Magyar Hírlap, 1970. október (3. évfolyam, 273-303. szám)

1970-10-18 / 290. szám

61970. OKTÓBER 18. VASÁRNAP NEMZETKÖZI POLITIKA Magyar Hírlap ­ K­Ü­L­F­Ö­L­D­I LAPOKBÓL innc­s . A varsói lap ilybun a K­udu szombati számá­­­­ban kommentárt fűz a CDU—CSU parlamenti csoportjá­nak az Odera—Neisse-határ kérdésében Scheel külügyminiszterhez intézett me­morandumához. A többi között kiemeli: A memorandum szerint „Lengyelország biztos lehet mostani területeinek birtok­lásában és integritásában, egészen a tár­gyalások eredményeként létrejövő tartós megállapodás megkötéséig”. A memoran­dum tehát lényegében a kijelölt és elis­mert Odera—Neisse-határ végleges rög­zítése ellen foglal állást. A memorandum nem csupán a keresz­ténydemokrata párt álláspontját ismerteti, hanem a szövetségi kormányt is meg­fosztja minden olyan reménytől, hogy a Lengyelországgal kötendő szerződés ügyé­ben legalább egyes CDU-képviselők tá­mogatására számíthat majd. A CDU—CSU memorandum figyelmen kívül hagyja az európai politikai realitásokat. A lap végül idézi a nyugat-berlini Te­legraph című lapot, amely szerint „az Odera-Neisse-határ ügyében kiadott do­kumentum nem tartalmaz semmi újat”, majd pedig a Spandauer Volksblattot, amely szerint „a kereszténydemokraták memoranduma nem számíthat arra, hogy pozitív visszhangot kelt Varsóban”. A *1, « ■ n «■ m -lórii Zsukov, a fM$np^BnHsz°v'jetunió par­.w 1 11 *1 * lamenti csoportja szovjet—francia tagozatának elnöke a lap szombati számában Pompidou francia köztársasági elnök szovjetunióbeli tartóz­kodásával kapcsolatban kommentálja a legnagyobb francia ipari vállalatok és bankok vezetőinek moszkvai látogatását. Zsukov emlékeztet arra, hogy a fran­cia üzletemberek küldöttségét fogadta Koszigin miniszterelnök, s a vele folyta­tott megbeszéléseken a francia vállalko­zók késznek mutatkoztak aktívan részt venni a gazdasági együttműködés fejlesz­tésében a Szovjetunióval. Koszigin felvá­zolta a gazdasági kapcsolatok fejlődésé­nek széles lehetőségeit és egy sor, a lehe­tőségek realizálásával összefüggő gyakor­lati problémát vetett fel. A legnagyobb francia társaságok és bankok vezetői moszkvai tárgyalásaik idején meggyőződhettek arról, hogy szá­mos, kölcsönösen hasznos tervet valósít­hatnak meg a szovjet féllel együttmű­ködve, ha alaposabban tanulmányozzák a szovjet piac lehetőségeit és sajátossá­gait. Megbizonyosodhattak róla, hogy még nagyobb lendületet érhetne el a Szovjet­unióval folytatott francia kereskedelem, ha egyensúlyba jutna a külkereskedelmi mérleg, ha még szélesebb körben valósul­na meg a gazdasági kooperáció és a ter­melési együttműködés, s ha tudományos alapon szerveznék meg a két ország kö­zötti gazdasági együttműködés távlati ter­vezését — írja Zsukov. KPACHAfl 3BB4A száma felhívja a figyelmet arra, hogy az Egyesült Államok fokozza bűnös indokínai légi háborúját. B—52-es ame­rikai nehézbombázók újból tömeges tá­madások egész sorozatát hajtották végre laoszi területek ellen. De nem csupán erről van szó. Ismeretessé vált, hogy a Pentagon Okinawa szigetéről további B— 52-es stratégiai bombázókat vezényel át Thaiföldre, a támadó hadműveletek kö­zelébe. Mint a szovjet katonai lap ennek kapcsán rámutat: Bangkok nem ellenzi ezt a lépést. A lap arra is felhívja a figyelmet, hogy a Thaiföldön jövő héten kezdődő SEATO légi hadgyakorlat keretében SEATO-szak­­értők csoportja megszemléli az