilvánítottak védetté. ÖTHÓN­API SZABADSÁGVESZTÉSRE ítélte a Szegedi Járásbíróság csalás miatt Szabó Ist­ván mórahalmi lakost. Szabó felkereste az egyik mórahalmi gazdát és egy demizson bort kért tőle az árvízkárosultaknak. Mikor a gaz­da nem akart adni, a helyi tanáccsal fenyege­tőzött. Nagy részvéttel búcsúztatták Halasi Árpádot Hétfőn délben a Farkasréti temetőben elbúcsúztatták Halasi Árpád újságírót, a Magyar Hírlap váratlanul elhunyt munka­társát. A hamvasztás előtti búcsúztatáson a koszorúval elborított ravatalnál osztoz­tak a család gyászában a nagy számban megjelent kollégák, barátok. A Magyar Hírlap szerkesztő bizottsága nevében dr. Lökös Zoltán helyettes főszerkesztő mon­dott búcsúbeszédet, a Magyar Újságírók Országos Szövetsége képviseletében Kris­tóf László, a közvetlen munkatársak nevé­ben pedig Lovász Péter búcsúzott Halasi Árpádtól. Trencsényi-Waldapfel Imre emlékülés az Akadémián Az Akadémia nyelv- és irodalomtudo­mányi osztálya tegnap tartott emlékülé­sén felidézte a magyar klasszika-filológia nagy halottjának, Trencsényi-Waldapfel Imrének alakját. Ortutay Gyula elnöki megnyitójában hangsúlyozta, hogy az em­lékülés a nagy magyar humanista életét, példaadó munkásságát állítja a részve­vők, a tudomány és az irodalom művelői elé. Ezután Harmatta János akadémikus méltatta Trencsényi-Waldapfel Imre tu­dományos jelentőségét, aki egyszerre volt klasszika-filológus, irodalomtörténész, író és tudós, s aki megtalálta a nemzetközi és a nemzeti érdekek szintézisét a szo­cialista humanizmusban. Elhunyt dr. Szilágyi Pál orvos ezredes Dr. Szilágyi Pál orvos ezredes, a Köz­ponti Katonai Kórház vezető sebésze, ki­váló orvos, több kitüntetés tulajdonosa, a Magyar Sebész Társaság vezetőségi tag­ja, munkája közben, 62 éves korában vá­ratlanul elhunyt. Elősorban a hasüregi és a baleseti sebészet területén végzett kiváló elméleti és gyakorlati munkát. A szaksajtóban számos eredeti közleménye jelent meg. Nagy elméleti felkészültségét és igen széles körű sebészeti tapasztala­tát szívesen állította a fiatal sebészgene­ráció nevelésének szolgálatába. Temeté­séről később intézkednek. HALÁLOZÁS BEDŐ LAJOSNÉ, aki a pártnak 1942 óta volt tagja, a Szocialista Hazáért Ér­demrend kitüntetettje, elhunyt. Temeté­se július 3-án, délután 15 órakor lesz a Farkasréti temetőben — jelenti az MSZMP II. kerületi bizottsága. Ifjúsági szolidaritási nagygyűlés Nógrádverőcén A koreai szolidaritási hónap egyik ki­emelkedő eseményeként hétfőn ifjúsági nagygyűlést rendeztek az Express Ifjú­sági és Diákutazási Iroda nógrádverőcei táborában. A politikai demostráción Kár­páti Sándor, a KISZ központi bizottságá­nak titkára, a közelmúltban a Koreai Népi Demokratikus Köztársaságban járt ifjú­sági delegáció vezetője mondott beszédet. A gyűlésen képviseltette magát a külügy­minisztérium és a KNDK nagykövet­sége is. Lélegző cipők Műbőrrel bélelt, lélegző cipők próba­­gyártását kezdte meg a Vas megyei Cipő­és Bőrdíszműipari Vállalat. Hazánkban első ízben a Győri Pamutszövő- és Műbőr­gyár állított elő lélegző műbőrt, amely a Graboform Alfa nevet kapta. A kísérletek szerint az új termék felveszi a versenyt a bőrrel. A NÉPITÁNC-EGYÜTTESEK nyári programja igen gazdag: július 9—12 kö­zött Pécsett az I. magyarországi nemzet­közi néptáncfesztivál, a szegedi ünnepi hetek alkalmából pedig a szakszervezeti táncegyüttesek V. országos fesztiválja kerül sorra, külföldi együttesek közre­működésével. Néptáncos fesztivál lesz Balatonlellén, Siófokon és Keszthelyen is, augusztus 19—20-án pedig Debrecenben találkoznak a műfaj legjobb művelői. (X) Az 1960. évben Miskolcon, a Nehézipari Műszaki Egyetemen végzett gépészmérnökök augusztus hó 27-én és 28-án tudományos ta­nácskozással egybekötött 10 éves találkozót rendeznek. Kérjük az érdekelteket, hogy a pontos címüket a miskolci Nehézipari Műszaki Egyetem gépészmérnöki kar dékáni hivatalától sürgősen küldjék meg.

Next