Magyar Hírmondó 6. (1794. július-december, 1-53. szám)

1794-11-21 / 42. szám

7° , hát Kedden kell kezdeni Hardy Irön. Ezen nyilatkoztatása után a’ Fő-Bírónak, mindjárt ki-ment Horne Tooke a’ Törvény­­szék elől, és vissza-vitetett a’ tömlötzbe. A’ több foglyok, még hátra - maradtak, ’s panaszolkodtak, hogy igen nyomorúltt la­kozások vagyon a’ tömlötzben , nem ma­gokra nézve — úgy mondának — hanem mivel a’ Prókátorjaiknak, ’s az őket meg­látogató egyéb Barátjaiknak, igen nehezen esik, az ollyatén lukakban való mu­latás. Bonney nevezetesen azt kívánta, hogy mi­vel az ő ki-kérdeztetése, még eggy ideig el­haladhat, ötét addig vigyék vissza a’ Towerbe. A’ Fő-Bíró azt felelte, hogy nincs hatalmában , te­ljesíteni Bonney Úr­nak kívánságát, hanem a’ Londoni Magi­­strátusnak, bizonyosan fog már arra gond­ja lenni, hogy olly el­­­szenvedhetővé te­gye nékiek a’ fogságot, valamiilyenné csak teheti, így leve vége az első ki­kérdez­­tetésnek, mellyre temérdek Hallgatók je­­lentek­ meg. — Az úgy nevezett Londoni le­velező Társaság, mellynek Tagjai között ült vala, eggy része a’ Foglyoknak, kö­zönséges buzdítást tett, a’Vád­ alatt-lévök’ Feleségeiknek és Gyermekeiknek számára való adakozás végett, kik az alatt, míg a’ proc­esszus tart, szü­kségre juthatnának. — Sheridan Úr, jelen fog lenni minden ki­kérdeztetéseken, mivel ezt a’ Törvény­­szék előtt kívánták a’ Foglyok.

Next