Magyar Hírmondó 1. (1792. január-június)
1792-02-14
hogy tsak maga maradt, ’s nyakán a’ nagy setétség. Tüzet látván , megyen a’ mint mehetett, ’s késő éjszaka ér bé Szesztára, Kassához két mérttföldnyire. A’ Mester’ házánál még világ volt, oda megy, szállást kér, ’s befogadtatik. Betsületes neve Kegyelmednek? kérdi a’ Mester. Én, Mátyás Kováts vagytok, felel a’Király, Budán lakom, ’s ide ’s ide jártam. A’ Mester , vatsorát akar főzetni feleségével , de Mátyás Kováts látván, hogy ilresetske a’ kamara, nem engedte. Jo hát egy fazék bort hozatok, monda a’ Mester, ’s küld a’ tsap - izékre. — Biz’ azt izenik ott kegyelmednek, mond’ a’ szolgáló , hogy rója-le előbb a’ régit, különben zálog nélkül nem adnak. A’ szegény Mester, szégyenletében, a’ tógáját, vagy minek is hívták még akkor, küldi zálogba. Nem jött üresen a’ szolgáló, ’s a’ Mesternek ollyan kedve kerekedett, hogy maga a’szolgálóval, Mátyás Kováts pedig Mesterné Asszonyommal jól megrakták a’ lejtőt. A’Magyar hospitalitás szerint, Mátyás Kováts más nap jókor reggel schlaskreutzer (szállás- pénz) fizetés nélkül indúlt látnak, ’s megigértette a’ Mesterrel , hogy egyszer Butára megyen, vissza adni a’kölcsönt. Én, monda a’Király igen esméretes Ember vagyok Budán a’ Kapusoknál, csak tudakozza Ked, hol lakik Mátyás Kováts? ’s a’ Kapus Kendet mindjárt el vezeti hozzám; mert tudja, hogy a’ betsületes Vendégért ő is kap eggy ital bort. — A’ Király el megy, ’s a’ Mester tsak iszik Mátyás Kovátsnak szerentsés haza - meneteléért. — Feleség, monda egykor a’Mester, nem felejthetem én azt a’ Budai Kovátsot. Derék eggy