ország északi részén levő, vagyis a Laoszhoz kö­zel eső repülőtereket. Vizsgálódásaik cél­ja: megállapítani, vajon „rendkívüli helyzet esetén” ezek a repülőterek milyen típusú gépek fogadására alkalmasak. Ér­dekli a szakértőket az is, vajon lehetsé­ges-e csapatokat és megfelelő haditechni­kát mozgatni a szóban forgó repülőterek felhasználásával. A barbár bombatámadások fokozása, a B-52-esek Okinawáról Thaiföldre irányí­tásának tervei hivatottak arra, hogy el­lensúlyozzák az amerikai csapatoknak a „vietnamizálás” keretében történő rész­leges kivonását. A SZÍNES-FRISS TASKENT határában park - és villacsoport: az üzbég kormány vend ve­dégháza. Pompidou tart sajtóértekezletet, a mikrofon előtt ülve degaulle-osan szét­tárja karját, és azt mondja, hogy figye­lembe kell venni a méreteket. Vagyis: az arányokat, a különbségeket, amelyek a Szovjetunió óriási területe, gigantikus nyersanyag-kincstára, végtelen lehetősé­gei és Franciaország gazdasági, anyagi lehetőségei között vannak. Ebben a néhány másodperces jelenet­ben, a francia elnök látogatásának három lényeges vonása sűrűsödött. A mozdulat a de Gaulle-i politika folyamatosságát jel­képezte, a figyelmeztetés arányérzékre vallott s a tény, hogy az elnök ott volt, mutatta, hogy nemcsak folytatni akar va­lamit, hanem hozzá is adni az eddigiek­hez. De Gaulle négy évvel ezelőtt járt itt, a nyugatiak között elsőnek létesített jó kapcsolatokat a Szovjetunióval. Most Moszkvában tisztelettel emlékeztek meg a tábornokról, a négy évvel ezelőtti szov­jet-francia közös nyilatkozatot pedig olyan alapnak minősítették, amelyre to­vább építenek. Mi volt a de Gaulle-i politika? Vannak, akik realistának, mások illúziókergetőnek nevezték a tábornokot. Voltaképpen mind a kettőt megszemélyesítette. Realista, mert fölismerte, hogy Európának a szo­cialista országok nélkül fél lába van, s il­lúziókergető is volt, mert azt várta, hogy a szövetségi rendszerek helyett mindany­­nyian valami elvont Európa érzésbe egye­sülünk. A tábornok ellenezte a hidegháborút, s ezért a katonai csoportosulások, „a blokk­politika” ellen foglalt állást. Ugyanezért kereste a kapcsolatokat a szocialista or­szágokkal (amelyek egyébként ilyen kap­csolatokra már akkor is készen voltak, amikor a tábornok még Adenauerrel kö­tött szerződést). De Gaulle elképzelései természetesen korántsem voltak azonosak a szocialista kormányokéval, a blokkelle­­nességgel olyan kapcsolatok felbontására is törekedett, amelyeket mi létfontosságú­nak (s emellett békésnek és nem hideg­háborúsnak) tartunk. De a hidegháború­­ellenességben és a kelet—nyugati kapcso­latkeresésben Párizs találkozott Moszkvá­val. Azóta használatos ez a kifejezés: „különleges szovjet—francia viszony”. EGY NYUGATI ÚJSÁGÍRÓ kolléga ironi­kusan megjegyezte a Pompidou-utazás idején, hogy különleges — tehát a többi­hez nem hasonlítható — viszonya nem Franciaországnak van a Szovjetunióval, hanem az Egyesült Államoknak: e két or­szág kapcsolatától függenek a világ sorsát érintő legfontosabb döntések. Igaz. Mégis Európát tekintve van különleges szov­jet—francia viszony. Amikor de Gaulle Moszkvában járt, a Német Szövetségi Köztársaság még élesen szemben állt a szocialista országokkal, Anglia az Egye­sült Államokkal tartott fent különleges viszonyt, és a kisebb nyugat-európai or­szágok a mainál erősebb NATO-fegyelem alatt éltek. Csak Franciaországnak volt mersze