Magyar Hírlap, 1971. január (4. évfolyam, 1-31. szám)

1971-01-13 / 13. szám

21971. JANUÁR 13. SZERDA HAZAI KORKÉP Magyar Hírlap A nyitott kapu városa 7. A polgármester 400. születésnapja Lassan négy évtizede lesz, hogy az ak-i kor még fiatal ember, dr. Csatkai Endre a Scarbantia helytörténeti füze­tek egyikében Idegenek a régi Sopronról címmel közreadott 25 levél- és napló­­töredéket. Az első írás Valentini Cézár­tól, Ferrara követétől való, aki 1487-ben számol be útiélményei között Eleonóra hercegasszonynak Sopronról, „mely kis város és nagyon szép”. Aztán egy török történetíró következik, aki Szulejmán ha­daival 1532-ben a dicső Sáfár hónap 2-án­ érkezik a város alá. Szerinte „ez nagy város és hitetlenek jól megépítette hely­sége, amelynek templomai és klastromai különlegesen épültek és magas tornyai aranyozott gombokkal és keresztekkel díszesek”. Nem csoda, hogy a derék tö­­­­rök nagynak mondja a várost és fő­leg a tornyokról beszél, hiszen a világ­hódító Szulejmán serege nem jutott a­­falakon belülre, csupán a külvárosokat dúlta fel. A gyűjtemény további anyagában az­tán már olvashatunk nemcsak a szépsé­gekről, hanem mint a szatmári követek 1652-ben kelt levelében, a drágaságról és egyéb bajokról is. „A gyűjtemény összeállításában az­ volt vezető elvünk — írja Csatkai —, hogy minden darab viselje magán bizonyos mértékig a személyiség, a közvetlenség bélyegét. Ebből a szempontból a legér­tékesebbek a levelek és naplók, az utób­biakból főleg a kéziratosak, mert ha írói nyomtatásban is kiadta őket, akkor biz­­ony nemegyszer cicomás köntösben ke­rült az olvasó elé vagy pedig iskolás­­könyvízű papirosmondatok adatai lepik el a közlés frisseségét.” Később meg­jegyzi: „Frankenburg és Vas Gereben le­írásait szintén mellőztük, mert szelle­mesnek látszó fordulatok kedvéért a kép hűségét feláldozták.” Most, amikor a január elején Sopron­ban töltött tíz nap tapasztalatairól be­számolómat írom, megpróbálom alávet­ni magat, a régiekkel szemben támasz­tott követelményeknek, friss közlést hoz­ni, szellemesnek látszó, de igaztalan for­dulatok nélkül. Az erdész megszökött A kövéreknek januárban nem ciklá­­­tmen-, hanem forralt bor illata van. Mind­járt az első reggelen felmásztam a Ká­­­­roly-kilátóhoz. Ezt a kilátót nem valamely Habsburg férfiúról, még csak nem is neves politi­kusról, művészről, hanem egy nyomdász­ról, Romwalter Károlyról nevezték el, aki a városszépítő egyesület tagjaként társaival együtt a mostani kőépítmény helyén az első gerenda- és deszkakilátót ácsolta. (Nem az egyetlen személyes ér­demeket őrző emlék ez itt a hegyekben. A Munck-pihenő a szép erdei sétautakat kialakító erdőmérnöknek, a Princ-pihenő a soproni városszépítő egyesület egyik elnökének, a Várhely-kunyhó mellett el­helyezett kőurna Bella Lajos tanárnak, a nevezetes őskori telep feltárójának ér­demeire figyelmeztet.) A kilátó emeletén kiskocsma. Egy ked­ves, beszédes néni mérte éppen a for­ralt bort a fagycsípte arccal szuszogva érkező kirándulóknak. A falon bekere­tezett régi plakát. Középen Sopron lát­képe, körül tizenkét körben egy-egy áb­ra, amely azt bizonyítja, hogy Sopron egész évben tud örömöt, szórakozást nyújtani a látogatóknak. A pult mellett idős férfi ült, zöld va­­dászkalapban, zöld galléros