Magyar Hírmondó 20. (1801. július-december, 1-52. szám)

1801-09-11 / 21. szám

lásbeleket ki rekeszik a jószágaiból; továbbá, hogy ez által kéltség kívül mindenféle mesterségek na­gyot gyarapodnak, a’ midőn az egymás között való vetélkedés mind inkább inkább nevekedik; utoljára, mivel más Státusok is, mellyek mára* pallérozottságban jó előre mentek, senkit Vallá­sáért a’ magok kebelekből ki nem rekesztenek , ha egyszer jó és hasznos hazafi. Szükségesnek tart­ja azért a’ Fejedelem, ezen közönséges jóra tzé­­lozó rendelését alatta valóinak tudtosára adni, meg lévén a’ felől győződve, hogy minden más hiten lévő embereket, kik ennekutánna közöttök meg fognak telepedni azzal a? tisztelettel és szeretettel fogadnak, mellyet minden Vallás parantsol a* maga követőinek. A* Tisztviselőket is közönsége­sen arra inti, hogy ebben a’ tekintetben is mago­kat a’ Fejedelem ezen rendeléséhez tartsák. Egyébb­eránt pedig, roszra magyarázná valaki a’ Fe­jedelem ezen czélját, ha azt abból az szem­pont­ból nézné mintha ez által, alatta valói vallásának mostani állapotját akarná meg bántani, melly is hogy valaha meg háborítódjon, soha meg nem engedi. Regensburgból Augustus 30-dikán. Franczia Agens P. Bacher, az Anglusok számára, Német­országban tett katona szedés iránt, ezt az jelen­­tést tette az Birodalmi gyűlés előtt, hogy Heu­­bach-ban, Löwenstein Hrg dob szó alatt szede­­tett katonákat az Anglusok részére, a­ kiknél mind ez ideig bizonyos számú katonái vagynak az Hzgnek szolgálatban , me­ly cselekedete, nyilván*­ságoson meg sérti az Lünevilli békesség kötésnek első c­ikkejét. Ezen jelentésre egyszeribe azt vé*

Next