Magyar Hírlap, 2017. szeptember (50. évfolyam, 204-229. szám)

2017-09-16 / 217. szám

II. A Magyar Hírlap hétvégi melléklete Amit belülről megítél Ha ezt valaki nem Folytatás az 1. oldalról Az, hogy Sinkó Andrea huszonegy évesen abbahagyta a versenysportot, elsősorban az­zal függ össze, hogy akkor érte el az olimpiai hatodik helyezését. „Addigra már mindenem fájt, elfáradtam. Az eredményeim nagy részét az utolsó két évben értem el, és úgy éreztem, hogy száztíz százalékon teljesítettem. Húsz­éves koromig okozott örömöt a sport, és azt az egy évet már csak azért húztam rá, mert a szöuli olimpiára készültem. Amikor vi­szont letettem a lantot, semmilyen hiányérze­tem nem volt, örültem, hogy befejezhettem” - idézi vissza. Az olimpikon hiába fejezte be a verseny­­sportot, nem töltötte az idejét pihenéssel: már tizenhét évesen elkezdett gyerekekkel foglal­kozni, és két évvel később a tanítványai olim­piai kvótát szereztek a következő olimpiá­ra. „Már tinédzser koromban elhatároztam, hogy edző leszek, volt is hozzá érzékem. Ez egy jó átmenetnek bizonyult az aktív sport­­pályafutásból, hiszen ugyanabban a közeg­ben maradtam, ugyanúgy a tornateremben. Aztán, ezerkilencszázkilencvenkettőben pe­dig áttértem egy teljesen más sportágra, a ver­­senyaerobikra, aminek előzménye­, hogy egy évvel korábban Schmittné Makray Katalin megalapította a Magyar Aerobik Szövetséget, behozva ezzel a sportágat Magyarországra.” Sinkó Andrea a gyermek-fitness iskoláját kétezerben alapította meg azzal a szándékkal, hogy olyan gyerekeket tanítsanak aerobikoz­­ni, akik nem feltétlenül élsportolók akarnak lenni, de szeretnének jól mozogni, mozgás­koordinációt szerezni. Sportegyesületében, az Óbudai WDSE-ben pedig, mint mond­ja, nagy az érdeklődés a sportág iránt, persze főleg a lányok körében, de búkat is próbál­nak bevonzani. „A mai napig jellemző, hogy a versenyaerobikkal kapcsolatban a szülők kö­zül sokan azt hiszik, Jane Fonda-féle tornaru­hákban hempergünk a földön, holott mesz­­sze nem erről van szó. A gyerekek szertorna alapokra helyezett, nagyon komoly verseny­gyakorlatokat sajátítanak el az edzéseken” - magyarázza. Sinkó Andrea edzőként úgy látja, sok eset­ben nem is a gyerekekkel, hanem azokkal a szülőkkel nehéz megértetni a sportolás lé­nyegi dolgait, akik elvárásokat támasztanak a gyerekekkel szemben, és bele akarnak szólni a szakmai munkába. „Sokszor a szülők már mielőtt elhozzák a gyereküket, elkezdik őket dicsérni, hogy mi­lyen hajlékonyak, ügyesek, de mindig mon­dom nekik, hogy ez nem számít, majd megta­nítjuk őket mindenre. Önmagában az, hogy a gyerek ügyes, semmit nem jelent. A munká­ban hiszek, ennek az élő példája én vagyok. Amikor elkezdtem a sportot, nem voltam haj­lékony, nem voltak meg a ritmikus gimnasz­tikához szükséges tipikus fizikai adottságaim, így senki nem gondolta, hogy majd ez a gyerek viszi legtöbbre az országban. A sikernek kizá­rólag az volt az oka, hogy fanatikus módon, rengeteget edzettem, gyakoroltam, imádtam a sportágamat, persze egy csodálatos edző­vel, aki megtanított erre a sportra. Nekem is van olyan tanítványom, aki nem gyereksztár, oldalvízen halad