sötétszürke, rövid kabátban. A lábán turistabakancs s vaskos gyapjúharisnya. Mellén egy csontgombra akasztva fenyőgally, fölötte piros bogyók. Forralt borát szopogatva, atyai szelíd mosollyal figyelte az ajtón egymás után beeső kifulladt üdülőket. Bizonyosra vettem, hogy ő az erdész, a vidék ura, s megszólítottam. Ám, a bemutatkozás után az öreg gyorsan ki­itta a borát, felpattant és a beszélgetés elől kitérve, valósággal elmenekült. A bormérő néni mondta el aztán, hogy nem erdész az öregúr, hanem hentesmester odalenn a városban. Csak minden pihe­nőnapján felölti a maga tervezte erdész­kosztümjét és feljön a hegyre. Tíz nap alatt ő volt az egyetlen, aki a soproniak közül kitért a beszélgetés elől, mégis ezt a kis epizódot jellemző­nek érzem a soproni polgár magatartá­sára. Kárpótlásul aztán a továbbiakban olyan segítőkészséget tapasztaltam, mint talán eddig még sehol. Kocsis József, a városi tanács elnökhelyettese, országgyűl­­­lési képviselő a szabad idejéből egy pén­tek estét, majd szombat délutánt szánt a beszélgetésre. Seregély Zsigmond vá­rosi népfronttitkár kórházba indulása, a másnap reggeli kisebb műtétje előtt­­ adott tájékoztatást. De ugyanígy a Fab­­ricius-ház, az Angyal patikamúzeum vagy a több évszázados rejtőzés után megtalált középkori zsinagóga teremőr nénije, s Lénárd, a Cézár-pince sötétkék kötényes ponczichter főpincéje egyfor­mán kész volt szívélyességgel szolgálni Sopron jó hírét. Máig­­ a példa Sopront nem a fejedelmek, a főurak, a nagypapok, hanem a polgárai építet­ték. A település életében tehát megha­tározó volt, ki az úr a városházán. Volt a régi vezetők közt olyan, mint Dobner polgármester, aki Bécs bőséges ígéretei­re hivatkozva Vak Bottyán kurucaival szemben ellenállásra bírta a város la­kosságát. A fagy károkat okozó, de si­kertelen ostrom után az ígéretek bevál­tása elmaradt, csupán Dobner kapott a császártól két aranyláncot. A sok városi vezető közül, akinek em­lékét megőrizték a feljegyzések és a száj­­hagyomány, a polgármester máig is Lackner Kristóf és senki más. A főtéren, a Fabricius- és a Storno-ház közötti Tá­bornokház falán tábla őrzi emlékét és dombormű arcvonásait. „Dr. Lackner Kristóf jogtudós és ötvösmester, Sopron város kiváló polgármestere e házban él­te nemes életét.” 1571-ben született és a soproniak má­jusban ünnepi megemlékezések egész so­rával kívánnak adózni e kitűnő szemé­lyiségnek. Kocsis József elmondta, hogy a városban a közéleti emberek számára ma is részben ő a példakép, a mérce, s úgy érzik, jó lenne hasonlítani erre a kitűnő humanistára. Lackner előbb elsajátította apja öt­vösmesterségét, aztán Bécsben, Witten­­bergben, Páduában tanult, jogi doktorá­tust szerzett, majd bejárta Itáliát. Hu­szonnyolc éves korában már szenátor volt. Sopronban tudós társaságot alapított, iskoladrámát írt, könyvtárat létesített, rézbe metszette a vá­ros látképét, tu­datosan szervezte Sopron szépítését, szorgalmazta a szőlőművelést, háza nyit­va állt a városba érkező tudósok, írók, művészek, előtt. Végrendeletében vagyo­na nagy részét, házát, szoborgyűjtemé­nyét, majorságát a városra hagyta. Így Lackner polgármester jó három és fél évszázad múltán is szolgálja váro­sát. Aki Sopronban részt akar venni a közéletben, tekintélyt akar