Magyar Hírmondó 2. (1792. július-december)

1792-09-11

O2SBS08SO viselők által, katonai oltalom alatt, az Ország’ szélére vitettek , ’s onnan Örökös számkivetés­re küldettek , fel­zendült e (t. i. a’ Nép) ezen hírnek hallására, ’s kezdett öt­zve csoportozni az utc­ákon; de le­csen­­desedett, mihelyt az Igazgató Hertzeg közön­ségessé tétette azon írását, mell­yet a’ F.­ Törvényszékhez küldött a’ végre, hogy bé­kédnek annak­ Jegyzi­­ Könyvébe. •­ Meg nem állhattuk, hogy ne közöllyük ezen emlékezetre méltó írásnak azt a részét, mellyben igen érzékeny, és III. Gustáv nagy emlékezetét még inkább dicsőítő ki­fejezé­­sekkel adja elő az Igazg. Hert­eg , hogy a’ meg­hóltt Király’ kivánságát te­ljesitette ő, midőn meg­hagyta életben az ym­hers­roh* bűnének részeseit. — „Kevés napokkal a’ Király’halála előtt, egy beszé­lgetést tartot­tunk mi, úgymond, ő vele, a’rajta történ­t szerentsétlenségről. A’Király , kinek nemes érzékenységű s­zive mindenkor hajlandó volt az engedelemre, jelentette, hogy a’ tsupa előre való képzelése is annak a’halálos bün­tetésnek , melly már készen fogná várni ezen rettentő gyilkosságnak részeseit, ötét sokkal inkább gyötri, mint minden montani fájdalmai; és hogy ő nem lehetne mind addig nyugodtt elmével, míg mi, a'vafisá­­gos, és Hertzegi szavunkat nem adnánk, hogy azon esetre, ha ő meg találna halni, ezen utolsó kérése, mellyet lett a’maga el­fajult! Alattvalóiért, elégedendő erejű lenne, azoknak, az érdemlett halálos büntetéstől való meg­­­szabadításokra Könyveket fá­­csartak­­ ki ezen szavai a’ Királynak, a’ mi

Next