Magyar Hírmondó 20. (1801. július-december, 1-52. szám)

1801-09-11 / 21. szám

3)*5 Lépj a’ Frantziának kimivelt kertjébe; ’S a’ Pot ősi kintsek’ büszke örvényjébe, 10) Hol a’ másik Tenger kikellő kárpitja A’ le-nyugvó Napnak ágyát ki- ’s bé nyitja. Nem kezd é szívedbe édes öröm szállni, Látván hogy az ember emberré kezd válni? — Nézek a’ munkás Észak mint nyüzsög és zsi­bong, a’S dolgos méh módjára keskeny kassába dong; Az Észak a’ köpü, a’ Világ az a’ rét, Mellyben a’ kintseket kurkás­sza szerteszét, Sőt számos rajt n.­ botsát a’ meszszi határra, A’ Bengala’ ’s Boszton’ virágzó partjára. — De túl a’ szelíd Dél áldott határain, Nézd a’ barna népet forró homokjain; Vagy hever ’s éhezik a’ Paraditsomba , Vagy koldul, vagy öl, lop, ’s prédái alat­­tomba. Rongyos birtokosai ők a’ gyémántoknak, Mord ’s paraszt kertés­szi a’ fűszerszámoknak. Te vagy hát, óh Maros’ jámbor Magyar Vára, Hol öszvefut a’ jó’ ’s a’ gonosz határa: Te vagy a’ Pont, mellynél a’ vadság eltűnik, Te vagy, hol az ember érezni megszűnik. Vigyázz ! mert közel van a’ homálynak partja, Elnyél, ha az Észnek fénye meg nem tartja, A’ kinek díszére építtsél Templomot, És a’ Vakság ellen hányj több több ostromot. jo.) A’ Potosi, átaljába Perui, kintieket Spanyol­or­­szág nyeli el, mikor az Anglusok az Ezüst-flottát el nem csiperítik. n.) Coloniákat.

Next