szerezni, an­nak tudnia kell, hogy volt ilyen vezető, s azóta szerencsére sokan jártak a nyo­mában. " Solymár József (Következik: VÁROSSZÉPÍTŐK ÉS DÍSZPOLGÁROK) Nyújtózkodó, még épülő házak között állnak a Kacsóh Pongrác úti lakó­telep legifjabb épületei. A főváros kü­lönböző részeiről költöznek ide a csalá­dok. De olyan hosszú utat egyiküknek sem kellett megtenniük, mint özv. Virág Istvánnénak, aki tavaly 79 évesen, egye­nesen Amerikából repült ide, hogy negy­venegy évi távollét után, újra a szülő­hazájában élhessen. Magas, hófehér hajú, élénk asszony. Fiatalos, fürge, tevékeny, olyannyira, hogy már-már valószínűtlennek tűnik mindaz, amit a század elejei események­ből személyes élményként idéz. Jól emlékszik mindenre. Fiatal lány­ként érte meg a Tanácsköztársaságot s annak bukását. A megtorlás évei alatt indult meg az emberáradat az új világba. Az idegen­­földrész, ahol hallomása sze­rint oly sokan lettek szerencsések, gaz­dagok, őt is csábította. Huszonnyolc éves korában, az első adandó alkalmat ki­használva hajózott át, s életének nagyobb részét ott töltötte. Most itt ül zuglói lakása ízlésesen be­rendezett szobájában, a kényelmesen süppedő bőrfotelban, és mesél, mesél. Azt, hogy nem kallódott el kezdetben, szerencséjének, no meg a józan eszének tulajdonítja. — Pedig sokszor jártam eleinte sírva az utcákat, egyedül New Yorkban, abban a hatalmas, idegen városban. Már bán­tam, hogy eljöttem, legszívesebben meg sem álltam volna hazáig. De nem gon­dolhattam az utazásra, hiszen a varrás­ból, takarításból örültem, ha a­­lakbére­met ki tudtam fizetni. Új fordulatot akkor vett az élete, ami­kor a magyar származású Virág családnál kezdett dolgozni. Mindenes volt. Ellátta a nemrég megözvegyült, beteges család- Újra itthon főt, gondozta a három félárva gyermeket, s észrevétlenül megszerették egymást. A hatalmas város utcáit tegnap még ma­gányosan rovó lány hamarosan Mrs. Vi­rág lett. Egyszeriben értelmet nyert az élete, hiszen volt otthona, tartozott va­lakihez. Gyorsan múltak az évek. Jól éltek. Ha gazdagok nem is voltak, de hiányt nem szenvedtek semmiben. Most már nem­csak gyerekei voltak, megszületett az unokája is. Amik­or azonban a férje meghalt, és nem sokkal rá legidősebb — s legkedvesebb — nevelt lányának te­metését is meg kellett érnie, újra kínzó magány nehezedett rá. — Egyedül maradván, ráadásul a pén­zem is fogytán, megpróbáltam kiadni a házat. Több család is elfért volna,­­ de nem fizetődött ki a pansió tulajdonos­ság: kevés lakóm volt. Már most mit csi­náljak itt egyedül? — kérdeztem sok­szor magamtól. És közben úgy szerettem volna hazamenni, újra látni a földet, ahol születtem, és a fővárost, Budapestet, újra csak magyar szót hallani körülöt­tem, és újra érezni azt a boldogító tuda­tot: itthon vagyok. — Amint megkaptam a nyugdíjamat, egyik napról a másikr­a hazajöttem. Közben akadt vevő a házamra is, igaz, árán alul adtam túl rajta, de nagyon kellett már a pénz az útiköltségre és az itthoni lakásom megvételére. Életemben ekkor ültem először repülőgépen. Féltem is nagyon, de siettem, negyvenegy évig kibírtam, de már nem lett volna türel­mem a hosszú hajóúthoz ... — Amikor beköltöztem ide, és először kinéztem­ az ablakon, olyan különös és boldogító volt az a tudat, hogy a szem­ben