Magyar Hírmondó 19. (1801. január-június, 1-52. szám)

1801-06-30 / 52. szám

tendo dita némelly újjítást tévén észre a’Vallás­ban, annak tzeremóniáiban, és a’ Kormányozás módjában ; azt kívánja hogy ezek mindjárt eltö­röltessenek , és az Európai nemzetekkel való tár­­salkodás szorossan megtiltasson ; mivel (a’mi szó­ ról szóra ki van téve az Udvari Újságban) a’Nép világosan élta látta, hogy az Európaikról ragadt el ez az újjítás lelke a’ Chinaiakra. A’ Chínai Cs száz száz ezer emberből álló Sereget küldött a’ partisták ellen, és a’ kívánságokra, mellyel bé küldöttek hozzája semmit se felelt. (Pekingben a’ Chínai Birodalomnak fő városában minden nap négy árkusból álló Udvari Újság adatik ki nyom­tatásban ; de a’ mellybe semmit belé nem szabad tenni, a­ mi a’ Császárnál meg nem fordált. Az Újság kiadójának, a’ ki pedig egyszersmind Mi­­nister is, legkissebb jegyzéseket sem szabad az Újságban tenni. Ezen Újságokban, a’ Birodalomban esett akármelly. Történeteken és abba beküldött Tudósításokon kívül, mind azok az Instantziák és Panaszoskodó levelek kinyomtattatnak, a’ mel­­lyek a’Császárhoz béadattak , az azokra kiosztott feleletekkel eggyütt.— Ebben hirdettetnek ki a* Császárnak minden új rendelési, parantsolati; a’ nemes vagy hasznos tselekedetek által érdemes­sé lett Hazafiak megjutalmaztatása ; a’Státus szol­­gálatjában kávő Tisztek hibái, azoknak megbün­tetése é s több effélék.) ‘ Máltából Jan. 15 dikán. A’ melly Ánglusba­* jók ma ide érkeztek, ’s Abukir alól Május i-id napján indultak , ezen híreket hozták , hogy Ale*­xandriát ugyan mind a’ vizen mind a* szárazon bekerítve tartják az Anglusok, de a’ szárazon az

Next