Magyar Hírmondó 5. (1794. január-június, 1-50. szám)

1794-05-23 / 41. szám

Livornóból, Májusnak 9-dikén. — „Ma érkezett ide Sirena nevű­ Nápolyi Fregát, Rajn­a mellől, a­ hol sok bombikat, és két igen nagy mozsár, avagy kurta gömbölyeg ágyúkat ( a’ millyenekböl szok­­tak hányatni a’ bombik ) adott­­ által Lord J­ood Anglus Tengeri Vezérnek, a’ ki, Vitze-Admirálisságból Admirálisságra vagy Tengeri Marsallságra emeltetett mostanság, ’s a’ Szent György - Rendje’ Vitézévé is létetett. “ „A’ Korszikai Nem - Jakobinusokkal eggyesűltt Anglusokról úgy értjük, hogy 300 lépésnyire közelítettek légyen immár I Balliához, ’s szakadatlanúl ágyúzzák azt.Ií­ra Nagy-Británniának, és Hollandiának a’ Prujtziai Királlyal Aprilisnek 19-dikén Hágában kötött szövettségiek, nagy vetél­kedésekre szolgáltatott alkalmatosságot az Angliai Ország - Gyűlésben , April, utólsó napján; mindazáltal tsak ugyan helyben­­hagyatott az, a’ voksok’ többsége által. Az első Táblánál, csupán hat Tagok keltek­­ki az ellen; mellette szóllottanak pedig 99-en, kik közzűl való volt még a’ Port­landi Hert­eg is — a’ Ministériummal ellen­kező Felekezetű­ek egykori Feje — a’ ki azt mondotta, hogy ő örömest magára vállalná az ilyen szövettségért való meg­felelést. — A’ Második Táblánál, 33-an voltak az ellenzők , 134-en pedig a’védel­mezők. — Fox Úr azt javasolta , hogy

Next