ahhoz, hogy Kelet felé lépjen. S ha azóta változott is Európában a helyzet, lé­nyeges pozíciót senki nem változtatott. Az alapkiindulás és a négyéves fejlődés dik­tálta minden bizonnyal Podgornir elnök­nek ezt az érdekes megfogalmazást: „Franciaország Nyugaton, a Szovjetunió Keleten a biztonságnak mintegy termé­szetes támaszait alkotják, a világ egy olyan területén, ahol a múltban két világ­háború robbant ki.” Nyolcnapos látogatás — tíz óra tanács­kozás. Jó arány, különösen ha figyelembe vesszük, hogy sokat végeztek, és nagyon gyakorlatias döntéseket hoztak. Két nagy témakört fogtak át, a gazdaságit és a po­litikait. A két ország eddigi gazdasági ára, fő­leg tudományos eszmecseréje eddig is jó volt. Kereskedelmi forgalmuk 1964 és 1969 között mintegy kétszeresére nőtt és így emelkedik a következő öt évben is. Is­mert, hogy azonos színestévé-rendszert al­kalmaznak, közösen folytatnak (egy-két példát említve csak) űr-, magfizikai és oceanográfiai kutatásokat. A távlatok még meggyőzőbbek. Feltehetően azért is mu­tatták meg Pompidounak Nyugat-Szibé­­riát, hogy lássa a lehetőségeket. A záró­­nyilatkozatba bele is került (egyebek kö­zött) egy hosszú lejáratú szerződés terve, amely szovjet nyersanyagkincsek közös feltárásáról és kiaknázásáról szólna. A GAZDASÁGI ÉS A TUDOMÁNYOS cse­re nagyon fontos: közvetlen anyagi hasz­na mellett, az áruk és a tervek e szünte­len áramlásával, forgásával állandóvá te­szi, minden percet kitöltve folyamatossá, két ország kapcsolatait. Mégis — a szov­jet—francia viszonyban maga a gazdaság is, a tudomány is elsősorban politikai okokból fontos. Ha ebben az esetben a gazdaság megelőzné a politikát, Francia­­ország aligha tudná állni a versenyt a Német Szövetségi Köztársasággal. Pompidou moszkvai tartózkodásának első napján elhallást (vagy szójátékot?) kapott föl a világsajtó: „Nouveau pacte ou nouveau pas?” Új szerződés, vagy új lé­pés? A látogatás nem hozott új szerződést, s ez érthető. Két hónappal a szovjet— francia közös jegyzőkönyv és nyilatkozat aláírása előtt (augusztus 12-én) írta alá Moszkvában Willy Brandt és Alekszej Koszigin a szovjet—nyugatnémet szerző­dést. Ha Pompidou most szerződést kö­tött volna, talán gúnyosan szemére hány­ják otthon és másutt a Nyugaton, hogy: „a franciák a nyugatnémetek után kerül­tek sorra.” Ezért nem valószínű, hogy Pompidou azzal a komoly szándékkal ment volna Moszkvába, hogy szerződést kössön. Ezzel szemben mind a szovjet vezetők, mind a franciák hangsúlyozták, hogy 1966-ból indulnak ki, hogy kapcso­lataik nem most, hanem akkor kezdődtek, hogy folytatják és fejlesztik, amit akkor elkezdtek. A szovjet—nyugatnémet szer­ződés pedig (ezt többször is hangsúlyoz­ták a franciák) annak az európai szellem­nek felel meg, amely még a szovjet veze­tők és a tábornok tanácskozásain kezdett kialakulni. Ilyenformán nem kötöttek szerződést. Más formát választottak: jegy­zőkönyvet írtak alá. Ennek súlya azonban fölér egy államközi szerződéssel. Két mo­tívum mutatja ezt. Az egyik: esetleges nemzetközi válság feltörésekor konzultál­nak egymással, összehangolják magatar­tásukat A másik: a két ország külügymi­nisztere vagy megbízottja rendszeresen tanácskozik majd. Ez a két döntés meg­teremti a politikai együttműködés rend­szerét, mechanizmusát egy szocialista or­szág és az Atlanti Szövetség egy tagja kö­zött. S ez sokkal több mint bármilyen, nagy