levő házakban is magyarok laknak, emitt, a szomszédaim is, mindenki az, itthon vagyok. Innen az ablakból azóta is öröm kitekinteni. Látni, milyen gyor­san épülnek itt a házak, mikor ideköl­töztem, a szemben levő épületnek még csak az alapjait rakták, most meg mind a kilenc emelet kész van. — És jó érzés tapasztalni azt is, hogy a boltok tele vannak árukkal, ilyen jó vajat azóta nem ettem, mióta elmentem, és van a hús, sok édesség, minden! És a gyerekek milyen jól tápláltak, milyen szép ruháik vannak, s mind milyen ked­vesek, egészségesek! Ilyen törődést, gon­doskodást sehol nem kapnak a csöppsé­gek! És az anyasági segély, az is párat­lan! Olyan jó tudni, hogy erre mind oda tudnak itthon figyelni. Egy éve lakik itt. A lakótelepi közért­ben már jól ismerik, törzsvendégként fogadják, megbarátkozott a szomszédok­kal, szívesen elbeszélget mindenkivel, a gázóra-leolvasótól kezdve az újságíróig. Meséli, hogy bejárta Budapestet, s majd­nem eltévedt, mert minden új volt, még azt is alig ismerte meg, amire negyven­két év távlatából visszaemlékezett. Az emlékeiben élő Magyarország he­lyett új hazát talált. Ezért látja elsősor­ban a különbségeket, s ezért van az is, hogy a hangja egyévi itthonlét után még mindig naivan csodálkozó. Kávéval kínál. Érdekes — mondja ne­vetve —, itt mindenki ezt iszik, ő nem szokott hozzá, magas a vérnyomása. A dermedtre hűtött narancs gerezdek vi­szont kedvenc csemegéi közé tartoznak. Jó alkalom, hogy néhány receptet el­mondjon. .­ ­. Valachi Anna Tanács vb-illések Háromszáz új iparjogosítvány — Szolgáltatás helyett árutermelés — Erősödött az ifjúsági klubmozgalom Mintegy 130 millió forint értékű javító­szolgáltatóipari munkát végeztek az er­zsébetvárosi kisiparosok a lakosság részé­re az elmúlt esztendőben — közölték a VII. kerületi Tanács Végrehajtó Bizottsá­gának keddi ülésén. Örvendetes — álla­pította meg a vb —, hogy hosszú idő után növekedett a kisiparosok száma: az el­múlt másfél évben háromszázan váltot­tak ki iparjogosítványt a kerületben. A XII. kerületi Tanács Végrehajtó Bi­zottsága a jános-hegyi jégpálya működé­séről tárgyalt. Bejelentették: a hegy- és a völgyállomáson újabb autóparkoló he­lyeket alakítanak ki, a sílécek és a ród­­lik tárolására pedig épületet emelnek.­­A XXI. kerületi Tanács Végrehajtó Bi­zottsága az idei fejlesztési tervet vitat­ta meg. Bejelentették, hogy az Ady End­re utcában új ABC-áruház épül, a Kará­csony Sándor utcai élelmiszer-üzletet pe­dig ABC-áruháznak rendezik be. Nem fejlődtek a várakozásnak ,megfe­lelően a szolgáltatások Borsod megyében — állapította meg a megyei tanács vég­rehajtó bizottsága keddi ülésén. A me­gyei népi ellenőrzési bizottság beszámo­lója alapján az a vélemény alakult ki, hogy mind a tanácsi vállalatok, mind pe­dig a ktsz-ek a lakosság igényeit figyel­men kívül hagyva inkább árutermelési tevékenységüket fejlesztik. A szegedi ipari vásár és kiállítás egyre inkább kereskedelmi fórummá is válik — állapították meg a városi tanács végre­hajtó bizottságának ülésén, ahol elhatá­rozták, hogy a kiállítást már az idén, vagy 1972-ben a Marx téren rendezik meg. 17,6 milliárd forintot ruháznak be Hajdú-Bihar megyében a negyedik öt­éves terv időszakában, s ennek 59 szá­zaléka a megye, 41 százaléka pedig Deb­recen