Magyar Hírmondó 11. (1797. január-június, 1-52. szám)

1797-02-14 / 13. szám

Vad-embernek. A’ kerteken­ kezdte, ’s azután a’ réteket, tokát, kőfalakat, ’s er­­dekét is mind bé nyelte pokol­ gyomrába. De mennél kövérebb lett a’ Vad ember, annál inkább meg­fogytak a’ Kis-gyerme­­kek. Egy a’ leg­­ ostobábbak közzül , a’ kit Piszének neveztek, mert igen rövid orra volt, ’s annál se’ látott ő azonbann meszszebb, vígasztalni akarvám­ a’ többe­ket , így szóllott hozzájok: ,, Ha sokat eszik a’ Vad-ember, úgy jó kedve leszsz, és mi tsak reá mehetünk arra, hogy őtet el tarthatjuk. De a’ leg­­­okossabbaknak ítélete e’ volt: Mi leszsz belőlünk? már nem adhatunk semmit is a* Vad Ember­nek; egy Vad-embernek pedig enni kell. Fel­falta már ő az állatokat — a’ vege­­tabilékat — a’ minerálékat — és minek­­titánná mindent meg­­ emésztett: a* Kis- Gyermekekre kerül a’ sor, és végre meg eszi maga magát. Belgiomban rútul vesztegetik a’ Fr­­ák , az el adókká tett jószágokat, melye­ket ők, Nemzetieknek neveznek. Her­­tzeg Arenbergnek p. o. oly jószága, mely, 13 száz ezer lívert ér, százötven ezerenn adattatott el. Gavres hertzegnek Brü­s­­­szel's palotája, mely 50 ezer tallérra be­­tsültetik, 1500 liverenn ’s a’ t. A’ Belső dolgokra­ ügyelő Fr. Mini-

Next