Magyar Hírmondó 14. (1798. július-december, 1-52. szám)

1798-10-09 / 29. szám

Jától. — A* szaga se* természeti a’ Spannl­­labáknak, hanem másunnan költsönözött, mely onnét meg­tetszik : mivel ha term ■fz'*­­tt volna, úgy még inkább kel­ne annak, a* régiségével egygyütt nevekedni, valamint mentői tovább tartalik a* jóféle bor, alkal­matos pisic­ébenn, annál Ulaterobbá híz­ez annak gyönyörködtető szaga, a’jó borral pedig egyforma természetű a­ jó tobák. Kö­zönséges tapasztalás azonbann, hogy a’leg szorossabbann be­fedett Sp. tobák is, (a­ mi­lyent t. i. rendszerént annak neveznek) idő jártjával episzszem­ el veszti a’szagat; ellenben a’ Lábos Úré, mennél tovább tar­­tatik, annál hathatósabb kedves­­ lapozást nyer. — Hogy a’ Spanyol-tobáknak az ola­jossága, lehetetlen hogy természeti legyen, ezt nem is szükség mutogatni mert azt ki ki tudhatja magától, hogy oly finom p­ró­va tsak úgy lehetett tenni a’ Spanyol-tobá­­kot, ha elébb jól meg­száraztatták, azu­­tána porrá törték, ’a egynehányszor meg szitáltak. Minekutánna a’leg­ kövérebb pl­us­­tából készültt por is ennyi változásokonrt ment által, hogy annak olajosságát ujj­al lehessenn érezni: ez, a’ tapisztal j­el­en vagyon , mert a* Lábos Úr Felső-Lendvai Brazilája (Brashiiai magból termesztett do­hánnyá) , annyira bővölködik természeti olajjal, hogy míg lábán vagyon, ha va­laki hozzá nyúl a’ leveléhez , rá ragad a* keze, mint a* mézre, még is minekután*

Next