város területén valósul meg — mu­tattak rá a Hajdú-Bihar megyei Tanács Végrehajtó Bizottságának kedden megtar­tott ülésén. A negyedik ötéves terv időszakában hatvanötmillió forintot irányoztak elő a tanácsi sütőipar fejlesztésére, és elősegí­tik újabb szövetkezeti és magánsütödék nyitását — határozták el a Szolnok me­gyei Tanács V. B. tegnapi ülésén. A Bács-Kiskun megyei Tanács V. B. ülése a vidék termelőszövetkezeti gazda­ságainak kiegészítő tevékenységéről szóló beszámolót vitatta meg. A Komárom megyei Tanács­­Végrehajtó Bizottsága több határozatot hozott a sok­­gyermekes családok helyzetének javításá­ra. A legújabb felmérés szerint a megyé­ben mintegy 900 sokgyermekes család él. A megyében előállított élelmiszerek és üdítő italok minőségvizsgálatának tapasz­talatairól tárgyalt tegnap megtartott ki­bővített ülésén a Békés megyei Tanács V. B. Mint rámutattak, a hibák többsége a technológiai szabályok be nem tartására és a belső ellenőrzés hiányára vezethető vissza. 1973-ig elkészíttetik a terület közös gazdaságainak középtávú üzemfejlesztési terveit — határozták el tegnap a Csong­­rád megyei Tanács V. B. ülésén. A Heves megyei Tanács V. B. Egerben tartott ülésén az ifjúságpolitika egyes kérdéseiről tárgyaltak. Megállapították: a megyében kiemelkedő eredményt értek el az ifjúsági klubmozgalom fejleszté­sében. Tíz év alatt az ifjúsági klubok száma tízről 120-ra növekedett. A fafeldolgozás gondjai megszűnőben vannak Zalában — állapították meg a megyei tanács vb tegnapi ülésén. Lenti­ben, a göcseji, őrségi és hetési erdővidék központjában épül és 1972-ben megkezdi működését az ÉVM Épületasztalosipari és Faipari Vállalat Gyára, amely ajtókat, ablakokat, parkettát gyárt. Magyar-csehszlovák vállalati együttműködés Kedden a Komplex Külkereskedelmi Vállalatnál Kiss István, a­­Komplex ve­zérigazgatója, Josef Spata, a csehszlovák Transakta Külkereskedelmi Vállalat ve­zérigazgatója, valamint az Agroimpex és a Zlate Klasy-i Meliorációs Társulás képviselői sertéstenyésztő-telepek koope­rációs gyártására­­és szállításéra megál­lapodást írtak alá. A csehszlovák fél az épületekhez előre gyártott elemeket, paneleket szállít Ma­gyarországra; a magyar fél főként gépé­szeti berendezéseket, köztük automatikus etetőket, itatókat ad. Az együttműködés­sel évente mindkét országban 200 ezer hízott sertés kibocsátására alkalmas komplex rendszerű férőhely létesül. A köcsönös szállítások értéke már az első évben 1,5—2 millió rubel. A most aláírt keretmegállapodás öt évre szól, a cél azonban az, hogy két-három éven belül közös vállalkozást is életre hívjanak sertéstenyésztő telepek gyártására, eladására. Ez a vállalat eset­leg harmadik országban is értékesít majd. Lakásszövetkezeti társulás Szombathelyen öt lakásszövetkezet mű­ködik:­ 28 épület, illetve 1060 lakás tarto­zik hozzájuk. A negyedik ötéves tervben a szövetkezeti lakások száma várhatóan mintegy másfél ezerrel növekszik. A la­kásszövetkezetek Vas megyei választmá­nya elhatározta, hogy létrehozza szolgál­­­­tató társulását. Az önálló társulás meg­alakult, s megkezdte működését. A szolgáltatás a szövetkezeti lakóházak és lakások, valamint a közös használatra szolgáló helyiségek javítási, karbantartási és állagmegóvási munkáira terjed ki.

Next