előre, milliméterről milli­méterre, de egyszer el fogja érni a várva várt eredményt” - hívja fel a ügyeimet. Sinkó Andrea szerint a versenyaerobiknál meg kell tanulni azt is, hogy pontozásos ér­tékelési rendszerben zajlik. „Lehet, hogy amit belülről megítél az ember, kívülről egész más fogadtatást kap. Ha ezt valaki nem bírja elvi­selni, nem neki való ez a sportág” - mutat rá az olimpikon. Mint mondja, számára fontos volt, hogy saját gyermekeiben is kialakuljon a sport iránti szeretet. „Egy felnőtt lányom, két felnőtt nevelt hám és egy kilencéves kisiam van. Mindegyi­kük sportol, a lányom versenytáncolt, a két nagybam közül az egyik vízilabdázik, a má­sik focizik, akárcsak a kisbam. Édesanyaként nem az a célom, hogy világbajnokok legye­nek a gyerekeim, sőt, mindig is azt vallottam a férjemmel együtt, hogy a tanulást első hely­re kell tenni, csak azután jöhet a sport. Azt vi­szont fontosnak tartottam, hogy sportolja­nak, hiszen ezzel sok dolgot meg tud tanulni az ember: együttműködést, csapatmunkát, illetve a kudarc és a siker elviselését”. A magánéletre rátéve Sinkó Andrea elis­meri, nagyfokú logisztika szükséges ahhoz, hogy mindenre jusson idő. „Ezt az embernek fejlesztenie kell. Sokáig nem tudtam nemet mondani egy feladatra sem, mindent elvál­laltam. Miután maximalista vagyok, min­dent száz százalékon szerettem volna csinál­ni, értem ez alatt a gyereknevelést, a munkát, a tanulást. Ennek van nyilván előnye is, de hátránya is. Az ember egy olyan spirálba tud kerülni, hogy egyszer csak azon kapja magát f­ogadtatást kap, ez a sportág az utolsó helyen van a saját életében. Idén let­tem ötvenéves, és az elmúlt egy-két évben je­lentősen változtattam az életmódomon. Pi­cit előrébb helyeztem magam, most már azt szoktam mondani, hogy egészségre gyúrok. Figyelek arra, hogy kipihenjem magam, le­gyen időm a családomra, barátaimra és a szó­rakozásra is.” Bár Sinkó Andrea nem tartja magát a szó hagyományos értelmében vett feministának, ugyanakkor határozottan kiáll amellett, hogy a nőknek meg kell adni a választás lehetőségét. „Tizenhét éves korom óta dolgozom, az­óta eltartom magam, a saját lábamon állok. Sok ismerősömnél azonban azt látom, hogy egy férfra alapozta az életét, otthon maradt a gyerekekkel, és emiatt nem dolgozott. Aztán egyszer csak úgy alakult az élete, hogy húsz év után elváltak, és most nincs munkája, eg­zisztenciája, és tehetetlenül áll a világban. Én szerencsés vagyok, mert boldog házasság­ban élek, amelyben a partnerség meghatá­rozó. Szerintem nem kell, hogy patikamérle­gen legyenek kimérve a szerepek a férjak és a nők között. Nálunk ez nagyjából egyensúly­ban van, persze inkább a férjem az, aki meg­szeret valamit, én meg valamennyivel többet vagyok a kisiammal. Az azonban soha nem merült fel, hogy ne dolgozzak, nekem ugyan­is fontos, hogy hasznosat tegyek. Ugyanakkor azt is el tudom fogadni, ha valakinek sok gye­reke van, a családját szolgálja ki, és ez jelenti számára a boldogságot.” Szalai Laura az ember, kívülről egész más­t bírja elviselni, nem neki való Sinkó Andrea. Most már azt szoktam mondani, hogy egészségre gyúrok Fotó: Varga Imre

Next