Magyar Hírmondó 6. (1794. július-december, 1-53. szám)

1794-09-16 / 23. szám

helyről is, az az, a’ Hortobágy mellől, gulya­béli marháink, nem lévén sem italra, sem ételre valójok, el szélledtek; minden Gazda tartozik a’ maga marháiról gondot viselni, ’s olly helyre hajtani azokat, a’ hol éhen és szomjan el ne vetszenek. —­­Mi­re jutnak szegények majd a’ télen , kivált ha a­ tél, a’ Parasztok’ jövendölése sz­erént mily erős fog lenni, mint a’ rmelly hév és meleg volt a’ nyár? A’ széna már n olly szű­k és drága, hogy egy valamire való hégy ökrös vagy négy lovas szekérrel 3a forinton adnak, mellynek árra, illy idő tájban máskor tsak annyi garas volt, leg­fel­ly­eb­­b annyi peták. — Hajdan a’ tengeri tsutkát ott hagyták az Emberek ,­­a’ hol ter­mett. Tsak a’ szegények szokták vala azt, fíijtés végett haza hordani; de most, még előre alkudoznak Gazdáink, hogy bizonyos mértékű tengeri tsutkáért ennyit vagy am­­annyit fognak adni. — Szőlőink felől valói reménységünkben is meg fogunk tsala­­kozni , mert ezek is, a’ nagy szárazság miatt, szemlátomást naponként apadnak, fonnyadnak, száradnak. A’ mi pedig el­vetett búzáinkat, árpáinkat, ’s egyébünket illeti, azokról is ezt írhatom: igen ritka az a’ szántó Ember, ’s Városunkban csak eggyet sem­ tudok, a­ ki el­vetett magvát vissza nyerhette volna fel­takartt jószágából; vagynak sokan o­lyanok, a’ kik po­köböl el­vetett búzájok’ vagy árpátokból, jó ha

Next