tőkeberuházás. Franciaország első-­­sorban politikai tőkéjével járul a szov­jet—francia kapcsolatokhoz, tehát az eu­rópai enyhüléshez és az általános együtt­működéshez. NE NÉZZÜK AZONBAN csak az érem egyik oldalát. Nemcsak Moszkvával kon­zultál Párizs, hanem Washingtonnal is, s Bonn-nal szerződésben foglalt, féléves kormányfői konzultációs rendszert alakí­tott ki. De Gaulle óta még közeledett is Franciaország a nyugati partnerekhez, közös hadgyakorlatot tart az amerikaiak­kal, és Angliával szemben sem olyan en­gesztelhetetlen, mint régebben. Sok nem­zetközi kérdésben hasonló Moszkva és Párizs álláspontja, Nyugat-Berlint ille­tően azonban a három nyugati hatalom közül Franciaország húzza alá a legeré­lyesebben azokat a tételeket, amelyekben szemben áll a szovjet állásponttal A Figaro „el nem kötelezett nemzet­nek” nevezte hazáját, de ez csak publi­cisztikai fordulat. Franciaország az atlanti világ elkötelezettje. S hogy mégis ilyen jó viszonyban áll a Szovjetunióval, ennek történelmi és aktuális politikai okai egy­aránt vannak. Franciaország szerepe és jelentősége éppen abban van, hogy a Szovjetunió európai enyhülési politikája az Atlanti Szövetségen belül, különleges partnert talált benne. A Szovjetunió vonz­ereje Párizs számára — egyebek között — abban van, hogy ez a viszony aláhúzza Franciaország nagyhatalmi státusát, erő­síti pozícióját az atlanti világban. Európa számára a szovjet—francia barátságos és erősödő kapcsolatok azért lényegesek, mert erősítik az enyhülés irányzatát. MINDEN BIZONNYAL most először hang­zott fel a Kreml György-termében Yves Montand sanzonja a Grand Boulevard-ról: az orosz monumentalitás szövődött itt át a francia charme-mal, kifejezve a jó han­gulatot. A szovjet és a francia vezetők jó hangulatát, az eredményes munka felett érzett örömet. Tatár Imre­ ­ György-terem és Grand Boulevard Csehszlovák vezetők (MTI) A CSKP vezetőinek az országban jelenleg folyó kommunista aktívagyűlése­ken elmondott beszédeiben továbbra is visszatérő téma a párt tömegpolitikájának kibontakoztatása, az értelmiség megnye­rése és a párton belüli viszonyok alaku­lása a tagkönyvcsere befejezése után. Gustáv Husák, a CSKP KB első titkára, aki a napokban Lubomír Strougal minisz-­­­­terelnök társaságában látogatást tett az észak-csehországi bányavidéken, egyik felszólalásában kitért a pártból hibáik és tévedéseik miatt eltávolított személyek a párt feladatairól , foglalkoztatásának kérdésére, s az elő-­ fordult túlkapásokra célozva, nyomatéko­san hangsúlyozta, hogy őket is megilleti minden állampolgári jog. Jan Fojtik, a CSKP KB titkára a közép­csehországi kerületi (megyei) pártbizott­ság Prágában megtartott ideológiai kon­ferenciáján forgalmazta a d^yxgkjratiky,^ centralizmus elveinek szigorú betartását, s emlékeztetett arra, hogy némelyek pár­ton kívüli fórumokon kívánnak dönteni pártügyekben. Befejeződött a Fegyverbarátság hadgyakorlat Ulbright a gyakorlat jelentőségéről — Czinege Lajos pohárköszöntője (MTI) Mint a tegnapi lapok beszá­moltak róla, Czinege Lajos vezérezredes, honvédelmi miniszter pénteken este a magdeburgi Hotel Internazional-szállóban vacsorát adott a Varsói Szerződés hadse­regeinek Fegyverbarátság nevű hadgya­korlata alkalmából. A vacsorán jelen volt az NSZEP Poli­tikai Bizottságának több tagja és póttagja. Részt vett Heinz Hoffmann hadseregtábor­nok, az NDK nemzetvédelmi minisztere, a hadgyakorlat vezetője, Jakubovszkij mar­sall, a Varsó Szerződéshez tartozó államok egyesített fegyveres erőinek főparancsno­ka, a bolgár, csehszlovák, lengyel, román és szovjet katonai küldöttség vezetői, Batin Dorzs vezérezredes, mongol honvé­delmi miniszter, Tran Sam vezérőrnagy, a Vietnami Demokratikus Köztársaság nemzetvédelmi miniszterhelyettese. Czinege Lajos pohárköszöntőjében el­mondotta: Hadseregeinknek ez a kö­zös akciója újból bebizonyította, és egy­ben továbbfejlesztette a nemzeti hadsere­gek és egyesített fegyveres erőink magas fokú harckészültségét, együttműködését. A Fegyverbarátság hadgyakorlat jól szolgálja népeink és hadseregeink szilárd elvi alapokra és céljaink azonosságára épülő, a proletár internacionalizmus esz­méit tükröző barátságát és együttműködé­sét. Népeinket őszinte és tiszta szándékok vezetik a társadalmi haladásért, a népek biztonságáért, a szocializmus, a haladás pozíciói erősödéséért folyó harcban világ­szerte és Európában is. A szocializmus és a kapitalizmus erői között folyó harcban csak elvi alapon és egymással összefogva tudunk eredményeket elérni. A honvédelmi miniszter rámutatott: a Magyar Szocialista Munkáspárt, a magyar kommunisták, a forradalmi munkás-pa­raszt kormány, a magyar nép eddig is úgy dolgozott és úgy akar dolgozni, har­colni a jövőben is, hogy ezen célok meg­valósítását erőinkhez mérten minden le­hetséges módon segítsük. E politikát fog­ja megerősíteni minden bizonnyal pártunk X. kongresszusa. Meggyőződéssel valljuk, hogy a szocia­lista vívmányok, a béke és a biztonság vé­delmének megbízható eszköze a Varsói Szerződés, amelynek legfőbb ereje a ha­talmas Szovjetunió és annak forradalmi harcok tüzében edződött hadserege. Közös védelmi szervezetünk szüntelen erősítését parancsolólag követeli, hogy a nemzetközi imperializmus — és annak­­legfőbb ereje, az amerikai imperializmus — szakadatlan politikai, diplomáciai, gaz­dasági nyomással, fenyegetőzéssel, fegyver­rel igyekszik fenntartani reakciós ural­mát, meggátolni a társadalmi haladást szerte a világon. Európában szüntelenül erősíti az agresszív célokra létrehozott tömböt, a NATO-t, bátorítja a revánsra spekuláló nyugatnémet militarista erőket. Ilyen körülmények között saját népeink érdekeinek, az európai kontinens bizton­ságának, a világ békéjének védelme köte­lezi a Varsói Szerződésben tömörült or­szágaink pártjait és kormányait, hogy céltudatos és hathatós lépéseket tegyenek közös védelmi szervezetünk erősítésére, egyesített fegyveres erőink felkészültségé­nek növelésére. Nagy örömünkre szolgál, hogy a hét szocialista ország hadseregeinek közre­működésével folyó hadgyakorlat ismétel­ten megmutatta: összefogott erőinkkel bármilyen ellenséggel szemben képesek vagyunk megvédeni országainkat, népeink szocialista vívmányait — hangoztatta Czinege Lajos. Szombaton a hadgyakorlat utolsó nap­ján került sor a gyakorlat csúcspontját jelentő közös és összehangolt légi, száraz­földi manőverre. Az ünnepélyes záróaktus után a jelen levő Walter Ulbricht, az NSZEP KB első titkára, az NDK Állam­tanácsának elnöke, rövid beszédben mél­tatta a gyakorlat jelentőségét, majd több katonának értékes ajándékot adott át. A magyar néphadsereg katonái közül Váradi Ferenc alezredes, Csordás Lajos törzsőr­mester, Vajda Gábor törzsőrmester, Sza­­nyi Imre szakaszvezető, Varga Attila hon­véd és Tölgyes János honvéd kapott jutal­mat

Next